Fernando Carlos Redondo egy korszak jelképe lett a Real Madridnál, miközben a válogatottban a mindenkori szövetségi kapitányokkal való nézetkülönbségei miatt nem válhatott hasonló jellegű ikonná. Karrierje csúcsán, a Bajnokok Ligája legjobb játékosaként és a világtörténelem egyik legfifikásabb cselének elkövetőjeként a Milanhoz igazolt, ám ezután szinte azonnal olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy tulajdonképpen le is zárult pályája.
A Buenos Aires-i milliomos családba született Redondo az Argentinos Juniorsban kezdett el komolyabb szinten futballozni, és nem is akármilyen hatékonysággal, ugyanis már 15 esztendősen bemutatkozhatott a profik között. 1990 nyarán, 21 évesen a Tenerife gárdájához igazolt 2.5 millió dollárért. Excentrikussága már ekkoriban megmutatkozott: egy nagyon is hihető legenda szerint elutasította a behívót az 1990-es világbajnoki keretbe, mondván, nem kívánja holmi csip-csup okokból megszakítani tanulmányait a közgazdasági egyetemen!


Spanyolhonban, immáron kitanult fővel honfitársa, Jorge Valdano mester kezei alatt valósággal kivirult, és miután 1994-ben az utolsó fordulóban az előző szezonhoz hasonlóan „elvették" a Real Madridtól a bajnoki címet, a „blancók" elnöke, Ramón Mendoza mérgében leigazolta mindkettejüket. A már stabil válogatott szűrőért kifizetett négymillió dollár nevetséges összegnek számított már akkoriban is, különösen annak fényében, hogy az elkövetkezendő hat idényben Redondót közönségkedvenccé tette elegáns, de kőkemény, megalkuvást nem ismerő stílusa, légies könnyedsége, szerethető egyénisége és tanári módon elővezetett futballja.
Bajnoki címek és két BL-győzelem kövezte madridi útját, ugyanakkor a válogatottal egy Copa América és egy Konföderációs Kupa elhódítása mellett nem ért el nagyobb (értsd: világbajnoki) sikereket. Ráadásul összeveszett Daniel Passarella szövetségi kapitánnyal, így meg is feneklett nemzeti csapatbéli karrierje, alig 26 évesen. Az 1994 és 1998 között regnáló Passarella ugyanis csak azokat válogatta be, akik levágatták lobogó hajukat, szerinte ugyanis a hosszú sörényűek egész meccsen a frizurájukkal törődnek.

Redondo nem állt be a sorba (a fodrászüzletben), és szokása szerint kőkeményen megmakacsolta magát – egy egész életre. A „hajkérdés" természetesen nem divatprobléma volt, Passarella egyszerűen így kívánta megmutatni, ki az úr a házban, és megnézni, ki dacol akaratával; hősünk egyébként még 1997-ben levágatta sörényét.
Az albicelestében, nemzeti csapatában egyébként 1992-ben debütált a szűrő, Ausztria ellen, és akkortájt a világ egyik legjobb nemzeti tizenegyének lehetett tagja, valami őrületesen jó középpályássort alkotva Diego Simeonéval és Diego Maradonával; miközben előttük Gabriel Batistuta, Claudio Caniggia és Abel Balbo csatárkodott, mögöttük Roberto Sensini és Oscar Ruggeri védekezett. Nemcsak e sorok szerzője vallja még ma is, ha 1994-ben, az egyesült államokbeli világbajnokságon nem bukik meg tiltott szerek használata miatt az isteni Maradona, a kék-fehérek díszlépésben ülnek a futballvilág trónjára!

Hősünk a Realban éppen akkor érett világklasszissá, amikor visszavonult a válogatottból – és keresztelték át „Vékony"-ból „Herceg"-gé –, ahová később hiába hívta vissza Passarella, majd később Marcelo Bielsa. Fabio Capello úgy nyilatkozott róla, hogy a gauchó taktikailag egyszerűen tökéletes futballista – aki a 2000-es BL-sorozatban érte el csúcsformáját, a Manchester United ellen bemutatva az évtized cselét (Alex Ferguson a mérkőzés után: „Mi van ennek a srácnak a lábában? Mágnes?"), fura módon mégis éppen ekkor döntött úgy a Real újdonsült elnöke, Florentino Pérez, hogy eladja őt a Milannak – a középpályás tudvalévően nagy barátja volt Pérez elődjének.

Maga Redondo sem akart távozni, de az olaszok a már 31 esztendős klasszisért tett 18 millió eurós ajánlatát nem lehetett visszautasítani. Péreznek jók voltak a megérzései, hiszen a dél-amerikai nem sokkal távozása után két idényre kidőlt súlyos térdsérülése miatt – le is mondott ötmillió eurónyi béréről, a klub által fizetett villáról és luxusautóról ezen időszak alatt –, és bár 2003-ban nyolcszor pályára léphetett, megnyerve harmadik Bajnokok Ligája-serlegét is, mozgásán nagyon meglátszott a hosszú kihagyás.
2004 nyarára unta meg végleg az egymást követő sérüléseket és a fájdalmas műtéteket, no meg az azokat követő rehabilitációs időszakokat, és döntött úgy, hogy visszavonul a futballtól. Szomorú, hogy mindössze 29 válogatott mérkőzésen és egyetlen világbajnokságon láthattuk őt pályára lépni, és hogy éppen csúcsformájában érte a súlyos sérülés. A Milan játékosaként a Bernabéu Stadionba visszatérve szűnni nem akaró vastapssal köszöntötték a madridi drukkerek, vigyázzállásban, hiszen miután elhagyta a spanyol fővárost, akkor látták csak a királyi klubnál, milyen fontos láncszem is volt a csapat szerkezetében az a bizonyos „Herceg", azaz Fernando Carlos Redondo Neri...

Aki visszavonulása után pihent egy picit, majd különböző televíziós műsorokban értekezett a labdarúgásról. Szívesen részt vesz ma is jótékonysági mérkőzéseken egykori játszótársaival, és ettől jöhetett meg a kedve ahhoz, hogy újra igazolást csináltasson magának: az Argentinos Juniors veteránjaihoz írt alá, ahol ma is csapatkapitányként fungál. Egykori válogatottbeli kollégái közül a védő, Fernando „Fekete" Cáceres (együtt voltak ott az 1994-es vébén), az egykori Argentinos- és Boca Juniors-bekk, Carlos „Colorado" McAllister, Leonel „Nagyorrú" Gancedo (ex-River), a szintén exválogatott, egykori U21-es világbajnok Diego Markic és Sergio López Maradona oldalán tevékenykedik a külsőre szinte semmit sem változó Real-legenda. Sokak szerint csak idő kérdése, hogy leüljön egy kispadra.

A Laudrup famíliában kötelező jeles futballistává válni – mondhatni, Brian élete eleve elrendeltetett: testvére ugyebár a „nagy” Laudrup, édesapja pedig a felnőtt válogatottban szerepelt. A szerző nőismerősei szerint Brian Laudrup minden idők egyik legjóképűbb játékosa, nem mellékesen az 1992-es kontinensbajnok dán nemzeti csapat emblematikus figurája. Támadó középpályásként és csatárként kereste kenyerét, a Bröndbyben, a Bayer Uerdingenben, a Bayern Münchenben, a Fiorentinában, a Milanban, a Rangersben, a Chelsea-ben, a Köbenhavnban és az Ajaxban. Akárcsak bátyja, ő is e holland klubból vonult vissza, 2000-ben. Dermesztően fiatalon: alig 31 évesen! Érdekes módon mindössze a Rangersben termelte úgy a gólokat, ahogyan azt várták tőle, a válogatottban 82 mérkőzésén 21-szer ünnepel(tet)hette magát. Az 1992-es kontinenstornán gólt ugyan nem lőtt, de remekül játszott, négy év múlva három fellépésén ugyanannyiszor volt eredményes az Eb-n, ez pedig ezüstcipőt ért.


Az 1998-as világbajnokságon, ahol két gólt jegyzett (egyet a brazilok ellen, amely után bemutatta híres oldalvást a földre fekvős, lazán felkönyöklős gólörömét), együtt játszhatott végre testvérével, parádésan. Fájdalmasan korai visszavonulása óta kommentátorkodik a helyi TV3-nál Peter Schmeichellel és Preben Elkjaer Larsennel, futballiskolát vezet egykori válogatottbeli játékostársával, a kapus Lars Höghhel; no és testvérével egy öregfiúk-csapatban, a Lyngbyben játszva emlékezik a régi szép időkre. 2003-ban megfordult felénk is: az abban az évben átadott Budapest Sportarénában rendezett Futballcsillagok Gáláján villantott fel valamit a régi szépből.


„Szerintem a szabadságnál nincs jobb felkészülési módszer az Eb-re. Mi már szinte mind nyaraltunk, amikor megkaptuk a behívónkat. Egy hetünk maradt a felkészülésre, de az elég is volt... Ott van a franciák példája: a hosszú edzőtáborozás inkább árt, mint használ. A hosszú ligaszezont átszenvedő játékosoknak pihenniük kellett – ez a recept, mert nálunk még több légiós szerepelt, mint a hollandoknál. Mi viszont legalább májusban egy kis lélegzethez jutottunk” – árulta el az akkor a Bayern Münchent erősítő ék az 1992-es Eb-arany sikerreceptjét. Mindhiába, azóta sem alkalmazzák...
2010-ben nem örültünk, amikor újra írtunk róla, mert amiatt került előtérbe, hogy nyirokrákot diagnosztizáltak nála. Szerencséjére a rák még nagyon korai stádiumban volt, munkájában sem akadályozta a betegség, és a kezelések is sikerrel jártak. Most már csak arra kellene ügyelnie, hogy ne hagyja elveszni a benne felhalmozott futballtudást, amelyet akár testvére mellett hasznosíthatna valahol segédedzőként. Nicolai nevű fia egyébként profi futballista, a Fremad Amager középpályása, de nem olyan tehetséges, mint a válogatottban is szereplő nagyapa, Finn Laudrup, vagy mint két unokatestvére, Michael Laudrup gyermekei, a már az U-válogatottig eljutó Andreas, Mads kettős.

RIVÁLISOK(K)

Hogy miért szerepelt viszonylag keveset a legnagyobb klubokban az akkoriban még létező légiósszám-maximalizáláson kívül? Nos, ilyen vetélytársai voltak: Alan McInally, Roland Wohlfarth, Bruno Labbadia (Bayern), Francesco Baiano, Gabriel Batistuta, Diego Latorre (Fiorentina), Gianluigi Lentini, Daniele Massaro, Jean-Pierre Papin, Florin Raducioiu, Marco Simone (Milan), Pierluigi Casiraghi, Tore André Flo, Mikael Forssell, Gianluca Vialli, Gianfranco Zola (Chelsea).

Van egy borzasztóan rossz hírem mindazoknak, akik 1994-ben a televízióban látták a brazilok Bebeto-féle babaringatós gólörömét: a kis Matheus (vajon kiről kapta a nevét?) ugyanis immáron 17 éves, és a Flamengóban a felnőttcsapat ajtaját döngeti. Átkozott az időnek az ő múlása...
A korosztályos válogatottak rutinos tagja az elmúlt hónapban kötött profiszerződést a klubbal. Az édesapjára megejtően hasonlító támadó középpályás legjobb csapatbéli cimboráját, hogy, hogy nem, Romáriónak hívják, a legjobb barátja pedig a vascós Romarinho, apja csatártársának a fia...


A többszörösen bearanyozott tehetségű Bebeto (José Roberto Gama de Oliveira) nemcsak arról marad meg emlékezetünkben, hogy főszereplő volt az 1994-es brazil világbajnoki győzelemben, hanem arról is, hogy éppen e tornán indította el világhódító útjára a „babaringató gólörömöt" Mazinhóval és Romárióval karöltve. Az 1964-es születésű (ex)ék éppen egytucatnyi klubváltáson esett át karrierje során, legnevesebb állomáshelyei a Flamengo, a Vasco, a Deportivo La Coruna, a Sevilla és a Botafogo voltak. Legjobb formáját odahaza a Flamengóban (144 gól) és a SuperDeporban (86) nyújtotta, volt brazil és spanyol gólkirály is. A madárcsontú támadó az 1990-es vb-n nem remekelt, de négy év múlva és 1998-ban egyaránt három gólig jutott. A válogatottban 75 mérkőzésen 39-szer rezgette meg az ellen hálóit. 2002-ben vonult vissza az Al-Ittihadból: ide másfél millió dollárért egy fél évre írt alá, de öt mérkőzés után felmondtak neki, annak ellenére, hogy az összeg felét már a szerződés aláírásakor felvette.
Némi pihenés, jótékonykodás, öregfiúk közötti örömködés (Budapesten is megfordult a BrazilMasters94 színeiben) és az üzleti életben (ingatlanok) való megmerítkezés után felcsapott edzőnek a Romáriót sportigazgatóként foglalkoztató Américánál. Vezetőedzői karrierje barátságuk ellenére sem sokáig tartott, bár optimistán vágott neki („Ismét együtt a csodapáros. Felvirágoztatjuk az Américát"). A politikában vigasztalódott, 2010-ben, bár nem sok esélyt adtak előzetesen erre, munkáspárti színekben sikeresen szerepelt az országos választásokon: ha a brazil alsóházba nem is, a riói regionális törvényhozásba bekerült. A futballtól sem került messze, néha európai csapatoknak segít be játékosmegfigyelőként, például a bolgár Lokomotiv Plovdivnak.
Bebetónak nem csak fia, de lánya is híres Brazíliában, csak éppen egy egészen másfajta „sportágban": Stephanie Oliveira ugyanis modell lett. Apja egy gömbbel boldogult egészen jól, leánya két félgömbbel...

„Bebetú”

„A családom mai napig Betónak szólít, ez nálunk a Roberto becézett alakja. A Bebeto név pedig onnan ered, hogy a bátyám valamiért Bebetónak hívott, nem pedig Betónak" – vallott nevének eredetéről.

 Nemrégiben megénekeltük a bolgár válogatott legendás 1994-ét Jordan Lecskov kapcsán, adódott hát, hogy eme csapatnak „eszét", Hriszto Sztoicskovot is sorozatvégre kapjuk.


Minden idők legjobb bolgár labdarúgója, akit a eurosport.com az 1990-es évek legjobb futballistájának választott, 1966-ban született Plovdivban. A Marica, az USM Jurij Gagarin és a Hebrosz Harmanli után került a néphadsereg központi klubjába (édesapja egyébként is katonatiszt volt), a CSZKA Szófiába. A fővárosi édes életbe hamarosan belehabarodott fiatal pár év alatt hazája kirakat-futballistája lett, hiszen a klubbal odahaza sikert sikerre halmozott, a gyepen pedig csodákat művelt Emil Kosztadinov és Luboszlav Penev oldalán a csatársorban.

NEM HIÁBA LAKIK BARCELONÁBAN

„A galaktikus jelző kitaláció, ők is csak emberek. És milyen a többi játékos? Egy rakás sz...r? – nyilatkozta egy alkalommal, pár év múlva pedig kiegészítette ebben a szellemben. – Ha a Realról kell beszélnem, felfordul a gyomrom!"

Viselt dolgai ellenére megvette őt a Barcelona, Johan Cruyff kifejezett kérésére, aki zseninek tartotta a bolgárt (mármint futballügyileg). Még 1989-ben a Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjében – amelyet az akkor Szredecként szereplő CSZKA Szófia vívott a Barcelonával – rúgott egy hatalmas gólt a katalánoknak (és két kisebbet), ez döntötte el a sorsát. No és az sem ártott, hogy az 1989–1990-es évadban harmincnyolc bajnoki gólt szórt, így lett a realos Hugo Sánchezzel együtt európai aranycipős.
A „Nagy Dán" (azaz Michael Laudrup) és az „albínó gorilla" (ez pedig Ronald Koeman) mellé került harmadik légiósnak, hárommillió mai euróért, később csatlakozott hozzájuk a szintén nem könnyű lelkű Romário. Velük a Barcelona egyértelműen domináns csapat lett otthon (négy bajnokság zsinórban 1991 és 1994 között), és az európai hódítás is összejött 1992-ben, a Wembleyben.

NEM ÉPPEN ATOMFIZIKUS

Nem éppen atomfizikusi szellemi kvalitásai többször is bajba sodorták, az 1985-os Bolgár Kupa-döntő utáni tömegverekedés kapcsán például örökre eltiltották (végül egy évig sem tartott az örökkévalóság a helyi szövetségnek). Első szófiai búcsúmérkőzése is egy kupafinálé volt, de mivel elbukta ezt csapata, Sztoicskovból kibukott a balkáni életérzés: a mérkőzés után egyszerűen besétált az ellen öltözőjébe, és falhoz vágta a trófeát, amely aztán ezer darabra tört…

A klubban a spanyol játékostársak sem tartották vissza éppen a legionáriusokat, emlékezzünk csak a Zubizarreta-, Ferrer-, Abelardo-, Nando-, Amor-, Bakero-, Goikoetxea-, Guardiola-, Beguiristáin-, Julio Salinas-féle vonulatra.
1995-ben megunták vezetői kezelhetetlenségét (már első szezonjában kapott egy két hónapos eltiltást, mert szándékosan megtaposta egy játékvezető lábát stoplisával a Real elleni Szuperkupa-meccsen), és egy évre a Parmába száműzték – Cruyff kifejezett kérésére. Egy idény múlva Bobby Robson (segédedző: José Mourinho) szerencséjére visszacsalogatta. Nem kötöttek vele rossz üzletet, mert 11 millió mai euróért adták el, de kevesebb mint harmadennyiért vették vissza. Parmában szerényke támadótriót alkotott Filippo Inzaghival és Gianfranco Zolával, majd Emmanuel Amunike, Giovanni, Juan Pizzi és Ronaldo voltak a csatártársai, és nyert a katalánokkal még egy KEK-et, egy bajnokságot és kétszer a Király-kupa elhódításában is közreműködött.
A remek bal oldali támadó végül 32 évesen, 1998-ban hagyta ott a klubot 175 bajnokin elért szerény 110 góllal a háta mögött, összesen 15 nagy trófeával, majd hazatért a CSZKA-hoz.
Nem sokáig volt otthon, mert úgy látta célszerűnek, ha nyugdíjalapja megteremtése érdekében közbetúrázza a nagyvilágot: a szaúdi al-Naszr, a japán Kasiva Reysol, az amerikai Chicago Fire és Washington DC United csapatában is megfordult, mielőtt 2003-ban vissza nem vonult. A veteránként is gólerős bolgár utóbbi állomáshelyén már játékos-másodedzőként tevékenykedett, majd visszatért a Barcelonához (búcsúként még eltörte az MLS-ben Freddy Llerena-Aspiazu lábát), ahol a Txiki Beguiristáin vezette technikai igazgatóságban kapott állást. A klub kelet-európai játékos-megfigyelője lett, de az első csapat támadóinak is segített az egyéni edzések során.
Családjával egyébként Barcelonában telepedett le, ezért is utasította vissza a Bolton ajánlatát, hogy évi szerény kétmillió dolláros fizetésért akassza le a szögről a „sporitaposót". Egy év múlva mégis hazahúzta a szíve Bulgáriába, és felcsapott szövetségi kapitánynak. Csatárként 83 találkozón 37 góllal szolgálta a zöld-fehér mezes csapatot, az 1994-es világbajnokságon csúcsformát mutatva, hat gólt szerezve. Ezzel lett gólkirály a tornán, és ezzel tett óriási lépést a France Football év végi Aranylabdája felé. Arrigo Sacchi, az olaszok szövetségi kapitánya mondta ekkor róla, hogy Sztoicskovot csak pisztollyal lehet megállítani...
„El Pistolero" az 1996-os Európa-bajnokságon is brillírozott, hiszen három találkozón háromszor volt eredményes, de a társak már gyengébbek voltak, és nem jutott tovább csapata a csoportból. Eme három gólt ritkán emlegetik, pedig ezzel a viadal ezüstcipőse lett. Az 1998-as vb-n búcsúzott a nemzetközi labdarúgástól, hírnevéhez méltatlan teljesítménnyel.
A kispadon hasonlóképpen folytatta, mert sem a 2006-os vb-re, sem a 2008-as Eb-re nem vezette ki legénységét, amelyből többeket is idegesített Sztoicskov nagyképű stílusa és elavult edzői módszertára. 2007-ben felmondott, majd a spanyol bajnokságban szereplő Celta Vigo edzője lett, de kiejtette csapatát az élvonalból, és miután a második osztályban bűnrosszul rajtoltak, elküldték.
A következő állomáshelye az iráni Abu Moszlem lett volna, ha a politikai helyzet is úgy hozza, hogy el meri foglalni ott a kispadot, így inkább a dél-afrikai Mamelodi Sundows vezetőedzője lett. Utóbbi helyen nem ment rosszul csapatának, de jól sem, így amikor fel szerette volna emeltetni havi 72 ezer eurós fizetését havi 100 ezresre, inkább elküldték. Mellékesen a szakembernek egy 8500 dolláros büntetést is ki kellett fizetnie, amikor egy bajnokin halálosan megfenyegette a bírót: ujját a nyaka előtt elhúzva jelezte „nemzetközileg, egyezményesen”, hogy el fogja vágni a torkát.
2011 tavaszán kis híján Vietnam szövetségi kapitánya lett, majd bejelentette, hogy visszatér a Barcelonához Josep Guardiola egyik asszisztenseként, de a nyáron mégis az orosz első osztályú FK Rosztov sportigazgatója és elnöki tanácsadója lett. A helyi sajtó szerint ha megismeri majd a viszonyokat, 2012-ben övé lesz a kispad is. Mindeközben tiszteletbeli spanyolországi konzullá nevezték ki, ebbéli tisztében Katalóniában és Aragóniában látja el honfitársai segítő tevékenységét – ha éppen odahaza tartózkodik. Odahaza ma is ikonként kezelik, amikor bolgár régészek kiásták az általuk első európai férfi maradványainak tartott nyolcezer éves csontvázat, Hrisztónak nevezték el. Bizonyára emlékeztek az öreg mozgására a France '98-on...

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

A cserekapus Tyton mentett pontot a lengyeleknek

  A Lengyelország–Görögország mérkőzéssel elkezdődött a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. A papírforma a lengyelek mellett szólt, akik hamar vezetést szereztek, majd a szünet előtt emberelőnybe kerültek, ám a görögök váratlanul egyenlítettek a fordulás után. Sőt, a hazaiak kapusa Wojciech Szczesny a második félidő közepén kiállítást érően szabálytalankodott a 16-oson belül, cseréje, Przemyslaw Tyton azonban hárította Jorgosz Karagunisz büntetőjét. Igazságosnak mondható döntetlen született a nyitó mérkőzésen. 

Az első 2012-es Eb-gól (Fotó: Action Images)  A TALÁLKOZÓ ELŐTT Nincs több mentség, vége a szurkolók által a csodatornáról, a játékosok által csodafutballal kivívott aranyról szóló álmoknak, itt a háziasszonyok réme: az ünnepélyes megnyitóval elkezdődött a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. Azt azért valljuk meg őszintén, a lengyel–görög találkozónál különbet is el tudtunk volna képzelni kóstolóként. A két pályára lépő fél számára viszont élet-halál kérdése ez a kilencven perc: a (fél)házigazda lengyeleknek nemcsak a hazai közönség miatt fontos a győzelem, hanem azért is, mert a három ponttal csoportból kivezető lendületet szerezhetnek; de a görögök számára is nyilvánvaló, hogy ha most kikapnak, borzasztó nehéz dolog lesz az oroszok és a csehek ellen kiharcolni a továbbjutást. A kezdőcsapatok nem rejtettek magukban meglepetéseket, az egyébként is esélyesebb és jobb erőkből álló hazaiak a szokásos 4–2–3–1-es hadrendjükkel operáltak, a vendégek pedig a 4–3–3-as felállást választották, amelyben azért nem volt olyan viharos támadójáték kódolva, mint azt a három alkalmazott csatár sejteni engedi. A MEGNYITÓ A kezdő sípszó előtt megtekinthettük a 12 perces, szokás szerint színpompás és elvont, a múlt hagyományait felelevenítő és a jelenre is rávilágító megnyitóünnepséget; amelyben mi magyarok is érdekeltek voltunk, hiszen György Ádám zongoraművész előadta Chopin a-moll etűdjét, majd stílszerűen megvillantotta pazar labdakezelési technikáját is. Zenei munkájába egy DJ, az olasz származású, de Budapesten élő Karmatronic is bekapcsolódott, majd levonulásuk után összeálltak a színes ruhájú fellépők egy hatalmas futball-labdává, zárásképpen pedig egy gigászi „UEFA EURO2012” felirattá.  A MÉRKŐZÉS  Az „idegesen kezdtek a felek” közhely ezúttal is ült, a hazaiak kissé félve, de támadtak, a vendégek pedig elszántan védekeztek, és védőik a térd-, középpályásaik a pontrúgásokra koncentráltak. Az ötödik percben is híján felrobbant az 500 millió euróból megépített stadion, hiszen Ludovic Obraniak lőhetett kapura az ötös jobb  sarkától, de blokkolták a védők, majd Rafal Murawski 16-osról megeresztett bombáját simította ki a léc alól Kosztasz Halkiasz kapus. A helyzetektől meglepő módon a lengyelek ijedtek meg, pár perc múlva ugyanis az egyre bátrabb görögök veszélyeztettek, természetesen egy pontrúgásból, amely után alig-alig csúsztatott a jobb alsó mellé Theofanisz Gekasz. Ugyanígy paraszthajszálak hiányoztak a másik oldalon az ötösnél bevetődő Robert Lewandowskinak, akinek homloka előtt ennyivel suhant el klubtársa, Jakub Blaszczykowski beadása. A 17. percben azonban nem hibázott a lengyelek gólgépe, Lewandowski: egy újabb jobb oldali beívelésnél két görög védő is elszaladt mellőle, a kapus némileg árnyékra mozdult, de egyébként is tehetetlen volt, ő pedig hét méterről a jobb felsőbe fejelt. 1–0 Már az előző helyzetnél is borzalmasan helyezkedett Vaszilisz Toroszidisz, aki a labda felé lökte a támadót, ezúttal pedig a lengyel a beadás, ő pedig érdekes módon a túloldali szögletzászló felé mozdult. Igaz, ő legalább olyan volt, mint a kampányoló politikus (emberközeli), de aki tudja, hogy a két belső védő hová és miért futott, jelentkezzen a görög kapitánynál, Fernando Santosnál a szövetség e-mail címén. A gólpasszt „természetesen” Blaszczykowski szállította, társa pedig góllal köszöntötte szülővárosát, Varsót. Megnyugtatta a vezető találat a házigazdát – hogy egy másik csontig kopott sablont is elővegyünk –, de túlságosan is visszaálltak ahhoz, hogy gyorsan újabb helyzeteket alakítsanak ki, a görögök pedig továbbra is a mezőnyharcra koncentráltak. Igaz, azzal, hogy kontráikat a szorosan záró középpályás sor megakadályozta, beadásaikat pedig a fegyelmezett és jól megtermett védők lefülelték, kihúzták méregfogukat, vagy hogy stílszerűek legyünk, nem húzták be kapujukba a lengyelek a görögök falovát. A félidő hajrájában Papadopuloszt cserélt a görögök kapitánya, szó szerint, ugyanis Avraamot kollégája, Kirjakosz váltotta a védelem közepén; de ettől nem lett a sor összeszedettebb, bizonyítja ezt, hogy hagyták a 11-es pontról szabadon kapura lőni Damien Perquist, aki azonban cél tévesztett. A 44. percben megbomlott a görög falanx: Szokratisz Papasztathopulosz megkapta második, finoman szólva is erősen véleményes sárga lapját, és el kellett hagynia a gyepet. Nem sokkal később a déliek szerint a spanyol Velasco Carballo feltette a koronát addigi működésére: a 16-osán belül becsúszó Perquis ráesett a maga alatt lévő labdára, kezével egyértelműen megállítva azt, de nem 11-est adott a játékvezető, hanem megszórta sárgával a reklamáló görögöket… Santos mester egy lemondó, elkeseredett grimasszal vette tudomásul a kiállítást, az arcára ez volt írva: bizony lehet, elúszott a Kalózhajó… Azért fel nem adta, a csődöt mondó ígérő Szotirisz Ninisz helyére behozta Dimitrisz Szalpingidiszt, aki nem sokkal később kiegyenlített. 1–1 A hazai védelem élénk közreműködésével, ugyanis Gekasz jobb oldali beívelését Sebastian Boenisch és kapusa, Wojciech Szczesny is elvétette (utóbbi hibázott nagyobbat), a görög cserecsatár az ötös jobb sarkán előtte hagyott labdát és az üres kaput pedig köszönte szépen, és nem hagyta kihasználatlanul. A görögök ismét visszatérhettek kedvenc bunkervédekezésükhöz és kontráikhoz, és az egyik ellentámadás során vezetéshez juthattak volna, ha nem totojázik túl sokat a kapura lövéssel az ötös bal sarkánál Jorgosz (Lada) Szamarasz. A lengyelek is eljutottak azért helyzetekig, de Lewandowski elönzőzte a nagyobbikat, Maciej Rybus pedig melléfejelte a másikat.   Ám Szczesny is feltette a koronát mai munkásságára, mert felrúgta a 11-es pontnál a kiugró Szalpingidiszt, így ő piros lapot, a görögök pedig büntetőt kaptak. A labdához az Eb-győztes Jorgosz Karagunisz állt oda, de a csereként beálltPrzemyslaw Tyton kiütötte a bal sarok felé megküldött labdát!  A görög futballtitánnal kitolt a lengyel Tyton… Hogy még mérgesebbek legyenek a görögök, Szalpingidisz gyorsan lőtt egy lesgólt (tényleg az volt), ez is mutatja, hogy mennyire összezuhantak a fehér mezesek a második félidőre. Közben Santos mester egyik támadója helyére középpályást küldött, de Obraniak így is helyzetbe tudott kerülni, ám K. Papadopulosz megmutatta, hogy tanult ezt-azt a Schalkében, és az ötös, valamint a szabályosság határán kitolta a kapura törő lengyelt a pályáról. A hajárában a hazai „sasok” megszállták a vendégek 16-osát, de a beadások pontatlanok voltak, a középtávoli lövéseket pedig fogta Halkiasz. A ráadásban egy másik 2004-es Eb-hős, Kosztasz Kacuranisz kergette kevés híján görög tragédiához illően őrületbe övéit, mert majdnem lőtt egy bődületes öngólt, de ez a fordulat már nem fért bele a nyitó mérkőzésbe. Döntetlen született tehát a 2012-es Eb első találkozóján, mégpedig igazságosnak mondható. Láthattunk helyzeteket, tizenegyest, kiállításokat és izgalmas fordulatokat: korántsem volt parádés ez a 90 perc, de soha rosszabbat ezen a tornán! A-CSOPORT, 1. FORDULÓ LENGYELORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 1–1 Varsó, Nemzeti Stadion, 58 500 néző. V:Velasco Carballo (Alonso Fernández, Yuste Jiménez – mindhárom spanyol) LENGYELORSZÁG: Szczesny – Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch – Blaszczykowski, Murawski, Obraniak, Polanski, Rybus (Tyton, 70.) – Lewandowski A kispad: Sandomierski, Tyton (kapusok), Wojtkowiak, Kaminski, Wawrzyniak, Dudka, Matuszczyk, Mierzejewski, Wolski, Grosicki, Sobiech, Brozek. Szövetségi kapitány: Franciszek Smuda GÖRÖGORSZÁG: Halkiasz – Toroszidisz, A. Papadopulosz (K. Papadopulosz, 37.), Papasztathopulosz, Holevasz – Maniatisz, Kacuranisz, Karagunisz – Ninisz (Szalpingidisz, a szünetben), Gekasz (Fortunisz, 68.), Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos A kispad: Corvasz, Szifakisz (kapusok), Cavelasz, Malezasz, K. Papadopulosz, Makosz, Fotakisz, Fortunisz, Fetfacidisz, Liberopulosz, Mitroglu, Szalpingidisz Gólszerző: Lewandowski (17.), ill. Szalpingidisz (51.) Kiállítva: Szczesny (69.), ill. Papasztathopulosz (44.)  ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Négy góllal nyitottak az oroszok    A lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság nyitó napjának második mérkőzésén Oroszország és Csehország csapott össze. Dick Advocaat, az oroszok kapitánya támadófocit várt együttesétől, és a mérkőzés elején és végén meg is kapta ezt. A csehek kétgólos hátrányban még szépíteni tudtak, de a hajrá az oroszoké volt. Ezzel a három ponttal hatalmas előnybe kerültek az oroszok, hiszen a lengyelek nem bírtak a görögökkel.  A MÉRKŐZÉS ELŐTT A két csapat legutóbb éppen Európa-bajnokságon csapott össze, az 1996-os fellépésen a csehek gyorsan kétgólos előnybe kerültek, majd az oroszok a második félidőben fordítottak, végül Vladimír Smícer hajrábeli találatával alakult ki a 3–3-as végeredmény. Ez a pontmentés akkor továbbjutást ért a cseheknek, és végül egészen a döntőig meneteltek – amelyben a németekkel szemben alulmaradtak.  Nos, azóta a cseh válogatott jóval gyengébb, az orosz pedig sokkal erősebb lett, és utóbbi esélyesebbnek számított a találkozó előtt. Mivel a lengyel-görög nyitó mérkőzés döntetlenre végződött, nyilvánvaló volt: aki besöpri a három pontot, hatalmas előnyre tesz szert vetélytársaival szemben. Az még nem ennek volt köszönhető, hogy Dick Advocaat, az oroszok szövetségi kapitánya egy igencsak támadó szellemű, három csatárral operáló orosz gárdát küldött pályára, a megszokott 4–2–3–1-es hadrend helyett a hollandos 4–3–3-at alkalmazva. A cseheknél a kezdőben kapott helyet a kisebb sérüléséből felépülő Tomás Rosicky, és bizony a magyarok elleni felkészülési mérkőzés is megmutatta, hogy nélküle félkarú munkásember válogatottja. Az egy szem előretolt csatár ezúttal is a rutinos Milan Baros lett. Ne feledjük, ő volt a 2004-es kontinenstorna gólkirálya, de bizony fölötte sem múltak el nyom nélkül az évek. Frissebb állapotban van nála a wroclawi stadionba Felsőpakonyból szállított, a mérkőzésre előírásszerűen 23 milliméteres magasságra vágott gyep, és megbízhatóbban csillog az esti világításban az aréna teflonbevonatú külső borítása, amelyik szintén kis hazánkból származik. Egyébként sokak szerint a kor a szbornaja gyenge pontja, hiszen övék az Eb legmagasabb átlagéletkorú kerete, de kapitányuk szerint ez nem jelent semmit. „Itt nem az a lényeg, ki hány éves, hanem az, hogy mennyire játszik jól – és van néhány nagyon jó játékosunk” – így Advocaat. A MÉRKŐZÉS A találkozó néhány tekintélyteremtő belépővel (szláv testvériség ide vagy oda) és pontatlan labdával kezdődött. Az első izgalmas pillanatokat az oroszok védője, Alekszandr Anjukov okozta, aki kis híján kezezett ötösén egy szöglet után. A tizedik percben harsant fel az orosz szurkolók uralta lelátókról az első füttyhullám (előtte volt az még mexikói is), ugyanis a csehek sokkal többet birtokolták a labdát, és folyamatosan nyomás alatt tartották ellenfelük kapuját – még ha helyzetet nem is tudtak kialakítani. Talán ettől pörögtek fel a vörös mezes oroszok, de Jurij Zsirkov szokásos bal oldali vágtája után a visszagurítást Alekszandr Kerzsakov kapu mellé vágta. A 15. percben ugyanő fejelte kapufára Konsztantyin Zirjanov jobb oldali beadását, és a kipattanóraAlan Dzagojevérkezett a legjobban, aki hét méterről három védő között a kapu közepébe lőtt. 1–0 A cseh védők nem álltak éppen a helyzet magaslatán, összevissza helyezkedtek a kontra során. Nehezen találtak magukra, mert tőlük ugyan Dzagojev nem sokkal később duplázhatott volna (a passzoló Kerzsakovra négy fehér mezes jutott, rá egyetlen egy sem), de ordító helyzetben, nyolc méterről csúnyán a kapu mellé durrantott. A 24. percben már Petr Cech sem állt a helyzet magaslatán: Andrej Arsavin parádés keresztlabdája után a középpályáról fellépő Roman Sirokovot Michal Kadlec magára hagyta, de bátrabban is kivetődhetett volna a kapus, mert így az orosz finoman a hálóba csippenthette a labdát fölötte az ötös jobb sarkáról. 2–0  Így mulat egy orosz szűrő, klasszismegoldás volt, Roberto Baggiónak is dicséretére vált volna. A harmincadik percben Kerzsakov befejezetté nyilváníthatta volna a mérkőzés érdemi részét, de a 11-es pontról a kapu mellé bombázott. Ezt követően visszavettek a tempóból a vörös mezesek, de a fegyelmezett védelem mellett a csehek nem jutottak el Vjacseszlav Malafejev kapujáig, labdástól legalábbis nem. A félidő hajrájára Roman Hubník vezényletével hatásosan fülelték le az orosz kontrákat a csehek, és Petr Jirácek vitt egy kis életet, lendületet a középpályára, de ez is csak arra volt elég, hogy teljesen kiegyenlítetté váljon a mérkőzés. A legvégén még Cechnek kellett lábbal tisztáznia két támadó elől az ötösön, majd Jirácek bombázott 16-ról nem sokkal a jobb felső fölé.   LÖVÉSBŐL LESZ A GÓL – NO DE MENNYIBŐL? Az első félidőben érdekes módon alig két százalékkal birtokolták többet az oroszok a labdát, a csehek többet lőttek kapura és a kapu felületére is – a „vörös hadsereg” pedig olyan eredményes volt, mint Csapájev elvtárs, mert két lövésből két gólt szerzett! A szünet után a csehek mestere, Michal Bílek beküldte a középpályára Jan Rezek helyére az Ukrajnában acélosodó erőembert, Tomás Hübschmant, de ő sem tudta megakadályozni Kerzsakovot abban, hogy újra helyzetbe kerüljön, ám az ék ismét célt tévesztett. Igaz, egy mozgékony futballista mindenkinek gondot okoz, ezt az 52. percben Václav Pilar is bizonyította, aki négy védő közül remekül mozgott el Jaroslav Plasil zseniális labdájával, majd higgadtan gólra váltotta egy csel után a ziccert: 2–1. Némi fogcsikorgató mezőnyjáték után ismét Kerzsakov került helyzetbe, de képes volt hat méterről is mellédurrantani, majd 70. percben ismét ziccert rontott. Fel is váltotta őt nem sokra rá Roman Pavljucsenko...    A hajrára fordulva kevésen múlt, hogy orosz helyzetpazarlásnak meglegyen a böjtje, mert Rosicky 18 méteres lövésénél igencsak kapaszkodnia Malafejevnek, hogy odaérjen a labdára a jobb alsó előtt. A 79. percben aztán Dzagojev eldöntötte: hosszas-hosszas összjáték után 15 méterről elemi erővel a léc alá bombázott. Cech nem védhette: 3–1    Kiderült azonban, egy ennél is nagyobb gólt látunk még ma este: a cserecsatár Pavljucsenko három csel után 16-ról kipókhálózta a jobb felsőt. 4–1  A végén Advocaat mestert éltette a közönség vörös része, akiknek teljes boldogságát a cserecsatár Alekszandr Kokorin hozhatta volna el, de helyzetét „elkerzsakolta”.   A sokak által öregnek tartott szbornaja kiválóan kezdte a kontinenstornát, győzelme teljes mértékben megérdemelt, a cseheknek csak felvillanásaik voltak. A három pont rengeteget ér az oroszoknak, hiszen a nyitó mérkőzésen a lengyelek és a görögök döntetlent játszottak egymással.  A-CSOPORT, 1. FORDULÓ OROSZORSZÁG–CSEHORSZÁG 4–1 Wroclaw, Városi Stadion, 40 803 néző. Vezeti: Webb (angol) Oroszország: Malafejev – Anjukov, A. Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov – Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov – Dzagojev (Kokorin, 84.), Kerzsakov (Pavljucsenko, 73.), Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat Kispad: Akinfejev, Sunyin, Saronov, Granat, Nababkin, Izmajlov, Kombarov, Kokorin, Glusakov, Szemsov, Pavljucsenko, Pogrebnjak Csehország: Cech – Gebre Selassie, Hubník, Sivok, Kadlec – Plasil, Jirácek (Petrzela, 76.) – Pilar, Rosicky, Rezek (Hübschman, a szünetben) – Baros (Lafata, 85.). Szövetségi kapitány: Michal Bílek Kispad: Lastuvka, Drobny, Suchy, Limbersky, Rajtoral, Petrzela, Hübschman, Kolár, Darida, Necid, Pekhart, Lafata Gólszerző: Dzagojev (15., 79.), Sirokov (24.), Pavljucsenko (82.), ill. Pilar (52.) AZ ÁLLÁS   1. Oroszország 1 1 – – 4–1 +3 3  2. Görögország 1 – 1 – 1–1 0 1      Lengyelország 1 – 1 – 1–1 0 1  4. Csehország 1 – – 1 1–4 –3 0 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Bombameglepetést okoztak a dán dinamitok   A labdarúgó Európa-bajnokság második napján nekiveselkedtek a küzdelemnek a B-csoport tagjai is: a vb-döntős Hollandia Dániával mérkőzött meg. A jóval esélyesebb hollandok sok-sok helyzetet alakítottak ki, de ezek közül egyet sem váltottak gólra, míg a másik oldalon Michael Krohn-Dehli egy egyéni villanás után bevette Maarten Stekelenburg hálóját.  A MÉRKŐZÉS ELŐTT „Nem dobjuk be előre a törölközőt!" – mondta a dánok szövetségi kapitánya, Morten Olsen arra a felvetésre, hogy a Hollandia–Dánia Európa-bajnoki csoportmérkőzés egyértelmű esélyese ellenfelük, az oranje. „Holland győzelem" – így olvasóink 85 százaléka a mérkőzés előtt, hiszen azt még a címvédő spanyolok is elismerték nemrégiben, hogy a hollandokat tekintik legnagyobb ellenfelüknek. Az örökmérleg „nyelve" is alaposan a hollandok felé billent, de ez sem jelent semmit, mint tudjuk, az már annál inkább, hogy kidőlt a védelem oszlopa, Joris Mathijsen, akinek helyén a Feyenoord csapatkapitánya, Ron Vlaar kapott bizalmat, nem pedig a veterán Wilfred Bouma. A kezdőben találhatjuk a gyilkos szűrőt, Nigel de Jongot is, az egy szem támadó pedig, mint azt már korábban kijelentette Bert van Marwijk kapitány, Robin van Persie lett. A selejtezők során De Jong helyett sokszor a PSV-s Kevin Strootman játszott a középpálya közepén, elöl pedig a remek formában lévő támadó, Klaas-Jan Huntelaar reménykedhetett sokáig abban, hogy alaptag lesz. A balhátvéd Jetro Willems minden idők legfiatalabb Eb-résztvevője lett, és a pályán hallgatta a holland himnuszt az egész tavasszal sérüléssel bajlódó szélső, Ibrahim Afellay is. A dánoknál csodamód felépült a rúnakemény védekező középpályás, Niki Zimling, pedig nemrégiben még arról szóltak a hírek, hogy talán eltörött a nagylábujja. Kemény fickók ezek a dánok...   A MÉRKŐZÉS Mozgalmasan kezdődött a találkozó: előbb Daniel Agger csúsztatott fejesét fogta vetődve a bal alsó előtt Maarten Stekelenburg, majd a korrekorder Willems lőtt nem sokkal a léc fölé, Afellay pedig az ötös jobb sarka elől ollózott a rövid felső mellé. Az első igazi gólhelyzetre a 7. percig kellett várni, ekkor Arjen Robbenadott forintos labdát Van Persie-nek, azonban a támadó hét méterről célt tévesztett. Egymást követték a folyamatosan és mindig veszélyesen folyó holland támadások, erre a dánok meglepő módon középpályás letámadással reagáltak. Már csak azért is igyekeztek csírájában elfojtani a holland kontrákat az északiak, mert ha egy az egyben vitték rá a jól megtermett, de lassan forduló védőkre a labdát a narancsmezesek, akkor szinte mindig „viharba került″ az Olsen-banda. A dán mester egyébként azt találta ki, hogy a kreatív középpályásokra külön emberfogót állítva arra kényszeríti ellenfelét, hogy védőiknek kelljen átívelgetniük Wesley Sneijderék fölött a labdát, és ez nem is volt rossz ötlet. Ennél is meglepőbb, hogy arról számolhatunk be: a 17. percben Robbennek önzőbbnek kellett volna lennie csodálatos labdalevétele után, nem pedig középre passzolnia az ötös jobb sarkától.  A 24. percben a dánok megmutatták, hogy nem kell nyolc kapura lövés egyetlen gólhoz: a balszélső Michael Krohn-Dehli lecselezte Willemset, majd az ötös bal sarkáról a kapus lábai között a hálóba talált. 0–1 Nehezen találtak magukra a hollandok, mert sokáig nem vezettek lendületes támadást, sőt, a 30. perc környékén egyenesen a dánok veszélyeztettek egymás után többször is pontos beadásokkal Stekelenburg kapuja előtt. A játékrész végére elfáradtak kissé a dánok, mert majdnem egyenlített az oranje: előbb kapusuk, Stephan Andersen adott „mesés" labdát Robbennek, aki a jobb oldali kapufát lőtte telibe a tizenhatosról, majd a hamar lecsücsülő Agger mellől Afellay lőtt fél méterrel a léc fölé nagyjából ugyanonnan. Andersen még a szünet előtt javított, mert kifogta Van Persie ziccerét, igaz, a csatár rosszul vette át Sneijder keresztlabdáját, így már kisodródott kissé. A második félidőúgy kezdődött, ahogyan az első, holland helyzetekkel, de az elsőnél Van Persie  bődületes lyukat rúgott a kapussal szemben állva, majd 14 méterről leadott lövésére rádőlt Andersen. A támadók bakijait Mark van Bommel megunva 17 méterről bombázott a jobb sarok felé, de Andersen hatalmasat vetődve védte ezt is. A holland védelem is olyan volt, mint az első játékrészben, mert a nem éppen cselsorozatairól híres Simon Busk Poulsen egy alkalommal négy embert is befűzött, és végül a visszafutó Afellay mentett szögletre a beadás után... Egyre gyorsabban csordogáltak a percek, ez a dánoknak kedvezett, és jó ideig nem tudtak más helyzetet felmutatni a hollandok, mint egy lecsúszott Robben-fejest. A 70. percben Krohn-Dehli lőtt veszélyesen kapura, de Stekelenburg sem fapapucsot húzott ma, Maarwijk pedig kettős cserére szánta el magát: De Jong és Afellay helyett Huntelaart ésRafael van der Vaartot küldte a pályára, a másik oldalon a csődöt mondott Eriksen helyett Lasse Schöne lépett pályára. Huntelaar rögtön veszélyeztetett is, de Andersen önfeláldozó módon mentett előle. A hajrára fordulva sem törtek meg a dánok, hátul kézzel-lábbal védekeztek, középen okosan tartották a labdát, Maarwijk pedig jobbhátvédje helyére újabb támadót küldött: Dirk Kuytöt. Nem sokkal később ő maga is kis híján a pályára lépett, annyira hevesen gesztikulált, elhagyva kispadját, de ettől még nem ment jobban választottjainak; a fehér mezes „vikingek″ pedig immáron hátul is nyugodtan gurigáztak. Szerencséjük sem volt a hollandoknak: a legvégén Jacobsen tisztán kezezett a tizenhatoson belül, de egyetlen asszisztens és a játékvezető sem látta ezt. Bombameglepetéssel indult tehát a küzdelem a halálcsoportban, a dánok három pontot szereztek a jóval esélyesebb hollandok ellen. A vesztes csakis önmagát okolhatja, és még szerencséje sem volt az oranjének.  EURO 2012 B-CSOPORT, 1. FORDULÓ HOLLANDIA–DÁNIA 0–1 (0–1) Harkiv, Metaliszt Stadion, 35 923 néző. Vezette: Skomina (szlovén) HOLLANDIA: Stekelenburg – Van der Wiel (Kuyt, 88.), Heitinga, Vlaar, Willems – N. de Jong (Van der Vaart, 71.), Van Bommel – Robben, Sneijder, Afellay (Huntelaar, 71.) – Van Persie. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk Kispad: Krul, Vorm (kapusok), Boulahrouz, Mathijsen, Bouma, Schaars, Strootman, L. de Jong, Narsingh DÁNIA: S. Andersen – Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen – Kvist, Eriksen (Schöne, 74.), Zimling – Rommedahl (Mikkelsen, 84.), Bendtner, Krohn-Dehli. Szövetségi kapitány: Morten Olsen Kispad: K. Schmeichel, Lindegaard (kapusok), C. Poulsen, Bjelland, Okore, Silberbauer, Pedersen, Wass, J. Poulsen, Kahlenberg Gólszerző: Krohn-Dehli (24.) A B-CSOPORT ÁLLÁSA  1. Dánia 1 1 – – 1–0 +1 3      Németország 1 1 – – 1–0 +1 3  3. Hollandia 1 – – 1 0–1 –1 0      Portugália 1 – – 1 0–1 –1 0 Gomez fejese döntött a németek javára Rangadót rendeztek a labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjában, ahol Németország és Portugália csapott össze egymással. A németek végig többet támadtak, de csak a 72. percben tudtak betalálni, Mario Gomez révén. A hajrában a portugálok csak egy lécig és két ziccerig jutottak, így a németek tettek a megszerzett három ponttal hatalmas lépést a továbbjutás felé.  A MÉRKŐZÉS ELŐTT  A Németország–Portugália Európa-bajnoki csoportrangadó előtt mindenki egyetértett abban, hogy Cristiano Ronaldo lesz a kulcs: a portugálok szinte minden terhet az ő vállaira tettek, mint legnagyobb csillagukra és reménységükre, az ellenfélnél pedig az ő kikapcsolását tekintették a legfőbb feladatnak. Igaz, Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya szerint a portugáloknak rajta kívül három vagy négy világklasszis játékosuk is van; míg érdekes módon egy egykori tényleges világklasszis, Rui Costa szerint az a legnagyobb hibája utódainak, hogy nem rendelkeznek elegendő önbizalommal. Külön érdekességet jelentett, hogy Real Madrid-játékosok néztek egymással farkasszemet a kezdőkben, hiszen Mesut Özilés Sami Khedira az egyik, Ronaldo, Fábio Coentraoés Pepe a másik oldalon sorakozott fel. Különösen utóbbi érezhette magát furcsa helyzetben, hiszen az már régóta nyilvánvaló volt, hogy Özilt igen sokszor meg fogja faragni. Felépült ugyan a németeknél a középső védő Per Mertesacker, de a biztonság kedvéért Mats Hummels kezdett helyette, Miroslav Klose helyett pedig Mario Gomez lett az egy szem támadó. A másik oldalon az egyetlen kérdés szintén ehhez a poszthoz kapcsolódik, de már hónapok óta, és végül bejött a papírforma: a rutinos  Hélder Postigának szavazott ismét bizalmat Paulo Bentomester. A MÉRKŐZÉS Pepe jóakarata jeleként kétszer is megölelte a kezdés előtt Özilt, és az első percekben is barátságos hangulatban lehetett, mert csúnyán lemaradt Gomezről, szerencséjére a német fejesét megfogta Rui Patrício. A másik oldalon egy csúnya jelenetnek lehettünk szemtanúi, amikor a szöglethez sorakozó portugálokat műanyag poharakkal bombázta meg pár szurkoló. Némi mezőnyjátékot követően a középre keveredő Lukas Podolski lőtt szépen kapura bal külsővel, de a portugál kapus erre a jobb alsó sarok felé tartó labdára is ráfeküdt. Szintén középre keveredett a jobbhátvéd Joao Pereira is, aki becsúszva mentett a cselezgető Özil elől az ötösnél, és fontos megmozdulás volt ez, mert két középső védője valahol egészen máshol kalandozott. Özilhez hasonlóan nem sok kellett Postigának sem – hogy eltörje Manuel Neuer lábát egy elképesztően gonosz, nyújtott lábbal végrehajtott becsúszással, de szerencsére nem sikerült neki. Örülhetett, hogy megúszta sárga lappal... Postiga pár perc múlva lemaradt az ötösön Ronaldo remek beadásáról is, Holger Badstuber pedig mentett a gólra éhes Nani elől; majd megvillant Hummels is, aki elrontotta a szögletre a tizenegyespontnál teljesen egyedül érkező Bruno Alves lehetőségét, mert az utolsó pillanatban feje búbjával belecsúsztatott a labdába. A 23. perctől egyre hangosabb füttyszó hallatszott a német szurkolók felől, hiszen teljesen veszélytelenül játszott a Nationalelf: a középpályán aratott a vérmes hármas, a Miguel Veloso, Joao Moutinho, Raul Meireles trió, a fegyelmezetten záró portugál védők nem hagytak pár méternél nagyobb helyet sem egymás, sem maguk és a középpályások között. Még Nani is lelkesen bekkelt, a németek így jobb és szabad terület híján ívelgetni kezdtek, kevés sikerrel. Az első félóra vége újabb német helyzetet hozott, de Podolskit hiába hagyták ismét teljesen egyedül a tizenhatos előtt, újra pontatlanul „ágyúzott". Az első játékrész hajrájához közelegve elmerenghettünk a németek 62 százalékos labdabirtoklási arányáról, és elmerengett a portugál védelem is, mert előbb Khedirát, aztán Thomas Müllert hagyta szabadon lőni – góllal azonban nem büntettek. Annyit tanulságként elkönyvelhettünk, hogy a szélről jövő beadásoknál a portugálok középen sokszor nem emberüket nézték, hanem mintha egy előre kijelölt helyet kellene előírásszerűen elfoglalniuk, egyenes vonalban kapujuk felé mozogtak. Pepe előrefelé is: zárásképpen a jobb oldali szöglet után 11 méterről jobbal a bal felsőnél a lécre tekert, onnan a labda gólvonalra, majd kifelé pattant. Igazi csattanó volt ez a szünet előtt! Pepe próbálkozása nem volt bent  A második félidő huszáros német támadásokkal és önfeláldozó portugál mentésekkel kezdődött, de nem sokáig tartott a Nationalelf lendülete – sőt, kétszer is nagyot kellett mentenie Hummelsnek, előbb Nani, majd Ronaldo beadásánál. A 60. perc tájékán már Löw is búsan és csendben nézte a mérkőzést kispadja előtt állva, mintha azon szomorkodna magában, hogy mit írnak futballjukról a másnapi német bulvárlapok, és a szurkolók is szintén csendben követték az eseményeket. A portugálok közben okosan lassították a játékot, és abban bíztak, hogy a német tizenhatosig elgurigáznak, majd ott gyors ritmusváltással meglepik a fehér mezeseket – a 64. percben meg is tették ezt, de Jerome Boateng hatalmasat mentett CR elől az ötös jobb sarkánál. Bento a 70. percben unta meg Postiga tehetetlenségét, és beküldte legújabb csodagyerekét, Nélson Oliveirát, amott a 34. születésnapját ünneplő Miroslav Klose készülődött beállni, és alighanem ahelyett a Mario Gomez helyett jött volna be, aki a 72. percben a bal alsóba bólintott egy jobb oldali beadást. 1–0 Gomez mellett két realos is benne volt ebben a találatban: Khedira adta a gólpasszt, Pepe pedig csúnyán lemaradt a németről.  A németek továbbra is támadásban maradtak, majd beállt Klose, de Ronaldo is jelentkezett egy veszélyes, ám Neuer által hárított kapura lövéssel, Nani lecsúszott beadása pedig a lécen csattant. Ez utóbbit nagyon elnézte a német kapus, de mint tudjuk, jó kapusnak...  A 88. percben Oliveira szép egyéni megmozdulása után Varela került hatalmas ziccerbe, de a jó ütemben kilépő Neuer kijavította előbbi hibáját. A ráadás második percében Nani lőhetett közelről, de Badstuber blokkolt az ötösön. A végeredmény már nem változott: későn ébredtek a portugálok, a németek a megszerzett három ponttal hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé.

B-CSOPORT, 1. FORDULÓ

NÉMETORSZÁG–PORTUGÁLIA 1–0

Lviv Aréna, Lviv, 32 990 néző. Vezette: Lannoy (francia)

NÉMETORSZÁG: Neuer – J. Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Th. Müller (Bender, 93.), Özil (Kroos, 87.), Podolski – Gomez (Klose, 80.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Mertesacker, Gündogan, Schmelzer, Höwedes, Schürrle, Götze, Reus

PORTUGÁLIA: Patrício – Pereira, Pepe, Bruno Alves, F. Coentrao – Meireles (Varela, 80.), Veloso, Moutinho – Nani, Hélder Postiga (Nélson Oliveira, 70.), Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento

Kispad: Eduardo, Beto (kapusok), Custódio, Hugo Almeida, Quaresma, Ricardo Costa, Rolando, Micael, Miguel Lopes, Hugo Viana

Gólszerző: Gomez (72.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA

1. Dánia	1	1	–	–	1–0	+1	3
Németország	1	1	–	–	1–0	+1	3
3. Hollandia	1	–	–	1	0–1	–1	0
Portugália	1	–	–	1	0–1	–1	0

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Most sem kaptak ki az olaszok a spanyoloktól

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

A címvédő spanyol válogatott remek formában érkezett az Eb-re, ugyanis legutóbbi 14 tétmérkőzésén nem talált legyőzőre, az olaszok viszont egy újabb eget-földet rengető bundabotránnyal a hátuk mögött utaztak el a viadalra. Nagy kérdés, mit hoz ez ki az olasz válogatottból, mindenesetre szövetségi kapitányuk, Cesare Prandelli szerint, ha csapatként működnek, felvehetik a versenyt bárkivel, most pedig megpróbálják a büntetőterületen kívül tartani a spanyolokat. Eldőlt időközben az is, hogy a védelem közepén a vádlisérüléssel bajlódó Andrea Barzaglit a Roma világbajnoka, Daniele De Rossi pótolja majd. De Rossi ugyan középpályás, de többször is megfordult már ezen a poszton, és vádliján egy becsúszó játékost ábrázoló tetoválás található, tehát lelkileg is felkészült a feladat végrehajtására.
A kezdőcsapat más érdekességet is rejtett magában, hiszen 3–5–2-es felállásban készülődtek pályára lépni az olaszok, Emanuele Giaccherinivel a jobb szélen. A Juventus szélsője korábban egyetlen selejtezőn sem szerepelt.

Csak egy kérdőjel volt a spanyolok kezdőcsapatában, de valószínűsíteni lehetett azért, hogy nem Álvaro Negredo, hanem a jóval tapasztaltabb Fernando Torres lesz az előretolt ék – végül azonban a barcelonai Cesc Fabregas lett a támadó, a modern kori árnyékék, a „hamis 10-es". A mester, Vicente del Bosque igyekezett óvni attól játékosait, hogy lebecsüljék a jó pár sebből vérző squadrát: „A csoportkörben az első meccs kiemelten fontos. Jól akarunk kezdeni, de tudjuk, hogy nagyon erős ellenfél vár ránk. A felkészülés jól ment, készen állunk a megméretésre".
Az előjelek annyiban az olaszoknak kedveztek, hogy korábban egyetlen tétmérkőzésen sem kaptak ki a spanyoloktól, ha egy mérkőzés csak kilencven percig tartott.

 

 


A MÉRKŐZÉS


A spanyolok léptek fel támadólag a mérkőzés elején, és hamar kiderült, hogy Del Bosque alaposan meglepte Fabregas csatasorba, pontosabban csatársorba állításával az olaszokat, mert a három talján középső védő néha olyan volt, mint egy beolvasztott kisközség (tanácstalan), és csak néztek egymásra a 16-osuk előtt sorakozva, hogy kit is kellene most fogniuk.
 
Az első tíz percben egy-egy pontatlan kapura lövést láthattunk a két oldalon (David Silvaés Mario Balotelli volt a tettes), és egy szép De Rossi-mentést az ötösön, éppen Fabregas kárára. Silva nemsokára már igazi helyzetbe került egy gyors kontra végén, de a 16-osra belépve rosszul találta el a labdát. Antonio Cassano is megvillant, mert egy szép műeséssel veszélyes helyen színészkedett ki egy szabadrúgást, amelyet Andrea Pirlo pontosan lőtt kapura, de Iker Casillas védett a jobb alsó előtt.


Jó tízperces üresjárat miatt újra Cassano miatt kapott fejéhez a publikum, az olasz futball őrült zsenije befűzte egyik egykori realos csapattársát, Sergio Ramost, és kis híján bevette egy másik, Casillas kapuját; majd De Rossi csinált bohócot Silvából egy labdaátlépéssel az ötösön, aztán ugyanott blokkolta Andrés Iniesta lövését.
A 30. percben védett először komolyabbat Buffon, Iniesta ezúttal a 16-os bal oldalától próbálkozott, de nem okozhatott gondot lövése a kapusnak, majd kiderült, eddig tartott a nyugtató hatása Cassanónál, aki „idegalapon" utána rúgott az előtte a labdát elvezető Casillasnak (de megúszta a sárga lapot).

Balotelli is ugyanakkor kaphatta be nyugtatóját, mert egy percre rá eltorzult arccal verte ököllel – szerencsére csak a füvet – a másik kapunál, mert nem ő, hanem Gerard Piquéért oda gyorsabban a Casillasról bizony csúnyán kipattanó labdára. Nem sokra rá, amikor lapos ívű röppályára bocsátotta Jordi Albát, már nem kerülhette el a sárga lapot.


 Mindez nem von le abból a tényből, hogy az olaszok teljesen egyenrangú felek voltak a mezőnyben (Marchisio kapáslövése is alátámasztotta ezt), néha még a labdabirtoklási arányban is felnőve a címvédőhöz. A spanyolok megnyomták a játékrész hajráját, de Leonardo Bonucci hatalmasat mentett Fabregas elől a kapu előtt. Az első félidő legnagyobb ziccerét viszont az olaszok hozták össze: Cassano beadását Thiago Motta az ötösről, teljesen szabadon fejelhette kapura, de a nem a legjobban helyezett labdára odaért Casillas.

A második játékrész egy Buffon által lefülelt Fabregas-lövéssel indult, majd a becsúszó De Rossi spicce és a vetődő Buffon ujjhegyei által centikkel a hosszú sarok mellé tolt, szélről eleresztett Iniesta-bombával folytatódott.
Az 53. percben az egész Eb egyik legérdekesebb jelenetét láthattuk: Balotelli vette el Ramostól a labdát az oldalvonal mellett, majd teljesen egyedül vezethette azt a kapusra, de olyan kényelmesen kocogott Casillas felé, hogy a földről feltápászkodó Ramos 20 méteren belül ledolgozta hatméteres hátrányát, és nemes egyszerűséggel elrúgta a labdát az ötös bal sarkánál a támadó elől.

Nem tudni, ezért-e, de pár perc múlva felváltotta Balotellit Antonio Di Natale...
A 61. percben gyökeres fordulatot vett a mérkőzés, amikor Pirlo remekül indította a bal oldalon Di Natalét, aki lefutotta védőjét, és tíz méterről higgadtan a bal sarokba helyezett. 0–1



Ám nem sokáig (mindössze három percig) tartott az olasz öröm: a 16-os vonalánál Iniesta és Silva játszott össze, utóbbi pazarul ugratta ki Fabregast, aki az ötös elől higgadtan értékesítette ziccerét. 1–1


 Érdekes módon Del Bosque gyorsan lehozta a csodaasszisztot jegyző Silvát, akinek helyére Jesús Navasállt, amott az elfáradt Cassanót Sebastian Giovinco váltotta.
Nem sokra rá még nem 100 százalékosan fitt gólszerzőjét is levitte a spanyol mester, de lendületben maradtak a legényei: Alba lőtt kevés híján a bal alsóba kapásból, majd a csereként beálló Fernando Torres azonnal helyzetbe került, de olyan gyatrán próbálta meg kicselezni Buffont, hogy a kapus lábbal, állva tisztázott. No, ilyet is ritkán látni!
A másik cserecsatár, Giovinco is megvillant, és pazarul tette Di Natale elé a labdát, amelyet a csatár az ötös közepéről is mellé tudott rúgni... A 85. percben újra Torrest szidhatták a spanyolok, aki elhamarkodottan emelt nagy helyzetben kapura, pontosabban a léc fölé 21 méterről, ahelyett, hogy jobbra passzolt volna a teljesen üresen álló Navashoz.


A másik oldalon Marchisio rontott el egy ajtó-ablak helyzetet öt méterről, azaz az olaszok is megnyerhették volna ezt a mérkőzést, ehelyett azonban maradt a döntetlen, ami a helyzetek alapján igazságosnak mondható.
Tovább tart tehát a „Fúria" talján átka: a spanyolok még sohasem verték meg a squadra azzurrát tétmérkőzésen a rendes játékidőben.

HOGYAN FÚJT KASSAI?

Mi tagadás, nem a legbiztatóbb módon kezdte a mérkőzés vezetését Kassai Viktor, akinek hatalmas megtiszteltetés, hogy éppen ezt a rangadót bízták rá, de előremutató egyben ez a bizalom. Ehhez képest az elején csúnyán elnézte Cassano műesését, aki már jóval azelőtt homorított, hogy Ramos hozzáért volna, és ennél is nagyobb hiba volt, hogy nem adott sárgát az olasz támadónak, amikor az összekoccintotta Casillas bokáját (ez utóbbinál a területileg illetékes asszisztens is segíthette volna éppen). De ezt követően lefújta magáról Kassai a történteket, mint egy rossz álmot, és ott vágta zsebre a mérkőzést, amikor Balotellit előbb szóban figyelmeztette annak vergődése után, majd következő szabálytalankodásakor azonnal adott neki egy sárgát. Pedig Balotelli halálosan nézett rá, lásd a mellékelt kis galériát... Egy alkalommal, amikor dulakodni kezdtek egymással a játékosok, bölcsen nem ment közel, mert látta, Bonuccit úgyis eltolják társai, és két másodperc alatt el is csitult a „pogó". Alba reklamálás, Álvaro Arbeloa lerántás miatt kapott sárgát, utóbbi ráadásul késleltetve – kifogástalan döntés volt mindegyik, de Maggio és Torres is csak a megszokás kedvéért és ímmel-ámmal reklamált, amikor figyelmeztetésben részesült. Torresnél, aki lekönyökölte De Rossit, ez volt a minimum, hiszen láttunk már sok pirosat ilyenért. Egy-két apró hibától eltekintve, amelyek azonban csak a szuperközeli lassításokkor derültek ki, kifogástalanul vezette honfitársunk a mérkőzést, elégedett lehet vele a mérkőzés játékvezetői ellenőre is. A játékosokkal megfelelően kommunikált, nem kapkodta elő hirtelen a sárgát a zsebéből, és a pályán levők is elfogadták őt – már csak azért is, mert Kassai egy pillanatig sem akarta, hogy róla szóljon ez a mérkőzés. Így is lett.

C-CSOPORT, 1. FORDULÓ

SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG 1–1 (0–0)

Gdansk, PGE Arena, 43 000 néző. Vezette: Kassai (magyar)

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Xabi Alonso, Xavi, Busquets – Iniesta, Fabregas (Fernando Torres, 74.), D. Silva (J. Navas, 64.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Kispad: Valdés, Reina (kapusok), Raul Albiol, Javi Martínez, Juanfran, Cazorla, Pedro, Negredo, Mata, Llorente

OLASZORSZÁG: Buffon – De Rossi, Bonucci, Chiellini – Giaccherini, Thiago Motta (Nocerino, 90.), Pirlo, Marchisio, Maggio – Balotelli (Di Natale, 56.), Cassano (Giovinco, 65.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Balzaretti, Abate, Barzagli, Montolivo, Diamanti, Borini

Gólszerző: Fabregas (64.), ill. Di Natale (61.)

Szerencsés, de megérdemelt horvát győzelem

 rország és Horvátország egyaránt úgy tekintett az egymás elleni mérkőzésre, hogy ezen áll vagy bukik a további sorsa. Nos, ha ez igaz, szerencsés győzelmükkel a horvátok roppant fontos lépést tettek a negyeddöntő felé.



A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Az ír válogatott elég régen járt már nagy nemzetközi tornán legutóbb a 2002-es világbajnokságon láthattuk, és abból a csapatból négyen (Robbie Keane, Shay Given, Richard Dunne, Damien Duff) most is kerettagok. A csapat élén igazi világklasszis edző áll, Giovanni Trapattoni, aki saját példáját állította legényei elé, akik kissé elszontyolodhattak a közelmúlt gyengébb eredményei miatt: „Annak idején volt alkalmam Pelé, Eusébio és Cruyff ellen is játszani, hatalmas sztárok mindannyian, mégis én lettem a győztes. Egy az egyben is álltam velük a versenyt."
Trap kollégája, Slaven Bilic a maga sajátos stílusában nagyszerű fickónak nevezte a 73 éves szakembert, és elismerte, hogy egyértelműen a győzelemre törnek, bár azért szokása szerint sokáig titkolózott a kezdőcsapata megnevezésével.
A kezdők (ugyanaz az ír csapat állt ki, mint Budapesten pár napja) pár érdekességet tartalmaztak: az íreknél felépült a helyi legenda, a kapus Shay Given, míg Robbie Keane társa Kevin Doyle lett a csatársorban. A horvátoknál felépült a kisebb sérüléssel bajlódó Vedran Corluka, a sok jó bal oldali középpályás közül pedig a dortmundi Ivan Perisic kezdett.

 

 A MÉRKŐZÉS
 
A kezdő sípszó előtt rögtön két érdekességet jegyezhettünk fel: egyrészt Trapattoni minden idők legidősebb Eb-n részt vevő szövetségi kapitánya lett a maga 73 évével és 85 napjával, a horvát Otto Baric korrekordját elvéve, az írek pedig 1-11-ig „terjedő" mezszámokkal álltak fel.
A harmadik percben már gólt is feljegyezhettünk, mert Mario Mandzukic Darijo Srna jobb oldali beadása után 11 méterről a bal alsó sarokba fejelt. 0–1


A lassan reagáló Given csak beleérni tudott a labdába, hárítani már nem, pedig hozzászokhatott volna már a sáros talajhoz.
Próbáltak újítani a kapott gól után az írek, de nem tudtak azonnal helyzeteket kialakítani, beíveléseiket rendre hatástalanította a szintén jól megtermett tagokból álló horvát védelem – egészen a 19. percig, amikor Aiden McGeady bal oldali beívelését a felugró Gordon Schildenfeld csúnyán elvétette, Corluka elmélázott, a jobbhátvéd, Sean St Ledger pedig büntetésképpen az ötös jobb oldalától a rövid sarokba bólintott. 1–1


 A horvátok azonnal megrázták magukat, Perisic bombájánál azonban Given törlesztett valamit előbbi hibájából, majd újra átadták magukat a felek a mezőnybeli sarabolás élvezetének.
A következő kapura lövésre a 33. percig kellett várni, de Luka Modric Givenhez célzott, majd nem sokra rá Perisic tévesztette el két méterrel a bal felsőt 16-ról.
Nem túl sok élvezetet tartogatott az első játékrész hajrája, de egy gólt azért láthattunk: Modric lőtt kapura vagy passzolt nagyon erősen a 16-os vonalára, onnan az ír védő, Stephen Ward hátrafelé, saját kapuja irányában játszott (alighanem lecsúszott a lábáról a labda, a mellette álló Ognjen Vukojevic zavarhatta meg), az ajándéklabdát pedig Nikica Jelavic hét méterről könnyedén értékesítette. 1–2



Ne feledjük, szegény Ward már a második „öngólpasszát" adta (CsaWard be, mint Beckham?), mert az első horvát találatnál Srna beadása éppen az ő hátán pattant meg.

A 49. percben elkezdtük komolyabb szinten is sajnálni az íreket: Perisic bal oldali beadását Mandzukic ismét pontosan fejelte meg 14 méterről, a labda a bal alsó saroknál a kapufára, onnan a vetődő Given fejére, majd a hálóba pattant. 1–3
A BBC egyébként Shay Given öngóljaként jegyzi a találatot, az uefa.com a horvátnak adta.
Aki ismer balszerencsésebb csapatot az írnél, jelentkezzen szerkesztőségünkben!


 Trapattoni mester kettős cserével próbálta meg  felrázni letargiába esett csapatát, bejött Jonathan Waltersés Simon Cox is, miközben az ír legenda, a tornáról sérülése miatt lemaradó Kevin Kilbane megjegyezte egy távoli stúdióban, hogy a horvát kapus igen bizonytalan a beíveléseknél, azaz lehet még keresnivalója utódainak.
 Keane addig is a földön próbálkozott, Schildenfeld viszont egyértelműen felrúgta őt a 16-oson belül – talán azért sem érdemeltek ezért büntetőt az írek, mert az akció közben ki kellett volna rúgniuk a labdát, a gyepen feküdt ugyanis egy horvát játékos.

Mintha mindkét együttes megérezte volna, hogy a negyedik találat mindent eldöntött, de az írek támadtak azért becsülettel, a horvátok pedig lelkesen bekkeltek. A hajrában az unalomban felüdülést jelentett egy szép Ivan Rakitic-, illetve Keith Andrews-lövés, de ezek is célt tévesztettek, utóbbi fejesét pedig védte Stipe Pletikosa.
A legvégén Andrews még szépíthetett volna, de fejese pár centméterrel elkerülte a kaput. Ez nem az a nap volt, amikor összejöttek a dolgok az íreknek...

„Egy passz, két passz, és már el is adták a labdát" – foglalta össze a mérkőzést „zöld" részről a BBC helyszínen lévő szakértője, Mark Bright, igaz, így is sok-sok szerencse kellett a horvátoknak, hogy legyűrjék az íreket. Nagy kérdés, felállnak-e a Trapattoni legényei a vereség után vagy lélekben feladják az egészet, és szintén kíváncsian várjuk, mit produkál majd a horvát nemzeti tizenegy egy sokkal erősebb csapat ellen.

C-CSOPORT, 1. FORDULÓ

ÍRORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–3 (1–2)

Poznan, Városi Stadion, 40 600 néző. Vezette: Kuipers (holland)

Írország: Given – St Ledger, O'Shea, Dunne, Ward – McGeady (Cox, 54.), Whelan, Andrews, Duff – Doyle (Walters, 54.), Rob. Keane (Long, 65.). Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni

Kispadon: Westwood, Forde (kapusok), Kelly, McShane, O'Dea, Gibson, Hunt, Green, McClean

Horvátország: Pletikosa – Corluka, Schildenfeld, Strinic – Srna, Rakitic (Dujmovic, 90.), Vukojevic, Modric, Perisic (Eduardo, 89.) – Jelavic (Kranjcar, 72.), Mandzukic. Szövetségi kapitány: Slaven Bilic

Kispadon: Kelava, Subasic (kapusok), Simunic, Buljat, Vrsaljko, Vida, Pranjic, Badelj, Kalinic

Gólszerző: St Ledger (19.), ill. Mandzukic (3., 49.), Jelavic (43.)

Békés döntetlen a francia-angolon

A MÉRKŐZÉS ELŐTT 

A francia szövetségi kapitány, Laurent Blanc szerint igazi erőfelmérő az angolok elleni mérkőzés, amelyre egyik gárda sem a legjobb előjelekkel készülődött: a Blanc-csapatból például kiesett sérülés miatt a középpálya erős embere, Yann M'Vila, ráadásul két helyettese, Alou Diarraés Blaise Matuidi sincs tökéletes erőállapotban.
Igaz, az örök rivális az angolokhoz képest még mindig remekül állt humán erőforrás tekintetében, hiszen utóbbiak kezdőjéből Frank Lampard, Gary Cahill és Gareth Barry is kiesett a torna előtt, és egyetlen nemzetközi szinten is magasan jegyzett támadójuk, Wayne Rooney eltiltását tölti.

„Olyan játékosok alkotják a csapatot, akik a széles körben topbajnokságnak tartott Premier League kiemelkedő sztárjai, és akiknek nagyszerű produkcióit heti rendszerességgel láttam" – tett hitet övéi mellettRoy Hodgson, a háromoroszlánosok mestere, és bizony rá is fért a szakértők és a szurkolók egy része által már jó előre leírt csapatra némi biztatás és bizalom.

A kezdőket elemezve francia oldalon semmilyen meglepetést nem regisztrálhattunk, az angoloknál viszont a gyepen hallgatta a himnuszokat a sokszor az Arsenalból sem kiemelkedő fiatal szélső, Alex Oxlade-Chamberlain, akinek kollégája, Ashley Young végül nem a csatársorban vagy valamelyik szélen, hanem a klasszikus karmester pozíciójában helyezkedett el; az egy szem támadó pedig klubtársa, Danny Welbeck lett.
Hosszasan idézhetnénk statisztikákat, esélyelemzéseket, de higgyék el, egy ilyen történelmi háttérrel megspékelt mérkőzésen csöppet sem számít a sportbéli távoli vagy közelmúlt, hiszen minden pályára lépő futballista tudja, történhet bármi: ha kikapnak az ősi riválistól, egyhamar nem bocsájtja meg nekik odahaza ezt a sajtó és a szurkolótábor.

 





A MÉRKŐZÉS


Nagyobb elánnal kezdtek az angolok, a két szélen szerették volna meglepni a kék mezes gallokat, majd szép lassan alábbhagyott lendületük – a franciák eleinte kissé álmosan tevékenykedtek, de a tizedik perc tájékára határozottan átvették a mérkőzés irányítását. Az első izgalmas helyzetekre is eddig az időpontig kellett várni: előbb Franck Ribéry cselezgetett az ötös bal sarkán, de kissé gyámoltalan volt, majd egy szöglet pördült ki Joe Hart kezéből, ám megúszta.

Egy percre rá az agilis Samir Nasri előállt a torna legdrágább lövésével, amely fél méterrel elsuhant a jobb sarok mellett, de véget vetett egy fotóapparát földi pályafutásának, majd Ribéry passzolt néhány szép csel után a felfutó Yohan Cabaye-nak rosszabbik, azaz jobb lábára.
A középpályás nem sokkal később megmutatta, hogy képes pontosan lőni a 16-osról megfelelő lábával, nagyot is kellett vetődnie Hartnak, majd James Milner rosszabbik, azaz bal lábával hagyta ki a mérkőzés első ziccerét: Young szép passzát elvitte már a kapus mellett is, de kisodródva csak az oldalhálóba tudott lőni.


A 24. percben a labdabirtoklási arány 50:50 százalékon állt, a mérkőzés izgalmi mutatója pedig a forint svájci frankhoz viszonyított erősségének szintjén; jellemző módon a partjelzők a támadások követése közben oldalazva futva is meg-megálltak, hogy bevárják mögöttük a lemaradó szélsőket...
Az első fél órához érve vezetést szereztek az angolok: Gerrard végzett el egy szabadrúgást a jobb oldalról, amelyet az ötös túlsó végérőlJoleon Lescottfejelt a rövid sarokba. 0–1, vége a lövészárok-háborúnak.


A találathoz négy dolog kellett a remek beadáson kívül: sokkal előtte ugyebár Cahill sérülése és Rio Ferdinand távolmaradása, picivel korábban a francia kapus, Hugo Lloris földhöz ragadása, közben pedig Alou Diarra lemaradása.
Diarra szinte „beadásfordultával" egyenlített, de közeli fejesét Hart kiütötte a léc alól, a kipattanót pedig mellé fejelte a szűrő.
A 39. percben már nem úszták meg a háromoroszlánosok: Patrice Evraés Ribéry játszott össze a 16-os bal sarkánál, utóbbi visszagurítását Samir Nasri17 méterről  a jobb alsóba bombázta. 1–1 


A játékrész hajrájában megvillant Karim Benzema is, de kiszorított helyzetből leadott lövését védte Hart.

A szünet után a franciák kezdtek aktívabban, de Milner is besegített nekik egy borzalmas hazaadással, szerencséjére Nasri már túl közel volt Harthoz, amikor elcsípte a labdát, így mentett a középpályás elől másik citys klubtársa.
Ezt követően rohamosan esett a színvonal, az angolok úgy védekeztek, mint nemrégiben a Chelsea: a négy, egy vonalban helyezkedő védő előtt 5-8 méterre, párhuzamosan állt négy középpályás, levegőhöz és területhez sem juttatva a franciákat. Akinél hiányzott egy kreatív karmester, aki váratlan húzásokra lett volna képes, és ezúttal a szélső hátvédektől sem érkezett támogatás, Benzema néha egyenesen a szűrők mögé hátrált, hogy labdához jusson.
Az angolok támadásairól sokat sejtet, hogy Welbeck jó néhányszor megfordult saját 16-osán belül akkor is, amikor nem volt szöglet, fanjaik is csak egy-egy beívelt szabadrúgáskor ugrottak fel a helyükről.
 Sarabolás közben valósággal felüdülésnek számított egy kapu közepébe tartó Benzema-lövés a 65. percben – mi tagadás, egy-egy kormányváltáskor élénkebben rohamozzák meg a jól fizető állásokat, mint itt tettek a futballisták az ellen állásaival. A 70. perctől a közönség még ébren lévő része már folyamatosan fütyült, és ezt mindkét csapat bátran magára vehette.
A hajrára fordulva Hodgson kettős cserére szánta el magát: bejött egy csatár, Jermain Defoeés a néha a Liverpoolból is kifütyült középpályás, Jordan Henderson; Blanc erre két kreatív középpályás, Hatem Ben Arfaés Marvin Martin bevetésével válaszolt. Sikertelenül.

A végére egészen békéssé szelídült a hangulat a két ősi rivális mérkőzésén, a hangulat néha már az antant legszívélyesebb korszakát idézte – jóval a hármas sípszó előtt fel is harsant egy olyan húszezres füttykoncert...

D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

FRANCIAORSZÁG–ANGLIA 1–1 (1–1)

Doneck, Donbasz Arena, 42 400 néző. Vezette: Rizzoli (olasz)

FRANCIAORSZÁG: Lloris – Debuchy, Rami, Mexes, Evra – Nasri, Cabaye (Ben Arfa, 84.), A. Diarra, Malouda (Martin, 84.), Ribéry – Benzema. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc

Kispad: Mandanda, Carrasso (kapusok), Réveillere, Koscielny, Clichy, Valbuena, Matuidi, Ménez, M’Vila, Giroud

ANGLIA: Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – Milner, Gerrard, Parker (Henderson, 78.), Oxlade-Chamberlain (Defoe, 77.) – Young – Welbeck (Walcott, 90.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson

Kispad: Green, Butland (kapusok), M. Kelly, Baines, Ph. Jones, Jagielka, Downing, Carroll

Gólszerző: Nasri (39.), ill. Lescott (30.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA AZ 1. FORDULÓ UTÁN 

1. Ukrajna	1	1	–	–	2–1	+1	3
2. Anglia	1	–	1	–	1–1	0	1
Franciaország	1	–	1	–	1–1	0	1
4. Svédország	1	–	–	1	1–2	–1	0

Sevcsenko nyerte meg a Titánok háborúját

A MÉRKŐZÉS ELŐTT 

 Bár finoman szólva sem parádés támadójátékáról híres a két válogatott, az ukrán és a svéd, sőt a rossz nyelvek szerint a keletebbre eső házigazdák utoljára Petljura atamán idején vezettek egy rendes, többperces rohamot, az északiak csatársora pedig akkor élte fénykorát, amikor XII. Károly vezérletével idegenben többször is meglepték kontráikkal a házigazda orosz cárt.

Nos, ezt nem vehetjük készpénznek (az ukránok frontjukkal például 1944–45-ben, majd a dinamikus kijeviek révén később több sikeres nyugati portyát is tettek), és most mindkét kapitány, Oleh Blohinés Erik Hamrén is azt ígérte az összecsapás előtt, hogy gőzerővel küzdenek és támadófutballra törekszenek.
A kezdőcsapatokat illetően egyetlen kérdőjel akadt a mérkőzés előtt: kezd-e a hazaiak ikonja, Andrij Sevcsenko. Nos, Blohin mester úgy döntött, hogy megadja legsikeresebb utódának azt a lehetőséget, amelyet múltja és a jelen ukrán futballjában betöltött szerepe alapján mindenképpen megérdemel.

Az (ifjabbik) aranylabdás támadó meglehetősen ideges volt a himnuszok alatt, sajátjuk éneklése közben például kifejezetten kétségbeesetten, félve nézett a kamerába, kezével pedig idegesen markolászta a címert a szíve fölött...
Az ukránok egyébként a jól megszokott 4–1–3–2-es felállásukban kezdtek, a svédek most is a 4–2–3–1 mellett tették le a garast.

 







A MÉRKŐZÉS

A szurkolók fergeteges biztatása közepette az ukránok igyekeztek gyorsan meglepni a sötétkék szereléses vendégeket, de az első percekben csak egy mérsékelten veszélyes Jevhen Konopljanka-lövésig jutottak. További lövések helyett izgalmatlan faragásokat láthattunk a pályán, majd a 17. percben Andrij Pjatovöklözött középre egy Zlatan Ibrahimovic-beadást, de szerencséjére éppen arra nem jártak svédek.
A hazaiak olykor 61 százalékos labdabirtoklási aránnyal rukkoltak ki, de a sárga-kékek (figyelem: a „háromkoronások" nevet csak a svéd jégkorongcsapat használja, a focicsapat nem!) kapusa, Andreas Isaksson nyugodtan nézelődhetett – a 24. percben védője, AndreasGranqvist is csak szemmel verte Sevcsenkót, de a támadó az ötös jobb sarkáról a túlsó alsó mellé durrantott.

A túloldalon Markus Rosenberg próbálkozott félfordulatból, de éppen középre célzott, így ez Pjatov zsákmánya lett.


A félidő hajrájára jutott egy léc alá tartó, de Isaksson által lefülelt Andrij Voronyin-lövés, egy jobb felső mellett nem sokkal elzúgó Konopljanka-bomba, egy fantasztikus Granqvist-féle, bevetődéses blokkolás az ötösön (ismét Konopljanka próbálkozott), majd „Ibrakadabra" fejelt közelről a bal oldali kapufára.
Ugyaninnen, az ötös bal sarkáról hagyta ki a szünet előtti utolsó lehetőséget a hazai csapat, amikor egy lecsorgó labdát az égbe postázott a magát Nyugatra ezen a találkozón eladni szándékozó Konopljanka.

A fordulást követően az első helyzet a skandinávoké volt, de Rosenberg jobblábas löketét egy elképesztő becsúszással mentette méterekről becsúszva Jevhen Szelin, a Vorszkla Poltava eddig ismeretlen jobbhátvédje.
Az 52. percben megtört a jég: miközben Szelin a földön feküdt (nem önszántából), egy jobb oldali támadás során sorra bakiztak a hazai védők, így a Kim Källström által visszajátszott beívelést követően ZlatanIbrahimovic az ötösről szabadon küldhette belsővel a kapu közepébe a labdát. 0–1

Pár perc múlva érkezett a hazaiak válasza: Jarmolenko adott be ezúttal pontosan a jobb oldalról, középen Olof Mellberg elaludt, Andrij Sevcsenkoígy relatíve könnyedén fejelhetett az ötösről a kapu közepébe. 1–1

Titánok háborúja...


Amely nem sokkal később folytatódott: Konopljanka bal oldali szögletét a rövid saroknál Sevcsenkoéppen Ibrahimovicot megelőzve a rövid sarokba csúsztatta. 2–1, Ukrajna tombol.


Hamrén fásulttá vált csapatán a veterán középpályás, Anders Svenssonés a rutinos szélső, Christian Wilhelmsson beküldésével próbált frissíteni, majd beállt a technikás támadó, Johan Elmander is, így már két csatárral rohamoztak a svédek.
A 75. percben ismét Ibra villant meg, de 16-ról eleresztett gyilkos erejű bombája éppen Pjatov közepébe tartott.
 A hajrára Blohin lehozta Sevcsenkót, és beküldte helyére az ukrán futball és a Dinamo Kijev aranyifját, Artem Milevszkijt, majd Voronyint a középpályás-erő(s)ember, Ruszlan Rotany váltotta.
A végén Ibrahimovic adott zseniális labdát Elmandernek, aki az ötösről, ajtó-ablak ziccerben egy méterrel a kapu mellé bambázott, majd a negyedik Eb-jén szereplő Mellberg szinte ugyanonnan a kapu tetejére emelt – ezzel elszálltak a svédek pontszerzési reményei. Sőt az egy pontnál talán többet is veszítettek ma.
Micsoda mérkőzés volt: az egyik ukrán aranylabdás legenda némi kockázatot vállalva a kezdőbe tette a másik ukrán aranylabdás legendát, aki válogatottbeli hatodik duplájával megnyerte övéinek a mérkőzést – álmodhattak-e ünnepibb kezdésről az ukránok?

D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

UKRAJNA–SVÉDORSZÁG2–1 (0–0)

Kijev, Olimpiai Stadion, 64 490 néző. Vezette: Cakir (török)

UKRAJNA: Pjatov – Szelin, Hacseridi, Mihalik – Timoscsuk – Huszev, Jarmolenko, Nazarenko, Konopljanka (Devics, 93.) – Voronyin (Rotany, 85.), Sevcsenko (Milevszkij, 81.). Szövetségi kapitány: Oleh Blohin

Kispad: Koval, Horjajinov (kapusok), Kucser, Sevcsuk, Rakickij, Butko, Harmas, Alijev, Szeleznyov

SVÉDORSZÁG: Isaksson – Lustig, Mellberg, Granqvist, M. Olsson – R. Elm, Källström – S. Larsson (Wilhelmsson, 67.), Ibrahimovic, Toivonen (A. Svensson, 61.) – Rosenberg (Elmander, 71.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén

Kispad: Wiland, Hansson (kapusok), J. Olsson, Antonsson, Safari, Wernbloom, Holmén, Bajrami, Hysén

Gólszerző: Sevcsenko (55., 61.), ill. Ibrahimovic (52.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA AZ 1. FORDULÓ UTÁN 

1. Ukrajna	1	1	–	–	2–1	+1	3
2. Anglia	1	–	1	–	1–1	0	1
Franciaország	1	–	1	–	1–1	0	1
4. Svédország	1	–	–	1	1–2	–1	0

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Három pontot ért a gyors cseh „sokk-matt”

 

A TALÁLKOZÓ ELŐZMÉNYEI 

Újabb csoportkör kezdődik a 2012-es Eb-n. Az elmúlt négy napban nyolc meccset, húsz gólt, két piros lapot és egy kihagyott büntetőt láthatott a közönség, a körforgás kedden kezdődik elölről – reméljük, hasonlóan sok izgalommal és eseménnyel.

Fernando Santos görög szövetségi kapitánynak fel kellett ráznia alakulatát, amely az első fordulóban a társrendező lengyelekkel ikszelt (1–1), ráadásul büntetőt is hibázott. Az első mérkőzésen két sárga lap után kiállított Szokratisz Papasztathopulosz eltiltását tölti, így nem léphet pályára a csehek ellen, míg Avraam Papadopulosz térdsérülése miatt már nem szerepelhet a 2012-es Eb-n. Az Olympiakosz Pireusz hátvédjét egyébként ma meg is műtötték Augsburgban. 
Michal Bílek, a csehek szövetségi kapitánya az UEFA-nak elárulta a keddi meccs előtt: szeretnék elkerülni az első mérkőzésen elkövetett hibákat, amelyek oda vezettek, hogy 4–1-es vereségbe szaladtak Oroszország ellen.
Egy kis statisztika: a két csapat legutóbbi négy meccsén a csehek gólt sem tudtak szerezni, két 0–0-s döntetlen mellett a görögök kétszer 1–0-ra győztek. Bílek legénységének védelme amúgy sem nevezhető acélosnak: legutóbbi három Eb-meccsén Csehország legalább három gólt kapott.

A MÉRKŐZÉS 

A görögök fehérben, a csehek szokásos piros szerelésükben léptek pályára. Nem mondhatni, hogy sokat teketóriáztak volna a csapatok: a 3. percben Petr Jirácek kapott zseniális indítást Hübschmantól, majd kilépett védője mellett, és a tizenhatosról ballal a kapuba lőtt (Kosztasz Halkiasz csak beleérni tudott a labdába) – ezzel megszületett a 2012-es Eb eddigi leggyorsabb gólja. 0–1
Apropó, ha már Halkiasz: a rutinos görög kapus 18 évvel és 139 nappal idősebb csapattársánál, Kosztasz Fortunisznál – akár az édesapja is lehetne.

Jirácek szerzett vezetést a cseheknek a 3. percben (Fotó: Reuters)

Még felocsúdni sem volt időnk, máris növelte előnyét Csehország: Gebre Selassie rohant el a jobb oldalon, középre gurítását a berobbanó Václav Pilar sodorta a kapuba – a görög védelem ezúttal sem állt a helyzet magaslatán, a cseh játékosról estében pattant a labda a dél-európaiak kapujába. 0–2
Soha jobb kezdést! Hat perc alatt máris két gólt láthattunk a csehektől – amihez azért kellett a görög védelem bizonytalankodása is –, ilyenre korábban egyetlen válogatott sem volt képes az Európa-bajnokságok történetében. Az eddigi rekordot Hollandia tartotta: az oranjének 15 perc kellett a kétgólos vezetéshez Németország ellen – ne feledjük, azon a kontinenstornán mindkét együttes az elődöntőig menetelt.


A görögök feleszméltek a kezdeti sokkból, Vaszilisz Toroszidisz beadását Jorgosz Szamarasz tette volna kapura, ha nem lett volna lesen. Szegény Halkiasz: nem elég, hogy hat perc alatt két gólt kapott, még meg is sérült, így a 38 éves kapust le kellett cserélni.
Jirácek akkora lendületbe jött, hogy még Stephane Lannoy játékvezetőt is felborította, amikor indítani igyekezett. A mérkőzés első sárgáját begyűjtő Tomás Rosicky tesztelte először a nemrég beállt görög kapust, ám Szifakisz könnyen hárította a távoli lövést.
Fél óra elteltével sem lehetett mondani, hogy a görögök magukhoz tértek volna a kezdeti sokk után. Fernando Santosnak változtatnia kell, mert Petr Cech egyelőre inkább csak nézőként van jelen a találkozón.
A 41. percben Toroszidisz adott be a jobb oldalról, Fotakisz pedig a hálóba fejelt – a francia bíró les miatt érvénytelenítette a találatot. Ez közel volt. A hajrára kicsit magukhoz tértek a görögök, elkezdtek futballozni, ám a meg nem adott gól megtörte lendületüket, az első félidő így 2–0-s cseh vezetéssel zárult.

Az első játékrészben 51:49 volt a labdabirtoklás aránya a kétgólos előnybe kerülő Csehország javára. Kapura a csehek hatszor, a görögök kétszer lőttek, előbbiek háromszor találták el ellenfelük kapuját, utóbbiak kétszer. Lesek tekintetében a görögök előnye tetemes volt az első félidőben (5:0), míg a szabálytalanságokat inkább a csehek követték el (11:3 volt a javukra).
Érdekes döntésre szánta el magát Michal Bílek: lecserélte a szünetben Tomás Rosickyt – az Arsenal középpályása jól futballozott az első félidőben, váltásnak oka vagy sárga lapja, vagy egy esetleges sérülés lehetett.


A langyos első percek után magasabb fokozatba kapcsolt Görögország: az 53. percben a csereként beálló Gekasz használta ki Cech hibáját, ugyanis a Chelsea kapusa saját védőjével összefutva kiejtette a labdát, Gekasz pedig köszönte szépen, az üres kapuba gurított. 1–2 (Minden bizonnyal az Eb eddigi legnagyobb potya gólja volt ez). Fernando Santosnak zseniális a hetedik érzéke: a Lengyelország elleni nyitó meccsen is csereembere szerzett gólt, most is.
Ez a görög gól nagyon kellett a meccsnek, hiszen abszolút nyílttá tette azt. A görögök minden követ megmozgattak az egyenlítő gólhoz, a 72. percben Gekasz kapott forintos labdát, ám a partjelző lest intett – a visszajátszások a reklamáló görögöket igazolták, a francia asszisztens ezúttal tévedett.
Az utolsó negyedórában a görögök görcsösen próbálkoztak, ám a cseh védelem állta a sarat, sőt, kontrákat is vezetett a Bílek-csapat. A rengeteg eladott labda és szabálytalanság megtörte a játék ritmusát, sok volt a játékmegszakítás, ami nehezített Gekaszék dolgát.
A hajrában már nem változott az eredmény, így a cseh válogatott – amely megrázta magát az első körös vereség után – 2–1-re legyőzte Görögországot, így életben tartotta továbbjutási esélyeit, sőt, nyílttá tette az A-csoportot.

 

Későn ébredtek a hellének: Görögország-Csehország 1-2

EURO 2012 - 6 perc alatt átment a cseh henger Görögország válogatottján, s bár jött a páli fordulat a fehérmezesektől a második félidőben, egyenlíteni így sem tudtak a labdarúgó Eb A. csoportjának második fordulójában. A csehek így javítottak, a görögök viszont nehéz helyzetbe kerültek.

Görögország-Csehország 1-2 (0-2)Labdarúgó Eb, A. csoport, 2. forduló.
Lengyelország, Wroclaw, Wrocław Városi Stadion, 41106 néző. Vezeti: Stephane Lannoy (francia). Asszisztensek: Eric Dansault, Frédéric Cano, Fredy Fautrel, Ruddy Buquet, Michaël Annonier.

Görögország: Halkiasz – Toroszidisz, K. Papadopulosz, Kacuranisz, Holevasz – Fotakisz, Maniatisz, Karagunisz – Szalpingidisz, Szamarasz, Fortunisz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos.

Csehország: Cech – Gebre Selassie, Sivok, Kadlec, Limbersky – Hübschman, Plasil – Jirácek, Rosicky, Pilar – Baros. Szövetségi kapitány: Michal Bílek.

Csere: Halkiasz h. Szifakisz (23. perc), Fotakisz h. Gekasz, Rosicky h. Daniel Kolár (félidőben), Baros h Pekhart (64. perc), Fortunisz h. Mitroglu(71. perc), Kolár h. Rajtoral (90. perc).

Sárga lap: Rosicky (28. perc), Toroszidisz (34. perc), Jirácek (35. perc), Szalpingidisz (58. perc), Kolár (66. perc).

Gólszerző: Jirácek (3. perc), Pilar (6. perc), Gekasz (53. perc).

 A CSOPORT ÁLLÁSA

A CSOPORT	M	Gy	D	V	L–K	Gk	P
1. Oroszország	1	1	–	–	4–1	+3	3
2. Csehország	2	1	–	1	3–5	–2	3
3. Lengyelország	1	–	1	–	1–1	0	1
4. Görögország	2	–	1	1	2–3	–1	1

A pályán döntetlenre végződött a lengyel-orosz rangadó

 

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Ha meg akarjuk érteni, miért is nézett ki a Lengyelország–Oroszország Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt Varsó egy tekintélyes része úgy, mintha polgárháború dúlta volna fel, vagy egy közelgő kisbolygót ezúttal nem tudott volna Bruce Willis megállítani, és pár ezren nekiláttak, hogy kiéljék az utcán titkos vágyaikat a hátralévő kis időben, annak eláruljuk, hogy a két ország viszonya a történelmi múltban ellenséges volt, a politikai jelenben pedig feszült.
Mi, magyarok tudjuk, hogy milyen két nagy birodalom (aztán az őrület, végül türelmünk) határán élni, Trianon kapcsán is el-elmerengünk a história furcsaságain, de higgyék el, a lengyelek is tudnának mesélni ezt-azt: hol a Habsburgok, hol a poroszok, hol az oroszok, majd a németek és a szovjetek szedték szét országukat; ráadásul hol egymás elől, hol egymással mély egyetértésben. A lengyel-orosz kapcsolatoknak a II. világháború utáni határmódosítás, majd a nagy szovjet testvériség és a rendszerváltás utáni politikai ellenségeskedés sem tett jót éppen, amelyet a lengyel elnöki küldöttség katasztrófája körüli mizéria is jól mutat.
Ezért is özönlött a nagy mérkőzésnek helyt adó Varsóba több ezer orosz, főleg moszkvai futballhuligán, akik már napokkal ezelőtt rohamokat intéztek lengyel kollégáik, de többször a békés járókelők, üzletek ellen is, ezért kellett szinte forradalmi készültséggel, csaknem tízezer fővel kivonulniuk a (labdarúgó) találkozóra a rendfenntartó erőknek. Akiket bővebben érdekelnek a rangadó előtti, gyakran véres, hurkás jelenetek, ezen a linken tekintheti meg a képeket, mi pedig térjünk át magára a kilencven percre!

A lengyelek gyengén kezdtek a görögök ellen, az egy pontnak is örülhettek végül, de szövetségi kapitányuk, Franciszek Smuda szerint már nem lesznek akkora lelki nyomás alatt legényei, mint a nyitó mérkőzésen. Az oroszok ellenben villámrajtot vettek a csehek ellen, és a fölényes győzelmet követően sokan máris kikiáltották Dick Advocaatcsapatát az Eb egyik esélyesének, a szakember nem is győzte visszarángatni nyilatkozataival a földre játékosait.
A kezdők nem rejtettek nagy meglepetéseket: a lengyeleknél az eltiltott kezdőkapust, Wojciech Szczesnyt most is Przemyslaw Tyton helyettesítette, az amúgy Oroszországban légióskodó Maciej Rybus helyett pedig a rutinos Dariusz Dudka lett a szűrő; a másik oldalon Roman Pavljucsenko ezúttal is a kispadon kezdett.





A MÉRKŐZÉS
 
Hogy, hogyan nem, mindenféle méricskélés nélkül egymásnak ugrott a két csapat (na, éppen ilyen jelenetek zajlottak a stadionon kívül is), a 7. percben pedig kis híján felrobbant az aréna, amikor Ludovic Obraniak beívelését két méterről kapura sodorta Sebastian Boenisch, de Vjacseszlav Malafejev fantasztikus lábreflexszel kirúgta a labdát a gólvonal előtt.


Lendületbe jöttek a házigazdák, nem sokra rá Robert Lewandowski lőtte ki 17-ről kevés híján a jobb felsőt, de majdnem meglett a nagy rohamoknak a böjtje, mert Damien Perquis csak a szabályosság határán tudta egy gyors orosz kontra során szerelni Alekszandr Kerzsakovot – jóval a tizenhatoson belül.
Láthattunk még egy hazai lesgólt és számtalan kőkemény belemenést az első húsz percben, amelyben bár a szbornaja birtokolta többet a labdát, ellenfele sokkal veszélyesebben futballozott (különösen akkor, amikor a szélekről záporoztak a labdák Lewandowski felé).



Az első fél órához közeledve a „vörösök" is belejöttek: előbb Andrej Arsavin lába előtt suhant el centiméterekkel a jobbról érkező labda az ötösön, majd Kerzsakov bombázott fölé a tizenhatosról.

„Kezd körvonalazódni, hogy az első meccsen inkább a csehek voltak nagyon gyengék, mint az oroszok kiemelkedően jók...″ – sóhajtott fel az első játékrész hajrája előtt egyik fórumozónk (ovis09), és ez sokat elárul arról a színvonalról, ahová egyenletes ütemben lesüllyedt a találkozó. A lengyel rohamok elhaltak, az orosz középpálya pedig eldugta a labdát rivális kollégái, de saját támadói elől is.
A 37. percben váratlanul előnyhöz jutott a szbornaja: Arsavin bal oldali szabadrúgására az ötösön Alan Dzagojevérkezett a legjobb ütemben (és teljesen egyedül) az ötösön, és fejjel a hosszú sarokba csúsztatott. 0–1. A fehér mezes hazaiak egy gyors helyzettel válaszoltak, de ezzel el is fogyott a puskaporuk.


A fordulás után ismét a lengyelek kerültek először helyzetbe, de Lewandowski elől Vjacseszlav Malafejevönfeláldozóan mentett, a másik oldalon pedig Arsavin került lövőhelyzetbe, de hozta londoni formáját és eltörte a labdát. Az akarattal egy pillanatig nem volt gond, Damien Perquis utolsó védőként mentett bevetődve Jurij Zsirkov elől, amoda Lewandowski akkorát rántott Alekszandr Anjukovon, hogy helyzetbe kerüljön, mint melák Szergej a Stihl-fűrészen.

Az 57. percben aztán lecsapott egy Jakub Blaszczykowski-bomba a varsói éjszakába: a Dortmund szélsője magára maradt támadás közben, így nem igazán vették őt komolyan az orosz védők, és a lengyel ballal büntetésként 16-ról irgalmatlan erővel kilőtte a jobb felsőt. 1–1

A Kuba becenevű szélső élete egyik legnagyobb gólját lőtte, éppen a legjobbkor. Az oroszok pedig 50 évvel az eredeti után ismét átélték a „kubai rakétaválságot″…

Felpörögtek a csapatok és az események is, Kerzsakov veszélyeztetett az egyik, Obraniak a másik oldalon, de a kapusokon nem tudtak kifogni. Kerzsakov nem sokra rá elhagyta a pályát, Roman Pavljucsenko váltotta, majd Dzagojevet Marat Izmajlov, a hazaiaknál pedig a szűrő Dudka helyére jött be az összjátékhoz jobban értő Adrian Mierzejewski.

Mindhiába, mert az eredmény nem változott: ezzel a döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedetlen, sem a mutatott játék, sem a tabella aktuális állása alapján.

LENGYELORSZÁG–OROSZORSZÁG 1–1 Varsó, Nemzeti Stadion, 56 070 néző. Vezette: Stark (német)
Lengyelország: Tyton – Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch – Dudka (Mierzejewski, 73.), Polanski (Matuszczyk, 85.) – Blaszczykowski, Murawski, Obraniak (P. Brozek, 90.) – Lewandowski. Szövetségi kapitány: Franciszek Smuda
A kispad: Sandomierski (kapus), Wojtkowiak, Kaminski, Wawrzyniak, Rybus, Wolski, Grosicki, Sobiech
Oroszország: Malafejev – Anjukov, Ignasevics, A. Berezuckij, Zsirkov – Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov – Dzagojev (Izmajlov, 79.), Kerzsakov (Pavljucsenko, 70.), Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat
A kispad: Akinfejev, Sunyin (kapusok), Saronov, Granat, Nababkin, D. Kombarov, Kokorin, Glusakov, Szemsov, Pogrebnjak

Gólszerző: Blaszczykowski (57.), ill. Dzagojev (37.)

1. Oroszország	2	1	1	–	5–2	+3	4
2. Csehország	2	1	–	1	3–5	–2	3
3. Lengyelország	2	–	2	–	2–2	0	2
4. Görögország	2	–	1	1	2–3	–1	1

A cserecsatár, Varela mentette meg a portugálokat

 A labdarúgó Európa-bajnokságon a B-csoport küzdelmei a Dánia–Portugália mérkőzéssel folytatódtak. A portugálok a 36. percre kétgólos előnybe kerültek, de a dánok még az első félidőben szépítettek, majd a mérkőzés hajrájában egyenlíteni is tudtak – a cserecsatár, Silvestre Varela azonban egy bombagóllal a 87. percben megmentette válogatottját. Így még mindkét csapat továbbjuthat csoportjából.

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

 Bombameglepetéssel kezdtek a dánok a lengyel-ukrán kontinenstornán, hiszen első csoportmérkőzésükön legyőzték a végső sikerre is esélyes hollandokat, így Morten Olsen„bandája" azzal a tudattal léphetett pályára a portugálok ellen, hogy újabb három ponttal a zsebben máris kilépnek kvartettjükből – ha Hollandia nem nyer a németek ellen.

„A portugálok balszerencsések voltak a németek ellen, míg nekünk Fortunára is szükségünk volt a hollandokkal szemben. Ahogy szükségünk lesz rá ma is" – vallott őszintén Olsen, aki legutóbbi kezdőcsapatán egyáltalán nem változtatott.
A portugáloknál Paulo Bento kapitány ellenben továbbra is Hélder Postigát tette be középcsatár posztján a kezdőbe, aki a németek elleni vereség alkalmával csak akkor futballozhatott volna gyengébben, ha szerez egy pár öngólt; és maradt a helyén a jobbhátvéd, Joao Pereiraés a középpályás, Miguel Veloso is, akik szintén formán kívül játszottak az első mérkőzésükön.
Az egykori középpályás szakember szintén realista volt, akárcsak kollégája, és nem hivatkozott a balszerencsére a németektől elszenvedett vereség miatt (a számok is azt mutatják, hogy szó sincs erről), és nyilvánvalóvá tette: ha nem győzik le a dánokat, tulajdonképpen már csomagolhatnak is.








A MÉRKŐZÉS


Remekül sikerült Bento lélektani felkészítése, mert a portugálok átérezték a mérkőzés tétjét. No, nem támadtak neki huszárosan a dánoknak, csak roppant idegesen kezdtek, Cristiano Ronaldo például összeszorított fogakkal szidott valakit egy rossz passz után, Raul Meireles a nézők közé bombázott egy bőven megjátszható labdát – a mindig higgadt úriember, Pepe viszont már a negyedik percben óriásit mentett az ötös jobb sarkán Christian Eriksen elől.
Beszorultak a portugálok a mérkőzés elején, így már a tizedik percben idegesen jegyzetelt a kispadon Bento, hosszasan, talán éppen azt, hogy Pereirát 20. borzalmas Eb-passza után még ma este hazazavarja.
Ezt követően viszont összekapta magát a seleccao, és több veszélyes támadást is vezetett, de a dánok ugyanazt a védekező taktikát alkalmazták, mint a hollandok ellen: a négy védő egy vonalban helyezkedett az ötös vonala előtt, a 16-oson pedig ugyanígy sorakozott négy középpályás, párhuzamosan és fegyelmezetten. A portugál attakokra válaszképpen a dánok az összhangban lévő mozgást egész pályás letámadással kombinálták, félelmetes futómennyiséggel, ez meg is hökkentette kissé a fehér mezes ellenfelet.



A 15. percben azonban lesérült a dán szűrő, Niki Zimling, le is kellett cserélni, és ez kissé megzavarta a dánokat, mert éppen az ő posztjáról, a 16-os előtti területről lőhetett kapura egy lecsorgó labdát Ronaldo, ám eltörte azt.
Nem sokkal később Pepeis lesérült (Nicklas Bendtner taposta meg a bokáját), de folytatni tudta, és áldhatták ezt a tényt a portugálok, amikor a védő a 24. percben a rövid ötös sarkáról a hálóba csúsztatta Joao Moutinho bal oldali szögletét. 0–1
Amúgy Andrij Sevcsenko módjára...
 


Már a németek ellen is feltűnő volt, milyen összeszedetten és higgadtan játszik Pepe, aki akkor az első félidőben nem szabálytalankodott, és egy alkalomtól eltekintve remekül védekezett, bár éppen Mario Gomez fejes góljánál aludt el kissé. Ez sem a régi Pepe volt: nem rendezett színházat, nem állt neki a bosszúhadjáratnak, pedig mondjuk meg őszintén, Bendtner sunyin mosolygott, miután megtaposta bokáját.
Így is lehet,pontosabban csak így érdemes-
Vagy ahogyan a 36. percben HélderPostiga tette: Nani jobb oldali beadását hat méterről nemes egyszerűséggel felbombázta a bal felsőbe. 0–2Nos, erre már Olsen ragadott tollat, és jegyzetelt ugyanolyan összehúzott szemöldökkel, mint korábban kollégája, és ez ma szerencsét hozott: a 41. percben nyílt napot tartott a portugál védelem, Pereirával és Bruno Alvesszel az élen, Michael Krohn-Dehli visszafejelt labdáját Nicklas Bendtnerígy teljesen üresen fejelhette két lépésről a kapuba. 1–2



Pedig ha valakire, hát rá vigyázhattak volna a portugálok, mert hatodik találkozásukkor már ötödik gólját rúgta nekik a dán...

A hajrában kis híján újabb gólt szereztek a portugálok, de Nani beadása éppen csak hosszú lett a berobbanó Postigának, a lecsorgó labdánál Simon Kjaer pedig jóvátette a második találatnál elkövetett hibáját (csúnyán lemaradt a gólszerzőről), és felszabadított Ronaldo elől.

A fordulás után Ronaldo ismét bizonyította, hogy formán kívül érkezett az Eb-re, hiszen teljesen egyedül vihette a labdát Stephan Andersenre, de nem tudott túljárni a kapus eszén.



Némi unalom után beleerősített a dánok, Kvist alig bombázott a bal felső mellé 17-ről, majd ismét Pepe mentett a helyzetbe keveredő Eriksen elől. Az északiaknál a halovány Dennis Rommedahlt időközben Tobias Mikkelsen váltotta, a délieknél Postigát pedig a legújabb csodagyerek, Nélson Oliveira.
A hajrá felé közeledve egyre bátrabban lőttek kapura a 16-osok környékéről a csapatok, bár ezek a próbálkozások inkább a labdaszedőket mozgatták meg, mint a nézőket, Ronaldo is hozzátette ehhez a magáét élete egyik legrosszabbul sikerült, kis túlzással éppen csak telekhatáron belül maradó beadásával.
A 78. percben Ronaldo maga sem hitt a saját szemének, amikor egy újabb egy az egy elleni helyzetet ezúttal nem a kapusba rúgott, hanem jóval a bal alsó mellé.



Két perc múlva meglett a böjtje: a csereember, Jakob Poulsen jobb oldali beívelését Pepe elmérte, Bendtner pedig öt méterről a rövid sarokba bólintott. 2–2, a csatárnak pedig hatból hat...
Már-már elkönyveltük a döntetlent, amikor a bal oldalról érkező Fábio Coentrao-átadást a Meirelest váltó Silvestre Varelaelsőre ballal elvétette (jókora lyukat rúgott), de rögvest javított: 14 méterről irtózatos erővel a bal sarokba lőtt félmagasan – jobbal! 2–3


A mérkőzéslabda Lasse Schönéé volt, aki hiába tört be ügyesen a 16-oson belülre, csúnyán a kapu fölé bombázott.
A portugálok ezzel a három ponttal életben tartották továbbjutási reményeiket, és ugyanúgy három egységet számlálnak, mint a dánok vagy egy mérkőzés után a németek.

B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
DÁNIA–PORTUGÁLIA 2–3 (1–2)
Lviv, Arena Lviv, 31 840 néző. Vezette: Thomson (skót)
DÁNIA: Andersen – Jacobsen, Agger, Kjaer, S. B. Poulsen – Kvist, Zimling (J. Poulsen, 16.) – Rommedahl (Mikkelsen, 60.), Eriksen, Krohn-Dehli (Schöne, 90.) – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
Kispad: Lindegaard, Schmeichel (kapusok), Bjelland, Okore, Wass, C. Poulsen, Silberbauer, Kahlenberg, Pedersen
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – J. Pereira, Pepe, Bruno Alves, Coentrao – Meireles (Varela, 84.), Veloso, Moutinho – Nani (Rolando, 89.), H. Postiga (Nélson Oliveira, 64.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento
Kispad: Eduardo, Beto (kapusok), R. Costa, Miguel Lopes, Custódio, Quaresma, Micael, Hugo Viana, Hugo Almeida
Gólszerző: Bendtner (41., 80.), ill. Pepe (24.), H. Postiga (36.), Varela (87.)

 A B-CSOPORT ÁLLÁSA

1. Németország	2	2	–	–	3–1	+2	6
2. Portugália	2	1	–	1	3–3	0	3
2. Dánia	2	1	–	1	3–3	0	3
4. Hollandia	2	–	–	2	1–3	–2	0

Mario a hollandokat is elvarázsolta

A Hollandia–Németország rangadóval zárult a B-csoport második köre a labdarúgó Európa-bajnokságon. Az első játékrészben a németek Mario Gomez duplájával kétgólos előnybe kerültek, majd a beleerősítő hollandok a hajrára fordulva szépíteni tudtak – de egyenlíteni már nem. A Nationalelf így fél lábbal a negyeddöntőben érezheti magát, az oranje pedig roppant kellemetlen helyzetben, hiszen két forduló után nulla ponttal áll a csoportbéli táblázaton. Ugyanakkor bármi megeshet még a kvartettben: a németek akár kieshetnek, a hollandok meg akár továbbjuthatnak.







A MÉRKŐZÉS ELŐTT 


Az egy nappal korábban lezajlott lengyel–orosz találkozóhoz hasonlóan a Hollandia–Németország rangadó sem nélkülözi a feszült történelmi tablót, hiszen a németek tettek már néhány korántsem barátságos jellegű portyát „mélyföldön", és bizony egyszer sem invitálták, és nem is marasztalták őket.
A futballhistóriája sem hétköznapi a két nemzeti csapatnak, emlékezetes Eb- és világbajnoki csaták fűződnek párosukhoz, és ez a találkozó sem nélkülözte a tétet: a portugálokat legyűrő Nationalelf újabb három ponttal fél lábbal már a negyeddöntőben érezheti magát, a dánoktól kikapó hollandoknak pedig az egy pont is kevés lehet erről a találkozóról.
„Természetesen feszült a légkör" – ismerte el Bert van Marwijk, a hollandok szövetségi kapitánya, aki ismét Robin van Persie-tállította a csatársor élére, és védelemébe visszatért annak vezére, Joris Mathijsen. A németek mestere, Joachim Löw nem bányászott elő semmi meglepőt, mármint taktikai repertoárjából és humán erőforrásaiból, és ugyanazt a tizenegyet dobta harcba, mint a nyitó mérkőzésükön.















A MÉRKŐZÉS 


A kezdő sípszó után a holland Arjen Robben, a Bayern München légiósa rögtön beállította az angol Trevor Steven különös Eb-rekordját, hiszen ő is hét aktuális klubtársával nézett farkasszemet.
A mérkőzést a hollandok kezdték támadóbb szellemben, a németek nem igazán tudtak kibontakozni, és az első helyzet is az orenjéé volt: Mark van Bommel adott hatalmas labdát Van Persie-nek, aki estében 11 méterről Manuel Neuerölébe lőtt. A gyors ellencsapást Mesut Özil postázta, Maarten Stekelenburg már verve volt a 22 méterről érkező lövésnél, ám helyette a bal oldali kapufa hárított, aztán Van Persie jelezte egy újabb helyzet „eldajicolásával", hogy borzalmas formában kezdte a kontinenstornát.
Ezt követően inkább a mezőnyharc dominált, hogy újra ezzel a csontig koptatott kifejezéssel éljünk, és a hollandok összjátékán az sem segített, hogy pár percig ápolták vérző fejét az oldalvonalon kívül, miután összebólintott Holger Badstuberrel.



A 24. percbenért véget az általános altatás: Bastian Schweinsteiger adott pazar labdát Mario Gomeznek, aki kilépett a két középső védő közül (nem volt nehéz dolga, mert csak szemmel verték), majd a 11-espont környékéről a jobb alsóba helyezett. 0–1
Megzökkent az amúgy sem atomóra-pontosságú holland gépezet a kapott gól után, Robben azért próbálkozott rendületlenül, ezúttal közép távoli lövésekkel.

A félidő hajrájához közeledvén Badstuber juttathatta volna megnyugtató előnyhöz a németeket, de egy jobb oldali beadást három lépésről sem tudott elfejelni a villámkezű Stekelenburg mellett.



Aki Gomezújabb lövésénél már tehetetlen volt: ismét Schweinsteiger ugratta ki klubtársát, akiről Mathijsen ismét lemaradt, a remek formában lévő támadó pedig az ötös jobb sarka elől a túlsó felső sarokba bombázott. 0–2

Most már értjük, miért kispados a selejtezők során alig kilenc gólt szerző Miroslav Klose. De mi van a 12 kvalifikációs találatig jutó Klaas-Jan Huntelaarral?
A félidő zárásaként Robben fejelt kis híján szép gólt – de Stekelenburg (!) védte próbálkozását..

A szünetben Maarwijk kettős cserére szánta el magát, lehozta Van Bommelt és az egyértelmű melléfogás Ibrahim Afellayt is, bejött a sokak által a kezdőbe követelt Rafael van der Vaart, Klaas-Jan Huntelaar kettős.


Mi pedig elmerenghettünk a statisztikákon, hiszen a németek mindig nyertek az Eb-ken, ha két góllal vezettek a félidőben, sőt a kontinenstornákon és a vb-ken egyetlen csapat sem fordított kétgólos hátrányból rendes játékidőben, ha annyival vonult szünetre – a hollandok pedig sohasem zártak még a fenti tornákon kétgólos mínusszal egyetlen első félidőt sem. Maradjunk annyiban, hogy a számok kevés jót ígértek a mérkőzés 46. percében a narancssárgáknak.
Mint tudjuk, a matematika a tudományok királynője, az első kör védőkirálya pedig Mats Hummels volt, aki még mélyebben fejébe nyomhatta volna koronáját, ha két másodpercen belül nem védi ki két ziccerét is Stekelenburg.
A hollandok ismét átlövésekkel próbálkoztak, de Neuerrel továbbra sem bírtak, Jerome Boateng pedig önfeláldozóan mentett Wesley Sneijderközelebbi bombájánál.

A 73. percben szépített Robin van Persie, akit senki sem támadt meg, miközben a 16-os előteréig vezette a labdát, ahonnan irtózatos erővel kilőtte a bal alsót. 1–2
Ez volt a 16. olyan passz ezen az Eb-n Sneijdertől, amelyet társai kapura lőttek, és ez volt az első, amelyikből gól is lett...
Felpörögtek a hollandok a szépítéstől, izgalmasabb, vérbőbb lett a mérkőzés. A legvégén Stekelenburg még kis híján gólt rúgatott a csereként beálló Miroslav Klosével, de a kapus és csapata is megúszta labdakezelési hibáját.
Nem hagyták kiénekelni a szájukból a sajtot a végén a németek, akik ezzel a diadallal nagy lépést tettek a negyeddöntő felé. Nem estek még ki a hollandok, de sorsuk már nem csak saját kezükben van, és nem kevés szerencsére van szükségük a továbblépéshez. Ha továbbjutnának, ők lennének az elsők az Eb történetében, akik egy győzelemmel és két vereséggel tennék ezt!



Harkiv, Metaliszt Stadion, 37 750 néző. Vezette: Eriksson (svéd)

HOLLANDIA
: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Willems – N. de Jong, Van Bommel (Van der Vaart, a szünetben) – Robben (Kuyt, 83.), Sneijder, Afellay (Huntelaar, a szünetben) – Van Persie.
Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk
Kispad: Krul, Vorm (kapusok), Bouma, Vlaar, Schaars, Strootman, L. de Jong, Narsingh, Boulahrouz

NÉMETORSZÁG
: Neuer – Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Müller (L. Bender, 92.), Özil (Kroos, 81.), Podolski – Gomez (Klose, 72.).
Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Gündogan, Schmelzer, Höwedes, Schürrle, Mertesacker, Götze, Reus
Gólszerző: Van Persie (73.), ill. Gomez (24., 38.)

 A B-CSOPORT ÁLLÁSA

1. Németország	2	2	–	–	3–1	+2	6
2. Portugália	2	1	–	1	3–3	0	3
2. Dánia	2	1	–	1	3–3	0	3
4. Hollandia	2	–	–	2	1–3	–2	0

Az olaszok a horvátokkal is döntetlent játszottak

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

 Meg kell vallanunk, a vak tyúk is talál ám szemet, az olaszokról készített beharangozónk előtt ugyanis sokáig gondolkodtunk azon, hogy le merjük-e írni azt, amit érzünk: a bennünk élő Gyurcsok József azt súgja, a rengeteg gond összerázza a squadra azzurrát, a meglepetésember pedig Antonio Di Natale lesz.

Nos, az olaszok igencsak meglepték a spanyolokat első csoportmérkőzésükön, Di Natale csereként beállva fontos gólt lőtt, sőt ha nem hagy ki egy ajtó-ablak helyzetet, vagy Mario Balotelli nem totyorászik kapura törés helyett, győztek volna.
„Ki kell mennünk a pályára, és megnyerni a meccset!" – adta ki a második találkozó előtt a jelszót szövetségi kapitányuk, Cesare Prandelli, aki ezek szerint most sem kívánta agyonvariálni a taktikát: hátul inkvizíciós stílusú védekezés, középen kíméletlen sarabolás, elöl a szélek megnyitása, a tengelyben pedig szorgos imádkozás egy Andrea Pirlo-gólpasszért.
Bár kétségkívül jobbak voltak, nem kevés szerencsére, pontosabban az írek szerencsétlenkedésére volt szüksége a horvátoknak ahhoz, hogy végül magabiztos győzelmet arassanak nyitó mérkőzésükön. „Olaszország az a csapat, amely ellen nem lehet döntetlenre játszani. Ez az együttes máshogy játszik, mint a korábbi elődök – de nekünk bíznunk kell önmagunkban" – készült a mérkőzésre a horvát mester, a torna után amúgy leköszönő Slaven Bilic.

Az „öreg rocker" már csak azért is tudta, hogy ki kell hegyeznie csapata koncentrációját, mert a horvátok azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha legyőzik a délieket, továbbjutnak; sőt ha a spanyolok nem verik meg utána az íreket, a Kockasti, azaz a „kockások" máris csoportelsők az újabb három ponttal!
Nézzük a kezdőket: Prandelli nem variált a spanyolok ellen helytálló csapaton, nem is volt rá oka, míg kollégája kivette a védelem közepéről a veterán Josip Simunicot, és Vedran Corlukát tette oda, a középpálya jobb oldaláról pedig egy sorral visszább húzódott Darijo Srna.










A MÉRKŐZÉS 


A mérkőzés elején a horvát védelem megismételte azt, amit az írek ellenük, mert a 3. percben három kockás mezes is csak nézte, ahogyan a tőlük kapott labdát hat méterről csak centikkel lövi a jobb alsó mellé Mario Balotelli.
Ettől eltekintve óvatosan kezdtek a felek, és a középpályán igyekeztek elfojtani egymás támadásait, sajnos sikerrel. Claudio Marchisio nagyon jól ráérzett, hogy ilyen esetben átlövésekkel kell operálni, ám 17 méterről eleresztett bombája, ha nem is sokkal, de elkerülte a jobb felsőt.
Balotelli középre tartó bombája tette nyilvánvalóvá az olasz fölényt, de két horvát kontra megmutatta, hogy akad keresnivalójuk Bilicéknek: az elsőnél Giorgio Chiellini zseniálisan, saját maga mögött átnyúlva rántotta magával estében a kiugró Nikica Jelavicot, mint afféle várfalról befelé ugró Dugovics Titusz, a másodiknál ő maradt le Jelavicról, aki a védő szerencséjére a kapu torkában ugyanezt tette Srna jobb oldali beadásával.
Mintha a Vanczák Vilmosra (de csak mint a szúnyogcsípés elleni gél: külsőleg) igencsak hasonlító Chiellini a mérkőzés színvonalát és iramát is grabancon ragadta és földre vitte volna, a 20. perc után rohamosan csökkent a mérkőzés élvezeti színvonala. Maradjunk annyiban, hogy irgalmatlan taktikai csata folyt a gyepen...
Balotelli azért így is helyzetbe tudott kerülni, ám a korábban kétszer is nagyot hibázó Gordon Schildenfeld egy-egy óriási becsúszással mentett a citysta, majd az ismételni szándékozó Cassano elől is. Úgy tűnik, a horvátok megbeszélték, mindenki kettesével tűnik ki az olaszok ellen, mert ezt követően Stipe Pletikosa védett két csodálatosat, és mindkettő után Marchisiót szidhatta fél Csizmaország.



A 38. percben aztán Andrea Pirlo szabadrúgásával szemben már tehetetlen volt a „Pók": az olasz karmester kissé balról, 17 méterről tekert szabadrúgásból a jobb alsóba. 1–0
A kapus még beleért a labdába, és mintha az a sorfalban Ivan Rakitic fejét is súrolta volna.
A kapott gól megfogta a horvátokat, akik azért egy szép kontrát még vezettek, de mivel Mario Mandzukic „elrobbenolta" azt, a félidő végéig már nem változott az eredmény.

A második játékrész két közepesen sikerült Luka Modric-lövéssel kezdődött, az egyiket védte Gianluigi Buffon, a másik a kapus fölé szállt; amoda Ivan Perisic blokkolta hátsó felével Leonardo Bonucci bombáját. A színvonal viszont továbbra sem verdeste az eget, a játékosok által ígért tűzijáték helyett csak füstbombákat láttunk – a horvát szurkolók jóvoltából...



Nem sokra rá a gyepen is sistergős belemenéseket láthattunk, Srna például hátulról próbálta megcsinálni azt szegény Mottával, amit 1982-ben Harald Schumacher Patrick Battistonnal. Le is kellett cserélni a szűrőt, akit a támadókvalitásokkal is megfűszerezett Riccardo Montolivo váltott.
Balotellit közben Di Natale váltotta, a dortmundi Perisicet pedig a müncheni Danijel Pranjic, és utóbbi csere nem sokra rá változást hozott a mérkőzés képébe – egy kis olasz segítséggel.



Kezdtünk ugyanis már elszenderedni, amikor Pranjic bal oldali keresztlabdájának Chiellini aláfutott az ötösön, kissé jobbra tőle Mario Mandzukic pedig jobbal a rövid felsőbe bombázott. 1–1,Mandzukic harmadik gólja volt ez a tornán, ezzel Davor Sukerrel együtt ő a horvátok történetének legeredményesebbEb-játékosa.
Több sem kellett a horvát szurkolóknak, szegény Howard Webb sporttárs úgy álldogált táboruk előtt a sűrű füstben, mint Kóbor János paróka nélkül egy Omega-koncerten...
A hajrára mindkét mester friss támadókat hozott be, Sebastian Giovinco, illetve Eduardo da Silva személyében, de a végjátékban sem ők, sem a „régiek" nem tudtak már helyzetet kialakítani.
Az olaszok a spanyolok után a horvátokkal is döntetlent játszottak, és a záró fordulóban a kvartett leggyengébbje, Írország vár rájuk; míg a Vatreni, azaz a „tüzesek" parázs mérkőzésre számíthatnak majd a szintén továbbjutásért küzdő címvédő ellen.

FELRÉMLIK 2004...

Spanyol győzelem esetén a címvédő és a horvát csapat is négy ponttal állna, Olaszország kettővel, Írország nullával. Az olaszoknak le kellene mindenképpen győzniük az ez esetben már kieső íreket, de az öt pont sem lenne garancia a továbbjutásukra, ekkor ugyanis egy 2–2-es vagy még több gólt hozó döntetlennel a spanyolok és a horvátok kijátszhatnák a squadra azzurrát. Három, azonos pontszámmal végző csapat esetén minitabellát készítenek, és az egymás elleni eredmények döntenek: a 2–2 a spanyol–horváton azt jelentené, hogy mindkét csapat több gólt szerez (és az egymás elleni összevetésben 3–3-as gólkülönbséggel, két ponttal végez), mint az olasz (2–2-es gólkülönbség, két pont). Olaszország a 2004-es Európa-bajnokságról hasonló körülmények között esett ki: akkor hiába verte meg Bulgáriát a csoportkör utolsó fordulójában, Svédország és Dánia egymás elleni 2–2-es döntetlenjének köszönhetően kéz a kézben ment tovább.

C-CSOPORT, 2. FORDULÓ

OLASZORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–1 (1–0)

Poznan, Városi Stadion, 37 096 néző. Vezette: Webb (angol)

OLASZORSZÁG: Buffon – Chiellini, De Rossi, Bonucci – Maggio, Thiago Motta (Montolivo, 63.), Marchisio, Pirlo, Giaccherini – Balotelli (Di Natale, 70.), Cassano (Giovinco, 83.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Balzaretti, Abate, Barzagli, Diamanti, Nocerino, Borini

HORVÁTORSZÁG: Pletikosa – Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic – Rakitic, Vukojevic, Modric, Perisic (Pranjic, 67.) – Jelavic (Eduardo, 83.), Mandzukic (Kranjcar, 90.). Szövetségi kapitány: Slaven Bilic

Kispad: Kelava, Subasic (kapusok), Simunic, Buljat, Vrsaljko, Vida, Badelj, Dujmovic, Kalinic

Gólszerző: Pirlo (38.), ill. Mandzukic (72.)

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Spanyolország	2	1	1	–	5–1	+4	4
2. Horvátország	2	1	1	–	4–2	+2	4
3. Olaszország	2	–	2	–	2–2	0	2
4. Írország	2	–	–	2	1–7	–6	0

Torresre és David Silvára nem volt gyógyÍR

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

 Talán csak a Spanyol Országos Nőtanács nem küldött hivatalos tiltakozó jegyzéket Vicente del Bosquének, a spanyol válogatott szövetségi kapitányának, amiért az az olaszok ellen klasszikus csatár nélkül állította ki csapatát. Nos, az eredmény és a mutatott játék mellett az is ennek megismétlése ellen szólt, hogy Cesc Fabregas kisebb combsérüléssel bajlódott a mérkőzés előtt. A kérdés csak az volt, hogy az Eb-n csereként máris két ziccert elpuskázó Fernando Torres, Álvaro Negredo vagy Fernando Llorente kerüljön-e a csapatba?


„Írországnak sokkal több mint egy fegyvere van. Magas, erős labdarúgói vannak, veszélyes a széleken, támadóira is figyelni kell" – intette óvatosságra sajátjait Del Bosque a találkozó előtt.
Az írek balszerencsés módon, pontosabban saját szerencsétlenkedésüknek köszönhetően kaptak ki nyitó mérkőzésükön a horvátoktól, ráadásul most kisebb sérülések nehezítették a „mágnestáblázásban" Giovanni Trapattoni mester dolgát (Shay Given, Darron Gibson, Richard Dunneés James McClean játéka is kérdéses volt).
„A futballban tíz hónap alatt mindig az erősebb csapat nyerne, kilencven perc alatt azonban bármi lehetséges. A Chelsea-nek sem adott senki esélyt a Barcelona ellen, sőt még a Bajnokok Ligája döntőjében sem gondolta senki, hogy a londoniak nyerhetnek" – emlékeztetett a közelmúltra a rutinos mester, a kontinenstornák korrekordere, akit ha a helyszínen lettünk volna, azért megkérdezünk volna arról, hogy szerinte az ő csapatából ki férne be a Chelsea-be.
A kezdők végül nem hoztak meglepetéseket: Fabregas helyett Torres kezdett az egyik oldalon, Kevin Doyle helyén pedig Simon Cox a másikon.
Felcsendültek a himnuszok, mindkét csapat átszellemülten hallgatta a dallamokat, Torres szemében pedig látszott a gyilkos ösztön. Lehet, hogy ezúttal már a kaput is eltalálja a Chelsea-csatár?











A MÉRKŐZÉS

De el ám! Az írek a horvátok elleni találkozóhoz hasonlóan megint bealudtak a mérkőzés elején Andrés Iniesta nagyszerű passza után David Silvát még szerelték, Torres viszont lecsapott a labdára, és 7 méterről, jobbról a bal felsőbe bombázott. 1–0



A Chelsea-támadója 3:49-es gólszerzési ideje a leggyorsabb a spanyol Eb-történelemben (Raúl 3:51-gyel vezetett), és ezzel a találattal beérte Fernando Hierrót a házi örökrangsorban. David Villa 51-gyel vezet, Raúl 44-gyel a második, Torresék 29-szer találtak be a La Furia Roja mezében.
A világ- és Európa-bajnoki címvédő ezt követően sem vett vissza, és még mindig csak a 8. percben jártunk, amikor két újabb gólszerzési lehetőséget láthattunk tőle, előbb David Silva lapos lövését fogta magabiztosan Given, majd egy középre fejelt labdát követően Torres közeli kapáslövése kötött ki a kapu bal sarka mellett.
Az éledező írek egy megpattanó Keith Andrews-lövéssel és egy szöglet utáni Richard Dunne-fejessel veszélyeztettek, de így is a spanyolok fölénye volt tetten érhető az első negyedórában, amelyet végül Gerard  Piqué-próbálkozás és egy Given-védés zárt.
A szitáló esőben lassan csordogált a mérkőzés, egy veszélyesnek induló szabadrúgást túlbonyolítottak a spanyolok, talán ha Xavi inkább kapura tekeri 26 méterről a passzolgatás helyett, már a második gólnak örülhetnek, majd a 23. percben Iniestasistergős löketét ütötte ki a levegőben úszva az írek válogatottsági rekordere.
Az első fél óra végét ismét megnyomta a címvédő, de előbb Xabi Alonso távoli bombája szállt fölé, majd Piqué fejese sem talált kaput.
A 39. percben Torres kétszer is rosszul választott, ahelyett, hogy a 16-os bal sarkáról megpróbálta volna Given felett a hálóba tekerni a labdát, passzolt, majd másodpercekkel később egy indításnál elhúzott a kapus mellett, passz helyett azonban kapura tekert kiszorított helyzetből – hiába.
A félidő hajrájában a spanyolok egykapuzása Xavi eredménytelen lövéseivel, majd Xabi Alonso 18 méteres, kevéssel mellé szálló próbálkozásával értek véget.
Az utolsó másodpercekben az írek kerültek helyzetbe, de Robbie Keane egy csel után a bevetődő védőt találta el. A félidőt Iniesta szabadrúgást követő 17 méteres lövése zárta le, amely nyomán Given a léc fölé tolta a labdát.



2. FÉLIDŐ
Xavi és Xabi Alonso együtt 106 sikeres passzal zárta összesen az első 45 percet, az ír válogatott 104-gyel... Egy csere volt a szünetben, Cox helyére Jonathan Waltersállt be az íreknél.
Nem sokon múlott, hogy a második félidő ugyanúgy kezdődjön, mint az első, Torres labdaszerzése után még a jobb szélen felfutó Arbeloa jobbról leadott lövését védte Given.
Egy perc múlva aztán jött a következő spanyol gól – mégpedig a megalázós fajtából... Iniesta 14 méteres lövését csak kiütni tudta Given, David Silva pedig 3 védőt fektetett el, mielőtt kettőnek kötényben ellőve a jobb alsóba helyezett. 2–0




Az Európa-bajnokságok történetében két csapat volt még csak, amelyik az első és a második félidő első öt percében betalált – a másik Horvátország volt, az első fordulóban. Az írek ellen...
Az 55. percben közel járt a spanyol csapat az újabb gólhoz, egy újabb maratoni támadás végén Xavi 11 méteres lövését viszont hihetetlen bravúrral paskolta ki a jobb sarok elől Given.
Az írek egy McGeady-beadással és egy Andrew-megmozdulással próbálkoztak – utóbbi tévesen hitte magáról, hogy spanyol –, közte viszont Torres sarkazása és Busquets 14 méteres lövése is magában hordozta a gólt.
A 70. percben aztán végleg eldőlt a mérkőzés, egy félpályás spanyol labdaszerzés után Torres kapott zseniális indítást David Silvától, és vezette egyedül a labdát Givenre, majd, amikor már úgy látszott, hogy elpuskázza a lehetőséget, 12 méterről a bal sarokba lőtt (3–0). A spanyol támadó 4. Eb-gólját szerezte, ezzel beérte David Villát, akivel holtversenyben vezeti a vonatkozó rangsort. 30. góljával pedig immáron egyedül harmadik a spanyol örökranglistán.
Négy minutummal később Vicente del Bosque lecserélte az ismét jó formába lendülő csatárt, amit egy perccel később Keane helyzete követett, a 16-os vonaláról balról, a bal sarok irányába lőtt, Casillas azonban a helyén volt.
A 78. percben Xavi 28 méteres szabadrúgása szállt fél méterrel a bal felső fölé, majd Iniesta is elhagyta a pályát, helyére Cazorla állt be.
A spanyol nyomás a 83. percben újabb góllá érett, David Silva szögletére Fabregas érkezett az ötös jobb oldalán, tolt egyet a labdán, majd lehetetlen helyzetből a jobb sarok irányába lőtt, a labda pedig a kapufáról a hálóba zúdult. 4–0

Legutóbb legalább négygólos győzelem 2004-ben született, amikor Svédország 5–0-ra legyőzte Bulgáriát.
Torres egyébiránt az Eb-k és vb-k történetében már 7 gólnál jár, amivel Villa 12-je mögött a 2. legeredményesebb – megelőzve Raúlt, Butraguenót és Morientest (6-6).
Az utolsó percekre gyakorlatilag már csak az maradt kérdés, hogy a spanyolok akarják-e javítani gólkülönbségüket, az írek közben barátkoztak a búcsú gondolatával.
A spanyolok 4–0-s győzelmükkel a csoport élére álltak, míg az írek második vereségük után már biztosan nem juthatnak tovább.

C-CSOPORT, 2. FORDULÓ

SPANYOLORSZÁG–ÍRORSZÁG4–0 (1–0)

Gdansk, PGE Arena, 39 150 néző. Vezette: Proenca (portugál)

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Busquets, Xabi Alonso (Javi Martínez, 65.) – David Silva, Xavi, Iniesta (Cazorla, 80.) – Torres (Fabregas, 74.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Juanfran, Albiol, Mata, Jesús Navas, Pedro, Fernando Llorente, Negredo

ÍRORSZÁG: Given – O'Shea, St Ledger, Dunne, Ward – Duff (McClean, 76.), Andrews, Whelan (Green, 80.), McGeady – Cox (Walters, a szünetben), Keane. Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni

Kispad: Forde, Westwood (kapusok), Kelly, McShane, O'Dea, Gibson, Hunt, Doyle, Long

Gólszerző: Torres (4., 70.), David Silva (49.), Fabregas (83.)

CSOPORT ÁLLÁSA

1. Spanyolország	2	1	1	–	5–1	+4	4
2. Horvátország	2	1	1	–	4–2	+2	4
3. Olaszország	2	–	2	–	2–2	0	2
4. Írország	2	–	–	2	1–7	–6	0

Sokszoros hideg zuhany az ukránoknak

A MÉRKŐZÉS ELŐTT 

Ukrajnában valóságos eufória tört ki, miután a válogatott nyitó mérkőzésén a veterán Andrij Sevcsenko duplájával legyőzte a svédeket, és mivel előtte az angolok és a franciák döntetlenre végeztek egymással, a csoport élére is állt. A zsovto-blakitnyi, azaz sárga-kékek a második fordulóban még keményebb feladat előtt álltak, hiszen az egyre egységesebb franciák vártak rájuk.


„Még csak egy mérkőzést játszottunk, és ha a következő kettőn nem nyerünk, a három pontunkat lehúzhatjuk a vécén″ – mondta meg őszintén Oleh Blohin, az ukrán szövetségi kapitány, aki azt sem feledhette el, hogy nemrégiben a franciák súlyos, 4–1-es vereséget mértek rájuk. A helyi sajtó szerint a kapitány sokáig vacillált azon, hogy Sevcsenko vagy Andrij Voronyin helyett Rusztan Rotanyt játszathatja, megerősítve a középpályát, végül azonban egyik támadó sem maradt ki, hanem a fizikálisan borzasztóan erős Voronyin lépett egy sorral hátrább.
A franciák is változtattak legutóbbi kezdőjükön, Laurent Blanc mester Gaël Clichyés Jérémy Ménez bevetése mellett döntött, Patrice Evraés Florent Malouda kárára. Clichy remek szezont futott a Manchester Cityvel, Ménez pedig mostanában mindig harcosan futballozott, ha lehetőséget kapott a válogatottban, ezért sejtettük benne korábban az Eb egyik nagy francia felfedezettjét.
„Ukrajna megváltozott a hétfői játéknap óta, az ország egy pillanat alatt hinni kezdett a sikerben, és a válogatott mögé állt, ami nagyon jó hatással lehet a csapatra. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, de valahogy függetleníteni kell magunkat a hangulattól″ – így a találkozó előtt Blanc, aki maga anno futballozott még Sevcsenko ellen.













A MÉRKŐZÉS


Szakadó esőben esett egymásnak a két csapat, a franciák kapusának, Hugo Llorisnak emiatt akadtak labdakezelési gondjai a második percben, de végül el tudta rúgni Philippe Mexes hazaadását Sevcsenko elől. Szintén lábbal mentett kollégája, ő Samir Nasri passzát vágta ki a mezőnybe Ménez elől a tizenhatoson kívül. Miután az esőfüggöny fölött elkezdtek villámok is cikázni a stadion közelében, a játékvezető, Björn Kuipers az ötödik perc magasságában az öltözőbe parancsolta a két csapatot.
Nem ilyen villámkezdésről álmodoztunk, de a legfőbb érték az ember, mint az köztudott egy ideje.

 ESŐMENŐK VOLTAK

Minket nem sújtott le ez eset: addig is megtekinthettük, milyen az, amikor kollégánkat nem zavarják a futballisták az online közvetítés közben!  De fórumainkon sem volt unalmas az élet, a jó öreg CSDBCN1 szerint az UEFA bevezette a safety referee fogalmát: ha bárki megelőzi, 10 másodperces stop and go büntetést kap a kispadnál; gab1988 összeesküvést sejtett az egész mögött. Online kommentátorunk rizsszedő munkásokat látott felbukkanni Doneckben. Egyébként volt már ennél nagyobb zuhé is, igaz, világbajnokságon, most olvasóink kedvence az ukrán önjáró gyepböködő gép volt. A vuvuzela helyett pedig egy vízipipa járt körbe közben a lelátón.

Csaknem egyórás kényszerszünet után folytatódott a mérkőzés. Karim Benzema nem sokra rá egy szélről leadott lövéssel próbálkozott, de túlságosan is közelre ment labdája. A franciák sokkal aktívabban és veszélyesebben játszottak a „restart" után, bár igazi helyzetig nem jutottak.
A 17. percben Ménez egy lesgóllal nyomatékosította a Les Bleus fölényét, a merev lábú szűrőként közismert Alou Diarra pedig saját tizenhatosa előtt kiosztott egy esernyőt (ezzel speciel elkésett), majd fejjel a két rátámadó ukrán elől oldalra csúsztatott Clichyhez, tőle nem megszokott franciás könnyedséggel.
Túl voltunk picivel már az első játékrész felén, amikor feljegyezhettük az első hazai helyzetet: Andrij Jarmolenko két (vízi)biciklicsel után alig lőtt a bal alsó mellé 17 méterről. Nem sokra rá Szerhij Nazarenko vesztett labdát ötöse előtt, de Ménez lövése nem a hálót találta el, hanem a kapu fölé dróton éppen beúsztatott kamerát.
A 27. percben Anatolij Timoscsuk remekül indította Franck Ribéryt, pedig nem is Bayern-mérkőzésen voltunk, a szélső beadását pedig Ménez hét méterről, hatalmas ziccerben a jól kimozduló Andrij Pjatovba lőtte. A játékrész hajrájára stílszerűen hajrázni kezdtek a sárga mezes ukránok is, akik pár szöglettel okoztak forró pillanatokat az ellen kapuja előtt, miközben amoda Nasri beívelése és Philippe Mexes fejese után ismét Pjatovnak kellett hatalmasat mentenie.

A félidőben jött a hír: a csoport másik mérkőzését, a svéd–angol összecsapást a tervezettnél 15 perccel később, 21 órakor kezdik.
A fordulás után JérémyMénez hagyott ki egy újabb helyzetet, majd Sevcsenko lőtt középtávolról milliméterekkel a jobb felső mellé, végül az 53. percben előbbi sokadik, talán éppen legkisebb lehetőségét gólra váltotta: betört a tizenhatos jobb oldaláról az ukrán kapu közelébe, majd teljesen ütemtelenül a rövid alsóba lőtt. 0–1, az egyszerűség dicsérete.



Az 56. percben a sokadik hideg zuhany érte az ukrán szurkolókat: Benzema passzolt jobbról a tizenhatosra Yohan Cabaye-nak, akit a két középső védő érdemben nem zavart, és ezt kihasználva a bal alsóba tüzelt. 0–2, ezt már tényleg nem ússzák meg szárazon az ukránok.
A szünetben már beállt egy támadó, a Voronyint váltó Marko Devics, a második francia gól után pedig Artem Milevszkij váltotta Nazarenkót, így három csatárral rohamoztak ezt követően a Blohin-fiak. Mégis Cabaye dönthette volna el a mérkőzést, de lövése a bal oldali kapufán csattant, majd átadta helyét a frissiben felépült Yann M'Vilának.
Beállt később a tavaly szintén csereként az ukránoknak egy duplát vágó Marvin Martin is, miközben az eső helyett az események csordogáltak csendesen, és ez a franciáknak kedvezett.
A franciák már a 75. perctől elkezdték lopni az időt, amikor Benzema úgy jött le a gyepről, mint mi általános iskolás korunkban testnevelés órákon, amikor mocsárjárás címén feltöröltük a tornatermet vagy az emeleti zsibongót. A hazaiak végül nem zavarták őket eme tevékenységükben a hátralévő időben, így három ponttal lett gazdagabb Franciaország.





Megérdemelten, hiszen helyzeteit jobb arányban váltotta gólra, és egyébként is veszélyesebben futballozott.
A körülményekhez jobban alkalmazkodtak a franciák – igaz, aki látta már, hogy milyen állapotban lép be a Tisza Ukrajnából, az tudja, szomszédunk vízügyekben bizony sokszor elvérzik...

D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

UKRAJNA–FRANCIAORSZÁG 0–2 (0–0)

Doneck, Donbasz Arena, 48 000 néző. Vezette: Kuipers (holland)

UKRAJNA: Pjatov – Huszev, Hacseridi, Mihalik, Szelin – Timoscsuk, Nazarenko (Milevszkij, 60.) – Jarmolenko (Alijev, 68.), Voronyin (Devics, a szünetben), Konopljanka – Sevcsenko. Szövetségi kapitány: Oleh Blohin

Kispad: Koval, Horjajinov (kapusok), Kucser, Sevcsuk, Rakickij, Butko, Harmas, Rotany, Szeleznyov

FRANCIAORSZÁG: Lloris – Debuchy, Rami, Mexes, Clichy – Cabaye (M'Vila, 68.), A. Diarra – Ménez (Martin, 73.), Nasri, Ribéry – Benzema (Giroud, 76.). Szövetségi kapitány: Laurent Blanc

Kispad: Mandanda, Carrasso (kapusok), Evra, Réveillere, Koscielny, Valbuena, Matuidi, Malouda, Ben Arfa

Gólszerző: Ménez (53.), Cabaye (56.)

AZ ÁLLÁS

	M	Gy	D	V	L–K	Gk	P
1. Franciaország	2	1	1	–	3–1	+2	4
2. Anglia	2	1	1	–	4–3	+1	4
3. Ukrajna	2	1	–	1	2–3	–1	3
4. Svédország	2	–	–	2	3–5	–2	0

Még, hogy nem tudnak az angolok sok gólt roogney!

A labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjában Anglia egy izgalmas és fordulatos mérkőzésen megverte Svédországot. Az angolok ezzel a három ponttal nagy lépést tettek a továbbjutás felé, a svédek pedig a csoport utolsó helyén végeznek, a záró forduló eredményétől függetlenül.




A MÉRKŐZÉS ELŐTT


Az ukránok ellen vereséggel nyitó svédek háza táján jó ideje minden hír Zlatan Ibrahimovicról szól, aki egészséges, gólokat ígér, és legutóbb a segédedző Marcus Allbäckkel, majd a középső védő Olof Mellberggel verekedett össze (kétnapos „Satan Ibrahimovic-összefoglalónkat" olvashatták).


A szövetségi kapitány, Erik Hamrén elmondta, hogy mindenképpen változtatnia kell a középpályás játékon, ezért került be ebbe a csapatrészbe a csődöt mondó Rasmus Elm mellé erősítésképpen a rutinos veterán, Anders Svensson.
Még egyet cserélt: a védelemben közepén Jonas Olsson kapott szerepet, aki már jó ideje Angliában futballozik, AndreasGranqvist pedig így kikerült onnan a védelem jobb szélére.
Egy változtatás a franciák elleni békemenettel kezdő angol válogatottnál is volt: a szürkén futballozó szélső, Alex Oxlade-Chamberlain helyét a támadó Andy Carroll vette át, az árnyékék Ashley Youngígy visszatérhetett a középpálya bal oldalára.
A háromoroszlánosok szövetségi kapitánya, Roy Hodgson picit furcsán érezhette magát, hiszen korábban Svédországban is dolgozott, sőt, edzőként nevet magának tulajdonképpen ott szerzett.
„Jók a svédek, de azért nem ők a franciák. Ha úgy játszunk, mint a franciák ellen, az éppen elég lesz a győzelemhez" – adta meg a siker receptjét Hodgson legfőbb támasza, Steven Gerrard.











A MÉRKŐZÉS 


Hatalmas favágással kezdtünk, mint anno Szergej a távoli Szibériában egy átlagos hétfő reggelen a helyi ERDÉRT-kolhozban, és az első tíz percben csak egy szép jelenetet jegyezhettünk fel: Scott Parker tizenhatosról megküldött lövését hatalmas bravúrral piszkálta ki a jobb felső elől Andreas Isaksson.
Újabb tíz perc sem kellett a következő helyzetecskéig: ekkor az ezzel a frizurával a Szörny Rt. főgonoszára, Randallra egyre jobban hasonlító Ibrahimovic megpattanó lövését fogta kényelmesen a bal alsó előtt Joe Hart.
A 23. percben egy másik copfos, Andy Carroll megmutatta, miért is került be a közértetlenség ellenére a keretbe, majd a kezdőbe: Gerrard pazar keresztlabdája után 11 méterről védhetetlenül fejelt a svéd kapu jobb oldalába. 0–1



A rossz nyelvek szerint a sportágnak a fejelés az egyetlen eleme, amelyben Carroll nem bukna meg egy futballsuliban, ebben viszont rendkívüli tehetségeket árul el a rossz életű angol, aki egyébként Ibrához hasonlóan nyugodt, kedves, barátságos és közvetlen fickó.
Az első fél órára fordulva ismét Ibrahimovic veszélyeztetett, de a szintén bonyolult lélek (már csak Paul Gascoigne, Stuart Pearce és Bácsi Sándor hiányzott a gyepről) Terry szépen blokkolta lövését, amelyet így könnyedén kapott ölbe Hart. Az ellencsapást Danny Welbeck postázta a bal szélről a rövid alsó mellé, és végre kezdett megélénkülni a mérkőzés, amely azért még messze nem volt olyan mozgalmas, mint a találkozó előtti svéd-angol huligánháború.
Nem szeretnénk elkomolytalankodni a cikket, ám meg kell jegyeznünk, hogy Carroll lábbal is veszélyeztetett, de lövése szerencsére kissé pontatlan volt, így a játékvezető, Damir Skomina továbbra sem öltözhet egy helyiségben női asszisztensével.

A hajrában Welbeck lendült meg gólra éhesen, de Mellberg megmutatta, hogy rutinja még mindig sokat ér, és szerelte a manchesteri fiatalt. Jót tett neki azért a hétközi bel- és földharc, mint ahogyan a mérkőzésen elszendergőknek is a szünetbeli frissítés.


A fordulás után négy perccel Olof Mellberg még nagyobb szolgálatot tett hazájának: egy elrontott szabadrúgás után jó barátja, Ibrahimovic tette elé egy szép mozdulattal a labdát, amelyet a védő hét méterről lőtt kapura, és bár abba a vetődő Hart, majd a visszafutó Glen Johnson is beleért, a bal alsóban kötött ki. 1–1, öngól.

A gól után a passzt adó megölelte az öngólpasszt adót, ezúttal békés jelleggel...



Feléledtek a svédek a találattól, nem sokkal később Elm került helyzetbe, de Johnson egy csodás becsúszással törlesztett valamit iménti hibájából (nemcsak róla ment be a labda, miatta nem lett les sem).
Az 59. percben ismét villant az angol védelem és Mellberg: Sebastian Larsson beívelése után három svéd is érkezett az ötösön a labdára, a középső, Olof Mellberg pedig annak rendje és módja szerint a kapu közepébe fejelt. 2–1, bólints, Olof!

Újabb borzalmas védekezés az angoloktól, egyik találat sem volt svédheteten.
John Terry kisvártatva egyenlíthetett volna, de ő kollégájával ellentétben a kapus kezéhez túl közel fejelt az ötösről, de a csereként beállt Theo Walcott már nem hibázott: szöglet utáni kavarodást követően 20-ról bombázott a léc alá úgy, hogy a labda a bevetődő Larssonon megpattantva csapta be Isakssont. 2–2
Úgy látszik, megbeszélték a felek, hogy a szünet után csak furcsa gólokat szabad rúgni, mert Kim Källström olyan formában rúgta meg hét méterről ziccerét, amilyenben nemzetközi tornáin ő maga szokott szerepelni: gyengén.
A 78. percben Danny Welbeck is tartotta magát ehhez: Walcott centerezését Mellberg mellől maga mögött, negyed fordulattal sarkazta a kapuba az ötösről. 2–3



A svédek, hiába cserélgetett Hamrén, nem tudtak újítani, sőt, Gerrard pecsételhette volna meg sorsukat a 90. percben, de közelről a jól kimozduló kapusba püfölte helyzetét. Túl egyszerű találat lett volna...
Ezzel a sikerrel megmutatták a háromoroszlánosok, hogy Wayne Rooney nélkül sem elveszettek, a sárga mezesek ellenben záró találkozójuk eredményétől függetlenül a kvartett utolsó helyén végeznek.

D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

SVÉDORSZÁG–ANGLIA 2–3 (0–1)

Kijev, Olimpiai Stadion, 64 640 néző. Vezette: Skomina (szlovén)

SVÉDORSZÁG: Isaksson – Granqvist (Lustig, 66.), Mellberg, J. Olsson, M. Olsson – A. Svensson, Källström – S. Larsson, Ibrahimovic, R. Elm (Wilhelmsson, 81.) – Elmander (Rosenberg, 79.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén

Kispad: Wiland, Hansson (kapusok), Antonsson, Safari, Hysén, Wernbloom, Holmén, Bajrami, Toivonen

ANGLIA: Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – Milner (Walcott, 61.), Gerrard, Parker, Young – Welbeck (Oxlade-Chamberlain, 90.), Carroll. Szövetségi kapitány: Roy Hodgson

Kispad: Green, Butland (kapusok), M. Kelly, Baines, Ph. Jones, Jagielka, Downing, Defoe, Henderson

Gólszerző: G. Johnson (49. – öngól), Mellberg (59.), ill. Carroll (23.), Walcott (65.), Welbeck (78.)

                                                            D-CSOPORT, 2. FORDULÓ

	M	Gy	D	V	L–K	Gk	P
1. Franciaország	2	1	1	–	3–1	+2	4
2. Anglia	2	1	1	–	4–3	+1	4
3. Ukrajna	2	1	–	1	2–3	–1	3
4. Svédország	2	–	–	2	3–5	–2	0

Jirácek negyeddöntőbe lőtte a cseheket

A MÉRKŐZÉS ELŐTT
 
„Úgy gondolom, ez az eufória, ezek a pozitív érzések kordában tarthatók – kezdte Franciszek Smuda, a lengyelek szövetségi kapitánya. – Az a legfontosabb, hogy megőrizzük higgadtságunkat, és úgy érzem, a csapat ugyanúgy a mérkőzésre összpontosít, mint az oroszok elleni találkozó előtt. Természetesen itt már minden meccs kiemelten fontos, de talán ez életem és a csapat legfontosabb fellépése.”„Egyszerűen csak nyugodtnak kell maradunk. Nem érzem, hogy az együttesen túl nagy nyomás lenne most, természetesen van, de nem akkora mértékű, mint a görögök elleni nyitó mérkőzés előtt volt” – tette hozzá a lengyel kapitány.

A lengyelek legutóbb 2009. április 1-jén nyertek tétmérkőzésen – igaz, a San Marino elleni 10–0-s sikerük történetük legnagyobb különbségű győzelmét jelenti –, azóta hat fellépésükön három 1–1 mellett három vereséget szenvedtek el (köztük van a csehek elleni idegenbeli 0–2).


Pozitív előjel volt viszont számukra, hogy hazai pályán nagyszerű a csehek elleni mérlegük, hiszen az előző ötven évben csak egyszer, az 1980-as 1–1 alkalmával nem nyertek – ötször viszont igen.
„Nagyon jól érezzük magunkat Lengyelországban, és a lengyel szurkolók támogatása is jólesett a csapatnak, de itt most csak egyikünk juthat tovább, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy mi legyünk azok – tette hozzá Michal Bílek, a csehek kapitánya. – Blaszczykowski és Lewandowski klasszis játékos, rájuk nagyon kell figyelnünk. Tiszteljük ellenfelünket, de nem ijedünk meg tőle. Megmutattuk erőnket a második találkozón, és tovább akarunk jutni. Nem akarunk ilyen hamar búcsút inteni az Európa-bajnokságnak.”
Mindkét csapatnál kérdéses volt a kezdőcsapat egyik posztja, a lengyel kapuba végül nem került vissza az eltiltását letöltő Wojciech Szczesny, helyette az őt remekül pótló Przemyslaw Tyton védett, míg a cseheknél a sérüléssel bajlódó Tomás Rosicky is a kispadon foglalt helyet a kezdő sípszó elhangzásakor, őt Daniel Kolár pótolta.
Felcsendültek a himnuszok, szakadó esőben várták a játékosok a kezdő sípszót.

Eddig nem Cech Eb-je volt a mostani (Fotó: Action Images)

A MÉRKŐZÉS

Mindkét csapat mindjárt az elején bekezdett, és előbb a David Limbersky szabálytalansága után megítélt szabadrúgást követően Dariusz Dudka ollózása szállt kevéssel a bal alsó mellé (Petr Cech rajta volt), majd a túloldalon Theodor Gebre Selassie jobb oldali beadása után Václav Pilar törte el a labdát.
Még mindig csak a 6. percben jártunk, amikor Robert Lewandowski próbálta kihasználni a cseh sorfal gyakorlatilag meg nem létét, a vendégek szerencséjére azonban a tizenhatos jobb sarkáról elvégzett szabadrúgása a bal felső mellett, az oldalhálóban kötött ki.
Az első tíz perchez érkezve két újabb hazai lehetőség jelezte, hogy a lengyelek ma mindenáron győzni akarnak, előbb azonban Jakub Blaszczykowski elől mentett kivetődve Cech, majd egy védelmi hibát követően Lewandowski lőtt 10 méterről a jobb sarok mellé.


Az elképesztő lengyel fölény az első negyedóra végére két újabb helyzetben kristályosodott ki, előbb Sebastian Boenisch majd Eugen Polanski durrantott mellé – de még mindig a csehek állnak jobban.
A 21. percben ismét Boenisch szánta el magát lövésre, távoli próbálkozása során a hazaiak először a kaput is eltalálták, de Cech nagy nyújtózással kitolta a jobb alsóra tartó labdát.
Csak érdekességképpen megjegyezzük, nem Cech Eb-je ez eddig, hat kaput eltaláló próbálkozásból öt gólt kapott, a görögök ellen pedig óriási potyát hozott össze. 
Ismét dörgött, és villámlott is – közeleg a viharszünet? Egy biztos, a csehek kezdtek kiszabadulni a kezdeti szorításból.
Az első fél óra végéhez érkezve Kolár fejelt kapu fölé egy szöglet után, csillapodni látszottak az égi kedélyek.
Az elmúlt percekben már inkább a csehek akarata érvényesült, de Milan Baros kevéssel lemaradt a nagyszerűen belöbbölt labdáról, majd Jaroslav Plasil távoli megpattanó lövése nem okozott gondot Tytonnak.
A félidő hajrájában még egy Pilar, majd egy Rafal Murawski próbálkozást láthattunk, amelyet Lukasz Piszczek 30 méteres mezőnygólja követett volna – már, ha amerikai futball mérkőzésen lépnek pályára a felek (mintegy 5 méterrel lőtt a léc fölé).
Thomson hosszabbítás nélkül lefújta az első félidőt, amelyen a lengyelek nagyon bekezdtek, de sorozatos erőfeszítéseiket nem követte gól, sőt, a végén még a csehek is veszélyeztettek.


Közben a másik mérkőzésen a görögök gólt szereztek, így a szünetben Csehország és Lengyelország is kiesésre állt.
2. félidő
Csere nélkül folytatódott a mérkőzés.
Annak ellenére, hogy az iksz mindkét csapatnak kiesést eredményez a jelenlegi állás szerint, nem záporoznak a helyzetek, bár a csehek azért nyomnak.
Az első tíz percben Baros távoli lövését blokkolták a védők, majd Limbersky betörése után lőtt az oldalhálóba. A lengyel kapitány pedig elérkezettnek látta az időt a változtatásra, védekező középpályás helyett támadó szellemű játékost küldött hadba – Polanski helyére Kamil Grosickiállt be.
Egy óra játék után leginkább a csehek közeli szabadrúgásai hordozták magukban a veszélyt, de Plasil beadásai után csak Gebre Selassie került helyzetbe, és ő is jócskán fölé bólintott.

Jirácek gólja döntött

Egészen a 65. percig kellett várni a második játékrész első igazán nagy lehetőségére, akkor viszont Tytonnak kétszer is nagyot kellett mentenie a Plasil sokadik szabadrúgását követő Tomás Sivok-fejesnél, majd három minutummal később Baros 20 méteres átlövésénél is helyén volt a lengyel hálóvédő.
A 72. percben aztán megszerezte a vezetést a cseh csapat, Tomás Hübschman félpályás labdaszerzése után Baroshoz játszott, aki a bal oldalon érkező Jirácek elé helyezett, ő tolt egyet középre, majd a bal alsóba lőtt (1–0).
A lengyelek kettős cserével próbálkoztak, de így is két cseh lehetőség következett, előbb egy lesállás, majd Tyton akadályozta meg az újabb gólt.
A 80. percben aztán Jirácek hátul is fontos szerepet játszott, Piszczek lövését blokkolta fejjel, mielőtt három perccel később le is cserélte őt Bílek.
A 86. percben Dudka veszélyes helyről a sorfalat találta telibe szabadrúgásból, majd az akció végén Marcin Wasilewski fejelt kevéssel a léc fölé.
A 88. percben Lewandowski fejese egy védőt érintve kerülte el a kaput.


A 94. percben óriási helyzetbe kerültek a lengyelek, Blaszczykowski már Cech mellett is ellőtte a labdát, és bár nem biztos, hogy beakadt volna a próbálkozása, Kadlec visszafutva kifejelte a labdát, biztosítva a csehek továbbjutását.

A-CSOPORT, 3. FORDULÓ

CSEHORSZÁG–LENGYELORSZÁG 1–0 (0–0)

Wroclaw, Városi Stadion, 41 480 néző. Vezette:Thomson (skót)

A KEZDŐCSAPATOK

Csehország: Cech – Gebre Selassie, Sivok, M. Kadlec, Limbersky – Hübschman, Plasil – Jirácek (Rajtoral, 83.), Kolár, Pilar (Rezek, 88.) – Baros (Pekhart, 91.). Szövetségi kapitány: Michal Bílek

Kispad: Lastuvka, Drobny (kapusok), Suchy, Hubník, Rosicky, Petrzela, Darida, Necid, Lafata

Lengyelország: Tyton – Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch – Dudka, Polanski (Grosicki, 56.) – Blaszczykowski, Murawski (Mierzejewski, 73.), Obraniak (Brozek, 73.) – Lewandowski. Szövetségi kapitány: Franciszek Smuda

Kispad: Sczesny, Sandomierski (kapusok), Wojtkowiak, Kaminski, Wawrzyniak, Matusczyk, Rybus, Wolski, Sobiech,

Gólszerző: Jirácek (72.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 

1. Csehország	3	2	–	1	4–5	–1	6
2. Görögország	3	1	1	1	3–3	0	4
3. Oroszország	3	1	1	1	5–3	+2	4
4. Lengyelország	3	–	2	1	2–3	–1	2

Oroszország: görög tragédia

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Mindössze tíz olyan eredmény-variáció volt lehetséges az Oroszország–Görögország mérkőzés előtt, amely az oroszok, és három olyan, amely a görögök továbbjutását jelenthette volna. A változatok rövid ismertetésétől önkívánatra eltekintünk – de beharangozó írásunkból megismerheti ezeket –, a lényeg az, hogy a továbbjutáshoz előbbi válogatottnak „csak" győznie, utóbbinak győznie és nagyon imádkoznia kellett a csehek helytállásáért a párhuzamosan zajló mérkőzésen.
„Ha a mérkőzés elején koncentráltabban játszunk, és nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint korábban, akkor hiszem, hogy van esélyünk elérni céljainkat" – nyilatkozta Fernando Santos, a görögök mestere, aki 4–2–3–1-es felállásban küldte pályára legénységét.

Akik közül a csehek elleni kezdőhöz képes kikerült a balhátvéd Joszif Holevasz, a középpályás Jorgosz Fotakiszés a szélső Kosztasz Fortunisz, átadva helyét a Jorgosz Cavelasz, Szokratisz Papasztathopulosz, Theofanisz Gekasz triónak.
Az oroszoknál nem volt ilyen nagymértékű variálás, de Dick Advocaat mester továbbra is bizalmat szavazott a rengeteg helyzetet elpuskázó középcsatárnak, Alekszandr Kerzsakovnak, miközben a középső csapatrészben Konsztantyin Zirjanov helyén Gyenyisz Glusakov kapott lehetőséget.

 



A MÉRKŐZÉS 


Nagyobb elánnal kezdtek az oroszok, az első helyzetet már a 2. percben kialakították: Andrej Arsavin gyalázatosan eltörte a labdát, amely éppen így lett volna jó balján Alan Dzagojevnek, ám a kapus Mihalisz Szifakisz jól élt a játékkal, és kapujától messze kifutva tisztázott.


A másik oldalon a két veterán, Jorgosz Karagunisz és Kosztasz Kacuranisz játszott össze, de utóbbi pörgetését lefülelte Vjacseszlav Malafejev, majd egy kontra során Arsavin bizonyította, hogy öt méterről is ki lehet hagyni ilyen szinten is egy ziccert.
Pár percre rá Kerzsakov is demonstrált, mégpedig azt, hogy bármennyire is igyekszik, ez nem az ő Eb-je, mert 16 méteres, szép mozdulattal elindított bombája pár muzsikhajszállal elkerülte a bal felsőt.
A 20. percben felrémlettek előttünk a 2010-es világbajnokság görög mérkőzései, mert Szifakisz rejtélyes okokból már ekkor elkezdte az időt húzni, miközben az iram és a színvonal egyébként is alaposan visszaesett.


A szórványos vörös rohamok elhaltak a Bundesligában „összerakott" Kirjakosz Papadopulosz, Szokratisz Papasztathopulosz középső védelmi bástyán, míg a görögök szinte feladták a támadásokat, körülményesen és tanácstalanul tologatták oldalra a labdát a középpályán, mielőtt el nem veszítették (ez általában gyorsan ment). 
A hajrára fordulva Kerzsakov lőtt egy irgalmatlan nagy lyukat az ötös előtt, majd Zsirkov mutatta meg, hogy az Anzsiban tanult egyet s mást Roberto Carlostól, de sistergős lökete a léc fölé szállt.
Amikor már a szünetre készülődtünk, Jorgosz Karagunisz előnyhöz juttatta a görögöket: éppen az imént dicsért Zsirkov maradt le róla egy bedobás után, és a veterán kissé jobbról, 11 méterről higgadtan kilőtte a hosszú alsót. 1–0


A másik nagy öreg, az orosz védelem feje, Szergej Ignasevics sem állt éppen a helyzet magaslatán, hiszen tulajdonképpen ő adta a gólpasszt.
A szünetben következett a borítékolható Kerzsakov, Roman Pavljucsenko csere, és az sem keltett meglepetést, hogy ismét támadó szellemben kezdtek a vörös mezesek, a görögök pedig játszhatták kedvenc bunkerfocijukat.
Jobb híján távoli lövésekkel operáltak az oroszok, ezek közül a 60. percig Igor Gyenyiszov lökete járt legközelebb a kapuhoz, de ez is fél méternyire célt tévesztett. Ekkor jegyezhettük fel az első komolyabb második félidei görög támadást is: Zsirkovot borzasztóan felbőrözte Vaszilisz Toroszidisz, de a kapu torkában Alekszandr Anjukov mentette beadását Gekasz elől.Lendületbe jöttek a görögök, de Ignasevics jóvátette korábbi hibáját, mégpedig úgy, hogy a tizenhatoson belül úgy vágta fel a kapura törő Karaguniszt, hogy nem büntető következett, hanem a gólszerző kapott sárgát. A torna egyik nagyjelenete volt, amikor szegény Karagunisz látványosan többször is megesküdött az élő Istenre, hogy nem volt műesés, és tényleg nem volt az – az érte kiosztott sárga viszont nagyon is reális eltiltást hozott a kalózhajó kapitányának.
Hogy még rosszabb legyen a görögök kedve, a 70. percben Jorgosz Cavelasz lőtt 18 méteres szabadrúgásból egy irgalmatlan kapufát...
A görögöknél egy védő és egy szűrő, az oroszoknál egy újabb támadó, Pavel Pogrebnjakállt be – ugyanis a másik mérkőzésen vezetést szereztek a csehek, tehát innentől már ők és a görögök álltak továbbjutásra.
A hajrára beállt a 2004-es Eb-n szintén megforduló középpályás, szélső, Marat Izmajlov, a jobbhátvéd Anjukov helyére, de az orosz támadóknak továbbra sem ment, Dzagojev például hat méterről centikkel fejelt a kapu mellé.
A végéig már nem változott az állás, továbbjutottak a görögök, a csehek lengyelek fölötti sikerének pedig az oroszok is megitták a levét, mert így csak a harmadik helyen végzett csoportjában a szbornaja.


Továbbúszott csoportjából a kalózhajó, felmorzsolódott a „vörös hadsereg" – ki gondolta volna ezt pár napja?

A-CSOPORT, 3. FORDULÓ

GÖRÖGORSZÁG–OROSZORSZÁG 1–0

Varsó, Nemzeti Stadion, 55 614 néző. Vezette: Eriksson (svéd)

GÖRÖGORSZÁG: Szifakisz – Toroszidisz, Papasztathopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz – Maniatisz, Karagunisz (Makosz, 67.), Kacuranisz – Szalpingidisz (Ninisz, 83.), Gekasz (Holevasz, 64.), Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Kispad: Corvasz, Halkiasz (kapusok), Malezasz, Fotakisz, Fetfacidisz, Fortunisz, Liberopulosz, Mitroglu

OROSZORSZÁG: Malafejev – Anjukov (Izmajlov, 81.), Ignasevics, A. Berezuckij, Zsirkov – Sirokov, Gyenyiszov, Glusakov (Pogrebnjak, 72.) – Dzagojev, Kerzsakov (Pavljucsenko, a szünetben), Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat

Kispad: Akinfejev, Sunyin (kapusok), Granat, Saronov, Nababkin, D. Kombarov, Szemsov

Gólszerző: Karagunisz (45.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 

1. Csehország	3	2	–	1	4–5	–1	6
2. Görögország	3	1	1	1	3–3	0	4
3. Oroszország	3	1	1	1	5–3	+2	4
4. Lengyelország	3	–	2	1	2–3	–1	2

Történelmi sikerével csoportelső lett Németország

A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjában Németország 2–1-re legyőzte Dániát, így továbbjutott a negyeddöntőbe, míg a dánok kiestek.



A MECCS ELŐTT


Izgalmas végjátékra számíthatunk a  B-csoportban is, hisz az előzetesen „halálcsoportnak” elkönyvelt kvartettben még mind a négy nemzet kvalifikálhatja magát Európa legjobb nyolc csapata közé. Erre legnagyobb esélyük érthető módon az eddig százszázalékos németeknek van, akik győzelem esetén a másik találkozó (Portugália–Hollandia) eredményétől függetlenül készülhetnek a negyeddöntőre. Ehhez azonban Dániát kellene megverniük, amely első meccsén bombameglepetésre legyőzte Hollandiát, majd szoros találkozón kapott ki Cristiano Ronaldóéktól. Morten Olsen bandájának a továbbjutáshoz azonban igenis figyelnie kell a portugál–holland összecsapás alakulását.
A németek eddig jó benyomást keltettek az Eb-n, hiszen egyetlen csapatként mindkét csoportmeccsüket megnyerték. Joachim Löw legénysége azonban aligha jár jól, ha lebecsüli a „dán dinamitokat” – pontosan 20 évvel ezelőtt is ez lett a Nationalelf veszte.
„Még nem jutottunk tovább. Nehéz mérkőzés lesz a dánok elleni, hiszen még ők is reménykedhetnek a továbblépésben – foglalta össze gondolatait Joachim Löw. – Azok, akik a kontinensbajnokság előtt leírták a dánokat, tévedtek. Mi nem fogjuk alábecsülni őket, senki sem kap pihenőt a meccs előtt. Ha változtatok, az azért lesz, mert a csapatnak az a legjobb.”

Löw kollégája, Morten Olsen a csoport kiegyenlítettségéről és az öltözői hangulatról beszélt a mindent eldöntő csoportmérkőzés előtt.

„Hiba lenne arra alapozni, hogy a másik összecsapás a mi kényünk-kedvünk szerint alakul – intette óva csapatát Morten Olsen, a dán nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya. – A héten két öltözőnk volt: az egyikben eufória volt és öröm, a másikban kétségek és rossz érzések. A saját kezünkben van a sorsunk. Nagy a várakozás, de úgy vélem, mi szereztük a legnagyobb meglepetést.”
A német válogatott Eb-története legfiatalabb csapatával veszi fel ma a harcot, a mostani kezdő átlagéletkora 25 év és 107 nap. Szorosan ide kapcsolható, hogy Lukas Podolski lesz a legfiatalabb európai játékos (27 évesen és 13 naposan), aki 100. alkalommal lép pályára hazája válogatottjában. A dánok reménykedhetnek a történelemben, olyan még nem fordult elő, hogy a németek mindhárom csoportmeccsüket megnyerjék, márpedig most két győzelemmel kezdtek.

 

 




A MECCS 

Nagyszerű időben vette kezdetét a találkozó, amelyen Thomas Müller már a második percben veszélyeztetett, de 11 méteres lövése a léc fölé szállt.
Még mindig csak a hatodik percben jártunk, amikor előbb Michael Krohn-Dehli szögletét követően Nicklas Bendtner fejesét fogta magabiztosan Manuel Neuer, majd a túloldalon Podolski bal oldali beadása után Müller hatméteres ziccerét védte Stephan Andersen.
A 12. percben Mario Gomez 17 méteres lökete szállt kapu fölé, majd Bendtner átlövése kötött ki a jobb alsó sarok mellett.
Szolgálati közlemény: Van der Vaart góljával vezetnek a hollandok, a dánoknak ez jelenleg továbbjutást ér.


 Már kezdtük sajnálni, hogy teljesen leült a meccs, amikor hirtelen ismét felpörgette a mérkőzést a Nationalelf, egy bedobás után Müller középre adását épp a jubiláló Podolski lőtte hét méterről a léc alá (0–1). 
Podolski negyedik alkalommal talált be Európa-bajnokságon. Ebben a tekintetben most már csak Jürgen Klinsmann előzi meg.
Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenleg három hárompontos csapat közül a portugálok állnak a legjobban.
Érdekes képet vett a mérkőzés, nem történt semmi, majd hirtelen gól esett, a dánok találtak be. Jobb oldali Lars Jacobsen-szöglet után Bendtner visszafejelt labdáját Krohn-Dehli stukkolta hat méterről a kapuba (1–1).


Cristiano Ronaldo egyenlített, így a dán egyenlítés még kevés az üdvösséghez. Közben a dán gólszerző lő távolról mellé.

A 32. percben Mesut Özil 16-os jobb sarkáról elvégzett szabadrúgását követően Andersen rosszul jött ki, de Bendtner tisztázott Mats Hummels elől, majd a szöglet után Gomez tévesztett célt.



Nyolc perccel a félidő vége előtt ismét a németek pillanatai következtek, Podolski 17 méterről akkora erővel végzett el egy szabadrúgást, hogy még az ismétlésen is csak keresgélhették a labdát, és bár Andersen tett egy mozdulatot, hogy sugallja, ha kapura megy, fogja, valószínűleg mire felemeli a kezét, a labda már háromszor kifelé jött volna…
Szerencséjére azonban centikkel fölé ment, mint ahogy Gomez sem találta el a kaput egy dán védelmi hibát követően 11 méterről ziccerben – kevéssel mellé szúrt.
A torna során már háromgólos német támadó a 43. minutumban ismét nagy helyzetbe került Müller átadása után, második csele azonban már hosszú lett, így Andersen elcsípte előle a labdát – cserében kicsit megtaposta őt a csatár. Újabb helyzet az első félidőben már nem esett, így1–1-esállás mellett vonulhattak pihenőre a csapatok.
Csere nélkül folytatódott a mérkőzés. 
 



A második félidő Gomez-szólóval indult, majd egy simán mellé zúduló lövéssel folytatódott a német támadó részéről.
Még fel sem ocsúdhattunk az előző lehetőség után, amikor óriási dán helyzet maradt ki: Bendtner átadását Jakob Poulsen lőtte 16 méterről a jobb alsó irányába, a labda azonban kívülről érintette a kapufát.

Egy óra játékhoz közeledve ismét lelassult a játék, a formáját igencsak kereső Özil fenékre huppanásán kívül igazán említésre méltó jelenetet nem jegyezhettünk fel.
A 64. percben elérkeztünk a mérkőzés első cseréjéhez, Podolski helyére Andre Schürrleállt be, és gyorsan megpezsdítve az állóvizet. Sami Khedira parádés labdájával kilépve hét méterről, balról a bal alsó irányába lőtt, de Andersen kitolta a labdát.
A másik kapu előtt a sérülésekkel bajlódó Niki Zimling szánta el magát lövésre, távoli próbálkozását Neuer inkább csak oldalra paskolta.
A németeknél Miroslav Klose is beállt, miközben Ronaldo második gólját is megszerezte. A 75. percben Bendtner próbálta átemelni Neuert, de a német kapus a helyén volt.
A 80. percben végleg megpecsételődni látszott a dánok sorsa, német kontra végén Özil passza pontatlan volt Klosének, de Lars Bendernek pont jó lett, aki jobbról, 11 méterről a jobb alsóba lőtt (1–2).

A hátralévő időben próbálkoztak még ugyan a dánok, sőt Neuer is megpróbálta a szívrohamot hozni a szurkolókra, de végül 16-osa előterében nem veszítette el cselezgetése során a labdát, így újabb gól nem született.
Sikerével a német válogatott története során először zárta hibátlan mérleggel a csoportkört az Eb-n, míg Dánia csoportjában harmadikként búcsúzott a kontinensviadaltól.

DÁNIA–NÉMETORSZÁG 1–2 (1–1)

Lviv, Lviv Arena, 32 990 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)

A KEZDŐCSAPATOK

DÁNNIA: Andersen – Jacobsen, Agger, Kjaer, S. Poulsen – Kvist – Eriksen, J. Poulsen (Mikkelsen, 82.), Zimling (C. Poulsen, 78.), Krohn-Dehli – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen

Kispad: Lindegaard, K. Schmeichel (kapusok), Bjelland, Okore, Wass, Schone, Silberbauer, Kahlenberg, Rommedahl, Pedersen

NÉMETORSZÁG: Neuer – L. Bender, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Th. Müller (Kroos, 84.), Özil, Podolski (Schürrle, 64.) – Gomez (Klose, 74.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Schmelzer, Höwedes, Mertesacker, Gündogan, Götze, Reus

Gólszerző: Krohn-Dehli (24.), ill. Podolski (19.), L. Bender (80.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Németország	3	3	–	–	5–2	+3	9
2. Portugália	3	2	–	1	5–4	+1	6
3. Dánia	3	1	–	2	4–5	–1	3
4. Hollandia	3	–	–	3	2–5	–3	0

C. Ronaldo továbblőtte Portugáliát

 A MÉRKŐZÉS ELŐTT


Nyílt sisakos harcra lehet számítani, hiszen mindkét együttesnek megvan a továbbjutási esélye. Paulo Bento, a portugál válogatott szövetségi kapitánya szerint ha csapata elhiszi, hogy nyerhet, tényleg lehet esélye. Holland kollégája a rájuk nehezedő nyomásról beszélt.
„Mindig lesz nyomás rajtam és a játékosokon is – fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján Bert van Marwijk. – Erre a mérkőzésre koncentrálunk, amelyet meg kell nyernünk. Ha a németek nyernek, nekünk legalább két góllal kell győznünk. Más egy bajnokságban játszani, ahol van még hátra tíz vagy húsz meccs a javításra, mint amikor egy összecsapás van hátra, amelyet kettő nullára kell megnyerned. A taktikát természetesen ehhez viszonyítva formáljuk. A saját játékunkat fogjuk játszani, a többit majd meglátjuk.”
Wesley Sneijder Cristiano Ronaldóval foglalkozott a találkozó előtt, a Real Madrid ászát portugál csapattársai azonban biztosították támogatásukról. Ahogy az várható volt, Marwijk mester támadó szellemű gárdát küldött pályára, két ékkel (Robin van Persie és Klaas-Jan Huntelaar) és csupán egy védekező középpályással (Nigel de Jong). A portugálok nem változtattak kezdőjükön.


 



 


 


A MÉRKŐZÉS 

Paulo Bento nemcsak remek szövetségi kapitányi voltáról tett tanúbizonyságot, hanem kiváló jósnak is bizonyult: a portugálok trénere a meccs előtt előrevetítette, hogy a hollandok megpróbálják magukhoz ragadni a kezdeményezést. Ez meg is történt, az oranje rögtön letámadta ellenfelét, majd labdabirtoklási fölényt alakított ki. Az első lövés Wesley Sneijder nevéhez fűződött, az Inter középpályása jó nyolc méterről durrantott mellé.

A túloldalon Cristiano Ronaldo tűzött kapura egy szabadrúgást, ám a labda a sorfalról szögletre pattant. A Real Madrid klasszisától sokan várják a gólt az Eb-n, de még nem sikerült neki betalálnia. A csapattársak ennek ellenére kiállnak mellette, és mindenben támogatják.
Tessék, máris vezet Hollandia! Arjen Robben cselezgetett a jobb oldalon, majd húzott be középre, ahol finoman Rafael van der Vaarthoz passzolt, aki egy igazítás után 18 méterről kilőtte a jobb sarkot. Jó húzás volt Marwijktől, hogy a kezdőbe rakta a Tottenham középpályását. 0–1 



A portugálokat felrázta a kapott gól: Ronaldo keverte meg Vlaart a bal oldalon, majd 15 méterről húzta vissza a labdát a rövidre, azonban a kapufáról kifelé pattant a labda (Stekelenburg már verve volt). Ezután Hélder Postiga tüzelt 12 méterről, ám ő még a kapufát sem tudta eltalálni. Kissé beszorultak a hollandok az utóbbi percekben.
Nani középre adását Cé fejelte kapura, ám a holland kapus a helyén volt, és hárított. A 28. percben már nem volt ellenszere Stekelenburgnek a Real Madrid ászára: Ronaldo a leshatáron lépett ki egy hajszálpontos passzal, majd tíz méterről a holland kapuvédő mellett a bal alsóba lőtt. 1–1



A másik mérkőzésen a németek szerezték meg a vezetést Lukas Podolski révén, ám a dánok egyenlíteni tudtak.
Érdekesség, hogy Cristiano Ronaldo az első portugál játékos, aki öt nagy válogatott tornán (2004-es, 2008-as és 2012-es Eb, 2006-os és 2010-es vb) gólt szerzett. A túloldalon a Van der Vaartnak gólpasszt adó Robben a legeredményesebb holland előkészítő az Eb-k történetében. Kétségtelen, a világ legjobbjairól beszélünk.
Az egyenlítő gól után a portugálok tűntek aktívabbnak, de nagy lehetőséget nem jegyezhettünk fel, ahogy további gólt sem, így 1–1-es döntetlennel vonultak pihenőre a játékosok.
A fordulás után is az első félidőben tapasztaltak elevenedtek meg a pályán, azaz a portugálok voltak kezdeményezőbbek. Ronaldo kedve érezhetően megjött a lövéshez, ám a 48. percben sokat várt a tizenhatoson belül, így lövését könnyedén blokkolták. Az 51. percben Jetro Willems vágott egy kis fát: Joao Moutinho támasztó lábát rúgta ki hátulról becsúszva, amiért sárgával büntették (így ha továbbjutnak a hollandok, nem játszhat a negyeddöntőben).
Kissé fokozódtak az indulatok az első tíz perc elteltével, a hollandokon érezhető volt a feszültség a győzelmi kényszer miatt, gyakran keményen odaléptek a portugáloknak, akik némi színészkedéssel reagáltak erre. A 60. percben Cristiano Ronaldo lőtte kapura Fábio Coentrao visszafejelt labdáját, a lecsúszott kísérletbe középen Hélder Postiga stukkolt bele, ám hiába kötött ki a labda a holland kapuban, les miatt érvénytelen volt a gól.
A 66. percben rosszul zártak vissza a hollandok, és erre kis híján ráfizettek: Cristiano Ronaldo iszkolt el a bal oldalon, majd a középen érkező realos csapattárs, Coentrao elé tálalt, a hátvéd egy igazítás után a jobb sarkot vette célba, ám Stekelenburg hárított.
Az utolsó húsz perchez érve mindkét szövetségi kapitány cserékkel próbált frissíteni csapatán: a hollandoknál védő helyett (Willems) támadó (Ibrahim Afellay) állt be, a portugáloknál csatár helyett csatár lépett pályára. A 73. percben Nani eldönthette volna a mérkőzést, ám Ronaldo passza után négy méterről hasba lőtte Stekelenburgöt.
Egy perccel később egész Portugália megbocsátott  a Manchester United szélsőjének: a jobb oldalról hajszálpontosan centerezett a hosszún érkező Ronaldóhoz, aki pimaszul beültette a hintába Gregory van der Wielt, majd hét méterről a kapu jobb oldalába helyezett a tehetetlen holland kapuvédő mellett. 2–1
A 82. percben a mezőnybe beleszürkülő Van der Vaart góljához hasonlóan tekert 20 méterről, ám a bal oldali kapufán csattant lövése. Derült égből villámcsapás lett volna egy holland egyenlítő gól, egyelőre azonban nincs vihar.
Robin van Persie alig-alig volt játékban, a 88. percben egy beadást próbált meg a kapu felé továbbítani, ám Rui Patrício könnyedén húzta le a labdát  – a Premier League gólkirálya sem játszott élete formájában ezen az Eb-n…
Nem úgy Ronaldo, aki ezúttal a jobb oldalon tűnt fel, és megfricskázva kritikusait, ismét a kapufára durrantott – a Real Madrid sztárja ma egyértelműen a portugál válogatott legjobbja volt, kétszer is betalált, a kapufa pedig kétszer is ellene fordult.
A négyperces hosszabbításban sem tudott megújulni Hollandia, így ismét vereséget szenvedett. Hatalmas csalódás volt az oranje szereplése az Eb-n: két rúgott góllal és pont nélkül a halálcsoport utolsó helyén végzett.
A portugálok ellenben győzelmükkel ott lesznek a negyeddöntőben, amelyben Csehországgal (az A-csoportot megnyerő csapattal) találkoznak, míg a Dániát legyűrő Németország százszázalékosan végzett a B-csoport élén, és Görögországgal csap össze a legjobb nyolc között.

B-CSOPORT, 3. FORDULÓ

PORTUGÁLIA–HOLLANDIA 2–1 (1–1)

Harkiv, Metaliszt Stadion, 37 445 néző. Vezette: Rizzoli (olasz)

PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Fábio Coentrao – Miguel Veloso, Joao Moutinho, Raul Meireles (Custódio, 72.) – Nani (Rolando, 87.), Hélder Postiga (Nélson Oliveira, 64.), Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento

Kispad: Eduardo, Beto (kapusok), Ricardo Costa, Miguel Lopes, Quaresma, Rúben Micael, Hugo Viana, Hugo Almeida, Varela

HOLLANDIA: Stekelenburg – Van der Wiel, Mathijsen, Vlaar, Willems (Afellay, 68.) – N. de Jong – Van der Vaart, Sneijder, Robben – Huntelaar, Van Persie. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk

Kispad: Vorm, Krul (kapusok), Heitinga, Bouma, Boulahrouz, Van Bommel, Schaars, Strootman, Kuyt, L. de Jong, Narsingh

Gólszerző: C. Ronaldo (28., 74.), ill. Van der Vaart (11.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Németország	3	3	–	–	5–2	+3	9
2. Portugália	3	2	–	1	5–4	+1	6
3. Dánia	3	1	–	2	4–5	–1	3
4. Hollandia	3	–	–	3	2–5	–3	0

Hajrágóllal csoportelső lett Spanyolország

A MÉRKŐZÉS ELŐTT 


Egy esetleges 2–2 a horvát–spanyolon azt jelentené, hogy mindkét csapat több gólt szerez (és az egymás elleni összevetésben 3–3-as gólkülönbséggel, két ponttal végez), mint az olasz csapat. Ebben az esetben (vagy a 2–2-nél több gólt hozó döntetlen esetén is) Cesare Prandelli válogatottja akkor sem jut tovább, ha legyőzi az íreket az utolsó csoportmeccsén.
 „Meg kell őriznünk a hitünket. A spanyolok a világ legjobbjai, mindig támadnak, szépen akarnak játszani, azaz nem arra törekednek most sem, hogy döntetlen legyen – így Prandelli mester, utalva arra, hogy sokan máris borítékolják: a másik ágon kéz a kézben továbbmennek a felek egy kedvező eredménnyel. – Ha megpróbáljuk átvenni az uralmat a középpályán, mindenki azt mondja, jók vagyunk, de ha az eredményt akarjuk védeni, máris gyávának titulálnak minket. Nem fáradtunk el a horvátok ellen a mérkőzés végén, csak mélyebben játszottunk. Azt persze nem tudom, mit hoz a jövő, de sokkal bátrabbnak kell lennünk. Kreatívabban kell futballoznunk, de megvannak ehhez a képességeink is!”
Kíváncsi arra is, hogy miért változtattak taktikát az olaszok a mérkőzésre, és hogy hisz-e a továbbjutásban Cesare Prandelli? Akkor semmiképp se hagyja ki beharangozó írásunkat.





A MÉRKŐZÉS



A horvátok szokásos piros-fehér kockás szerelésükben, a spanyolok világoskék felsőben és sötétkék alsóban léptek pályára. A spanyolok már az első percekben hozták a szokásos játékukat, azaz adogattak, járatták a labdát. Az első helyzetecske Xavi szöglete után alakult ki, ám Fernando Torres jócskán fölé fejelt. Az imént említett Torres és a spanyolok kapuját védő Iker Casillas is a 11. Eb-meccsét játszotta, amivel kéz a kézben spanyol rekorderek lettek.
A horvát szurkolók máris megkezdték a rendbontást: füstbomba miatt egy szusszanásnyi kényszerszünetet kaptak a pályán lévők – a biztonsági emberek azonban egy másodpercig sem pihenhettek.
Az első negyedóra úgy telt el, hogy senkinek sem emelkedett különösen a vérnyomása a pályán látottak miatt. A spanyolok hozták a saját játékukat, adogattak, mint a grundon, a horvátok pedig keresték a labdát. Ennek ellenére egyik kapu előtt sem alakult még ki nagyobb helyzet.
A 22. percben Fernando Torres vette célba Pletikosa kapuját az alapvonalról, ám a horvát kapus lábbal hárított, majd egy minutummal később Sergio Ramos is tesztelte a 33 éves kapuvédőt, aki állta a sarat a távoli kísérletnél is. Gerard Piqué is jelezte, hogy ott van: jó 25 méterről fölé durrantott. A túloldalon Luka Modric kínálta meg Casillast, a Real Madrid kapusa azonban magához ölelte a labdát.
A 30. percben David Silva került helyzetbe a horvátok tizenhatosán belül, ám a lövés pillanatában megcsúszott, így nem tudta megdolgoztatni Pletikosát. Ahogy Andrés Iniesta sem, a Barcelona középpályásának lövését is fogta a rutinos horvát kapus.


Az első félidő utolsó tizenöt percét olyan közhelyekkel jellemezhettük, minthogy meddő mezőnyfölényben voltak a spanyolok, vagy hogy a játék küzdő szelleme domborodott ki. Mert helyzetet nem igazán láthatott a gdanski közönség. Hacsak nem arra a Silva-lövésre gondolunk, amelyet blokkoltak a horvátok. A gól nélküli döntetlennel záruló első játékrészt a szurkolók szórványos füttyszóval fogadták, a játékosok pedig örültek, hogy kifújhatták magukat eme szép nyári estén.
Az első félidőt egyébként hűen jellemzi horvát szempontból, hogy a legtöbbször Pletikosa találkozott a labdával déli szomszédaink közül (31). Figyelemre méltó egyébként, hogy Corluka és Schildenfeld is megnyerte az összes párharcát az első játékrészben.

A 46. és az 56. perc között sem változott sokat a játék képe (pedig minden bizonnyal mindkét szövetségi kapitány hasznos tanácsokkal látta el játékosait a szünetben). Az 59. minutumban rácáfoltak a csapatok az előbb írtakra: Modric a labdaátvétellel elküldte emberét, majd külsővel zseniálisan tekert középre a jobb oldalról, Rakitic jó hat méterről fejelt kapura, Casillas elképesztő reflexszel védett. Felpörgették a csapatok az iramot, Rakitic helyzete után a túloldalon Silva veszélyeztetett, megpattanó lövése azonban elkerülte Pletikosa kapuját.
A 68. percben kissé beszorult a horvát csapat saját kapuja elé, a spanyolok mindkét oldalról szögletet küldtek középre, ám végül egyik lehetőségből sem lett kaput eltaláló lövés, végül David Silva veszélyesre sikeredő akrobatikus mozdulata szabadított fel. A túloldalon Darijo Srna beadását Ivan Perisic durrantotta csúnyán fölé.
A 79. percben tetszetős támadást vezettek a horvátok: Modrictól (ki mástól...) indult az akció, majd Mandzukic kapta meg a labdát a bal oldalon, felnézett, jól vette észre a túloldalon üresen érkező Perisicet, a Borussia Dortmund csatára mellre vette a labdát, majd kapura zúdította, ám Casillas ezúttal is védett.
A hajrára Slaven Bilic mindent megpróbált: pályára küldte Perisicet, Eduardót és Nikica Jelavicot is, így gyakorlatilag öt támadóval futballoztak a horvátok az utolsó percekben. A 88. minutumban eldőlt a találkozó: Fabregas löbbölt zseniálisan a jól ismert társhoz, Andrés Iniestához, miközben a horvátok lest reklamálva megálltak, a Barcelona középpályása ezzel nem foglalkozott, hanem a középen érkező apró csereemberhez, Jesús Navashoz passzolt, aki közvetlen közelről az üres kapuba bombázott. 0–1
Jesús Navas lett az első Sevilla-játékos, aki betalált a spanyol válogatott színeiben nemzetközi tornán.
A hátralévő percekben számottevő eseményt nem jegyezhettünk fel, a feszültség azonban tapintható volt. A spanyolok végül 1–0-ra megnyerték a találkozót, amivel a C-csoport élén végeztek (ráadásul hét ponttal, ami előtte csak a 2008-as Eb-n sikerült nekik, előtte rendre kevesebb pontot gyűjtöttek ebben a szakaszban), míg az Írországot 2–0-ra legyőző Olaszország lett a második a kvartettben.
Horvátország emelt fővel távozhat az Európa-bajnokságról, az írek pedig pont nélkül (és kilenc kapott góllal, amit csak Jugoszlávia tudott túlszárnyalni az 1984-es kontinenstornán, amikor tíz gólt kapott). A spanyolok a legjobb nyolc között a D-csoport második helyén végző gárdájával csapnak össze, míg az olaszok az ottani csoportelsővel.

C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

HORVÁTORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 0–1 (0–0)

Gdansk, PGE Arena, 39 076 néző. Vezette: Stark (német)

HORVÁTORSZÁG: Pletikosa – Vida (Jelavic, 66.), Corluka, Schildenfeld, Strinic – Vukojevic (Eduardo, 81.), Rakitic – Srna, Modric, Pranjic (Perisic, 65.) – Mandzukic.Szövetségi kapitány: Slaven Bilic

Kispad: Kelava, Subasic (kapusok), Simunic, Buljat, Vrsaljko, Badelj, Dujmovic, Kranjcar, Kalinic

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Ramos, Piqué, Jordi Alba – Xavi (Negredo, 89.), Busquets, Xabi Alonso – Silva (Fabregas, 73.), Torres (Jesús Navas, 61.), Iniesta. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Albiol, J. Martínez, Juanfran, Cazorla, Mata, Pedro, Llorente

Gólszerző: Jesús Navas (88.)

A VÉGEREDMÉNY

1. Spanyolország	3	2	1	–	6–1	+5	7
2. Olaszország	3	1	2	–	4–2	+2	5
3. Horvátország	3	1	1	1	4–3	+1	4
4. Írország	3	–	–	3	1–9	–8	0

2012 nem 2004, továbbjutottak az olaszok

A labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjában az olaszok legyőzték a már korábban kieső íreket, és továbbjutottak a legjobb nyolc közé, mivel a másik mérkőzésen a spanyolok is három ponttal gazdagodtak.



A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Az olaszokat 2004-ben ugyan hasonló helyzetben megviccelte a dán, svéd kettős, de most a játékosok és a szakvezetők egyetértenek abban, hogy ez nem fordulhat elő. „Meg kell őriznünk a hitünket. A spanyolok a világ legjobbjai, mindig támadnak, szépen akarnak játszani, azaz nem arra törekednek most sem, hogy döntetlent érjenek el" – vélekedett a mérkőzés előtt az olasz szövetségi kapitány, Cesare Prandelli, utalva arra, hogy sokan borítékolták a találkozó előtt: a másik ágon kéz a kézben továbbmennek a felek egy kedvező eredménnyel.
„Hiszünk továbbjutásunkban, hinnünk kell, mert különben ki sem mennénk a pályára" – összegzett  Andrea Pirlo jobbkeze, Claudio Marchisio is. Az olaszoknál kidőlt a sorból Mario Balotelli, de visszatért a középső védő, Andrea Barzagli, Prandelli pedig a 4–1–3–2-es hadrendhez tért vissza, Antonio Di Natalével a kezdőben.

Az írek eltökéltek voltak, hogy mindent megtesznek a méltó búcsúért. Két érdekességet emeljünk ki búcsújukból: ezen a mérkőzésen köszön el a válogatottól 17 év után a kapus, Shay Given (Robbie Keane ugyanakkor bejelentette, hogy folyatja, és erre a mérkőzésre átadta csapatkapitányi karszalagját a 100. válogatottságát ünneplő Damien Duffnak), és az írek olasz szövetségi kapitánya, Giovanni Trapattonihazája legendájaként lesz ezúttal a squadra azzurra ellenfele.


A MÉRKŐZÉS

Bár az olaszok voltak az abszolút esélyesei ennek a mérkőzésnek, de ha Kevin Doyle egy picivel szemfülesebb, a 10. másodpercben vezethettek volna az írek. Ám a támadó maga is annyira meglepődött, hogy ilyen korán szembe találja magát Gianluigi Buffonnal, hogy megtorpant kissé, és ez éppen elég volt Giorgio Chiellininek, aki beérte őt a 16-os környékén.

Az izgalmas kezdés után a következő negyedórára akár átkapcsolhattunk volna a másik mérkőzésre, mert erős olasz mezőnyfölény mellett gyakorlatilag semmi sem történt. Az első érdekesebb esemény a 15. percre datálható, amikor Pirlo elől becsúszva mentett Doyle, az olasz pedig szándékán kívül egy hatalmasat rúgott az írbe – akit nem sokkal később Chiellini is letarolt, hogy kerek első negyedórát zárjunk.

 CSAK MEGEMLÉKEZTEK

Az ír válogatott tagjai fekete karszalaggal léptek pályára, egy 1994-es, észak-írországi robbantásos merényletre emlékezve, amely éppen azon az estén történt, amikor az ír válogatott az olaszokkal játszott a világbajnokságon. Az UEFA nem lelkesedett, de az írek nem hagyták meggyőzni magukat.

Az első játékrész felére az olaszok olyannyira visszavettek a tempóból, hogy ellenfelük egyre veszélyesebben játszott, nem meglepő módon beívelésekkel operálva.
A 36. percben nem rezdült meg ugyan az írek hálója, de ezt az olaszok és fanjaik a legkevésbé sem bánták: Pirlo bal oldali szögletét a rövid ötös sarkán Antonio Cassano csúsztatta kapura, Given csak belekapni tudott a labdába, a túlsó kapufánál Duff pedig már csak a gólvonal mögül tudta kikanalazni azt. 0–1


Ez volt Cassano harmadik Eb-gólja, meglepő módon ezzel ő lett minden idők legeredményesebb olasz futballistája a kontinenstornákon. Az eddigi 30 olasz Eb-gólon 24 gólszerző osztozott, közülük csupán öten szereztek egynél több találatot...
A második félidőt ott folytatták az olaszok, ahol abbahagyták, és Cassano duplázhatott is volna, de Federico Balzaretti visszagurítását az ötösön dalmahodó Richard Dunne-be lőtte.
Az 54. percben Di Natale is megnyugtató előnyhöz juttathatta volna övéit, de hiába vezette egy az egyben a kapusra a labdát, kissé ismét kisodródva, ezúttal sem tudott túljárni Given eszén.
Még jobban elszontyolodtak az olaszok, amikor egy percre rá megsérült a védelem oszlopa, Chiellini, akinek helyére Leonardo Bonucciállt be.

Dicséretes olasz labdabirtoklási fölénnyel csordogált a mérkőzés, az ír szurkolók már azt is lelkesen ünnepelték a lelátókon, hogy Keith Andrews lövése a 16-osról eltalálta Buffon ölét.

Mi tagadás, ha az ír válogatott futballja nem is, bohókás szurkolóhada igenis hozzátett valami pluszt (és nem csak a sörfogyasztás tekintetében) ehhez a tornához.

Persze az üzemanyag is fontos, Bálint kolléga asztaltársasága szerint jogos kérdés vetődött fel a mérkőzés közben: a végig éneklő, jókedvű ír drukkerek vajon emlékeznek a meccsre, vagy csak másnap reggel megnézik az újságban, mennyire kaptak ki?
Az olasz válogatottról is elárul azért ezt-azt, hogy a 63. percben Cassano helyére egy Alessandro Diamanti kocogott be.
A hajrára próbáltak frissíteni a kapitányok, pályára került Balotelli is. Jót tett a mérkőzésnek, hogy az írek egy pillanatra sem adták fel, a 79. percben Buffonnak már határozottan nagyot kellett védenie Andrews szabadrúgásánál.
Az olaszok viszont ügyesen tartották előnyüket, igyekeztek az ellenfél térfelén tartani a labdát, Bonucci remekül rombolt hátul, a kissé körülményes Balotelli pedig lekötötte a védőket egymaga is.
A legvégén a legjobb ír, Andrews még kiállíttatta magát, és sportemberhez méltatlanul vonult az öltözőbe, így éppen nem láthatta, ahogyan a 90. percben Mario Balotelliegy jobb oldali szögletet a kapuba kanalazott, gyönyörű mozdulattal. 2–0

Az olaszok hozták tehát kötelező gyakorlatukat, és legyőzték a már kiesett íreket, és mivel a másik ágon a spanyolok legyűrték (1–0) a horvátokat, a csoport második helyén továbbjutott a squadra azzurra a címvédő mögött.

C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

OLASZORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–0 (1–0)

Poznan, Városi Stadion, 38 794 néző. Vezette: Cakir (török)

OLASZORSZÁG: Buffon – Abate, Barzagli, Chiellini (Bonucci, 57.), Balzaretti – Pirlo – Marchisio, T. Motta, De Rossi – Di Natale (Balotelli, 64.), Cassano (Diamanti, 63.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Maggio, Ogbonna, Giaccherini, Montolivo, Nocerino, Borini, Giovinco

ÍRORSZÁG: Given – O'Shea, Dunne, St Ledger, Ward – McGeady (Long, 65.), Whelan, Andrews, Duff – Keane (Cox, 86.), Doyle (Walters, 76.). Szövetségi kapitány: Giovanni Trapattoni

Kispad: Westwood, Forde (kapusok), Kelly, McShane, O'Dea, Gibson, Hunt, Green, McClean

Gólszerző: Cassano (36.), Balotelli (90.) Kiállítva: Andrews (89.)

A VÉGEREDMÉNY 

1. Spanyolország	3	2	1	–	6–1	+5	7
2. Olaszország	3	1	2	–	4–2	+2	5
3. Horvátország	3	1	1	1	4–3	+1	4
4. Írország	3	–	–	3	1–9	–8	0

Rooney jött, látott, és csoportelsővé tette Angliát

Anglia csoportelsőként jutott tovább a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságon, miután 1–0-ra legyőzte Ukrajnát az utolsó körben. A „háromoroszlánosok” győztes találatát Wayne Rooney szerezte. Az angolok így az olaszokkal csapnak össze a legjobb nyolc között.




A MECCS ELŐTT

A történet egyszerű, miután a lengyelek kikaptak a csehektől, már elbúcsúztak a kieséses szakasztól, és ha Blohin együttese nem győzi le az angolokat, követi a társrendezőt. Az ukrán kapitány szerint azonban nem lehetetlen a küldetés.„Senki sem várja tőlünk, hogy a Holdra repüljünk, ne merüljünk el a fantázia birodalmában – mondta a játékosként 1975-ben Aranylabdát nyerő Blohin. – Az angolok az Eb esélyesei közé tartoznak, úgyhogy a nyomás rajtuk lesz.”

Steven Gerrardék ugyanakkor jobb helyzetben vannak a franciákkal játszott döntetlen, valamint a svédek elleni győzelem után, mint az első fellépésükön a svédek ellen nyerő ukránok, akik ezt követően kikaptak Karim Benzemáéktól, hiszen nekik elég a döntetlen is a továbbjutáshoz, sőt, adott esetben még vereséggel is továbbléphetnek.

„Mi sokkal nyugodtabban készülünk a mérkőzésre. Ha nem is győzünk, az utolsó pillanatig harcolunk a pályán, az nem rossz számunkra. Új csapatot építünk, fiatal együttest. Úgy gondolom, az angolok nagyon idegesek lesznek” – tette hozzá Blohin.

Az angolok számára további jó hír, hogy a kétmérkőzéses eltiltását letöltő Wayne Rooney visszatért az együtteshez, míg a svédek elleni találkozó szupercseréje, a gólt és gólpasszt jegyző Theo Walcott kisebb sérülése a múlté, így ő is bevethető az ukránok ellen. A svédek ellen ráadásul Walcott mellett Andy Carroll és Danny Welbeck is eredményes volt, így csatárposzton kellemes gondjai vannak Roy Hodgson szövetségi kapitánynak.

„Minden edző örülne, ha ilyen problémák miatt fájna a feje” – utalt a kialakuló kedvező támadóhelyzetre Hodgson.

Az angolok eddig egyetlen egyszer úszták meg vereség nélkül a csoportkört, még az 1996-os hazai rendezésű kontinensviadalon, míg az ukránok követhetik az oroszokat, a dánokat és a horvátokat a tekintetben, hogy az első fordulóban aratott győzelmük után kiesnek.



A MECCS

Az ukránoknak mindenképpen nyerni kellett tehát, és ennek szellemében már a találkozó elején igyekeztek nyomást helyezni az angolokra, még az ellenfél térfelén letámadták a háromoroszlánosokat, igazán nagy helyzet azonban nem adódott előttük, csak egy távoli és fölé szálló Denisz Harmas-lövés.
Az angolok Ashley Cole bal, majd Glen Johnson jobb oldali beadásával veszélyeztettek, közte a hazaiak Marko Devicsátlövésével próbálkoztak, de John Terry blokkolta a kísérletet.


Az első negyedórához közeledve állandósult a hazai offenzíva, de a távoli löketek sorozatának egyike sem talált kaput, így továbbra is 0–0 volt az állás.
A 22. perc hozta az első igazán veszélyes hazai helyzetet, Oleh Huszjev 18 méteres lökete után azonban a labda kevéssel a bal felső sarok felett szállt el, majd a túloldalon Steven Gerrard beívelt szabadrúgását ügyetlenkedte szögletre Andrij Pjatov.
Ashley Cole 21. Eb-, illetve vb-mérkőzésén lépett pályára, ezzel megelőzte Peter Shiltont és David Beckhamet a vonatkozó rangsorban. És még egy rekord: ő a legtöbb válogatott meccsen játszó angol mezőnyjátékos, aki a nemzeti csapatban nem szerzett gólt – 97. összecsapásán vesz részt.
Az első fél óra végéhez érve felpörögtek az események, előbb a visszatérő Wayne Rooney fejelt ziccerből a kapu mellé, majd Andrij Jarmolenko 10 méteres lövését kellett Joe Hartnak védenie.
Az ukránok ezt követően kissé magukra húzták az angolokat, ők azonban nem kapkodnak, érezhetően nem bánkódnak a döntetlen miatt. A félidő hátralévő részében még egy Jarmolenko-szólót jegyezhettünk fel, majd Kassai hosszabbítás nélkül véget vetett az első játékrésznek.
Csere nélkül folytatódik a mérkőzés.


És mindjárt itt is a gól! A második félidő elejét megnyomták az angolok, egy szöglet után nem tudtak tisztázni a védők, Gerrard belőtt labdáját Pjatov nem tudta kiütni, így Rooney egy lépésről az üres kapuba fejelt. Óriási kapushiba volt! 1–0
Az ukránok egy fokozatot feljebb kapcsoltak, de így is Rooney előtt adódott újabb nagy helyzet, végül a passza után James Milner lövését blokkolták a védők. A másik mérkőzésen Ibrahimovic góljával vezetnek a svédek, így az angolok most három pont előnnyel vezetnek.

A 61. percben Artem Milevszkij fejelt lesről közelről kevéssel a léc fölé egy bal oldali beadását követően, ám ha bemegy, megadta volna Kassai, mivel az asszisztens nem jelzett.
Sajnos egy perccel később sem volt a helyzet magaslatán a magyar bírói team. Nem messze a felezővonaltól, már az angol térfélen kapott hosszú labdát Artem Milevszkij (a visszajátszások alapján lesen volt az ukrán), majd a tizenhatos előterében finom passzal Marko Devicset hozta helyzetbe, aki 11 méterről jobbal lőtt, a labda felpattant a kapujából kirontó Joe Harton, és a gólvonal felé szállt, a becsúszva mentő John Terry pedig kikanalazta a labdát – gyanúsan a gólvonal mögül.
A gólbíró, Vad II István nem jelzett, így Kassai Viktor nem adta meg a gólt – a visszajátszásokból és a kimerevített képeken sajnos egyértelműen látszik, hogy a labda teljes terjedelmével bent volt.



Nem sokkal később a túloldalon Wayne Rooney 23 méteres szabadrúgása kötött ki az oldalhálóban, a hazaiaknál pedig érkezett a legenda, Andrij Sevcsenko.
De még ez utóbbi előtt Pjatov mentett előbb Rooney elől, majd Ashley Cole ismétlésénél és a szögletnél is – próbálja helyre hozni bakiját.
A vendégeknél jött a svédek ellen parádézó Theo Walcott Milner helyére.
A 73. percben Jevhen Konopljanka távoli bombája viccelte meg kis híján Hartot, majd Joleon Lescottnak kellett tisztáznia, a másik kapu előtt pedig Rooney elől mentettek a védők.
A 78. percben Oleh Blohin kihasználta harmadik cseréjét is,Szerhij Nazarenko mindjárt egy távoli lövéssel jelentkezett, 25-ről azonban jócskán fölé ágyúzott.
Az utolsó percekben a meddő mezőnyfölényt kialakító ukránok Jarmolenko 18 méteres tekerésével voltak legközelebb a gólszerzéshez, miközben a svédek bebiztosították franciák elleni sikerüket.
Az angolok 1996 után ismét veretlenül lehozták a csoportkört, ezzel és a franciák kétgólos vereségével megnyerték a D-csoportot, így az olaszok ellen vívják a negyeddöntőt, míg Laurent Blanc együttese Spanyolország ellen küzd meg.

D-CSOPORT, 3. FORDULÓ

ANGLIA–UKRAJNA 1–0 (0–0)

Doneck, Donbasz Arena, 48 700 néző. Vezette: Kassai (magyar)

ANGLIA: Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – Milner (Walcott, 70.), Gerrard, Parker, A. Young – Rooney (Oxlade-Chamberlain, 87.) – Welbeck (Carroll, 82). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson

Kispad: Green, Butland (kapusok), M. Kelly, Baines, Ph. Jones, Jagielka, Downing, Defoe, Henderson

UKRAJNA: Pjatov – Huszjev, Hacseridi, Rakickij, Szelin – Timoscsuk – Jarmolenko, Harmas (Nazarenko, 78.), Konopljanka – Milevszkij (Butko, 77.), Devics (Sevcsenko, 70.). Szövetségi kapitány: Oleh Blohin

Kispad: Koval, Horjajinov (kapusok), Kucser, Sevcsuk, Mihalik, Alijev, Rotany, Szeleznyov, Voronyin

Gólszerző: Rooney (48.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

	M	Gy	D	V	L–K	Gk	P
1. Anglia	3	2	1	–	5–3	+2	7
2. Franciaország	3	1	1	1	3–3	0	4
3. Ukrajna	3	1	–	2	2–4	–2	3
4. Svédország	3	1	–	2	5–5	0	3

Megúszták a franciák: kikaptak, de továbbjutottak

 

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

A franciák ezúttal saját kezükben tartják sorsukat, hiszen egy döntetlen (Anglia) és egy győzelem (Ukrajna) után a svéd válogatott várt rájuk, amelyik már le is foglalta a repülőjegyeket a hét közepére. Az ilyenkor szokásos lózungokat azért nem mellőzhették az északiak táborában: „A tisztesség úgy kívánja, hogy mindent beleadjunk, elsősorban a saját becsületünkért futballozunk a franciák ellen, hogy véletlenül se essen meg velünk az a csúfság, hogy pont nélkül utazunk haza″ – így Zlatan Ibrahimovic, aki ismét nem azt a formát hozta, amit vártak tőle a szakértők, és hogy, hogyan nem, most is forrongtak körülötte az indulatok.
Az ellenfél kapitánya,Laurent Blanc is azt tette, amit vártunk tőle, azaz dicsérte az ellenfelet, és igyekezett fenntartani övéinek harci szellemét.
„A svédektől többet vártak a torna előtt, de még mindig nagyon nehéz ellenük játszani – így a francia kapitány. – Fizikailag nagyon erős csapat, játékosai jók a párharcokban és jól szerelnek. Van néhány nagyon nagy futballistájuk, úgyhogy valószínűleg megpróbálják ránk erőltetni játékukat.″
A svédek kapitánya, Erik Hamrén a két vereség dacára sem variált sokat kezdőjén, de bekerült azért oda a szélső Emir Bajrami, és visszatért a támadó Ola Toivonen. A franciáknál szintén a kezdőben kapott helyet a fiatal szűrőígéret, Yann M'Vila.




A MÉRKŐZÉS 


A találkozó előtti filozofálás közben kiderült, összesen hét olyan eredmény születhet a csoport záró fordulójának két mérkőzésén, amelyik a franciák továbbjutását eredményezhette, de a gallkakasosoknak a győzelem kivívása lett volna a legegyszerűbb. Ennek ellenére a sárga mezes északiak kezdtek jobban, a francia védelem lelkes asszisztálása mellett előbb Toivonen, majd Sebastian Larsson fejelhetett kapura, sikertelenül.
A svéd védelemből AndreasGranqvist sietett az ellenfél segítségére egy ügyes passzal, de Franck Ribéry közeli lövését kivédte a jól helyezkedő Andreas Isaksson.

A 10. percben Philippe Mexesújabb nagy hibája után ismét Toivonen került helyzetbe, de hiába cselezte ki már a kapust is, kisodródva csak a kapufa alját találta el.

A 20. perc felé közeledve elkezdtek támadni, támadgatni a franciák is, ezt egy jócskán a kapu fölé szálló Benzema-lövés jelezte, de legizgalmasabb megmozdulásuk sokáig az maradt, amikor Ibrahimovic egyik lábát M'Vila, a másikat Alou Diarra rúgta ki a csatár alól, tökéletesen egyszerre.
Az első fél óra a fentiek ellenére olyan pompásra sikeredett, hogy már csak a vuvuzela hiányzott alóla, és az sem tett jót a találkozónak, hogy a Premier League-ben légióskodó franciák megszokásból elkezdtek ívelgetni a svédek ötösére, a várható eredménnyel.


Hogy ne rossz szájízzel köszönjünk el a csak mérsékelten fogyasztható első félidőtől, arról egy Ribéry-lövés és az azt blokkoló Olof Mellberg-becsúszás gondoskodott.

Úgy látszik, alaposan leszidhatta övéit a szünetben Blanc, mert egy jóval motiváltabb francia csapat kezdte a második félidőt, de középtávoli lövései nem okoztak veszélyt.
Az 53. percben azonban Llorisnak kellett bravúrt bemutatnia, majd egy minutum múlva lecsapott Zlatan Ibrahimovic, aki egy jobb oldali beadást ollózott oldalra elfeküdve védhetetlenül a jobb alsóba, 15 méterről. 1–0 


A gólszerzőről lemaradó Mexes harmadik elképesztő hibája már nem maradt büntetlen
Ez a gól még belefért a franciáknak, de a félidőben beállt Christian Wilhelmsson közeli lövése, ha beakad, vagy ha Mellberg fejesét nem védi valami elképesztő bravúrral Hugo Lloris, vakarhatták volna a fejüket.

Megúszták, ijedtükben elkezdtek támadni, és rájöttek, hogy át kellene lőni az öttagú védelmet és a tizenhatos előtt sorakozó háromtagú szűrősort, de hol célt tévesztettek, hol pedig berepült eléjük egy-egy sárga mezes izomember.
Csak a 60. és a 76. perc között nyolc svéd bevetődéses blokkolást számoltunk össze, ebben benne van már Mellberg „önhikis", azaz önhibáján kívüli kezezése is.
Amikor már mindenkin túljutottak, mint például a csereként beállt Jérémy Ménez, akkor Isaksson valamelyik hosszú végtagjában akadt el a labda. Egy másik csereember, Olivier Giroud sem tétlenkedett, első labdaérintésként centikkel fejelt a jobb felső mellé az ötösről.
A hajrában Sebastian Larsson adta meg a kegyelemdöfést a franciáknak, az ötösről a hálóba bombázta a lécről (SamuelHolmén lőtt oda) elé pattanó labdát. 2–0
Innentől kezdve imádkozhattak a franciák, nehogy feltámadjon a másik mérkőzésen az ukrán válogatott – de végül is erre nem került sor, nyert Anglia, és megmentette ősi riválisát.
Továbbmentek tehát Benzemáék, csak az a nagy kérdés, hogy ilyen játékkal minek? Hatalmas fordulatnak kell beállni játékukban, hogy érdemben felvegyék a harcot a címvédő spanyolokkal a negyeddöntőben...



Svédország–Franciaország 2-0 (0-0)
XIV. labdarúgó Európa-bajnokság, D csoport, harmadik játéknap. Kijev, Olimpiai Stadion, 63 ezer 10 néző. Vezette:Pedro Proença, asszisztensek:Bertino Miranda, Ricardo Santos. Alapvonali segítők:Manuel De Sousa, Duarte Gomes (portugálok). Tartalék-játékvezető:Pol van Boekel (holland).

Svédország: Isaksson - M. Olsson, J. Olsson, Mellberg, Granqvist - Källström, Svensson (Holmén, 79.) - Bajrami (Wilhelmsson - a szünetben), Irahimovic, Larsson - Toivonen (Wernbloom, 78.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén.
Franicaország: Lloris - Clichy, Mexes, Rami, Debuchy - M'Vila (Giroux, 83.), Diarra, Nasri (Menez, 78.) - Ribéry, Ben Arfa (Malouda, 59.) - Benzema. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc.

Gól: Ibrahimovic (55.), Larsson (91.).

Sárga lap: Svensson (71.), illetve Mexes (68.).

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

	M	Gy	D	V	L–K	Gk	P
1. Anglia	3	2	1	–	5–3	+2	7
2. Franciaország	3	1	1	1	3–3	0	4
3. Ukrajna	3	1	–	2	2–4	–2	3
4. Svédország	3	1	–	2	5–5	0	3

C. Ronaldo elődöntőbe fejelte Portugáliát

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Jó 16 évvel ezelőtt Ruud Gullit bevezette a „szexi futball” kifejezést, amelyre az akkor nyáron Angliában látott portugál válogatott látványosságra törekedő futballja ihlette. Nos, a szexi portugálok (akikről bővebben itt olvashat) pechjükre összeakadtak a nem annyira szexi, de a futballban akkor sikeresebb csehekkel (róluk pedig itt tudhat meg többet), és vereséget szenvedtek tőlük. Ebből meríthetnek erőt az esélytelenebbnek vélt csehek most is.
„Tudjuk, hogy a portugál középpálya és csatársor nagyon veszélyes – így Michal Bílek, a cseh szövetségi kapitány a mérkőzés előtt. – Ezt jól az eszünkbe véstük, így aztán sokkal többet kell a védekezésre koncentrálnunk. Nem játszhatunk úgy, mint az oroszok ellen, akiknek tered adtunk, és ki is végeztek minket. Na, ebből nem kérünk. A selejtezők során csapattá formálódtunk, pedig nincsenek nagy sztárjaink. Ha győzünk a portugálok ellen, az a csapatszellem diadala lesz.”

„Senki sem emlegetett minket az esélyesek között az Eb előtt – mondta Raul Meireles, aki elismerte, borzalmasan kezdték a versengést. – De így volt ez klubommal, a Chelsea-vel is a BL-ben. Nem lesz könnyű győznünk, de erről álmodunk, erről álmodik minden portugál. Persze a csehek is…”
Szövetségi kapitánya, egyik válogatottbeli elődje, Paulo Bento legjobb tizenegyét küldhette pályára, míg Bílek nem kockáztatott, az Achilles-sérüléssel bajlódó Tomás Rosicky helyére Vladimír Daridát jelölte a kezdőbe.







A MÉRKŐZÉS


A bevonulás előtt Petr Cech és Cristiano Ronaldo, a két csapatkapitány többször is cinkosan összemosolygott, és bár az ilyesmitől mostanában sokan lábrázást kapnak, de tegyük fel, ez a jelenet is azt mutatja, hogy a futball végső soron mégiscsak játék.

Nos, a játék, mint olyan, az első tíz percben meglehetősen idegesre és csapkodóra sikeredett, majd Fábio Coentrao játszott össze gyönyörűen Nanival, de utóbbi beadását mentette az ötösön Ronaldo elől Tomás Sivok.
A csehek alighanem fergeteges portugál rohamokra vártak, de mivel ezek szemlátomást elmaradtak, az első negyedórához érve egyre bátrabban támadtak, Milan Baros például csak centikkel maradt le a portugál kapu előtt Darida beadásáról. A Bento-fiak egyre durvább belemenésekkel próbálták ennek elejét venni (közben Pepe mentett egy hatalmasat hátul), pedig többen is a „kipontozódás" veszélyével fejük fölött léptek pályára.


Valósággal felüdülésnek hatott a nagy sarabolás közben egy látványos, de alaposan célt tévesztő Ronaldo-ollózás, illetve szintén tőle egy kapu mellett jó egy méterrel elsuhanó szabadrúgás. A játékrész hajrájára meghúzódott Hélder Postiga, őt Hugo Almeida váltotta.

A félidő zárásaképpen Ronaldo egy „miniesernyővel" elküldte gyufáért Michal Kadlecet, majd az ötös jobb sarkától a rövid kapufára lőtt. CR7-nek ez volt a harmadik „kerete" az Eb-n, ő vezeti ezt a kategóriát.
A fordulás után Almeida fejelhetett teljesen szabadon az ötösről, de célt tévesztett, majd Ronaldo lőtt 25 méterről a bal oldali kapufára (a szabadrúgást talán Cech simogatta oda kesztyűjének varrásával). Pár perccel ezután Raul Meireles csodás labdájával Ronaldo törhetett kapura, de 15 méterről sípcsonttal még ő sem tud gólt rúgni, majd Cech tenyerelte ki a léc alól Joao Moutinhoéleterős lövését.



Ekkor már határozottan az volt az ember érzése, hogy csak percek kérdése, mikor születik meg a portugálok vezető találatára, de a fehér mezesek hiába lőttek többször is kecsegtető pozícióból kapura, az irányzékkal mindig gond volt. Ha minden tökéletesen ment, akkor les miatt nem adták meg...
A 79. percig tartották magukat a csehek: Moutinho ment el a jobb szélen, Cristiano Ronaldo pedig hét méterről a bal felsőbe fejelt úgy, hogy a labda előbb a földdel találkozott. 0–1

Bento mester gyorsan beküldte Nani helyére a szűrő Costudiót, Meirelest pedig a bekk Rolandóra cserélte, hogy ezzel az egygólos előnnyel kihúzzák a mérkőzés végéig; amott beállt a védekező középpályás, Tomás Hübschman helyére Tomás Pekhart, aki támadó.
Nagy védekezést nem kellett már csapnia Rolandónak, a csehek megméretettek, és könnyűnek találtattak.
Ha nem is könnyen, de bejutottak a legjobb négy közé a portugálok, akik sokkal veszélyesebben futballoztak, mint a jól kezdő, de fokozatosan elszürkülő, majd a végén újítani már nem tudó csehek.

EURO 2012 Negyeddöntő

CSEHORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0)

Varsó, Nemzeti Stadion, 70 000 néző. Vezette: Webb (angol)

CSEHORSZÁG: P. Cech – Gebre Selassie, Kadlec, Sivok, Limbersky – Plasil, Hübschman (Pekhart, 86.) – Jirácek, Darida (Rezek, 61.), Pilar – Baros. Szövetségi kapitány: Michal Bílek

Kispad: Lastuvka, Drobny (kapusok), Suchy, Hubník, Rajtoral, Rosicky, Petrzela, Kolár, Necid, Lafata

PORTUGÁLIA: Rui Patrício – J. Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao – Moutinho, Veloso, Meireles (Rolando, 88.) – Cristiano Ronaldo, Hélder Postiga (Hugo Almeida, 40.), Nani (Custódio, 84.). Szövetségi kapitány: Paulo Bento

Kispad: Eduardo, Beto (kapusok), Ricardo Costa, Miguel Lopes, Hugo Viana, Quaresma, Micael, Nélson Oliveira, Varela

Gólszerző: C. Ronaldo (79.)

A németek padlóra küldték a görögöket

A németek csupán néhány percig hagyták, hogy azt érezzék a görögök, hogy van esélyük bejutni a négy közé az Európa-bajnokságon. Joachim Löw együttese a negyeddöntőben az első félidő elejét átaludta, de azt leszámítva lefocizta a pályáról a jóval gyengébb Görögországot, így a 4-2-es győzelemnek köszönhetően bejutott az elődöntőbe.


Németország - Görögország 4-2 (1-0)Gdansk, 39 ezer néző
v.: Damir Skomina (szlovén)
Németország: Neuer - Boateng, Badstuber, Hummels, Lahm - Schweinsteiger, Khedira - Reus (Götze, 80.), Özil, Schürrle (Müller, 67.) - Klose (Gomez, 79.)
Görögország: Szifakisz - Toroszidisz, Papasztatopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz (Fotakisz, a szünetben) - Makosz (Liberopulosz, 72.), Maniatisz, Ninisz (Gekasz, a szünetben), Kacuranisz, Szamarasz - Szalpingidisz
gól: Lahm (39.), Khedira (61.), Klose (68.), Reus (74.), illetve Szamarasz (55.), Szalpingidisz (89.)
sárga lap: Szamarasz (14.), Papasztatopulosz (75.)




 
 

A német-görög meccs több volt, mint egy Eb-negyeddöntő az ismert gazdasági helyzet miatt, hiszen a pénzügyi összeomlás szélén álló görögöktől a németek azonnali, brutális megszorításokat várnak az ország megmentéséért cserébe. Közben egyre több görög állami vállalat kerül német kézbe, így főleg a görög csapat számára volt ez több egy "szimpla" Eb-meccsnél.
Joachim Löw, a jóval nagyobb játékerőt képviselő német válogatott szövetségi kapitánya ezzel párhuzamban úgy gondolta, hogy három kihagyhatatlannak vélt sztárja, Lukas Podolski, Thomas Müller és a háromgólos Mario Gomez nélkül is meg fogják verni a lesajnált görögöket, így kihagyta őket a kezdőből. Miroslav Klose, Marco Reus és André Schürrle került be a helyükre, utóbbi játékos, a Leverkusen focistája a harmadik percben közel állt ahhoz, hogy meghálálja, és igazolja Löw döntését, ám hiába lőtt a kapuba, les miatt érvénytelenítették a gólt, jogosan.
A német válogatott korábbi kapusa, Oliver Khan az egyik német tévének korábban azt mondta, nem érti, hogy Gomez helyett miért nem Klose kezd, hiszen összjátékban sokkal jobb a bayernes gólzsáknál. Ez a meccs elején máris igazolódni látszott, a görögöket a kapujuk elé szögező németeknél Klose sokat mutatta magát, kivette a részét a játékból, és remek passzokat adott a társainak.
A szintén a kezdőbe most bekerült Reus a 22. és a 24. percben néhány megmozdulással eldönthette volna a meccset, előbb Özilt hozta ziccerbe, de a Real Madrid klasszisa nem tudta belőni a helyzetet, majd ő maga próbálkozott, de a görög kapus, Szifakisz védett. Reus egy perccel később Klosénak passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett volna továbbítania, de hiába csúszott be, centikkel lemaradt a labdáról.
A németek rengetegszer próbálkoztak lövéssel, tudták, hogy Szifakisz az Eb leglyukaskezűbb kapusa címre hatalmas eséllyel pályázhat, nem volt olyan labda, ami ne pattant volna ki róla. Az első ilyen lövés a 39. percben érkezett, Philipp Lahm, a németek csapatkapitánya 19-20 méterről parádésan lőtte ki a bal sarkot.
Az első félidőben a görögökön semmi nem látszott a meccs előtti nagy fogadkozásból, összesen két kapura lövésük volt a 13 némettel szemben, míg a labdabirtoklás egészen elképesztő volt, a 70-30 százalék barcelonai magasságnak számít.
A szünetben próbált változtatni Fernando Santos, a görögök szövetségi kapitánya behozta többek között a csatár Gekaszt is, Szalpingidiszt pedig azzal a lendülettel kihúzta a jobb szélre.
A németek nagyon kényelmesen jöttek ki a második félidőre, és bár tovább irányították a játékot, a görögök kétszer is elmentek egy-egy villámgyors kontrával, a másodikat pedig Szamarasz be is lőtte, méghozzá Szalpingidisz beadását értékesítve. Az addig statisztaszerepet játszó, a németeknek nemcsak a gazdasági helyzetben, hanem a pályán is kiszolgáltatott görögök tehát az 55. percben hatalmas meglepetésre egyenlítettek.



A németek ettől a brutális arcon csapástól egyből felébredtek, és csupán öt perc kellett nekik, hogy Khedira parádésan eltalált lövésével újra vezessenek, majd újabb néhány perc múlva a Gomez helyére a kezdőbe tett Klose el is döntötte a meccset. Löw húzása tehát bejött, sőt negyed órával a vége előtt a másik meglepetésember, Reus is betalált, ráadásul Klose kipattanó lövését vágta a hálóba. Szalpingidisz a végén még tizenegyesből szépített, de ez már nem osztott-szorzott semmit, a németek 4-2-re nyertek.

A mindössze 23,5 év átlagéletkorú német válogatott rekordot állított fel, hiszen sorozatban 15. győzelmét aratta, eddig a 14 sikerrel megvívott meccsel holtversenyben állt a franciákkal, a hollandokkal és a spanyolokkal.

Alonso „százados” az elődöntőbe vezényelte a spanyolokat

A címvédő, világ- és Európa-bajnok spanyolok arra készültek, ami még sosem sikerült nekik: tétmérkőzésen legyőzni Franciaországot. Eddig hatszor próbálkoztak ezzel, az Eb negyeddöntőjében következett a hetedik alkalom.
A kezdőcsapatok kihirdetésekor már láttuk magunk előtt a másnapi címlapokat, hiszen a spanyolok újra klasszikus középcsatár nélkül álltak ki, Cesc Fabregasszal ebben a szerepkörben. A franciáknál az eltiltott Philippe Mexest Laurent Koscielny helyettesítette, a védelem jobb oldalára bekerült Anthony Réveillere, mertMathieu Debuchy egy sorral fentebb játszott. Kikerült ugyanis a középpályáról a kapitánnyal különböző okok miatt fasírtba kerülő Hatem Ben Arfa, Samir Nasri duó. 

Nyugodt adogatással indult a találkozó, mindkét részről, de rengeteg hiba csúszott az átadásokba. Fabregas már a hatodik percben megmutatta, hogy kezd belejönni a csatárkodásba, mert amikor kiléphetett volna a századik válogatottságát ünneplő Xabi Alonso csodálatos labdájával, abban a pillanatban hatalmasat esett, ahogy picit megrántotta vállát védője. Nem ért büntetőt ez a húzás, nem is lett belőle az.
Az első negyedóra kifejezetten unalmasra sikeredett, az időszak egyetlen kérdése az volt, hogy az iram vagy a színvonal sikeredett-e szánalmasabbra. A 16. percben fel is harsant az első füttyszó…
A 19. percben elkezdődött végre a mérkőzés: Iniesta indította a balon Jordi Albát, aki lefutotta Mathieu Debuchyt, beívelését pedig nyolc méterről a teljesen üresen hagyott Xabi Alonso a jobb felső sarokba fejelte. 1–0 Csodálatosan ünnepelt a „hispán centurió”, de kellett ehhez a francia védelem hibája, nem is kicsi – Gaël Clichy maradt le csúnyán róla. 

 Nem igazán kaptak lángra a franciák a kapott góltól, sőt, a 29. percben Iniesta került gólhelyzetbe, Koscielny viszont ügyesen szerelte őt, az ötös előterében.

Nem sokkal később Iker Casillasnak is munkába kellett lépnie, a jobb felsőből piszkálta ki Yohan Cabaye távoli szabadrúgását, majd a szögletnél nagy nehezen megszerezte a labdát, de a szemfüles Adil Rami kifejelte azt kezéből – a kapuvédő szerencséjére azonban gyorsan rá tudott vetődni az éppen elé pottyanó labdára.
A félidő hajrája ugyanolyan méla játékot hozott, mint az eleje, magukon a játékosokon is látszott, nagyon megkönnyebbültek, amikor kitört a félidő.
 A félidőben egyik mester sem cserélt, igaz, erre főleg francia oldalon lett volna indok.
Támadtak, támadgattak a gallkakasosok a szünet után, kevés eredménnyel, majd amikor végre helyzetbe kerülhettek volna, akkor Franck Ribéry elől szépen tisztázott Sergio Ramos. A franciák ördöngös szélsője egyébként gyengén játszott az első félidőben, online közvetítésünkben egy védők által könnyedén kivágott beadással szerepelt csupán. Beszédes…
A 60. percben viszont szépen ívelt középre, a 11-es ponttól pedig az odáig kalandozó Debuchy nem is sokkal a léc fölé fejelt.


Teljesen visszaálltak ekkor a spanyolok, de egy gyors kontra során Fabregas kis híján gólt szerzett Xavi félelmetesen nagy labdájából, ám hiába cselezte már ki félig Hugo Llorist, a kapus a labda után tudott nyúlni.

A kapitányok is hallották a stadiont szép lassan megtöltő füttyszót, amelyet mindkét csapat kiérdemelt, és mindkét mester kettős cserékre szánta el magát. A franciáknál beállt Samir Nasriés Jérémy Ménez, a spanyoloknál Pedro Rodríguezés Fernando Torres is.
A két spanyol csere majdnem két percen belül összehozott egy gólt, de Koscielny újra hatalmasat mentett az ötösnél, amoda Ribéry első épkézláb szólója után fülelte le a belőtt labdát Casillas.
A hajrá kezdetére egy szűrő helyett csatárt küldött a pályára Blanc, Olivier Giroud személyében, és kellett is a vérfrissítés, mert a francia fellángolást szép lassan elölte a kíméletlen spanyol mezőnymunka.



A mérkőzés végéről sejtet valamit, hogy fórumainkon a semleges szurkolók azért fohászkodtak, nehogy egyenlítsenek a franciák, mert akkor „folytatódik ez a csodás találkozó”. A rendes játékidő utolsó percében Pedro még kiharcolt egy büntetőt, amelyet Xabi Alonsoértékesített, még szebbé téve 100. válogatottbeli fellépését. 2–0

Nyertek a spanyolok, megtört francia átkuk, de nem lehetnek elégedettek a mutatott játékkal, nem véletlenül fütyülték ki őket szurkolóik. Jutott ebből Vicente del Bosquének is, pedig a nagy bajszú mester megvalósította a mediterrán futballuniót: válogatottja katalános középpályáját ötvözte az olasz védelem catenacciójával, és csatár nélkül áll ki, mint a görögök. Meglátjuk, mire lesz ez elég a portugálok ellen…

A mérkőzésről pedig? A színvonallal az ékszakai sihta egészen biztosan találkozik majd egy donecki bányában, a franciák pedig csakis annak örülhetnek, hogy nem akkora szégyennel a poggyászukban utazhatnak haza, mint a dél-afrikai világbajnokságról.

SPANYOLORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 2–0 (1–0)

Doneck, Donbasz Arena, 47 000 néző. V: Rizzoli (olasz)

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Piqué, Ramos, Alba – Xavi, Busquets, Xabi Alonso – D. Silva (Pedro, 65.), Iniesta (Santi Cazorla, 84.) – Fabregas (F. Torres, 67). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, Javi Martínez, Juanfran, Jesús Navas, Negredo, Juan Mata, F. Llorente

FRANCIAORSZÁG: Lloris – Réveillere, Rami, Koscielny, Clichy – Cabaye, M’Vila (Giroud, 79.), Malouda (Nasri, 65.) – Debuchy (Ménez, 64.), Ribéry – Benzema. Szövetségi kapitány: Laurent Blanc

Kispad: Mandanda, Carrasso (kapusok), Evra, Valbuena, Matuidi, A. Diarra, Martin, Ben Arfa

Gólszerző:  Xabi Alonso (19., 90. – 11-esből)

Az olaszok bírták jobban az idegek harcát, elődöntősök

Az angolok csoportelsőként érkeztek a negyeddöntőbe, és a sajtó szerint vannak olyan jók, mint az olaszok, és mivel egyforma erősségű szerintük a két gárda, számíthatunk a végén tizenegyespárbajra is.
Az angol válogatott kezdője nem tartalmazott meglepetést, az olaszoknál is előre lehetett sejteni, hogy a sérült Thiago Mottát Riccardo Montolivo helyettesíti, és végül Mario Balotelli is a kezdő 11 tagja lesz.
A himnuszok alatt mindkét csapat tagjai nagy átéléssel énekeltek (igen, még Mario Balotelli is, de természetesen a csapatkapitány, Gianluigi Buffon volt a „legolaszabb"). Az olaszok szokásos kék szerelésükben léptek pályára, míg az angolok tiszta fehérben.
A harmadik percben máris megállt az ütő az angolokban: egy alapvonalig játszott beadás után Daniele De Rossi érkezett középen, és mintegy 22 méterről lőtt kapura, a kifelé csavaradó labdát Joe Hart nem érhette el, ám az a jobb oldali kapufán csattant.


Másfél perccel később jött az angolok válasza: James Milner jobb oldali beadása valahogy eljutott Glen Johnsonhoz, aki egy teszetosza labdaátvétel után nagy nehezen csak kapura tette a labdát, ám Gianluigi Buffon elképesztő reflexszel védte a közeli kísérletet. Soha rosszabb kezdést!
Az angolok több belőtt labdával próbálkoztak az első tíz percben, ám Milner és Steven Gerrard beadását is hatástalanította a squadra azzurra. A 14. minutumban Glen Johnson kanyarított középre Wayne Rooney felé, a Manchester United támadója fölé fejelt.
A 15. és a 25. perc között kicsit visszavettek a csapatok az iramból, Antonio Cassano próbált szerencsét jó 25 méterről, ám kis híján Föld körüli pályára állította a labdát. A szurkolók hullámzással szórakoztatták magukat, ha már a futballistáknak ez nem sikerült a pályán.
A 25. percben Mario Balotelli lépett ki a rossz angol lesre állítást kihasználva, de mintha földbe gyökerezett volna citys csapattársa, Hart láttán, elkezdett teketóriázni, mire John Terry beérte, és blokkolta lövését. A Chelsea hátvédje hatalmasat sprintelt, hogy menteni tudjon, ami kiváló erőnlétről tanúskodik.
A 32. percben ismét Balotelli (bár szerinte mindig ő) veszélyeztetett, Riccardo Montolivo beadását már csak estében tudta kapura tenni, így Hart könnyedén magához ölelte a labdát. A túloldalon Danny Welbeck és Rooney összjátéka után előbbi lőtt fölé. Cassano újabb távoli lövését Hart fogta – eddig talán a Milan támadója volt a legélénkebb.
A 41. percben Andrea Pirlo mutatta meg, hogy miért tartozik még mindig a világ legjobb középpályásai közé: 30 méterről a hosszún érkező Cassano fejére varázsolta a labdát, a visszafejelt passzt Balotelli Terry és Joleon Lescott szorításában fölé vágta a kapu torkából.


Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, ám kiegyenlített játékot láthatott a kijevi közönség. A 2012-es Európa-bajnokságon még nem született gól nélküli döntetlen, de az nem túl jó előjel a semleges szurkolók számára, hogy az Eb-k történetében a legtöbb 0–0-t (7) Olaszország játszotta.
A fordulás után ismét De Rossi mehetett volna a mennybe, ám Cassano beadása után senkitől sem zavartatva nem találta el a labdát. Néhány perccel később  újabb nagy olasz ziccer maradt ki, előbb Balotelli lőtt Hartba hat méterről, majd a kipattanót Montolivo emelte fölé. Megint bekezdett az itáliai együttes, ám gólt ezúttal sem tudott szerezni a játékrész elején.


A 60. percben Roy Hodgson megpróbálta felélénkíteni az addig impotens angol támadójátékot, pályára küldte Theo Walcottot és Andy Carrollt. Utóbbi gyorsan helyzetbe is került, ám kísérletét blokkolták. Joey Barton, a QPR középpályása időközben szeretett kék madaras közösségi oldalán posztolt, és Pirlo kikapcsolását kérte honfitársaitól (ha ezt ő maga tenné meg, Pirlo valószínűleg már nem játszhatna többet az Eb-n, ha továbbjutna Olaszország...).
Az olaszok mezőnyfölénye a második félidő derekához érve is megvolt, ám egyre jobban érett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás. Az angol BBC keményen bírálta a szigetországiak középpályássorát, mondván, abszolút tanácstalan. A tekintélyes médium tudósítója Xavit látná szívesen a középpályán.
A 81. percben a nemrégiben beálló Alessandro Diamanti tesztelte Hartot, aki simán fogta a bal alsóba tartó pattogós lövést. A hajrához közeledve Hodgson segítője, Gary Neville testvére, Phil szintén a közkedvelt közösségi oldalon posztolt, és érzékeltette a pályán folyó elkeseredett küzdelmet: „Nem érdekel, hogyan, csak nyerjünk!"


Prandelli cseréi aktívabbnak bizonyultak, hiszen Diamanti lövése után Antonio Nocerino is helyzetbe került, ám a zseniális labdaátvétele után leadott löketébe a visszazáró Glen Johnson lépett bele, így Hartnak nem kellett beavatkoznia.

A 93. percben Buffon tért ki a hitéből: Young, majd Ashley Cole volt a labda útja, a Chelsea hátvédjének beadását az eddig szinte észrevétlen Carroll fejelte vissza, ám Rooney ollózása fölé szállt – az olasz kapus ennek ellenáre korholta védőit.
Véget ért a rendes játékidő! Jöhetett a kétszer tizenöt perc hosszabbítás!
A hosszabbítás nem a legjobb előjel az olaszok számára, akik minden bizonnyal megpróbálják dűlőre vinni a dolgot a túlórában, hiszen eddig kilenc világversenyen játszott negyeddöntőjéből kétszer búcsúzott Olaszország, mindkétszer 11-esekkel.
A viszonylag hosszúra sikeredő szünet (amelyben Gerrard lábát kellett nyújtani, mert begörcsölt) után folytatódott a játék, Nocerino fölé lőtt a hosszabbítás második percében. Elég sok kemény jelenet volt továbbra is, ám a portugál játékvezető engedte a férfias játékot.
A 95. percben Gerrard egy eladott labdát tekert középre, ám előbb Rooney, majd Lescott sem tudott belepiszkálni néhány méterre a kaputól, így Buffon gyűjtötte be a labdát – a játékvezető les miatt kifelé ítélt. Az eddigi legnagyobb angol helyzet volt ez a ráadásban...


A 101. (nem kiskutya) percben Diamanti beadása olyannyira jól sikerült, hogy végül Hartnak kellett a jobb oldali kapufára tolnia a labdát. Két kapufája már volt Olaszországnak, ám az kevés a továbbjutáshoz. Az elhivatott angol szakmai stáb közben a „tartsátok ezt a formát" biztatást üvöltötte a pályán lévőknek.
A hosszabbítás első félideje sem hozta meg a várva várt áttörést, így már csak tizenöt perc választotta el a csapatokat a 11-esrúgásoktól. Jürgen Klinsmann, a német válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint ha 11-esekre kerül sor, az az angoloknak kedvezhet, már csak az idei Bajnokok Ligája-döntőből kiindulva.
Balotelli eltökéltségére és erejére sem lehetett panasz: a Manchester City csatára elvállalt egy távoli szabadrúgást, ám szörnyen fölé lőtte. A 115. percben Diamanti beadását a berobbanó Nocerino fejelte lehajolva az angolok hálójába, csakhogy les miatt érvénytelenítették a találatot. Az olaszok egy pillanatra már az elődöntőben érezhették magukat, ám a portugál asszisztens szertefoszlatta illúzióikat.
A 120. percben a játékvezető lefújta a találkozót, következhettek a 11-esek. Ha bokszmérkőzés lett volna ez a negyeddöntő, az olaszok nyertek volna egyhangú pontozással, ám a futballban csak a gólok számítanak.
Joe Hart és Gianluigi Buffon is megfogott egy-egy büntetőt a Premier League-ben, illetve a Serie A-ban, így a kapusok teljesítménye alapján nehéz volt előre megjósolni a végkifejletet.
Balotelli kaján vigyorral az arcán ballagott oda, hogy elvégezze az első 11-est, s túl is járt citys csapattársa, Hart eszén (bár az angol kapus érezte az irányt, a lövés jól helyezett és erős volt). Gerrard mintha lemásolta volna Balotellit, ugyanúgy a jobb alsóba lőtt. Egy páros után 1–1 volt.
Montolivo is a jobb alsót célozta, ám ő mellé durrantott. Az angolok részéről Rooney viszont magabiztosan bevágta, így az angolok kerültek előnybe. 1–2
Pirlo elküldte rendesen Hartot jobbra, s bepanenkázta középre labdát, majd Young telibe trafálta a lécet. 2–2
Nocerino kicsit toporgott a lövés előtt, pont ezzel csapta be Hartot, és gurított higgadtan a jobb alsóba.  Az angoloknál Ashley Cole a bal alsót célozta, Gianluigi Buffon azonban érezte az irányt, és fogta a gyenge lövést. 3–2
Diamanti úgy állt oda, hogy ha bevágja, akkor továbbjut Olaszország. Ezt meg is tette, így 4–2-re az olaszok nyerték meg a 11-espárbajt, ezzel bejutottak az elődöntőbe, amelyben Németország lesz az ellenfelük. Anglia napra pontosan nyolc évvel ezelőtt is 11-esekkel kapott ki az Eb negyeddöntőjében, akkor a későbbi finalista Portugáliától.
A németeknek az olaszok mutatott játéka miatt nem kell izgulniuk, ám a statisztikák adnak okot az aggodalomra a nationalelfnek, a squadra azzurra ugyanis még sosem kapott ki Németországtól Eb- vagy vb-meccsen. Csütörtökön kiderül, folytatódik-e az itáliaiak jó sorozata.

ANGLIA–OLASZORSZÁG 0–0 – 11-esekkel 2–4

Kijev, Olimpiai Stadion. Vezette: Proenca (portugál)

ANGLIA: Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – Milner (Walcott, 61.), Gerrard, Parker (Henderson, 94.), Young – Rooney, Welbeck (Carroll, 60.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson

Kispad: Green, Butland (kapusok), Kelly, Baines, P. Jones, Jagielka, Downing, Oxlade-Chamberlain, Defoe

OLASZORSZÁG: Buffon – Abate (Maggio, 91.), Bonucci, Barzagli, Balzaretti – Marchisio, Pirlo, De Rossi (Nocerino, 80.) – Montolivo – Balotelli, Cassano (Diamanti, 78.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Chiellini, Ogbonna, Thiago Motta, Giaccherini, Di Natale, Borini, Giovinco

Tizenegyesekkel döntőben Spanyolország

„Életünk legfontosabb mérkőzése előtt állunk" – vezette fel az ibériai rangadót Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya, némileg meglepő módon, majd egy még nagyobb érdességgel készült: a középcsatár posztjára Álvaro Negredótállította.

Kollégája, Paulo Bento kezdője az volt, amelyet már napok óta borítékolhatni lehetett, és természetesen minden szem Cristiano Ronaldóra szegeződött a kezdés előtt, hiszen a portugálok kisistene két klubtárs védővel és a szintén realos Iker Casillasszal nézett szemközt. Ugyanilyen furcsán nézett egymásra a Xabi Alonsót is magáénak valló madridi különítménnyel a Pepe, Fábio Coentrao kettős is.
A mérkőzést a portugálok kezdték veszélyesebben, Miguel Veloso előbb a 16-os elől, majd szögletből (!) veszélyeztetett, de előbb Xavi Hernández blokkolt, majd Casillas bokszolt. Ezek után, hogy, hogyan nem, a spanyolok nyugodtan adogattak a mezőnyben, Pepéék pedig kemény belépőkkel tisztáztak, ha szorult a kapca.
Az első igazi helyzet a spanyolok előtt adódott: Bruno Alves passzolt felszabadítás címén Álvaro Arbeloa elé, aki 17-ről szabadon lőhetett – klubtársa, Ronaldo csak „rendszámát" leste –, de a védő végül, ha csak pár centméterrel is, a jobb felső fölé tüzelt.
A 21. percben harsant fel az első füttykoncert a nézőtéren, amelyet most is a spanyolok labdatartogató, ellenfél- és nézőaltató játéka provokált ki. A méla mutatvány közepette valóságos felüdülésképpen hatott, amikor a mellel hárító Sergio Ramosnak véletlenül a kezére pattant a labda a 16-oson beül, de ezért nem járt büntető. Ám feléledt ettől a fúria, Andrés Iniesta a hálót is megrezgette, igaz, csak felülről: a 16-os körívéről ívelt gyönyörűen a kapu tetejére.



A választ Ronaldo postázta, de lövése elkerülte végül a bal alsót. A portugálok a 30. perc környékén áttértek az egész pályás letámadásra (a Ronaldo-lövést például a spanyol 16-os előtt labdát szerző Nani készítette elő), és ezzel ellenfelük szemlátomást nem tudott mit kezdeni.
Az nyilvánvaló volt, hogy ezt végig nem bírja erővel még Raul Meireles sem, de a spanyolokat megzavarta ez a zord bánásmód, olyannyira, hogy meglepő technikai hibákat, kapkodó megoldásokat láthattunk tőlük. Sőt ha Peter Crouch kissé délebbre születik, a portugálok vonulhattak volna előnnyel szünetre, hiszen a spanyol kapu előtt Hugo Almeida feje fölött csak nem sokkal suhant el egy kósza labda.
A második félidő ugyanolyan bánatosan folytatódott, ezért aztán Del Bosque hamar váltott, a csődöt mondott Negredo helyére beküldte a „kezdőcsatár" Cesc Fabregast, a szürke David Silvát pedig Jesús Navas váltotta. A szépen sorjázó sárga lapok azért mutatták, hogy mégiscsak egy Eb-elődöntőt látunk (bár a színvonalat látva elgondolkodtunk, mikor is rajtol az NB I), majd Pepe megműtötte „végre" Alonsót, aki félpályás góllal állt volna bosszút, de a lövés színvonala felsorakozott a mérkőzés kvalitásai mellé (magyarán vagy 12 méterrel mellé szállt).
Mint fórumunkról kiderült, olvasóink szobakerékpározással, borsófejtéssel vagy konyakkal enyhítették a mérkőzés unalmát, mi magunk statisztikai érdekességeket kerestünk, de még a találkozó mutatói is egyhangúak voltak.

A portugál-spanyol inkvizíció tartalmazott még egy elcselezett és egy túlvariált Pedro-helyzetet, tehát a címvédő fölényét hozta az utolsó fertályóra. Következett tehát az orosz rulett, bár az igazság az, hogy a tizenegyesek előtt volt egy büntető: maga a 120 perc.
Xabi Alonso volt az első lövő, labdáját Rui Patrício megfogta a bal alsó előtt. Alonso párja Moutinho volt, az ő lövését a jobb sarok előtt elcsípte a kapus. 0–0
A második körben Iniesta nem hibázott, de Pepe is higgadt volt:1–1.
Gerard Piqué szintén a jobb alsót választotta, neki is megérte, a Bruno Alvest menet közben leváltó Nani a jobb felsőt lőtte ki, szintén pontosan. 2–2
Sergio Ramos (!) egy panenkával nyitotta a negyedik kört, Bruno Alves viszont a lécre bombázott:3–2.

Cesc Fabregas is eltalálta a kapufát, a jobb oldalit, de onnan becsorgott a labda, így továbbjutott a címvédő: 4–2-re nyerte meg a tizenegyespárbajt.
Az ötödik portugálra, Ronaldóra már nem került sor...



Kevés híján „elpasszolták" a címvédést a spanyolok, de jobban bírták idegekkel a végjátékot, no és szerencsésebbek is voltak, így ők vívhatják a vasárnapi finálét a német–olasz elődöntő győztesével.
A portugálokat csak dicsérni lehet, mert az első órában élvezetesebben futballoztak ellenfelüknél, rengeteget futottak, harcoltak, de a végére nagyon elfáradtak – igaz, így is kibekkelték.
A spanyolok pedig... Nos, befutott a döntőbe az armada, de finoman szólva sem volt diadalmas ez az utazás, sokan elszenderedtek, mire vége lett.

PORTUGÁLIA–SPANYOLORSZÁG 0–0 – 11-esekkel 2–4

Doneck, Donbasz Arena, 50 000 néző. Vezette: Cakir (török)

PORTUGÁLIA: Rui Patrício – J. Pereira, Pepe, Bruno Alves, Coentrao – Meireles (Varela, 113.), Veloso (Custódio, 106.), Moutinho – Nani, Hugo Almeida (Nélson Oliveira, 81.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento

Kispad: Eduardo, Beto (kapusok), Quaresma, Ricardo Costa, Rolando, Micael, Miguel Lopes, Hugo Viana. Sérült: Hélder Postiga (combsérülés)

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Piqué, Ramos, J. Alba – Busquets, Xabi Alonso – Silva (J. Navas, 60.), Xavi (Pedro, 87.), Iniesta – Negredo (Fabregas, 54.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque

Kispad: Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, J. Martínez, Juanfran, Mata, F. Llorente, Cazorla, F. Torres

Balotelli duplájával döntőbe jutott Olaszország

A remek formában lévő németek számára nem csupán a döntőjébe jutás volt a tét a találkozó előtt, hiszen azzal a tudattal léptek pályára, hogy egyrészt nagy tornán még sohasem verték meg Olaszországot, másrészt 500. győzelmére készült a Nationalelf, harmadrészt meg folytatniuk „kellett" a mérkőzés előtt 15-nél járó veretlenségi rekordjukat.
Joachim Löwa mumus ellen a kezdőbe jelölte az egyszemélyes csatársorban Mario Gomezt, míg a középpályán nem kis meglepetésre Thomas Müller és Marco Reus helyett Toni Kroos kezdett a jobb oldalon, átellenben pedig Lukas Podolski.
Hogy igen meglepő volt Löw újabb húzása, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Kroos eddig három meccsen lépett pályára a tornán, mindháromszor a csoportkörben és csereként, és – a ráadásperceket nem számítva – mindössze 18 minutumot töltött a pályán összesen.
„A történelem megtaníthat sok mindenre, de most csak a jelen számít. A német modell, a fiatalok bevonása lenne a követendő példa? Tíz évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy teljesen megváltoztatják taktikájukat, és most ennek aratják le gyümölcsét" – így a mérkőzés előtt Löw kollégája, Cesare Prandelli, akinek keretében nem épült fel teljesen Thiago Motta, és ismét a sokat kritizált Riccardo Montolivo kezdett helyette a középpályán.
Éppen Montolivo adott remek labdát a 4. percben Mario Balotellinek, ám tisztázott a támadó elől a kiválóan kimozduló kapus, Manuel Neuer. Nem sokkal később Neuer poszttársa, Gianluigi Buffon hozta a frászt övéire, mert borzalmasan mozdult ki egy szögletre, ám Andrea Pirlo kisegítette kapusát, és blokkolta a gólvonalon Mats Hummels közeli fejesét. Pirlo már sokadszor mentette meg övéit ezen a tornán...


Buffon jó kapus, mert később is szerencséje volt, amikor Jerome Boateng halovány beadását az ötösön álló Andrea Barzaglira tolta, és a meglepett olasz védőről az üresen maradt kapu felé csordogált a labda, de a bal alsó mellett pár centiméterrel hagyta el a játékteret.

Az első bő negyedóra német mezőnyfölényt hozott, de a meglepően élénk Montolivo vezetésével igyekeztek a déliek kihasználni a szellős német emberfogást, és kétszer is megtornáztatták Neuert.
Az újabb német védelmi hibát pedig már góllal büntette a squadra azzurra: Giorgio Chiellini kavargatott a bal szélen, passzát Antonio Cassanoívelte be, az ötösről Mario Balotellipedig nyugodtan fejelhetett a kapuba, mert Neuer a gólvonalon ragadt, Holger Badstuber pedig csak szemmel verte a csatárt. Sikertelenül: 0–1.

Visszahökkentette a kapott gól a németeket, de a 33. percben a sokadik jó Boateng-beadásnál nagyot kellett mentenie Balzarettinek, majd egy Khedira-bombát kapott ki a jobb felső elől Buffon.


Nem sokkal később Balotelli megmutatta, hogyan kell ezt: meglépett Montolivo remek labdájával (a német védelem ismét tragikusan működött, az utolsó ember, Philipp Lahm helyezkedett bűn rosszul, a többi német elöl ragadt!), majd 16 méterről irgalmatlan erővel a bal felső sarokba bombázott. 0–2Balotelli ezzel csatlakozott a góllövőlista éllovasaihoz, hiszen ezt volt a harmadik találata ezen a tornán. Korábban nem volt ilyen gólerős, mondhatni, Márió-ideje vártak arra az olaszok, hogy végre megrázza magát.

Löw a szünetben kettős cserére szánta el magát, Gomez és Podolski helyére Klose és Reus állt be. Utóbbi csakhamar helyzetbe került, de kissé eltörte a labdát, amely így Buffon könnyű zsákmánya lett. Nála is nagyobb ziccert hagyott ki a második olasz gólban ludas Philipp Lahm, aki 14 méterről, középről durrantott a kapu fölé – belehúzott tehát a fordulás után a német csapat.

Érdekesen reagáltak az olaszok a kezdeti német rohamokra, mert hátul szigorúan megmaradt a négyes fal, de elöl letámadással próbálkozott négy-öt ember is. Kissé kettészakadt ettől a Prandelli-csapat, kétszer is nagyot kellett menteni hátul Chielliniéknek a meglóduló németek elől. Meglehetősen korán lehozta az olasz mester Cassanót, akit az 58. percben Alessandro Diamanti váltott.
A 62. percben ismét Reus veszélyeztetett, de szépen ívelt szabadrúgását Buffon a lécre paskolta, a labda onnan pedig a kapu mögé perdült. Válaszképpen a legjobb eddigi Eb-szereplésével előrukkoló, a gyepről másfél perc alatt legyötrődő Montolivót a védekezéshez nagyságrendekkel jobban védekező Thiago Motta váltotta, egyértelművé téve az olasz szándékokat a hátralévő időre.
De nehogy azt higgyük, hogy csakis a catenaccióra koncentráltak, egy ügyes kontrából Claudio Marchisio a 67. minutumban eldönthette volna a mérkőzést, ha kissé jobban céloz.
Leandalgott Balotelli is (miután ápolták, aztán ott is ragadt az oldalvonalon kívül...), természetesen Antonio Di Natale jött be helyére, amoda a világbajnokság gólkirálya, Thomas Müller kapott lehetőséget a bizonyításra. A hajrára fordulva sem nyugodott meg a német csapat, de miért is tette volna, kétségbeesetten ívelgettek a két szélről a kapu elé a németek, különösebb eredmény nélkül. A kék mezeseknél Pirlo dobálta ki a szélekre a labdákat, egy ilyenből Marchisio került ajtó-ablak helyzetbe, de elpuskázta ezt is.
Di Natale sem bánt különbül a maga lehetőségével, majd amikor Balzaretti végre higgadt volt, kiderült, lesről talált Neuer hálójába. Mint a fentiekből kiderült, egyáltalán nem arról volt szó tehát, hogy a fergeteges németek kapujuk elé szögezték volna ellenfelüket a hajrára...


Hogy ne olyan keserű szájízzel búcsúzzanak a németek, Diamanti összehozott még nekik egy büntetőt (nem biztos, hogy a bíró ugyanígy ítélt volna gól nélküli állásnál), amelyet Mesut Özilértékesített: 1–2.
Azt régóta tudjuk, hogy messze nem igaz már a linekeri mondás, miszerint a végén mindig a németek örülnek, de jóval többet vártunk tőlük, hiszen bár jól kezdtek, egyáltalán nem tudtak újítani a kapott gól(ok) után. Hajtottak, kapartak becsülettel, a végére kiderült, még szerencséjük sincs.
Az olaszokat csakis dicsérni lehet hozzáállásuk miatt, megmutatták, hogy nem kisiklott eredmény volt a spanyolok elleni döntetlen – és éppen ellenük zárják majd a kontinenstornát. Emlékeznek még, mit írtunk az Eb előtti csapatbemutatóban? Az előjelek alapján Eb-t nyernek az olaszok...

ELŐDÖNTŐ

NÉMETORSZÁG–OLASZORSZÁG 1–2 (0–2)

Varsó, Nemzeti Stadion, 58 500 néző. Vezette: Lannoy (francia)

NÉMETORSZÁG: Neuer – J. Boateng (T. Müller, 71.), Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Kroos, Özil, Podolski (Reus, a szünetben) – Gomez (Klose, a szünetben). Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Schmelzer, Höwedes, Mertesacker, Gündogan, Schürrle, L. Bender, Götze

OLASZORSZÁG: Buffon – Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Chiellini – De Rossi, Pirlo, Marchisio (T. Motta, 64.) – Montolivo – Cassano (Diamanti, 58.), Balotelli (Di Natale, 70.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Abate, Giaccherini, Nocerino, Borini, Giovinco. Eltiltva: Maggio

Gólszerző: Özil (90+2. – 11-esből), ill.Balotelli (20., 36.)

DÖNTŐ

Történelmi címvédés: Spanyolország az Európa-bajnok!

Soha nem tudtak olyan borzalmas színvonalúak lenni a mérkőzések az Európa-bajnokságokon, hogy a finálét ne övezte volna óriási várakozás. Elmondták a véleményüket a szurkolók, az olvasók, a spanyol király, az olasz államfő és kollégáink is. A címvédő spanyoloknál a legnagyobb kérdés az volt a mérkőzés előtt, hogy továbbra is folytatják-e a csatár nélküli játékot, vagy újra három támadóval állítja ki csapatát Vicente del Bosque. A kezdők kihirdetésekor aztán kiderült, ismét csak szómágiát hallhattunk a szakembertől, hiszen a három (kinevezett) támadó David Silva, Cesc Fabregasés Andrés Iniesta lett...
A bajszos mester kollégája, Cesare Prandelli kapitány kisebb csodát tett a squadra azzurrával, amelyet a várakozások és az előjelek ellenére a döntőbe vezetett, és a németek elleni játékukat látva a legnagyobb kritikusaik is elnémultak. A rutinos mester azért igyekezett elaltatni, agyondicsérni az ellenfelet, levéve némi terhet az övéiről – már amennyire lehetséges az ilyesmi. Azt korán kizárta Prandelli, hogy ismét három védővel állnak ki a spanyolok ellen, mint a csoportkörben, majd a 4–4–2-es hadrendben pályára küldött csapata egyetlen meglepetést sem tartogatott, sőt csavart is csak egyet: Ignazio Abate lett a jobb oldali védő Federico Balzaretti helyett.
A mérkőzés előtt megtekinthettük a jó tízperces döntőköszöntő ünnepséget, amelyet a két megelevenedő kabalafigura vezetett fel, majd egy 600 szereplős „élőkép-orgiát" láthattunk. Virágok, jelképek, szurkolók, labda, fejelő fejek és cipős lábak (az egyik kifejezetten Olaszország-alakú lett) rajzolódtak ki a kék műanyaggal leterített gyepen.
Az élőkép természetesen egy hatalmas, ollózásos gólba torkollott, majd nem meglepő módon meghallgathattuk az Eb hivatalos, csöppet sem playback előadását.
A résztvevők zászlóit aranyos gyermekek hozták be, majd vitték ki némi figurázást követően, hogy végre átadják a helyüket a főszereplőknek.
A mérkőzés elején az olaszok léptek fel támadószellemben, kezdeti rohamaikat egy kacskára sikerülő Andrea Pirlo-lövés zárta le.
A többiek néhány kőkemény belemenéssel próbáltak meg tekintélyt szerezni maguknak, Sergio Ramosés Daniele De Rossi főszereplésével, előbbi ezt követően szabadrúgásból, majd fejjel is veszélyeztetett.
Az első igazi helyzetig a 10. percig kellett várni, amikor Fabregas gurított (egyáltalán nem a középcsatár helyéről) Xavi elé, aki 16-ről csak centikkel lőtt a léc fölé.
A 14. percben ismét Fabregas készített elő, de ezúttal sokkal hatékonyabban: Iniesta passzából elhúzott Giorgio Chiellini mellett, középre adását pedig David Silva hat méterről a kapu jobb oldalába bólintotta. 1–0 Silva ezzel öt pontnál (két gól, három gólpassz) jár a kanadai táblázaton, és vezeti is azt.
Az aprócska szélsőről Leonardo Bonucciés De Rossi maradt le középen, s közülük az utóbbi nem sokkal rá pár centiméter híján kijavította a hibáját, de Iker Casillas egy bal oldali szögletbe éppen csak annyira piszkált bele, hogy elrontsa az olaszok örömét.
Az olasz védelem akkori állapotát szépen jelzi, hogy Pirlónak kellett az ötösön becsúszva mentenie a lőni készülő Iniesta elől, majd az amúgy indiszponált Chiellini lesántikált a pályáról, hogy kényszerből átadja a helyét Balzarettinek.
Nem fogta meg a kapott gól a kék mezeseket, akik támadtak becsülettel, Casillasnak újra egy bal oldali beadás után kellett labdát halásznia, ezúttal az addig teljesen láthatatlan Mario Balotelli elől. Megvillant Antonio Cassano is, aki pár jó csel után szerette volna bekötőzni a kapust, de a spanyol ezúttal is résen volt, pedig a labdából keveset láthatott, inkább csak ösztönei vezették.
Ezt követően egyre inkább visszahúzódtak az olaszok, elfogyott a kreativitásuk. Nem úgy a spanyoloknak: a 42. percben Casillas indította a balhátvéd Jordi Albát, aki kényszerítőzött Xavival, a visszakapott labdát elvitte Leonardo Bonucci mellett, majd a 16-osra belépve pár lépés után higgadtan a kapu közepébe lőtt. 2–0
Ez volt Alba első gólja a felnőttválogatottban. Xavi pedig az első futballista, aki két Eb-döntőben is asszisztot jegyez.A szünetben Prandelli Cassanót Antonio Di Nataléra cserélte le, aki az újrakezdés után nem sokkal alig fejelt fölé; válaszképpen Fabregas mutatta meg, hogy a torna végére belejött a csatárkodásba, mert mindössze két négyzetméteren végrehajtott egy cselsorozatot, lövését pedig csak egyesült erővel tudta hárítani a Buffon, Balzaretti páros.
Casillas is tornázhatott, Di Natale ezúttal lábbal veszélyeztetett (pontosabban rontott ordító ziccert), és kiderült az is, hogy ez nem a játékvezetők Eb-je, mert Ramos fejese még el sem ért Buffonhoz, Bonucci máris „lekezelte" azt – az olasz védő szerencséjére senki sem vette észre a turpisságot Pedro Proenca stábjából.

Prandelli a harmadik cseréjével sokakat meglepett, hiszen a kétségkívül szürke Riccardo Montolivo helyére a kétségkívül nem karmester Thiago Mottát küldte be. Meglepődött David Silva is, hogy éppen ő ballaghatott le elsőként az övéi közül, ráadásul ennyire korán: az 59. percben a barcelonai Pedróval pacsizhatott az oldalvonalnál, visszafogott világfájdalommal az arcán.

Hasonló érzelmeket láthatott a nagyérdemű Prandellin, egyetlen minutum múltán, amikor Motta a combjához kapott futás közben, majd kérte a hordágyat. Egy újabb perc múlva Motta már az öltözőben volt. Olaszország pedig kétségben...
Nem keltett nagy meglepetést, hogy a spanyolok dupla előnyük fedezékében visszatértek az oldal- és hátrapasszos tiki-takához, bár ha éppen támadásra adták a fejüket, azok rendre veszélyesek voltak.


Del Bosque az utolsó negyedórára beküldte Fernando Torrest, Fabregas helyére, és nem is hiába, hiszen a 84. percben Xavi remek passzából a csatár higgadtan mattolta Buffont. 3–0
Torres igazi hős lett a végére, és nemcsak azért, mert két Eb-döntőn is lőtt gólt, hanem azért, mert önzetlenül kiszolgálta a csereember Juan Matát a 88. percben. 4–0


Ezzel a magabiztos, megérdemelt győzelemmel az Európa- és világbajnoki címvédő megvédte a trónját saját kontinensén, történelmi tettet hajtva végre, hiszen korábban senki sem nyert meg két egymást követő Eb-t.
Többen is különféle csúcsokat döntöttek meg ezen a találkozón, ezekre később visszatérünk, de ragadjunk ki egy szimbolikusat: Iker Casillasnak ez volt a 100. győzelme válogatott mérkőzésen. Világrekorder lett a kapusikon – egy diadalmas Eb-meccsen.

DÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG 4–0
Kijev, Olimpiai Stadion, 70 500 néző. V: Pedro Proenca (portugál)
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Xabi Alonso – David Silva (Pedro, 59.), Fabregas (F. Torres, 75.), Iniesta (Mata, 87.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, J. Martínez, Juanfran, Negredo, F. Llorente, Cazorla, J. Navas.
OLASZORSZÁG: Buffon – Abate, Barzagli, Bonucci, Chiellini (Balzaretti, 21.) – Marchisio, Pirlo, De Rossi – Montolivo (Motta, 57.) – Balotelli, Cassano (Di Natale, a szünetben). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Kispad: De Sanctis, Sirigu (kapusok), Ogbonna, Diamanti, Giaccherini, Nocerino, Borini, Giovinco, Maggio.
Gólszerző: David Silva (14.), Jordi Alba (42.), F. Torres (84.), Mata (88.)

Nekünk 8! Minden idők legsúlyosabb vereségét szenvedte el a magyar válogatott

 A csoda helyett soha nem látott vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a Hollandia elleni vb-selejtezőn Amszterdamban. A mieink 8–1-re kikaptak, és ezzel minden idők legsúlyosabb kudarcát szenvedték el. Robin van Persie triplázott, és megdöntötte Patrick Kluivert rekordját, míg a magyar csapatból Dzsudzsák Balázs volt eredményes büntetőből. Matematikai esélyünk még mindig van a pótselejtezőt érő második helyre, de még Andorra ellen sem lesz könnyű dolgunk egy ekkora csapás után. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott a meccs után, lemondását elfogadták.

 

1908. június 10-én, Budapesten Anglia 7:0 arányban győzött, ez a hazai legsúlyosabb vereség, míg a legnagyobb idegenbeli kudarc (eddig) az 1941. április 6-i, kölni német–magyar (7:0) volt. 1912. június 30-án olimpiai találkozón 7:0-ra kaptunk ki az angoloktól, ez tétmeccsen volt idáig a legnagyobb kudarc. Hétgólos különbséggel negyedszer kapott ki a válogatott, de először úgy, hogy nyolc gólt kapott.
Nyolcat eddig csupán kétszer kapott válogatottunk hivatalos mérkőzésen, 1909. május 31-én, Angliától, hazai pályán (2:8), és 1932. április 24-én, Ausztriában (ez is 8:2 az ellenfélnek). 1941. október 26-án még a Bécs–Budapest mérkőzés (nem hivatalos találkozó) végződött 8:2-re.

 

 HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG8–1 (4–0)
Amszterdam, Amsterdam ArenA, 20.30. V: Atkinson (angol)
Hollandia: Vorm – Janmaat, Bruma, Vlaar, Blind – N. de Jong, Van der Vaart, Strootman (Fer, 81.) – Robben, Van Persie (Kuyt, 61.), Lens. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Korcsmár, Kádár (Devecseri, 46.) – Koman, Hajnal (Elek Á., 46.), Varga J., Dzsudzsák – Böde – Németh K. (Nikolics Nemanja, 79.) Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Gólszerző: Van Persie (16., 44., 53.), Strootman (25.), Lens (38.), Devecseri (65. – öngól), Van der Vaart (86.), Robben (90.), ill. Dzsudzsák (47. – tizenegyesből)

 
A szakember a világbajnoki selejtezőmérkőzést követő sajtótájékoztatón közölte: a találkozó után jelezte Csányi Sándornak, a magyar szövetség (MLSZ) elnökének, illetve Vági Márton főtitkárnak, hogy a történelmi kudarc miatt távozik posztjáról.
A sajtótájékoztatón helyet foglaló Vági Márton főtitkár elmondta, elfogadták a lemondást és kedden az Andorra elleni vb-selejtezőn az eddigi pályaedző, Csábi József irányítja majd az együttest.
A sportvezető hozzátette: a válogatottnak nem sikerült a legutóbbi selejtezőkön úgy teljesítenie, ahogyan azt a közönség elvárja, ugyanakkor reméli, hogy a drukkerek ott lesznek majd kedden a Puskás Ferenc Stadionban Andorra ellen.
Magát a találkozót csak röviden értékelte Egervári:
- A holland csapat ma minden tekintetben felülmúlt minket, kiválóan játszottak, mi azonban gyatra teljesítménnyel asszisztáltunk ehhez.
Mivel a románok és a törökök is nyertek pénteken, így a magyarok a csoport negyedik helyéről várják a selejtezősorozat keddi zárását. Matematikai esélye még maradt a magyar csapatnak a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, de ehhez Törökország nem nyerhet Hollandia, Románia pedig Észtország ellen, utóbbira pedig - az eddigi eredmények alapján - kicsi az esély. Ezzel kapcsolatban Egervári Sándor hozzátette, természetesen boldog lenne, ha a gárda kiharcolná a pótselejtezőt.
Egervári Sándort 2010. július 23-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a magyar válogatott 34 mérkőzésen 17-szer győzött, 8-szor döntetlent ért el és 9-szer kikapott.


 [ORIGO]: 101 éve kaptunk utoljára ekkorát tétmeccsen
SPORTGÉZA: Ilyen verést még nem kaptunk selejtezőn
NEMZETI SPORT: Itt a vég!
NÉPSZABADSÁG: Gólzáportól nem véd a tető
BLIKK: Brazília! Viszlát, Egervári!
BORSONLINE: 8-1: gyalázatos történelmet írtak Dzsudzsákék
VOETBAL INTERNATIONAL: A csillogó Oranje darabokra lőtte a magyarok vb-álmait
DE TELEGRAAF: Narancsszínű góleső
NRC: Gólgazdag gálaelőadás Magyarország ellen
BLIK OP NIEUWS: Monstre-eredmény a magyarok ellen
TROUW: Van Persie vezette az Oranjét győzelemre Magyarország felett

Az előző kétrészbenáttekintettük, milyen okok vezettek a kapitányváltáshoz, hogy és miért került Mezey György kezébe a kormánykerék – és elbúcsúztunk Mészöly Kálmántól.
Ne feledjük, 1983 nyár végét, ősz elejét írjuk, érdekességképp megemlítjük, ezzel a cikksorozattal párhuzamosan elindítottuk Időkapszula sorozatunkat is, mely fordulóról fordulóra mutatja be, hogy a labdarúgó válogatott mellett (vagy inkább mögött) hogyan is zajlott a hátország pontvadászata.
Mezey Györgynek tiszta a cél.  Az 1984-es franciaországi labadarúgó EB selejtezőit féltávnál elbuktuk. Olyan behozhatatlan hátrányba kerültünk (ne feledjük, mögöttünk már csak Luxemburg tanyázott a tabellán), hogy az egyetlen reális célkitűzés az lehetett csak, a hátralévő három selejtezőn a tisztes helytállás mellett építsük fel a jövő csapatát, amely tabula rasa alapon sikerrel vívhatja ki, hogy ott lehessünk a mexikói foci VB-n. (Eredetileg kolumbiai lett volna, de ők végül nem vállalták. Történetünk idejére Mexikó már hivatalosan is megkapta a rendezés jogát beugróként.)


Mezey első mérkőzése rögtön nem kisebb ellenfelet hozott el nekünk Budapestre egy barátságos (előkészületi) meccs keretében, mint a Német Szövetségi Köztársaság válogatottját. Ebben a felállásban természetesen mi voltunk a „kiscsapat”, a Jupp Derwall által irányított NSZK pedig a „nagycsapat”.  Akkoriban ők voltak az EB-cím birtokosai, illetve a VB ezüstérmesei. A nyugatnémetek kezdőjében hét olyan játékos szerepelt, akik játszottak az olaszok elleni döntőn (Schumacher, Bernd és Karl-Heinz Förster, Briegel, Hansi Müller, Littbarski). Mezeynek meg pont aznapra dobta az élet, hogy a legjobbjait két csapatra kellett szétszednie, hiszen az előmeccsen az olimpiai válogaott vívott sorsdöntőnek tűnő meccset a szovjetekkel.
Mégis maradt kikből gazdálkodnia az újonc kapitánynak. A preferált kapusait (Kovács Attila és Disztl Péter) az olimpiai csapatnak adta, így Zsiborás megkérdőjelezhetetlen volt, a védelemben két abszolút újonc, Farkas a Vasasból, Róth a Pécsből, Garabát és Varga Kacsát már senkinek nem kell bemutatnunk. Innentől lesz stabil válogatott Kardos és Péter Zoltán Egerszegről (utóbbi csereként állt be), csatárposzton is pályára lép egy újonc, mégpedig a PMSC-ből Mészáros, három év jegelés után előkerül újra Dajka. Csongrádi már elég régi motoros, Burcsával meg Mészöly alatt is találkozhattunk már. Nyilasi és Szokolai ezúttal pedig először jön haza Ausztriából, hogy hazája válogatottját segítse. Látható, Mezey bátran felforgatta az addig Mészölytől megszokott felállást, sőt, játékrendben is kezdett valami egészen más körvanalazódni. Annak ellenére, hogy az ellenfél nem akárkikből állt, nem nagyon találták az ellenszerét az új alapsémának. Ők sem vették félvállról a meccset, rögtön két kapufával nyitottak.. Aztán a félidő vége előtt Varga remek beadását követően Nyilasi fejesből szerzett vezetést.

A második félidőben kiütközik végül a nagyobb tudás, vagyis leginkább az összeszokottság, Völler révén egyenlítenek a nyugatnémetek. Összességében nagyon jó bemutatkozás volt ez Mezeytől, de az egész újjáépített csapattól is.

A jó bemutatkozást követően folytatódhattak az EB selejtezők. Ekkor ki gondolta volna, hogy alig fél év múlva az EB-re már kijutott válogatottak az MLSZ székházban egymásnak adják a kilincset, hadd mi legyünk azok, akikkel a kontinesviadal előtt utolsó éles, gyakorló meccsüket játszhassák...
Következtek az angolok. Ez a meccs semmi másra nem volt jó, mint hogy lámpást adjon Mezey kezébe és megmutassa, nagyon hosszú az út még előttünk, ha nagyon komoly terveink vannak. Az angolok gyakorlatilag átgyalogoltak rajtunk úgy, hogy egy percig nem volt kérdéses a mérkőzés kimenetele.

Persze Mezey nem lett volna Mezey, ha nem folytatja a kísérletezést. Ismét egy újonc, ezúttal a kapuban. Csepelről Kovács Attilát hívta be a kapitány. Újra szerepet kap Csonka Gyula Győrből, bár ez igazándiból csak arra volt jó, hogy Mezey lássa, a jobbhátvéd poszton tovább kell keresgélnie. És pályára lép négy év szünet után Nagy Antal, aki ezután évekig lesz a válogatott meghatározó játékosa.
Beigazolódott a teljes papírforma, az angolok toronymagasan vezették a csoportot, ha lett volna akkor világranglista, mi soha nem látott mélységben lettünk volna, körülbelül Szvázifölddel és a Lakatlan Szigetekkel egy szinten. Szokatlan, rideg valóság volt, de sorozatban a negyedik tétmeccsén kapott ki a magyar nemzeti tizenegy, ami azelőtt még soha nem fordult elő.
 Két héttel később jöttek a dánok a Népstadionba. Első ránézésre, miután az angoloknak egyedül ők voltak vetélytársai (végül ők ketten juttotak ki az EB-re is), ez megint nem annak a meccsnek tűnt, ami magyar győzelemmel fog végződni. Ettől függetlenül folyik tovább a csapat keresése, illetve inkább építése. A keresés sem lenne önmagában rossz kifejezés, de ez nem elképzelés nélküli keresgélés volt a pillanatnyi, bajnokikon nyújtott formák alapján. Dehogy! Mezeynek nagyon céltudatos elképzelései voltak embereket illetően, csak meg kellett várni a megfelelő pillanatot, hogy bedobhassák őket. Így húzhatta fel első alkalommal a címeres mezt Csuhay a Videotonból és Kőhalmi Gábor a Csepelből. És folyik az építgetés elől is. Törőcsik kap szerepet, amolyan irányítóként, elől pedig bevetésre kerül a bombaformában játszó, a Dózsában rendkívül gólérzékeny Kiss Sándor.

  Két héttel később jöttek a dánok a Népstadionba. Első ránézésre, miután az angoloknak egyedül ők voltak vetélytársai (végül ők ketten juttotak ki az EB-re is), ez megint nem annak a meccsnek tűnt, ami magyar győzelemmel fog végződni. Ettől függetlenül folyik tovább a csapat keresése, illetve inkább építése. A keresés sem lenne önmagában rossz kifejezés, de ez nem elképzelés nélküli keresgélés volt a pillanatnyi, bajnokikon nyújtott formák alapján. Dehogy! Mezeynek nagyon céltudatos elképzelései voltak embereket illetően, csak meg kellett várni a megfelelő pillanatot, hogy bedobhassák őket. Így húzhatta fel első alkalommal a címeres mezt Csuhay a Videotonból és Kőhalmi Gábor a Csepelből. És folyik az építgetés elől is. Törőcsik kap szerepet, amolyan irányítóként, elől pedig bevetésre kerül a bombaformában játszó, a Dózsában rendkívül gólérzékeny Kiss Sándor.






Ha figyelembe vesszük, ami az elkövetkezendő, közel három évben történt – persze utólag könnyű –, azt mondhatjuk, ez volt az első olyan meccse Mezeynek (és persze a válogatottnak), amin tisztán kirajzolódott a kapitány taktikai koncepciója. Bátor letámadás, labdaszerzés, meg nem alkuvó küzdőszellem. Látványosan kezd összeállni a Róth-Kardos-Nagy Antal tengely, látszik, mi az elképzelés a szélsőhátvéd posztokon. Mindezek mellett eltörpül a tény, hogy majd egyszercsak érkezik Sallai, hogy Csuhay csak kiegészítő ember lehessen, a kapusposzt évekre megoldódni látszik, ennek ellenére Kovács Attila (és Kőhalmi) eltűnik majd a magyar labdarúgás szennyének és mocskának a sülyesztőjében, jön a Nagy Honvéd Hegemónia, úgy, hogy Kiss többet nem lesz válogatott, Pölöskeinek sem sok van hátra, csakúgy, mint Törőcsiknek, akit, gyakorlatilag, Détári nyugdíjaz majd másfél év múlva. 1984. majd alapjaiban írja át a válogatott sorsát és haladási irányát. Mezey ugyanúgy szembetalálja magát a menetelő Honvéddal, mint Mészöly az ETO-val, a bundaügy pedig alapjaiban rengeti majd meg (nem először és nem utoljára) az egész magyar labdarúgást.
December elején, másfél hónappal a dánverés után volt még egy kötelező penzum, utolsó selejtező mérkőzés Szalonikiben a görögök ellen. És ha valaki azt hiszi, Mezey (és csapata) úgy tervezte, évvége van, csak legyünk már túl rajta, az hatalmasat téved. A mérkőzést eleve olyan esőben rendezték, hogy ha ez nem decemberben van és lett volna az UEFA naptárban hely a halasztásra, Igna, a román játékvezető nem engedi lejátszani a találkozót. Voltak percek, amikor a normál, fenti kameraállásból a vízfüggöny miatt semmi nem látszódott abból, ami a túlsó oldalvonalnál történt, ilyenkor adta be a rendező a lenti kamera képeit.

A csapat ismét jelesre vizsgázott küzdeni tudásból, akaratból, hozzáállásból. Mezey első olyan meccse volt, mikor nem kényszerült nagyobb változtatásra az előző mérkőzéshez képest. A mérkőzés maga nem indult túl jól, hat perc után a görögök kihasználják az első lehetőséget, de a félidő végére az előny már nálunk van! Előbb Törőcsik buktatásáért kapunk büntetőt, amit Kardos belerúg a kapusba, de a kipattanót értékesíti, majd öt perccel a szünet előtt Törőt már szabálytalanul sem tudják szerelni, rúg egy rá jellemző, rafinált, kapusalázó gólt.

Törőcsik ekkor még csak huszonnyolc éves, de ha hiszik, ha nem, pályafutásában a sárguló leveleket szimbolizálja, hogy ez volt címeres mezben az utolsó gólja.
Az 1983-as év akkor lesz kerek, ha megemlítjük, hogy a görögök elleni meccset úgy játsszuk le, hogy egy nappal előtte kisorsolták a VB selejtezőcsoportjait. Egy négyes csoportba kerültünk Ausztriával, Hollandiával és Ciprussal.

A négyes csoport ma már megmosolyogtató dolog. De ne feledjük, a nyolcvanas években még egész más volt Európa geopolitikai térképe. Akkor még stabilan állt a szocialista világ bástyája, a Szovjetunió. Akkoriban e mesterséges hatalom, melybe annak idején minden tagállam „önként kérte felvételét” oly megrendíthetetlennek tűnt, hogy a széteséséről beszélni nem az eretnekség kategóriájába tartozott, hanem patológiai eset lett volna, és sokszor annak is tekintették. Mert ezekben az időkben már ott is más szelek fújdogáltak, a másként gondolkodókat már csak elvétve küldték munkatáborba, azokat zömmel meghagyták a hibázóknak. A rendszer ellenségeit viszont igen nagy szeretettel dugták a bolondokházába rendes flepnivel, mondván, aki nem érzi jól és kellőképpen szabadnak magát, az bizonyára nem normális. Ugyanekkor még Titotól megörökölt apparátusa vasmarokkal tartotta egyben az épülő szocializmus ellenbástyáját, Jugoszláviát, egy állam volt Csehszlovákia is. Összesen 32 ország indult a kontinensen, csaknem feleannyi – 14 – helyért. És ha hozzávesszük, hogy Liechtenstein labdarúgó szövetsége alig volt egy éves, és így nem indultak a selejtezőkben, Andorra, a Feröer-szigetek és San Marino  sem tagja még a FIFÁ-nak, a harminckettes összlétszám már egészen érthető.

A csoportbeosztással nem jártunk rosszul. A hollandok akkor nem számítottak kiemeltnek, sőt, őket mögülünk húzták a harmadik kalapból. A sorsolás kedvezményezettjeit az előző VB-n szerepelt csapatok alapján állították össze, hol volt még akkor európai- és világranglista! Mindezek mellett a hollandok már akkor baromi erősnek számítottak, ez volt a Gullit-generáció felvezetése. Annak ellenére, hogy papíron harmadikvonalbeli együttesnek számítottak, a kutya nem örült nekik, én például máig emlékszem, a bolgárokat szerettem volna kapni helyettük. A sorsolás rögtön átírta 1984. tavaszát, az osztrákokkal volt már egy meccs lekötve és folytak az egyeztetések még egy bécsi visszavágóra is a tavasz folyamán. Összességében kerülhettünk volna nehezebb csoportba is, mondjuk egy lengyel-belga-görög, egy francia-jugoszláv-NDK, akár egy NSZK-csehszlovák-svéd leosztásba is. Azt mindenesetre előre tudtuk, konkrétan három lehetőségünk van kijutni Mexikóba. Az első az volt, hogy megszerezzük a csoport első helyét, hát finoman fogalmazva, aki erre gondolt, az kaphatott volna egy direkt beutalót egy szovjet másként gondolkodó mellé a moszkvai сумасшедший дом-ba. Második lehetőség csoportmásodikként egy pótselejtező, ebben azért sokan bíztunk, hogy legalább a lehetőségig eljutunk, aztán jöjjön egy oda-visszavágó ki-ki alapon. De hogy milyen erős volt az európai dominancia a világ futballjában, azt mutatja, hogy lett volna egy harmadik esély is: mégpedig az, hogy mint „legjobb pótselejtezős kieső”, játszhattunk volna az Óceánia Csoport (Ausztrália, Új-Zéland, Taiwan és – valaki nagyon elnézhette a térképet – Izrael) győztesével.
Az érintettek (mi, hollandok, osztrákok, ciprusiak) véleménye nagyjából megegyezett az akkori erőviszonyokról. Mindenki holland továbbjutást várt és senki sem számolt Ciprussal. Ők maguk sem a mérleg nyelve szerepre törekedtek,  Az osztrákok és a hollandok a saját maguk továbbjutását várták, mi a hollandokét, illetve a második helyért, úgy éreztük, minden esélyünk megvan harcba szállni szomszédainkkal. A ciprusiak akkor még bőven csak azon a szinten voltak, hogy fogadkoztak: otthon, Limasszolban, senkinek nem adják olcsón a bőrüket.

Az 1983-as év végére kialakult a válogatott következő tavaszi programja. Egy stuttgarti teremtornával kezdünk rögtön január elején. Pénzdíjas verseny, teljesen új szemlélet, elküldik a benidormi edzőtáborozás előtt a fiúkat, kimondva: nyerjék meg és szálljanak be a nyereménnyel a spanyolországi felkészülésbe. Kint lekötöttünk már egy mérkőzést a spanyol válogatottal, március végén meg egy jugoszláv-török körúton veszünk részt. Az „elveszett” osztrák meccs helyett Budapesten látjuk vendégül cserébe a spanyolokat.
Lassan, de biztosan alakulnak a dolgok Mezey keze alatt, az őszi pár mérkőzés alatt a csapat visszaszerzi a közönség és a közvélemény bizalmát  A következő részünkben áttekintjük 1984. tavaszának eseményeit. Alig több, mint fél évünk van az első selejtezőig. Dolog meg van bőven...

Sorozatunkat folytatva, úgy  teljes a kép, ha az egész Mészöly-történetet végigvisszük, amúgy levezetésként, hogy aztán egy újabb nagy és kerek történetbe csaphassunk bele.
Miután ez az újabb cikksorozat alapvetően olvasztja egybe az 1983-ban történteket, a tavasz végi Mészöly-Mezey kapitány váltást, ezért, az eddigiektől eltérően, most ne csak a válogatottal foglalkozzunk, hanem a VB utáni, teljes 1982/83-as magyar labdarúgó évaddal. Ezért most az első részben tekintsük át 1982 őszét abból a szempontból, hogyan szerepeltek a magyar klubcsapatok a nemzetközi kupákban, illetve röviden fussunk át az egész 1982/83-as NB1 szezonon. Majd a következő részben megismerkedhetünk az olimpiai válogatottal, Mezey irányításával, illetve az A válogatottal, Mészöly keze alatt – még utoljára.
A történet szempontjából jelentőségteljes, hogy a VB után gyakorlatilag komolyabban fel sem merül a kapitányváltás gondolata. Tulajdonképpen a közvélemény és a szakma továbbra is sikeresnek ítélte meg a Kapitányt. Mindezt annak ellenére, hogy a VB szereplést picit kudarcnak értékeltük, ugyanakkor az igazi bravúr maga a selejtezőkből történő továbbjutás volt. Spanyolországban nem leszerepeltünk, csak bejött a reális papírforma. És az is egy fő szempont, hogy nem nagyon volt Mészölynek vetélytársa, hacsak – egyedüliként – nem maga Verebes József, az edzői kar akkori üdvöskéje. Pletykák voltak arról, hogy esetleg a győri mester veheti  át a válogatott kispadját, de ezek vagy nélkülöztek minden alapot, vagy pedig egész egyszerűen rájöttek az MLSZ akkori vezetői, Verebes nem alternatíva, pláne, hogy különösebb ok nem is volt a kapitányváltásra. Csak annak fényében meglepő, ami történt, hogy nálunk a legkisebb kudarcok után edzői, kapitányi fejek hullanak a porba. Bár az is igaz, jellemzően mindig az Ezerfejű döntötte és dönti el, mi a siker és mi számít kudarcnak. Szóval, Mészöly marad a kapitány.
Az előző bajnokság végeredményeképpen az új Bajnokcsapatok Európa Kupája (a BL elődje) sorozatban a Rába ETO képviseli a magyar színeket. Rögtön az első körben nem kisebb ellenféllel hozza össze a sors őket, mint a belga (a belgák nyilaitól ments meg minket, Uram!) Standard Liége-zsel, az előző év KEK-döntősével.  És az ellenfélnél nem kisebb nevek vannak, mint Preud'homme, Gerets, Arie Haan, Simon Tahamata, a kispadon pedig Raymond Goethals. Még szerencse, hogy Walter Meeuws öt meccses eltiltását tölti éppen. A Győr 5:3-as összesítéssel kiesik, úgy, hogy az első meccsen – kint – kapnak egy sima ötöst, a visszavágón pedig ők nyernek kapott gól nélkül. Ez, így utólag elmondva nagyon sima ügynek tűnik, de azért ne söpörjük le a témát egy kézmozdulattal az asztalról. Ne feledjük, a nemzetközi kupákban azidőtájt még jutottak nekünk komolyabb momentumok is, mint mostanság.

Azokban az években – most a 80-as évek elejéről beszélünk –  egy magyar bajnok (Bp. Honvéd) simán ütötte ki kettős győzelemmel a Sporting Lisboát, meglepetésre megy tovább a Dózsa és a Vasas ellenében a Real Sociedad és a Boavista, a Real Madridnak erős játékvezetői hátszél kell a Bernabeuban, hogy idegenben lőtt góllal kiverjék a Tatabányát, a Fradi eltakarít egy Bilbaót (VÉGRE!!!), a Dózsa első körben ellentmondás nélkül üt ki egy friss UEFA Kupa győztes alakulatot, majd a következő évben könnyedén lép le egy AEK Athent, üggyel-bajjal, de túllép egy világsztárokkal kirakott Kölnön, és csak a későbbi sorozatgyőztes ejti ki hosszabbításban a negyeddöntő oda-visszavágóin.

Szóval visszatérve az ETO vitézkedésére, kint annyira sima az az ötös, hogy nem is volt miről beszélni. Hlagyvik második sárgás kiállítása után hatvan percet emberhátrányban játszik a Győr. Az eredmény tekintetében az első egy óra azért nem is olyan rossz, csak 2:0-ra vezetnek a házigazdák. Aztán jön az összezuhanás. Az igazsághoz azért szervesen hozzátartozik, ez is azon klasszikus meccsek közé tartozott, amikor az egyiknek minden összejön, a hátáról is a hálóba pattan a labda, a másiknak meg szinte... nem is szinte, hanem szó szerint semmi. Persze 30 év távlatából messziről jött ember már azt mond, amit akar... (Érdekesség, hogy a Standard csapatában szerepet kap  egy hajtós, tehetséges, önbizalomtól duzzadó játékos, bizonyos Jos Daerden, aki még gólt is szerez a meccsen.) A történtek ellenére a Rába partján továbbra is ég a futball-láz. A visszavágón csurig megtöltött lelátók várják a csapatokat. Azt, hogy a vendégek az ötgólos előny ellenére sem veszik félvállról a mérkőzést, mi sem bizonyítja jobban, hogy csak egy helyen változtatnak az első meccshez képest a kezdőjükön, ami, mint már említettem, felért egy Európa-válogatottal. Ugyanezt teszi az ETO is, igaz, csak szemre, késznyerből. Az eltíltott középhátvédjük hiányában a klasszikus védősorból csak a Csonka-Mile-Magyar trió marad, de visszatér az első meccset sérülés miatt kihagyni kényszerülő Hannich Péter. Így helyreáll a középpályán a klasszikus aranyhármas. És Verebes különösebben nem aggódik, hogy poszton pótolni kéne a kiesett középhátvédet, hanem gyakorlatilag négy csatárral (Szabó, Szentes, Hajszán, Szepessy) kíván rohamozni. Az ETO semmit nem bíz a véletlenre és megpróbálja behozni a behozhatatlant. Ezen a meccsen ugyanaz történik, mint az „odavágón”, csak ellenkező előjellel. Az ETO futballvarázslatot ad elő, minden összejön nekik, a belga játékosok csak nyomozzák a labdát.
Bő egy óra elteltével a hátrány több mint felét ledolgozzák  Szentes, Hajszán és Burcsa góljaival.  És ami ezek után jön..., a Liége gyakorlatilag a félpályán nem tud átjönni. A 25000 néző hosszú percekig tartó, ütemes vastapssal  ünnepelte a játékosokat, a látott produkciót, és hááát, a kiesést.
A Kupagyőztesek Európa Kupájában az Újpesti Dózsa indult, mint a tavalyi Magyar Népköztársasági Kupa győztese. Ha azt mondom, Birkás dupla, akkor mindenki a homlokára csap, persze, Szekszárd, Videoton, 2:0. A Dózsa keretében volt pár változás a kupagyőzelemhez képest. A legfőbb az, hogy elcserélték az említett csatárt a Vasassal két védekező felfogású játékosra, a védő Szabó Andrásra és a középpályás Szebegyinszky Andrásra. A keret inkább gyengült a tavalyhoz képest. Olyan nevek kerültek a keretbe, akiket a jobb érzésű Dózsa drukkerek szeretnének elfelejteni inkább (Árky Lajos, Polónyi László, a tehetségesnek semmiképp nem mondható, de legalább hat tüdejű Kovács Béla), vagy az ifiből kényszerből fölkerülő tehetségek, Karácsonyi, Balogh Maláj, Balogh Sigya, vagy épp a Fradi ifiből elhappolt, porcelánlábú Horváth Karcsi.

A nemzetközi kupákban induló négy csapatunkból a Dózsa állt a legreménytelenebb helyzetben összességében, már ami a keret összetételét illeti. És akkor, amikor már az ember úgy érzi, ennél már csak jobb jöhet, akkor ráébred arra, mindig van rosszabb. A sorsolásnál a Dózsa az előző év UEFA Kupa győztesét kapja, a svéd IFK Göteborgot, akikre a svéd válogatott épült. Azért a skandinávok előző évi győzelme mellett időzzünk el még picit. Ők valami teljesen új színt hoztak akkor Európa futball vérkeringésébe bizonyos Sven-Göran Eriksson kezei alatt. Igazi, dinamikus erőfutball, nem mondanám, hogy volt köztük akár egy valódi labdazsonglőr is. Klasszikus 4-4-2-es felállás, két tankszerű izomcsatárral. Ebbe a csapatba lehetetlen volt bekerülni 180 cm alatt, de ez is csak a padhoz elegendő beugró magasság volt, mint Szergej Bubkánál az öthatvan. És ez a derék iparosokból álló súlyemelő és nehézatléta válogatott, ez év májusában (alig négy hónappal korábban!!!) az UEFA Kupa döntőjében, oda-visszavágós alapon legyőzi (ez nem jó kifejezés, mert inkább széttépi, megsemmisíti, megalázza, felnégyeli, nyársra húzza, porrá zúzza) a Hamburgot. Azt a HSV-t, akik nem állnak gyengébb nevekből, mint például Uli Stein, Manfred Kaltz, Holger Hyeronimus, Jimmy Hartwig, Lars Bastrup, Felix Magath, vagy akár Horst Hrubesch...

A Dózsa hasonló kiesését, széttépését, megsemmisülését satöbbi, nem csak a közvélemény könyvelte el előre, hanem a legvérmesebb Dózsa drukkerek is.  Az első mérkőzés Göteborgban, és a várakozásoknak megfelelően a lilák nemhogy a félpályát nem tudják átlépni közel egy félidőn keresztül, hanem a tizenhatosuk előterének elhagyása is már fegyvertény. Mígnem az első félidő vége előtt nemsokkal a kiugró Nagy Lacit szabálytalanul szerelik. A legurított labdát pedig a középhátvéd, Kovács Józsi jó 20 méterről a kapuba ragasztja.
Magam ezekben a pillanatokban a Népstadion lelátóján ültem a Fradi-Bilbaón, a kor hagyományainak megfelelően egy fekete színű, sötétbarna műbortokos Sokol világvevővel. A gyepen épp eseménytelen percek zajlottak, én meg felugrottam, és toporzékoltam, mint a Milli Vanilli lelkes táncosai a legismertebb [egyetlen? - a szerk] klipjükben... A helyzet a második félidőre sem változott sokat, a Dózsa játékosai megszokták addigra, hogy a felezővonal elérhetetlen távolságra van. Aztán a félidő közepén bekövetkezett, ami végig benne volt a pakliban, Strömberg kapott egy kiugratást és a kifutó Szendrei mellett a hálóba bombázott. De a hátralévő 23 percben a házigazdák már nem tudtak újabb gólt szerezni, így az Újpest kedvezőbbnek tűnő (nem a kettejük szempontjából, hanem az előzetes várakozásokhoz képest) helyzetből várhatta a két hét múlva esedékes visszavágót.


Ahogy visszaemlékszem, sem én, sem pedig bárki más az akkori meccsrejárós cimbijeim közül (Bohóc, Zongora, „Hosszú” Csabi, a teltebb „Szakács” Csabi, a teljesség igénye nélkül) nem hitt a továbbjutásban. És minden körülmény ellenére már az ötödik percben előny a Dózsánál!! Törő kígyózik végig a félpályától, egy ügyes kényszerítőzés a tizenhatos előtt, majd mesterien perdíti el a labdát Wernesson mellett.

Nem sokáig örülhettünk, újabb öt perc elteltével Szendrei kiegyenlít a svédeknek egy olyan ritkán látható potyával, hogy ha lett volna akkor Eurosport, akkor decemberben egész hónapban azt mutatták volna a Watts Zap-ben. Az ember azt hitte, vége, a Dózsa ettől megroppan, de nem ez történik a folytatásban. Negyed órával később megint az isteni Törő, felsőléc egy olyan mozdulat után, amit csak ő tudott, és az érkező Kiss Sanyi pár lépésről befejeli a lepattanó labdát. És még mindig nincs vége!!! Az egész félidőből alig telik el fél óra és újabb Dózsa gól. Megint Törőcsiktől indul minden, ezúttal Kisznyér kapja a labdát, aki Kiss elé perdít. Sanyi meg begyalogol a kapuba a labdával!!! Tulajdonképpen káprázat volt az egész, ami addig történt. Utána „helyreállt” minden. A lilák 55 percre búcsút mondtak a felező vonalnak, feladtak minden támadási szándékot, sőt, a második félidő közepe táján a csatár, Nagy Laci helyett bejön a fentebb már említett vörös Szabó. De megvan a továbbjutás!
 A következő körben véget ért a mese. Soha nem volt olyan csapat a Földön a világ történelmében, amelyik repesett volna az örömtől, ha a Real Madridot kapja. Pláne, úgy nem, hogy a Göteborg után igazságosabb lett volna egy gyengébb csapatot kapni, pláne úgy nem, hogy az ellenfél olyan nevekből állt, mint a spanyol válogatott kapusa, Augustin, a félelmetes hírű és erejű Juanito-Santillana csatársor, aztán a teljesség igénye nélkül még Camacho, Isidro, Gallego, szintén a spanyol válogatottból, Metgod a hollandból és Uli Stielike a nyugatnémet nemzeti együttesből, és pláne, hogy a Dózsát addigra olyan példátlan sérüléshullám sújtja, hogy Temesvári helyett a csapatorvos állítja össze a kezdőt. A félidő közepén Törőcsik is megsérül, helyette a percember Árky jön. És mindezek ellenére a Dózsa 30 percen át tartja magát. Aztán Santillana a legnagyobbakra jellemző módon megvillan. Nyolc perc múlva egyenlít a Dózsa. Ismét Kiss Sanyit ölelgetik a társak. De pár perc elteltével megint a Madridnál az előny. A második félidő meg már tragikomikus. Kisznyért is le kell cserélni, ezzel nemhogy a cserelehetőségek fogynak el, hanem kiürül a kispad. A mérkőzésnek volt olyan pillanata, hogy azért állt a játék, mert egyszerre három lila mezes feküdt a földön és kért ápolást. Sajnos, a vége nem is lehetett más, a hosszabbítás perceiben jött a menetrendszerű játékvezetői segítség, Gallego kézzel vett át egy felívelést, az érkező Santillana meg közelről bepofozta.







Ezek után a visszavágó tényleg már csak formalitás. A kétgólos előny birtokában a Real ráül az eredményre. A lilák meddő mezőnyfölényben játsszák végig a mérkőzést, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az első félidő vége előtt Törő sérülése kiújul és le kell cserélni.

Mígnem a második félidő közepén Santillana lábára varázsolják a labdát és közelről nem hibázik. A történethez hozzátartozik, hogy a Real ebben a sorozatban egész a KEK döntőig megy, az Újpest után az Internazoinalén és az FK Austria Wienen keresztül. A döntőben meglepetésre a skót Aberdeentől kapnak ki. Akik az ezt követő évben a Megyeri útra látogatnak...


Az UEFA Kupában a tavalyi ezüst-, és bronzérmesek, a Fradi és a Tatabányai Bányász képviselik hazánkat.
Előbb nézzük a Bányászt. Belehúztak ők is rendesen a sorsoláskor. A francia AS Saint-Étienne gárdáját kapják, akik szintén világhírű játékosokkal rendelkeznek, akik rendszeres VB résztvevők, van köztük VB ezüstérmes is. Picit fussunk bele a névsorba. Castaneda kapus, Larios, Janvion, Genghini (az előző részben volt már róla szó, ő lőtte a legjobb négy közé a franciákat), és ott van az a Johnny Rep is, aki már két világbajnoki döntőn is játszott.

Platini már csak azért nincs köztük, mert ezen a nyáron igazolt a torinói Juventushoz. A Tatabánya sem ugyanaz volt már, mint egy évvel ezelőtt, mikor hazai pályán legyőzték a Realt. Dr. Lakat Károlyt Dalnoki Jenő váltotta a kispadon és ezen a nyáron igazolt Franciaországba a két világbajnokságon is szereplő karmesterük, Csapó Károly. A kinti, első mérkőzésen az akkori francia sztárcsapat sztárjátékosai 90 perc alatt eldöntik a továbbjutás sorsát. Johnny Rep pár perc elteltével megszerzi a vezetést egy kiugratás után. Nem sokkal később egy hasonló góllal Weimper Paripa is betalál, kiegyenlítve a hátrányt. Innentől kezdve a Tatabánya eléggé alárendelt szerepet játszik, de hősiesen kitartanak. Mígnem az utolsó negyed órára teljesen elkészülnek az erejükkel, elfogynak tartalékjaik. Kapnak három gólt, formalitássá téve ezzel a visszavágót.


A franciák elégedetten érkeznek a bányászvárosba, szemmel láthatóan csak az eredmény, illetve az előny megtartására rendezkedtek be, de a Tatabánya így sem jut velük semmire. A végeredmény egy felejthető, eseménytelen 0:0.

És a végére következzen a Fradi szereplése, ha már ezekben az időkben a kettősrangadókon is övéké volt a főmeccs.Ők az Athletic Bilbaót kapták.
Nekem ezen a meccsen egész egyszerűen ott kellett lennem. Egyrészt az imádott csapatom Svédországban játszott, meccsre pedig menni kellett, másrészt a lecke kész volt, a gimnáziumi felvételimet és az oda szükséges jegyeimet semmi nem zavarta és veszélyeztette, jó tanuló voltam, ezért édesanyám kiengedett ide is, harmadrészt, ha tehettem, soha nem hagytam ki, hogy az általam annyira rajongott Nyilasit és Ebedlit láthassam, negyedrészt jött a Bilbao és én látni akartam, hogy elverik őket. Nem tehetek róla, nekem a Bilbao legalább akkora, ha nem nagyobb fóbiát jelentett, mint az argentínok... Elöljáróban annyit el kell mondani, az első körben összehasonlíthatatlanul a Fradi kapta a legkönnyebb ellenfelet és az akkori erőviszonyokat mi sem jelzi jobban, a közvélemény egyértelmű Fradi továbbjutást várt el. A baszkok kapuját egy bizonyos Zubizarreta védte, a kispadon pedig valami Javier Clemente ült. De ők akkoriban még nem voltak akkora nevek, sőt, talán semennyire sem. Zubi előtt akkoriban a realos Augustin, Miguel Angel illetve Arconada előrébb álltak a spanyol válogatott kapusok rangsorában, ekkor még jó három évet kellett várnia a válogatottbeli fellépésére. Talán egyedül Dani (Ruiz-Bazán) volt nemzetközileg ismert a csapatból. Mennyire más világ volt, hogy magyar csapat egyértelmű esélyese már előre egy párharcnak, spanyol ellenfelével szemben... És a Fradi teljesítette is az elvárásokat, az eredménytől függetlenül, nagyon simán. Eleve Novák Dezső támadó szellemben küldte a pályára fiait, Nyilasiék az első félidőben elsőpőrték a baszkokat. Alig negyed óra játék után előbb Szokolai egy parádés csukafejessel szerzett vezetést, újabb negyed óra után a végig nagy kedvvel és lelkesen játszó Pölöskei tovább növelte az előnyt egy kiugrás után.

A Fradi folyamatosan kapujához szögezte ellenfelét, de újabb gól nem született. Nem baj, gondoltuk, majd a második félidőben. Sajnos, nem ez történt. A szünetben egy védőcserével stabilizálja a hátsó alakzatát a vendégcsapat, sőt, egyre bátrabban jönnek ki a szorításból. Mígnem alig negyed óra elteltével szépíteni tudnak, Dani beadása ajtó-ablak helyzetben talál 3 vendég támadót is, közülük Sola az, aki beveri a labdát Kakas hálójába. A Fradi mindenesetre magabiztosan megtartja előnyét, kérdés, mire lesz ez elég idegenben. Annyira azért nem voltak gyengék a spanyolok, hogy otthon ne tudnának bárkit is legyőzni, főleg, hogy csak egy pici gólt kellene szerezniük. A San Mames poklát meg már a Dózsa is megtapasztalta a közelmúltban, nem is egyszer... Ennek megfelelően a Bilbao pokolian bekezd, oly annyira, hogy Szabadi Lacinak egyszer gólhelyzetben kell mentenie, elsőre sikerrel. Aztán a 17. percben már eléggé ügyetlenül próbál szerelni a tizenhatoson belül, a skót McGinlay joggal ítél büntetőt. Ki más, mint Dani értékesíti a lehetőséget.

Kezd visszaütni a két héttel ezelőtt elszórakozott kétgólos előny. Sarabia a 20. percben alig fejel mellé, két perc múlva pedig Sola kapufát lő. És a Fradi váratlanul betalál, Szokolai teljesen egyedül vezette át az egész spanyol térfélen a labdát, társa nem lévén, lesz ami lesz alapon jó 20 méterről lövésre szánta el magát. Valami elemi erővel lőtte ki a jobb alsó sarkot. A gól kicsit lehiggasztotta a kedélyeket, de a félidő meddő spanyol mezőfölényben telt el. A második félidőben a baszkok mindent egy lapra feltéve rohamoznak, a Fradi egyre magabiztosabb kontrákkal tud operálni, Rubold majdnem meg is szerezte a vezetést egy óriási helyzetben, de lövése elkerülte a kaput. Az utolsó percekben jöttek az elképzelés nélküli felívelgetések, de eredmény nélkül. A vártnál picit nehezebben, de továbbjutott a Fradi!!
A következő körben jött az FC Zürich. A Dózsa-Real párosítás mellett úgy éreztük, a sors igazságot szolgáltatott a magyar klubcsapatoknak a nemzetközi kupákban. Könnyű és verhető csapatnak tűnt a kisebbik zürichi csapat, jöhetett volna ebben a körben nehezebb ellenfél is. Például a Girondins Bordeaux, az AS Roma vagy akár az FC Köln. Igazi sötét ló. Még különösebben ismertebb játékosuk sem volt, maximum a hozzám hasonló ínyencek ismerhették a svájci válogatottból Elsenert az 1981-as VB selejtezőkről, vagy Wynton Rufert, aki szintén pályára lépett ellenünk az év elején, mikoris az új-zélandi válogatott vendégei voltunk Spanyolországra készülvén. Aki jobban is utánanézett az aktuális ellenfélnek, azt is megtudhatta, egy bizonyos Walter Seiler épp vezette a svájci góllövőlistát. Bár az NB1-es ősz nem a Fradiról szólt összességében, de akkor még – szorosan tapadva az ETO-ra – a második helyen álltak, sőt, a mérkőzést megelőző hétvégén a DMVSC-t lépték le fölényesen 4:0-ra, Murai, Pölöskei, Nyilasi és Szokolai góljaival. Arról pedig nehogy elfelejdkezzünk, Novák kellemes problémáit az is tetézte, hogy két kapusa, Kakas és Zsiborás egyszerre voltak nem hogy válogatott formában, hanem egyenesen bombaformában..
Az első mérkőzésen, a Népstadionban, a Fradi az elvárásoknak megfelelően nagy rohamokkal kezdett.

A Zürich szemmel láthatóan rombolásra, a Fradi játékának a széttördelésére rendezkedett be. Szabadi futószalagon hagyta ki a kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb helyzeteket, miközben a svájciak alig negyed óra elteltével, Seiler révén, a semmiből betaláltak. A második félidőre érthetetlen módon egy teljesen enervált, elképzelés nélküli Fradit láthattunk. Ennek ellenére ugyanolyan váratlanul, ahogy a vendégek szereztek vezetést, Szokolai – ismét egy fejesből – egyenlíteni tudott.
A visszavágó előtt a főpróbán már nem teljesített olyan jól az FTC, mint két héttel ezelőtt. 4:2-re kaptak ki Pécsett egy, a Népsport által négycsillagosra értékelt mérkőzésen. Sőt, ha azt veszem, még egy héttel korábban az igencsak halovány Újpesti Dózsától is kaptak egy sima hármast, minden ellenük szólt. És a baljós előjelek, sajnos, be is igazolódtak. Az első meccshez képest a játék képe semmit sem változott. Az FC Zürich türelmesen, kényelmesen várta, hogy a vendégek rohamozzanak, hisz a Ferencváros volt lépéskényszerben. Ehhez képest erőtlenség, elképzelés nélküliség. És a második félidőben ismét Seiler talál a kapuba, csakúgy, mint az első meccsen. A Fradiban meg már nincs annyi, hogy egyenlítsen, vagy fordítson. nagy lehetőség volt ez az FTC-nek, mindenki bánatára nem tudtak élni a lehetőséggel. A Zürich a következő körben pedig simán pottyant ki a Benficával szemben.


Így ért véget a magyar csapatok számára az 1982/83-as kupaősz...
A VB után egy újabb „forradalmi” újítás a bajnokság lebonyolításában: 18-ról 16-ra csökkentik le a mezőnyt, ezt pedig úgy oldják meg, hogy az előző évben az addigi kettő helyett három csapat (név szerint a Volán SC, a Szeol AK és az Ózdi Kohász) esik ki, és egyedüliként csak az MTK-VM jut fel (kerül vissza) az első osztályba. Érdekesség, hogy majd egy év múlva a Szeged és a Volán csont nélkül, torony magasan jut vissza újra... Az előző évihez képest közel háromezer nézővel nő az átlagnézőszám. Azt, ugye, nem mondhatjuk, hogy a világbajnoki szereplés tornázott volna ennyit a látogatottságon, inkább arról van szó, hogy nőtt a színvonal, és ha lehet, a tavalyinál izgalmasabbra sikeredett a befejezés és az aranyhoz vezető út. Sokkal több gólgazdag mérkőzés volt, a gólátlag 2,95-ről 3,13-ra nőtt, mindezt úgy, hogy több mint 150 góllal kevesebb született összességében, ami nem csoda, ne feledjük a létszámcsökkentést. Különösen az előző bajnokság főszereplőinek, az ETO-nak és a Fradinak a csatárai voltak nagyon elemében. A Győrben továbbra is a Szabó-Szentes-Hajszán trió ontja a gólokat, plusz az új igazolás, Szepessy is jól illeszkedik  közéjük a góllövő cipőt illetően, míg a Fradinál Szokalai és Pölöskei van nagyon elemében, de a többi csatár, Murai, Kvaszta, vagy Szabadi is termel szépen, vagy jeleskedik az előkészítésben.

A Győr-Fradi gólpárbajra mi sem jellemzőbb, mint hogy a bajnokság végére mindketten 70 fölé jutnak (az ETO így meg sem közelíti az előző évadban elért száz feletti teljesítményét...), az utánuk következő csapat a Bp. Honvéd, mely "csak" 57 rúgott gólig jut. A Győr hazai pályán rúg kétszer hatost. Egyszer az újonc MTK-VM-nek, egyszer pedig a legutolsó fordulóban az addigra teljesen szétesett Újpesti Dózsának, háromszor rúgnak öt gólt, mégpedig a Békéscsabának, a DMVSC-nek és a Videotonnak, de még a bajnokság meglepetéscsapata, a Csepel is csak négy kapott góllal ússza meg.

Idegenben sem fogják magukat vissza a Rába-partiak: Fehérváron is öttel köszönnek be, Diósgyőrből pedig egy 3:7-tel jönnek haza. A Fradi pedig pályaválasztóként (ebben a bajnokságban a Népstadionban rendezték meg hazai meccseiket az Üllői úti szentélyük felújítása miatt...) rúg egy nyolcast a Békéscsabának, egyaránt 4:0-lal küldik haza a Haladást, a DVTK-t és a DMVSC-t. Idegenben már ennyire nem sziporkáznak, sőt Pécsett 4:2-re ki is kapnak. Ezek mellett a kettősrangadókon is parádéznak. 5:3 és 4:3 a Vasas ellen, igaz, kisebb arányban ( 3:2 és 2:1 ), de kétszer verik a Honvédot is, bár bombameglepetésre  ősszel kikapnak 3:0-ra az ezer sebből vérző Dózsától, de tavasszal őket is megverik a „visszavágón” 2:1-re.

Hiába kettejük csatársorainak egész éves sziporkázása, a házi góllövőlistákon mégis a két szellemi vezér, Hannich Péter (20 góllal) és Nyilasi Tibor (17 góllal) végez a legelőkelőbb helyeken. Az NB1  gólkirályi címét viszont Dobány Lajos, az  újonnan feltűnt tehetség, nyeri 23 találattal. A Dobány-történet érdekessége, hogy a tavaszi szezon kezdése előtt klubot vált, a PMSC-ből a Haladásba igazol és az őszi 13 góljához tízet szerez még új csapatában.
Ha már az FTC kapcsán érintőleges szóba került, jegyezzük fel: a kettős rangadók sokadvirágzásukat élik. A Fradi jó szereplése különösen vonzza a nézőket. Változatos, gólgazdag meccseket produkálnak, négyük közül messze ők teljesítenek a legjobban. A képzeletbeli dobogó második helyét igen nagy meglepetésre az Ú. Dózsa szerzi meg, főleg amiatt, hogy a Fradi és a Vasas ellen is egy győzelem és egy vereség van a tarsolyban, a bajnokság egyik éremaspiránsát, a Honvédot kétszer is megverik.

Az őszi bajnoki cím, annak ellenére, hogy a Fradi és a Honvéd nem nyújt rossz teljesítményt, az előző év bajnokának, az ETO-nak és a váratlanul jó eredményt produkáló Csepelnek a párharcai között dől el. És, bár ezt a bajnoki címet is mindenki előre odaadta volna a Rábának, nagy meglepetésre Keszthelyi Mihály fiai végeznek a dobogó tetején az ősz végén.

Egy új generáció van kibontakozóban, minden adott, hogy Mészöly a már-már szükségszerű fiatalítást a Győr-Csepel páros játékosaiból valósítsa meg. Az ETO a már említett Szepessyn kívül új nevet nem termel ki az egy évvel ezelőttihez képest, de a Csepel által új nevek kerülnek be a köztudatba: Kovács Attila a kapuban, de még a tartalékja, Gendúr is biztos pontnak tűnik, Kőhalmi Gábor és Gálhidi György a védelemben, Mészöly Pál és Kelemen Gusztáv a középpályán, Lazsányi Lászlóval együtt, Tulipán Mihály, Dékány "Deka" Gábor és Budavári László.

Ezekből Mészölyt és Kelement minden fradista kötelező jelleggel ismeri. Előbbi, például, a ferencvárosiaknak örök és szép emlékű, Dózsa elleni 7:1-en alkotott felejthetetlent, utóbbi az Ebedli, Nyilasi, Viczkó, Takács, Onhausz, Rab fémjelezte generáció tagjaként a KEK-döntős csapat tagja volt. Végül is a Kapitány nem számol a csepeli különítménnyel számottevően, ők majd inkább a későbbi olimpiai válogatott gerincét alkotják. És ki tudja, milyen karriert futhattak volna be, ha a csepeli játékosok jó része nem lett volna a következő bundabotrány fővádlottjai között... Ez egy későbbi történet, ettől függetlenül tavaszra elfogy a Csepel lendülete. Kétszer kapnak öt gólt, a Fáy utcában 5:2, Kispesten 5:3 a vége, a bajnokság végére a negyedik helyre esnek vissza, a Dózsát még épphogy megelőzve. Hasonló  vesszőfutáson megy keresztül a szezon második felére a két kieső. Az őszt a Debreceni MVSC még a hetedik helyen zárta. Tavaszra kilenc zakót szedtek össze, a PMSC a végére lehajrázta őket.

A Békéscsaba az őszi tizenkettedik helyről zúg ki toronymagasan, illetve alacsonyan, a Lokihoz képest is 8 pont hátránnyal. És hogy mindez miért különösen érdekes a sorozatunk szempontjából? Mindkettőnek két válogatott játékosa van, a sárga-kékeknek Sallai Kicsi és Kerekes Guriga, a viharsarki liláknak Pásztor József és Kerekes Attila...
A Budapesti Honvéd stabilan tartja a tavasszal az őszi formáját, ez a végelszámolásnál elég a bronzéremhez. A Csepel bukásával az ETO látszólag ellenfél nélkül marad, de a tavaszi szezonra az FTC megtáltosodik, tavasszal nem szenved vereséget, 12 győzelmét mindösszesen csak 3 döntetlen csúfítja el. Ebben a bajnokságban is egy Rába ETO-Ferencvárosi TC mérkőzés dönt, ezúttal Győrben, a 26. fordulóban. Mindketten kedvező előjelekkel várják az évtized meccsének is kikiáltott mérkőzést. Az előző fordulóban az ETO Póczik és Hajszán góljaival nyer simán Nyíregyházán, míg a Fradi 5:2-re veri a kieséstől menekülő Pécset, visszavágva ezzel az őszi 2:4-ért, így továbbra is csak egy pont a különbség a két csapat között.
Előbb egy mesés szóló végén, majd Pogány buktatásáért megítélt büntetőből, Nyilasi révén 0:2 a Fradi javára. Aztán Szentes Lázár szépít, majd egy kétséges körülmények között megítélt tizenegyesből Hannich Péter egyenlít. Egy hasonló kamu büntető, Szabadi Csávó repül el a semmiért a Rába árterébe, máris ferencvárosi előny, de a végén egy Burcsa Győző parádé, és újra döntetlen az állás.


Ott, akkor, tulajdonképpen még nem dőlt el semmi, de a végén mindkét csapat hozta a kötelezőket. A Fradi az utolsó fordulóban 1:1-et játszik Csepelen, ami tulajdonképpen nem oszt, nem szoroz már, de az ETO lelépi a Dózsát, egy hatost rúgva nekik, ezzel végleg pontot téve a történet végére. És ezzel megint bajnok a Rába ETO, megismételve a tavalyi szereplést, első vidéki csapatként, amelyik duplázni tud.

Tehát első lett a Rába ETO, jövőre megint ők indulhatnak a BEK-ben, ezüsérmes a Ferencváros, a bronz a Bp. Honvédé lett, így övéké az UEFA Kupa indulás joga.

A Magyar Népköztársasági Kupát az Ú. Dózsa nyeri, miután a döntőben 3:2-re múlják felül a Honvédot.


Az Újpesti Dózsa ezáltal ismét kvalifikálta magát a jövő évi KEK küzdelmekre. Idén ősszel erről külön megemlékezünk majd az Osztálynapló sorozatunkban.

Az Év Labdarúgója Kardos József (Újpesti Dózsa) lett.

És még egy apró, de nem jelentéktelen történet ebből a bajnokságból. Csepelen, az utolsó fordulóban, 1983. június 11-én lépett utoljára pályára magyar bajnoki mérkőzésen Nyilasi Tibor, a kor egyik legmeghatározóbb játékosa.

Merítési lehetőség, tehát, volt szép számmal, a következő részben megnézzük, Mészöly Kálmán hogy vitte végbe a fiatalítást a nagyválogatottnál, illetve Mezey György mire ment a hátországgal az olimpiai selejtezőkön.

Nos, az előző részben már jeleztem, az NB1-ben új színek, új tehetségek tűntek fel, akikről annak idején azt hittük, ők váltják majd meg a világot, ők lesznek az új sikerek bázisai (valljuk be, páran a mexikói VB szintén felejthetetlen selejtezőiben oroszlánrészt vállaltak), és ők repítik ki az Olimpiai Válogatottat Los Angelesbe.
Az A-válogatottnál Mezey György volt Mészöly Kálmán elsőszámú jobbkeze, teljesen adott volt, hogy ő kapja a feladatot. Merítenie volt honnan és kimondott cél volt, hogy ne csak az olimpiára jussunk ki, hanem egyfajta B-válogatottként futószalagon szállítson játékosokat a nagycsapatba, ahol már a fiatalítás elodázhatatlan volt.

A teljes, kerek történethez tudni kell: az olimpiai tornákon a labdarúgás kicsit másként nézett ki akkoriban. Egyrészt nem korosztályos rendezvény volt, mint manapság, másrészt az Olimpiai Eszme szellemében inkább az úgynevezett amatőr státuszú játékosoknak szánták.
Ugyebár hazánk – a szocialista béketábor oszlopos tagja, csakúgy, mint a szovjet, bolgár, lengyel, ndk-s satöbbi baráti ország – összes játékosa ún. bújtatott állásban volt. Ami azt jelentette, hogy mindenkinek volt ugyanúgy munkakönyve (persze, hogy volt, Nyilasi, Ebedli, Törőcsik hülyén is nézett volna ki közveszélyes munkakerülőként...), de gyakorlatilag mindenki hivatásszerűen (értsd: profin) játszott.
Csak hát – a példa kedvéért – mikor Viczkó Tamás a Fradiból a Dózsába igazolt, élelmiszeripari szakszervezeti bizalmiból kinevezett polgári alkalmazottként portás lett a Dózsa Eötvös utcai székházában, Emmer, P. Nagy és Lakatos meg segédvájár a Tatabányai Szénbányáknál, Pintér, Lukács és Pál meg rakétaolajozó valamelyik eldugott falusi légvédelmi bázison.
Nyugat-Európában viszont már évtizedek óta dúlt a vadkapitalista profizmus, a játékosok pedig hivatalosan is labdarúgóként keresték kenyerüket.
Nos, ez akkor még nem annyira fért össze a coubertini eszmékkel, ezért hoztak egy kurta-furcsa szabályt: az nem számít profinak – legyen az a Varsói Szerződés, a NATO, vagy akár semleges ország labdarúgója –, és így szerepelhet az Olimpián illetve pályára léphet a kvalifikációs küzdelmekben, aki nem szerepelt a megelőző labdarúgó világbajnokságon illetve annak a selejtezőiben.
Maradjon köztünk,  a világ labdarúgása – főleg a fentiek miatt – teljesen beállt kétpólusúvá: míg a VB-ken a nyugati, az olimpiákon a keleti ("baráti") országok szerepeltek eredményesebben. És, talán az sem véletlen, hogy a los angeles-i kvalifikációs sorozatra egy selejtezőcsoportba kerültünk Bulgáriával és a Szovjetúnióval, hozzánk sorsolva Görögországot, akik 1968 és Panagulisz óta kacérkodtak a Varsói Szerződéssel és a KGST-vel.
Ha már így elkalandoztunk az aktuálpolitika és a történelem útvesztőiben, ugyanígy érdekes, hogy egy selejtezőcsoportba került az NDK és Lengyelország (1976-ban pont ők ketten játszották a döntőt, míg 1980-ban az NDK megint döntős volt), megkapták maguknak a politikailag szintén kétes hovatartozású Finnországot, és még lehetne szemezgetni a csoportbeosztások közül. Ráadásként még a mi csoportunkba besorsolták Törökországot is, akiknek az első dolguk volt, hogy a görögök miatt visszalépjenek.
Az igazság az, hogy az Olimpiai Eszme addigra a velejéig rohadt, 1980-at a fél nyugati világ bojkottálta, mert Brezsnyevék nem akarták Misa Mackót lecserélni egy afgán agárra, 1984 meg megint egy külön történet volt: a négy évvel korábbi „bosszúja”, de míg 1980-ban a NATO tagállamok tökösen belemondták a világ képébe, hogy Afganisztán Szovjetúnió általi katonai megszállása az akadály, addig mi 1984-ben himi-humi gazdasági okokból maradtunk távol. Ezzel a két olimpiával valami végleg megszűnt, az 1996-os helyszín odaítélése már csak hab volt a tortára.

Mezey keze alatt tűnt fel (a teljesség igénye nélkül) Kovács Attila, Disztl Péter és Andrusch Csufi a kapuban. Közülük Kovács Attila története az 1984-es bundabotránnyal és eltiltásával megérne egy külön cikket is: semmivel sem volt ő rosszabb, bűnözőbb a többi kortársánál, egyszerűen csak – azon felül, hogy rosszat tett – rosszkor volt rossz helyen, talán ha nem a Csepel kapusa, hanem..., kellett egy bűnbak, kellett valaki, aki egyszemélyben elviszi a balhét. Mezey György, mikor csillaga a legfényesebben ragyogott, kezében az ország labdarúgásának teljhatalma, akkor sem tudta sem az OTSH, sem az MLSZ elsőszámú embereinél visszakönyörögni az örökös eltíltásból.

A védelemben az újraaktivált Paróczai, a tehetséges ifjú titán, Paróka kispesti csapattársa, Nagy Antal, a csepeli különítmény: Kőhalmi, a betonkeménységű, de ugyanakkor zseniálisan letisztult középhátvéd, balján Gálhidi Györggyel. Róth Antal, Kardos József, Csuhay, aki Gavrilo Principet meghazudtolva gyílkolt Szarajevóban, Péter Zoli, aki Hamburgban büntetett később, illetve a szombathelyi Vörös Csaba.
A középpályán a sokadvirágzását élő Kelemen Guszti és Godán Lajos Csepelről, Hannich Péter, akinek ideje volt már végre berobbanni, Gyimesi, akinek zsenialitását csak Détári Döme nyomta el Kispesten, Hannich szellemi és szakmai ikertestvére, Burcsa Győző, és egy pontrúgó zseni, Kisznyér Sándor a Dózsából.
Csatárposzton sem győztünk válogatni és kapkodni a fejünket. Szabó Ottó és Hajszán Győrből, Kiss Sanyi a Dózsából, egy komplett csepeli csatársor: Tulipán Mihály, Dékány Gábor és Budavári László. A pécsi Mészáros Feri már csak a ráadás. És akkor majdnem megfeledkeztem Dajka Laciról és Esterházy Marciról.

A hétvégén tartottunk egy kerti medencézést és sütést a szerkesztőségi tagokkal, már aki ráért és tiszteletét tudta tenni. A pácolt tarján és a sörön kivül mi más lehetett volna épp a téma, mint a labdarúgás. [tippem lenne még - a szerk.] Kispesti barátom, Nóbádi íz der Végh Antal Miért beteg a magyar futball? című örökbecsű eposzát bújta a BKV átszállások útvesztőiben. A könyvnek aktualitása van/volt a cikkemhez kapcsolódóan. A Wikipédia emígyen emlékszik meg a könyvről:
„1974-ben jelent meg talán legnagyobb vitát kiváltó, az egész magyar közvéleményt megmozgató szociográfikus esszéje, a Miért beteg a magyar futball? Véleménynyilvánításra késztető, állásfoglalásra kényszerítő, az egész ábrázolt világot modellértékűen tárjta olvasói elé, őszintén felfedve a gondokat, megoldásra váró kérdéseket; szenvedélyes gondolkodásra és vitára ingerelt.”
Nos, az alábbi sorok ebben a könyvben jelentek meg:

Hogy voltak-e egyéniségek a magyar labdarúgásban? Én 1983/84-ről beszélek most és közel két oldalon keresztül sorolom, hogy igenis voltak. A mai eszemmel Végh Antaltól eretnekség, polgárpukkasztás volt ezen sorok papírra vetése. Maradjunk annyiban, tényleg szenvedélyes gondolkodásra ingerel...)

És hogy Mezey játékosaiból ki maradt a válogatott környékén? Az is nemsokára kiderül majd, de nem meglepő módon elég nagy lesz a név szerinti egyezés azok között, akiket itt felsoroltunk, és akik majd jó másfél év múlva kiviszik a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóba.
A történetünk szempontjából nem másodlagos, mit is ért el ez a garnitúra. Úgy lettünk csoportmásodikok, hogy azonos pontszámunk volt a Szovjetúnióval, de rosszabb lett a gólkülönbségünk. A történetnek két diszkrét bája van. 1983 szeptember 7-én sorsdöntő mérkőzést vívunk a szovjetekkel a Népstadionban, igazi ki-ki meccs. De ez csak az előmeccs. A főmeccsen Mezey György az A-válogatott kispadján is debütál, az NSZK ellen. Itt ki kéne jutni az olimpiára, ott meg mégis csak egy újdonsült szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzéséről van szó. Aznap este így állt fel a két magyar válogatott:
O: Kovács A.- Jancsika, Kőhalmi, Nagy A., Gálhidi - Kelemen, Borsó (Dobány), Pogány-Tulipán (Mészöly), Dékány, Hajszán
A: Zsiborás - Farkas, Kardos, Róth, Varga J. (Péter) - Garaba, Burcsa, Nyilasi, Csongrádi - Szokolai (Mészáros), Dajka.
Ha nincs ez a furcsa kettősség, meglehetett volna. A Szovjetúniótól kikapunk, az NSZK ellen ikszelünk. Az előmeccsen Litovcsenkó, Alejnyikov az ellenfélnél, a nagymeccsen egyik Förster, másik Förster, Hansi Müller, Briegel, Völler, Matthaus. És legyen okos a szövetségi kapitány, ha egy nap, egy helyen, egy időpontban kell felvonultatnia két csapatot.
Aztán majd a moszkvai visszavágón mi nyerünk, de a szovjetek már csak arra vigyáznak, a gólkülönbség ne forduljon át a mi javunkra. Ezt a mérkőzést egy április 25-ei napon játszották. Kevesebb mint egy hónapon belül, május 16-án Buda István, az OTSH elnőke bejelenti: csakúgy, mint az összes többi szocialista ország (az egyszem Románia kivételével), Magyarország sem indul a nyári ötkarikás játékokon.
A Szovjetúnió helyett az NSZK olimpiai válogatottja ugrik be, nekünk meg volt egy jó évünk a hátország kiépítésére és stabilizálására.
Sajnos kénytelenek voltunk a történet végigvitele miatt már 1983-ról 1984-re is átugrani, de ne feledjük, időben még csak 1982 őszét tapossuk, nézzük a nagyválogatottat, hogyan és kik szerepeltek a spanyolországi világbajnokság után. 
Ugyanúgy, mint ahogy az előző selejtezősorozatban, a szakmai most is stáb úgy dönt, egy naptári év alatt kívánjuk lejátszani az összes EB-selejtezőt, ahol ismét Anglia vár ránk, a dánok, a görögök és a luxemburgiak társaságában. Így 1982-t úgy zárjuk, hogy nem játszunk tétmeccset. Viszont kapunk két előkészületi meccset. Egyet egy nagyon gyenge török válogatott ellen (ne feledjük, hogy a törökök akkor még sehol sem voltak a világ labdarúgásának térképén), egyet pedig egy nagyon erős ellenfél, Franciaország ellen.  Ne feledjük, a franciák pár hónappal azelőtt a VB egyik legjobb meccsét játszották, alig két évvel később meg lefocizták Európát.
A törökök elleni meccs Győrben került megrendezésre, annak rendje és módja szerint, az elvárásoknak megfelelően, lefociztuk őket. És a Kapitány hol és mikor kezdje az új csapat építését, vagy legalábbis az „új generáció” beépítését, ha nem egy ilyen csapat ellen. Újoncként mutatkozik be Csonka Gyula Győrből, Tulipán Mihály és  Budavári László Csepelről, Kiss Sándor pedig az Újpesti Dózsából. A válogatottban először áll össze a Hannich-Póczik-Burcsa álom-középpályássor, a debütálók közül góllal mutatkozik be Budavári és Kiss is. Nézzük meg a gólokat is.

Tulipán Mihály, a sors nagyon keserű fintora

Kupagyőztesként, a Bursaspor szurkolóinak a vállán

Pár szóban emlékezzünk itt meg Tulipán Mihályról, sajnos az Osztálynaplóban nem lesz róla külön blokk. 30 évvel ezelőtti hibámért mea maxima culpa. Misi a kor egyik meghatározó játékosa volt, nem csak rajta múlt, hogy nem lett annyira (el)ismert, hogy ma sokkal többen kapják fel a fejüket a neve hallatán. Az MTK-VM csapatában kezdte a labdarúgást. Az 1976–77-es Kupagyőztesek Európa Kupája sorozatban a negyeddöntő két mérkőzésen szerepelt, a későbbi győztes Hamburger SV elleni találkozókon. Ezt követően a Csepel labdarúgója lett. Itt legnagyobb sikere az 1982–83-as idényben elért bajnoki negyedik helyezés volt. 1985 nyarán mint a Csepel SC házi gólkirálya (5 góllal) szerződött a török elsőosztályú Bursaspor csapatához a békéscsabai Kerekes Attilával egyetemben. A „szigetiek” elsősorban a gyorsaságát sajnálták, amikor távozott tőlük. Csatárként számítottak rá a törökök is, de a hozzá fűzött reményeket valószínűleg nem teljesen válthatta be, mert mindössze 3 gólt szerzett a bajnokságban. A Bursaspor szurkolói mégis a mai napig félistenként emlékeznek rájuk, örökre beírták magukat a bursai zöld-fehérek történelemkönyvébe! 1986-ban vezérletükkel, történelmükben először, elhódították a török kupát, az Altayt verték 2:0-ra a döntőben. Az első gólt Misi rúgta. És...szűk két héttel a döntő után a Tulipán család résztvett egy hajókiránduláson, a Bursától kb.25 km-re nyugatra található Uluabat tavon. A tóra és a kirándulóhajóra hirtelen lecsapott egy nyári vihar. A komp felborult. Tulipán Mihály fiát kimentik, de ő, feleségével együtt, a habok közt leli halálát. 31 éves volt csak.)

A következő előkészületi meccsen, mint már említettem, a törököknél jóval erősebb franciák következtek. Tökéletes kombó, ők ketten. Egy gyengébb az újak beépítésére, és egy jóval erősebb, lemérni, most hol is járunk. Nem lövök le nagy poént, kikaptunk 1:0-ra.


Ne feledjük, az előző VB negyedik helyezettjeivel, a következő EB győzteseivel játszottunk. Hogy mennyire jó úton jártunk (más kérdés, igazándiból nem éltünk, és semmire nem mentünk vele...), mi sem jelzi jobban: a gall kakasosoknál ezen a meccsen a cserékkel együtt összesen tizenöten léptek pályára. Ebből tizenketten VB résztvevők voltak előzőleg, nyolcan meg EB győztesek lettek, közel két évvel később.
A franciák nem tudtak a terveik szerint játszani a Parc des Princesben az alapvetően  védekezésre berendezkedő – ez inkább hozzáállás volt, posztok szerint inkább az akkori kor szellemének megfelelő, klasszikus 4-3-3 – magyar csapat ellen. Közel sem hozták azt a játékot, amit Platiniéktól láthattunk a VB-n.

A második félidőben aztán a franciáknál újonc Roussey (aki néhány hete még a Tatabányának lőtt gólt) vezetést szerez. Mészöly cseréivel felélénkül a támadójátékunk, bár addig sem játszottunk alárendelt szerepet. Behoz két játékszervezőt, a csepeli Kelement és a tatabányai Csapót, és behoz két friss csatárt, Fazekast és Törőcsiket, de az egyenlítést nem sikerül megszerezni. Marad a végeredmény.
Öszességében (1 győzelem, 1 vereség) nem zárjuk rosszul az 1982-es fociőszt, pláne nem a mutatott játék miatt, körvonalazódik valami új hadrend féle is, és a Kapitány bevet pár tehetséges újoncot.
1983 januárját egy egyiptomi edzőtáborozással  kezdjük, felemás eredményekkel. Egy 1:0-ás vereség, egy 2:0-ás győzelem. Bár a létező legerősebb kerettel megyünk, Mészöly nem hív be olyat, aki még nem lépett pályára címeres mezben, csak az idegenlégiósaink maradnak ki. Ezek ellenére sem vállaljuk be, hogy hivatalos, országok közötti mérkőzések kerüljenek lejátszásra. A vereséget a helyi A-válogatottól szenvedjük el, és az olimpiai válogatottjuk felett aratunk diadalt. Egy hónappal később – ebből se vonjunk azért le túl messzemenő következtetéseket – 4:0-ra kiütjük a Megyeri úton a gyakorlatilag az osztrák válogatottal szinte egyenértékű Austria Wient, különösen Nyilasi van nagyon elemében, mesterhármast rúg. És jöhet az a Luxemburg, aki addigra három papírforma vereséget gyűjtött be, a dánoktól, a görögöktől, a Wembleyben pedig egy kilencest kaptak. A mérkőzés előtt a helyi lap próbálta humorosan felfogni a helyzetüket, azt írták, egyelőre ugyanannyi pontjuk van, mint a magyaroknak, csak nekünk jobb a gólkülönbségünk...
És hogy ez a mondat sarkallta-e a házigazdákat? Nem tudni, de az biztos, már a harmadik percben, váratlanul megszerzik a vezetést. Verejtékesen próbálkozunk, ők hősiesen védekeznek. Nagy nehezen, csak az első félidő végére sikerül megfordítani az eredményt, Póczik és Nyilasi révén. A második félidő elején aztán jön Pölöskei, már 3:1. Aztán öt percen belül ismét egy érthetetlen védelmi megingás és luxemburgiak szépítenek. A házigazdák nekünk pontosan kétszer annyit rúgtak ötven perc alatt, mint előtte az összes addigi selejtező mérkőzésük alatt. Igaz, a végére helyreáll a világ rendje (Hannich illetve Póczik még kétszer), 2:6 a vége. Talán ez volt az első olyan mérkőzés, ahol az ember elgondolkodott, talán a védelmünk az, ahol Mészöly nem jár jó úton az átalakításban. Tóth Jokka még biztos pont, de lassan meg kell majd találni a helyettesét, Kerekes Attila nagy úr Békéscsabán, de neki csak egy összeszokott védelemben szabad játszania, egész egyszerűen nincs meg a karizmája ezen a szinten egy védelmet vezérelni, az ősbalhátvéd, egerszegi Péter Zoltán másik oldalon történő szerepeltetése meg esetlegesnek tűnik.

92 szereplés után ezen a mérkőzésen köszönt el a címeres meztől Fazekas László. Híresztelések szerint összekapott Mészöllyel a lecserélése miatt, a Kapitány meg hanyagolta a további szerepeltetését...
Luxemburg után a portugálok vendégei voltunk egy felkészülési meccsen, egész pontosan négy nappal a következő, luxemburgiak elleni budapesti selejtező előtt. Annak ellenére, hogy a következő EB egyik meglepetéscsapata voltak, Eusebio óta nem voltak tényezők a futballtérképen.

És valljuk be, a közvélemény csalódásnak tekintette a gólnélküli és gyakorlatilag teljesen eseménytelen meccset. És valahogy megint a védelem, az esetleges probálkozás, pedig, mint már az előző részben írtam, micsoda merítési lehetőség lett volna a hátországból. Visszakerül Martos és Kocsis. Utóbbi már akkor nem járt távol attól, hogy végleg szögre akassza cipőjét, három év után aktiválta őt újra Mészöly. Talán, nem a legátgondoltabban...
Aztán újra Luxemburg, megint 6:2, de sokkal magabiztosabban, meggyőzőbben. Ezért ne legyünk ünneprontók, most csak amolyan nagyon halkan jegyezzük csak meg, Martos és Kocsis Pista helyére Péter és Kerekes vissza, nem csak rajtuk múlott, megint kaptunk két gólt... 3:0 után, másfél perc alatt.

"Nem azért vesztettük el a döntőt, mert jobbak voltak a németek, hanem mert 3-2 után Mervyn Griffiths azt hitte, hogy május 1-je van, és elkezdte lengetni a zászlót" - reagált Buzánszky Jenő az Origónak a walesi játékvezető kitüntetésének a hírére. "Utólag a németekkel is megnéztük a gólt videón, és mindenki egyetértett, hogy jó fél méter hátrányból indult Puskás. A játékvezető el is engedte őt és meg is adta a gólt, csak amikor Griffiths lengetni kezdett, visszavonta."
Az Aranycsapat 49-szeres válogatott játékosa szerint nem azért veszített a magyar csapat a döntőben, mert rosszul játszott, hanem mert a brit bírók nem engedték nyerni.
"Én be tudom bizonyítani, mert 1950-től 1962-ig be van kötve az összes Népsport, hogy pontosan mi történt velünk a világbajnokságon. A vb öt mérkőzésből állt, mi pedig négy alkalommal is brit bírót kaptunk. Ilyen szerintem még soha nem esett meg előtte és azóta sem a sporttörténelemben. Ez vajon véletlen volt, vagy a 6-3 és a 7-1 visszavágása?" - panaszolta Buzánszky.

A Dél-Korea elleni 9-0-s csoportmeccset francia bíró vezette, majd az NSZK elleni 8-3-nál ugyanaz az angol William Ling volt a vezetőbíró, mint később a döntőben, az egyik partjelző itt is, ott is a pénteken emléktáblát kapó walesi Griffiths volt. A brazilok elleni negyeddöntőben (4-2) Ling asszisztensként közreműködött, a meccs játékvezetőjének pedig a szintén angol Arthur Ellist jelölték. Az Uruguay elleni, hosszabbításos elődöntőben (4-2) Griffiths újra szerephez jutott, ezúttal mint vezetőbíró.
"A 8-3-as győzelmünknél Puskást hagyták szétrúgni, aztán a brazilok ellen Bozsikot kiállította a bíró, Tóth Jóskát pedig úgy megrúgták, hogy a végén le kellett mennie. A világ megelégelte, hogy a csonka Magyarország laposra ver mindenkit" - tette hozzá Buzánszky.


 


 A Dorogon élő legenda úgy érzi, a döntőben korrekt játékvezetésre lett volna szükség. "A második bekapott gólunknál egy szöglet után Grosics kiment megfogni a labdát, de a kezénél fogva félrelökték, én pedig azóta is mérges vagyok, mert a német lövést követően, a gólvonalon súrolta a lábamat a labda. Grosicsot nem lett volna szabad megtámadni, a bíró mégsem ítélt semmit. Az angolok kerestek valaki olyat, aki tehet azért, hogy Anglia labdarúgása ne kerüljön a világ legalsó fokára. A játékvezetőiknek ezért valamit produkálniuk kellett, elsősorban a magyarok ellen. A brazilok elleni volt életem legdurvább meccse, a döntő pedig a legnagyobb csalás, mert nagyon egyoldalúan vezették."


 A vb második legjobb játékosa a magyarok mellett A Puskás mögött és Kocsis előtt a vb második legjobb játékosának megválasztott Juan Schiaffino szerint egyértelmű, hogy a magyaroké volt a világ legjobb csapata. "Állítom, hogy a magyarok idegfáradtságuk miatt vesztettek a döntőben a nyugatnémetek ellen. Ezt éreztük mi is az osztrákok elleni mérkőzésen. A kétórás megerőltető küzdelem nem múlhatott el nyom nélkül. A magyar csatároknak még így is rengeteg gólhelyzetük volt, de nem tudták kihasználni. A játékvezető is a magyarokat sújtotta téves ítéleteivel. A kiegyenlítő gól teljesen szabályos volt. A magyar válogatott kétségtelenül a torna erkölcsi győztese és méltán tartja őket egyhangúlag mindenki a világ legjobb csapatának" - nyilatkozta korábban a címvédő uruguayi csapat labdarúgója.

 

 


 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megható volt ,hogy nem csak csapattársai ,de kortársai is ott voltak...
Nem sorolom a csapatok képviselőit ,személyeket, együtt volt mindenki... a MAGYAR LABDARÚGÁS egyik KINCSÉT búcsúztattuk 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A balatonlellei születésű Kovács József tizenöt évesen lett a Videoton (akkor még a VT Vasas) igazolt labdarúgója. Alig múlt tizennyolc, amikor az NB1-ben is bemutatkozhatott.


 Egy 1975-ös Videoton-FTC mérkőzésen

 


1980-ban igazolt az Újpesti Dózsához. Öt szezont töltött el a lila-fehéreknél, 80 bajnoki talákozón lépett pályára, gólt nem szerzett.
1983 tavaszán így vallott magáról.


A Dózsával két Magyar Kupát (MNK) nyert, tagja volt a KEK negyeddöntős csapatnak. 1985-ben, harminchat évesen fejezte be aktív játékos-pályafutását.



Kovács József 1971 és 1979 között 18 alkalommal szerepelt a válogatottban.
Tagja volt az 1972-es európa-bajnoki 4. helyezett válogatott keretnek, de mérkőzésen nem lépett pályára. Ugyanebben az évben a müncheni olimpián ezüstérmet szerzett a csapattal, itt két csoportmérkőzésen szerepelt.
Utolsó mérkőzését magyar pályán 1985 június elején játszotta a Megyeri úton. A magyar labdarúgásból nyomtalanul eltűnt. Hatalmas űrt hagyott maga után, hiszen tudását kamatoztathatta volna mind a Videotonnál, mind Újpesten, mind a válogatottnál. Kovácshoz hasonló kaliberű játékos nem terem minden nap a bokorban.

Itt véget is érhetne megemlékezésünk Kovács Józsefről. Csak szöget ütött a fejembe, hogyhogy egy ilyen formátumú játékos egyszercsak eltűnik a színről. Úgy éreztem, meg kell keresnem őt, beszélnem kell vele, meg kell kérdeznem, mi lett vele. Persze, a T. Olvasó a legfontosabb, de magamnak is tartoztam annyival, hogy az egykori kedvencemről megtudjam, mi történt vele pályafutása után, miért tűnt el. 

Egy hangulatos budai kávézóban beszéltük meg a találkozót. Én a péntek délutáni csúcsforgalomnak köszönhetően pár percet késtem, ő már ott várt egy csendes sarokban. Felismertem elsőre, nem változott semmit, csak haja lett ősz színű.

– Józsi, bár a telefonban a "mi lett vele" témakört harangoztam be, de ha megengeded, a pályafutásoddal kapcsolatban is feltennék pár kérdést, kihasználva a lehetőséget. Rendben?

– Persze, kérdezz csak bátran.

– Köszönöm, akkor vágjunk is bele. Annyit tudni rólad, hogy balatonlellei születésű vagy, és tizennégy évesen lettél a Videoton, illetve az akkori VT Vasas igazolt labdarúgója. Hogy kerül egy tizennégy éves kiskamasz Balatonlelléről Székesfehérvárra?

– Ez a történet valamelyest köthető rokoni szálakhoz is, és a pályaválasztásomhoz is. Az általános iskola elvégzése után Székesfehérvárra jelentkeztem műszaki szakközépiskolába, ahová fel is vettek. Nagybátyám, Bognár Ferenc, pedig Fehérváron kergette a labdát, így a helyzet adott volt, hogy én is ott kezdjek focizni (Bognár Ferenc neve talán ma már keveseknek mond valamit. 1956 és 1969 között közel 300 mérkőzésen játszott a Vadásztölténygyár - a Videoton formális elődje - csapatában. A védő utolsó idényeiben csapatkapitány volt, sőt, a jelenlegi Sóstói Stadion első gólját ő szerezte szabadrúgásból. Pályafutása után is a csapatnál maradt egész életére, különböző vezető posztokat töltött be - a szerkesztő megjegyzése)

– Azt sem sokan tudják rólad, van egy olimpiai ezüstérmed.

– Az életem egyik legnagyobb élménye volt szerepelni a müncheni olimpián. Két mérkőzésen szerepelhettem jobbhátvédként, vagyis inkább jobboldali középpályásként, Illovszky Rudi bácsi ezen a poszton számított rám. Valahol csalódás volt az ezüst, picit mindannyiunknak, de a közvéleménynek mindenképp. Addigra már volt labdarúgásban három olimpiai aranyérmünk, mindenki a negyediket várta tőlünk. A döntőig minden simán ment, sőt, a döntő első 45 percéig is. Szegény Várady Béci góljával még 1:0-ra vezettünk, aztán fordítottak a lengyelek. Nem mentségkeresés gyanánt mondom, mert mi sem álltunk gyenge erőkből, de azok a lengyelek fantasztikusak voltak. Akkor lépett először nemzetközi színre az a garnitúra, melyet olyan nevek fémjeleztek, mint Tomasewszki, Gadocha, Lato, Deyna, Szarmach, Lubansky. Nekünk csak az ezüst maradt.

Kovács József 1972-ben, mikor olimpiai ezüstérmes lett

Kicsit a berni döntőhöz tudnám hasonlítani az akkori eseményeket. Akkora vesszőfutásunk nem volt, mint az Aranycsapatnak, de nekünk is a kertek alatt kellett majdhogynem hazajönnünk. Úgy érzem, nem sikerült a második helyet a sportvezetésnek sem megélni, kicsit agyon lett hallgatva az akkori eredmény.

– Összességében tudásod, képességeid, na, meg aszerint, ahogy a közvélemény megítélt téged, meglepően kevésszer voltál válogatott. 

– Köszönöm, ha így gondolod – mosolyogta el magát Kovács –, nézd, ez kicsit összetett kérdés. Szokás volt néha ok-okozati összefüggéseket keresni és találni abban, hogy budapesti csapatból könnyebb volt a válogatott közelébe férkőzni. Bálint Laci ötvözött magában minden olyat, ami az akkori modern középhátvéd játékába benne kellett, hogy legyen. Velem szemben volt egy óriási előnye, ha kellett, tudott nagyon kemény is lenni. Nekem egyszerűen nem volt ez benne a stílusomban, én nem akartam soha csatárokat "fegyelmezni". Megelégedtem azzal, ha elhalászom a labdát, finoman elhozom, testi kontaktus nélkül a támadóval.

– Tehát nem volt előny, ha valaki a védősorban csak művész volt, semmi iparosi allűr?

– Baróti Lajostól volt, hogy megkérdezték, a Kokó miért nem válogatott, miért nem számít rá rendszeresen. Gyakorlatilag olyan értelmű választ adott akkor, mint ami te most feltettél a kérdésedben.

– 1976-ban, tulajdonképpen akkor, mikor kezdődtek volna a VB selejtezők, kikerültél a válogatottból. Két év szünettel kerültél vissza.

– Arra azt mondhatnám, utolsó két meccsemen rosszkor voltam rossz helyen. Két olyan vereség volt, amit nehezen emésztett a közvélemény (1978-ban Helsinkiben 1:2 a finnek ellen, következő évben 0:2 az Egyesült Államok ellenében a Népstadionban - a szerkesztő megjegyzése). Nem állítom, hogy ez a két mérkőzés önmagában befolyásolta volna, hogy többet nem húzhattam magamra a címeres mezt. Inkább közvetett okai voltak. Ezek a vereségek is hozzájárultak, hogy kinevezték Mészöly Kálmánt, neki meg megvolt a saját elképzelése a csapatépítésről.

– Még a játékstílusodra visszatérve egy gondolat erejéig. Mennyire könnyítette a helyzetedet, hogy azt játszhass, amit tudsz és akarsz, hogy Baranyi Sándor volt jóidejig a beállósod?

– Mire gondolsz pontosan?

– Beckenbauer is úgy tudott igazán önmaga lenni, hogy volt neki egy Schwarzenbeckje, aki csak takarított.

– Már értem. Sanyival remek páros voltunk, remekül megértettük egymást. Addigra már mindkettőnknek megvolt a saját, kialakult stílusunk, nem befolyásolta egyikünket sem a másik játékmódszere. Tökéletesen kiegészítettük egymást, tudtuk a másik mellett azt játszani, amit tudunk.

– Az is elképesztő, hogy védő létedre, tulajdonképpen lapos figyelmeztetés nélkül lehoztad közel tizennyolc éves felnőtt pályafutásodat. Illetve...

– Ó, az még valamikor nagyon az elején volt, ha az egy szem piros lapomra gondolsz. Salgótarjánban játszottunk bajnoki meccset a Videotonnal. Egy keresztezés után megszereztem a labdát, felnéztem, és láttam, van előttem egy szép, üres és jó hosszú "folyosó". gondoltam, akkor most megindulok előre. Szoó Józsitól szereztem meg a labdát, de ő sem hagyta annyiban. Jó tízmétereken keresztül vezettem a labdát, ő meg csak nem akart tágítani, sőt, finoman próbált lökdösni, többször összeért a lábunk is. Mígnem a sokadik próbálkozása sikerrel járt, összekoccolta a bokámat, földre huppantam. Kissé hevesebben pattantam fel a szokásosnál, méterekre voltunk egymástól, tehát tettlegességről, vagy csak a szándékáról sem lehetett szó. A játékvezető (a kor neves FIFA-kerettag bírója, Marton László volt az, aki később a tatai edzőtábor gazdasági igazgatója volt évtizedekeig - a szerkesztő megjegyzése) inkább megelőzési szándékkal, mintsem fegyelmezésből, azonnal piros lappal lezavart a pályáról. A történet érdekessége, hogy Kovács Laci, a kapusunk, aki mellesleg földije volt Martonnak és jó kapcsolatuk volt, még csak azt sem mondanám, hogy tiszteletlenül, de számonkérte a bírói döntést. Ketten zuhanyoztunk ezután.

– Jó is, hogy felmerült a játékvezetés. Ha mondok egy nevet, érdekelne a reakciód. Müncz György.

(Beszélgetésünk során először volt az, hogy nem rögtön kaptam a választ, hanem Kovács Józsi tartott pár másodperc szünetet, amit tulajdonképpen én válasznak vettem.)
– Az egy nagyon jó csapat volt. Remek közösség is voltunk, kiváló barátok, nagyon jó labdarúgók. A csapat teljes addigi történelme során soha nem álltunk olyan közel a bajnoki címhez. 1976 májusában, az utolsó előtt fordulóban győznünk kellett volna az Üllői úton. A Fradi egy ponttal vezetett előttünk, ők Zalaegerszegre mentek az utolsó fordulóban, mi pedig Szegedre, ez mindkét csapatnak két pont volt előre a zsebben, tehát ez amolyan bajnoki döntőnek is beillett. Annyira sokan elmondták már erről a mérkőzésről a véleményüket... 1:0-ra vezettünk Szalmásy Tomi góljával. Aztán én még  a tizenhatoson kívülről rúgtam egy hatalmas gólt (A Népsport másnapi tudósítása említést sem tesz a dologról! - a szerkesztő megjegyzése), amit Müncz egy kézmozdulattal annullált.

– Nem kérdezted meg akkor, hogy miért nem adta meg?

– Nem olyan világ volt, hogy lehetett a játékvezetőkkel vitázni, érvelni. Nem kérdeztem meg, és a mai napig nem tudom, miért nem adták meg. Májert már addigra leküldte a bíró, mert pár méterre elpöckölte a labdát sípszó után, nem mertem megkockáztatni, hogy engem is kiállítson. Aztán szegény Pusztai Laci kiegyenlített a vége előtt és szertefoszlott minden álmunk. A történet úgy kerek, ha elmesélem azt is ehhez, a bajnokság végén maga az MLSZ nagyhatalmú, diktatórikus, politikai vonalról érkezett elnöke személyesen hozta le Székesfehérvárra az ezüstérmeket. Elképzelheted, kapott hideget-meleget, ami a csövön kifért. Szótlanul tűrte és viselte a szitkokat, ami rá egyébként abszolút nem volt jellemző. Ezzel választ kaptam a soha fel nem tett kérdésre...

– Ha már szóba került egy bombagólod. Rúgtál gólokat pályafutásod alatt, nem is egyet. Híres voltál lövőerődről és kivételes rúgótechnikádról. Szereztél te egyáltalán gólt valaha a tizenhatoson belülről?

– Minden gólomat kívülről szereztem. Vagy távolról rászúrtam futtából, ha láttam, hogy van hely, vagy szabadrúgásból voltam eredményes. Egyszer rúghattam volna, elszúrtam. A Videotonnal Szombathelyen játszottunk. Egy labdaszerzés után előretörtem, a kezdőkörben Nagy Janival kényszerítőztünk. A visszakapott labdával az egész félpályán keresztül egyedül törtem kapura. Kicseleztem a kapust is, senki más nem volt a közelünkben. A mai napi nem tudom az okát, miért, de körülbelül a tizenhatos vonalától picit beljebb be akartam passzolni az üres kapuba. A vizes füvön megcsúszott a támaszkodólábam, nagyon rosszul találtam el a labdát és az üres kapu mellé gurítottam.

– Nagyjából elérkeztünk 1980-hoz az időben, amikor is a Dózsa játékosa lettél. Utólag az egész történet nem teljesen tiszta, hogy volt ez egész pontosan?

– Én, mikor Újpestre kerültem, közvetlen előtte tulajdonképpen abbahagytam a labdarúgást. Ez az az időszak volt, amikor ha az ember elmúlt harminc és megvolt a kellő számú válogatottsága, akkor elengedték Nyugatra. Ismeretségi alapon kikerültem Bécsbe a Wiener SC-hez. Megállapodtunk mindenben. Kocsi, lakás, fizetés, egyéb juttatások. És ahogy az elnökkel egymás kezébe csaptunk, pár percen belül kezemben volt a szerződés, hogy akkor itt írjam alá. Mondtam, ez, sajnos Magyarországon nem így működik, nekem még ezt több fronton engedélyeztetnem kell. Hazajöttem, végigjártam az illetékes hivatalokat. A sporthivatalban (OTSH) Buda István áldását adta a dologra, ugyanígy az MLSZ részéről Szepesi Gyuri bácsi is rábólintott. Azt hittem, a nehezén túl vagyok, álmomban nem gondoltam volna, hogy saját klubomon fog elcsúszni a dolog. A Videoton – nem a csapat, hanem a csapatot birtokló elektronikai vállalat – nagyhatalmú vezérigazgatója söpörte le az egészet az asztalról, hogy Kovácskám, minek menne maga a kapitalistákhoz, dehogy megy maga oda. És én ekkor, nincs rá jobb szó, csalódottságomban eljöttem a Videotontól, tulajdonképpen abbahagytam a focit. Nem tudtam, mi lesz a további sorsom labdarúgóként, de élni meg kellett valamiből. Meg mozogni is azért, nem akartam teljesen leállni. Elmentem a Ganz-Mávagba, ahol rendes munkahelyem lett, ahová be kellett járnom, nem bújtatott sportállásról volt szó. Ekkor keresett meg az Újpesti Dózsa. Egy feltételem volt csak, megyek hozzájuk, de állapodjanak meg a Videotonnal, intézzék el náluk, ha hozzájuk kerülök, ne kapjak automatikusan két éves eltiltást. Addig viszont Kaszás Gabi kezei alatt a Ganz-Mávag focicsapatával edzettem. Nem akartam feszíteni a húrt, hogy a Megyerin edzek, amíg nincs döntés és megállapodás. Aztán egyszercsak jött a hír, elsimították a dolgot, mehetek a Dózsába. Igaz, a Videoton nagyon kemény feltételeket szabott, amit az újpestiek kényszerből bevállaltak. Többek között olyanokat, hogy bajnoki meccsen nem játszhatok a Videoton ellen, ha eladnak külföldre, a bevétel fele, vagy talán az egész, a fehérváriakat illeti. A pontos részleteket én sem tudom.

– Akkor a megállapodások nem tartalmazták az estleges kupameccseket?

– Ezek szerint nem – mondta Kovács egy mosoly keretében. –. Az 1982-es MNK döntőt pont a Videoton ellenében nyertük meg.

A Szekszárdon kupagyőztes csapatban Kovács József az állósorban melegítőfelsőben

De, mondom, nem ismertem a részleteket. Vagy a kupamérkőzések maradtak ki valahogy a feltételek közül, vagy csak egy évre szólt a Videoton elleni tilalom, nem tudom.

– Volt neked még egy románcod a Dózsával, csak az sokkal korábban.

– Igen, 1972-ben akart az akkori bajnokcsapat leigazolni. Ez több síkon futott. Egyrészt akkor az a Kovács Imre volt a Dózsa edzője, aki élvonalbeli játékost csinált belőlem Fehérváron, másrészt a játékosok részéről is kaptam biztatást, invitálást. Fazekas Laci édesapja a családom közeli barátja volt. Nem jött össze a dolog. Igaz, a Dózsa (meg a Honvéd is), így-úgy, azt szereztek meg, akit csak akartak. Vagy nem akartak annyira megszerezni, vagy a Videoton vállalatnak volt ehhez egy-két szava, mert a kommunista rendszerben, maga a cég, tényező volt, vagy Kutasnál bukott el a dolog, mert nem akarta, hogy a Dózsa még jobban erősödjön.

– Még egy érdekesség a pályafutásodról. Sosem ültél klubkispadon sehol, alapemberként számítottak rád mindenhol. Csak sérülés esetén cseréltek le. És akkor már ha sérülés: az is páratlan szerencse, tizenkét szezont úgy töltöttél Fehérváron, hogy még sérülésed sem volt. Újpesten viszont elképesztő pechsorozatod volt.

– Újpesten szinte rögtön egy komoly sérüléssel nyitottam. A Honvéd ellen játszottunk a Megyeri úton, csúszós, mély talajon, nehéz körülmények között (Különösen nem kellett ennek a mérkőzésnek utánanéznem, mert kitűnően él az emlékezetemben. Akkoriban ritka volt, hogy valamiért nem voltam ott egy Dózsa meccsen a Megyeri úton. A meccs előtti napokban műtöttek vakbéllel, örültem, hogy hazaengedtek, és televízión meg tudtam nézni. November vége, december eleje volt, 2:1-re nyert az Újpest. A pályát sikerült letakarítani, de a futópályán körbe közel egy méteres hófal volt - a szerkesztő megjegyzése.). Egy beadásnál Weimper Paripával együtt ugrottunk fel fejelni. Nos, ő egy szépen megtermett ember volt, én húztam a rövidebbet. Kibillentem az egyensúlyomból és ahogy leérkeztem a talajra, éreztem, hogy valami történt a térdemben. Egyből mentő, azonnali műtét a Korvin Ottó Kórházban. Kivették a porcot.

– Miután én is szépen járatos voltam már akkor is sportsérülésekben, azt tudom, egy porcleválás picivel több volt, mint apró rutinműtét. Nem volt még artroszkópia. 

– Igen, még a hagyományos felvágom és összevarrom működött, ami nem jelentette azt, mint manapság, hogy pár napon belül vissza lehet a pályára térni. Ráadásul a rehabilitáció során folyamatosan újravizesedett a térdem, csapolni kellett majdnem minden nap. Egy idő után meguntam a dolgot és felkerestem Eiben professzort a Sportkórházban. Megnézte. Kiderült, szinte minden a térdemben maradt, kezdhettem elölről az egészet. Szerencsére, innen már könnyebben ment minden, a műtét sikerült, hamar visszatérhettem.

– Nem ez volt az egyetlen sérülésed.

– Ezután nem sokkal egy Achilles-ín probléma jött, ami viszont, szinte a pályafutásom végéig kitartott. Az ín és a vádli izma találkoznak, ott szakadt be az izom.

– Ezt muszáj megkérdeznem: a Videotonban semmi, a Dózsában meg több és hosszabb sérülés. Valahol az okok között lehet keresni akár életmódváltást, akár csak azt, hogy a Dózsában jobban meg lettetek edzésen hajtva és túlerőltetted magad?

– Nem gondolnám, hogy bármi ilyenről lehetett szó. Egyszerűen csak elmúltam már harminc, koptak a lábaim, nem úgy reagált az izomzatom, a szervezetem, mint jóval korábban.

– Emlékszem az Achilles problémádra. Az 1982/83-as szezon volt olyan a Dózsának, hogy a legenda szerint nem Temesvári állította össze a csapatot, hanem az orvos.

– Azt az évet injekciókkal tudtam végigjátszani. A cikkedben szerepel a göteborgi meccs, és az ott lőtt gólom. Nos, az is egy olyan mérkőzés volt, orvosi segítség nélkül nem tudtam volna pályára lépni. 

– Mi történt veled a pályafutásod végén, hogyan alakult a további életed. Azt tudtam, hogy volt addigra egy üzemmérnöki diplomád és egy edzői papírod. Melyiket sikerült kamatoztatnod?

– Egyiket sem. Összetett dolog. Volt két komoly papírom és végzettségem, de azokat annyival korábban szereztem, hogy az idő elszállt azóta a fejem fölött. Végzettség ide, vagy oda, kezdhettem volna mindent elölről, legalábbis, ami a gyakorlati részt illeti.

– Talán egy edzői papírral nem lett volna olyan nehéz a beilleszkedés, hiszen addig is, játékosként, tapasztaltad az aktuális trendeket.

– Ez igaz, de edzőnek lenni nem szimplán egy szakma. Vannak olyan részei, mellyel el lehet egy csapatot összességében vezetni, taktika, edzésmódszerek, hasonlók. De van egy olyan része, ami pszichológia és pedagógia. Egyénenként is kezelni a játékosokat. Milyen helyzet az, mikor valakit egyénileg kell korholni, letolni, mert épp ez kell neki, ki az, akit fejsimogatással meg kell dicsérni, mert emberileg erre van szüksége, milyen az, amikor valakit nem szabad túlzottan noszogatni, hanem néha "lógva kell hagyni", hogy magától összeszedje magát. Én nem voltam ilyen típusú pedagógus.

– Mégis Újpesten maradtál valahogy.

– A junior csapat intézője lettem, mai, modernebb kifejezéssel, technikai vezetője, igazgatója. A csapat edzője Schumann János volt, vele egy élmény volt együtt dolgoznom. Ez két évig tartott.

– És utána? Vagy ez a kapcsolat a Dózsával miért bomlott fel?

– Két nagyon harmonikus év volt ez, mármint ami a szakmai részét illeti. De mögötte bőven ott volt még az akkori korra jellemző politika. Gyakorlatilag négyfelé kellet megfelelnem, különböző arányokban. Egyrészt magamnak, mert ez a mérce is magas volt. Másrészt Schumann Jánosnak is. A harmadik és a negyedik rész kissé bonyolultabb volt. A Dózsát a politika vezette. Egyrészt a klubnak is voltak Hólya István részéről elvárásai, másrészt magát a szakosztályt is politikai vonalról irányították. Előbb Geller Sándor dr., utóbb Szabó Károly irányelveinek kellett megfelelnem.  Két év után sok lett nekem az egész.

– 1987-et írunk most. Ezután hogyan tovább?

– Úgy döntöttem, kiszállok az egészből és valami teljesen más irányba megyek. Akkor már indultak a privatizáció kezdetleges lehetőségei. Az akkori felségemmel úgy döntöttünk, megpróbálunk belevágni a vendéglátózásba. A Dél-Budai Vendéglátóipari Vállalat keretein belül...

– Józsi, ne haragudj, de most van az a pillanat, hogy félbe kell, hogy szakítsalak. A felírt kérdéseim között van egy személyes kötelezettségem. Mondtad, hogy Dél-Buda, mondtad, hogy étterem. Van egy hozzám hasonlatos, igen kedves régi barátom. Dózsa drukker ő is, mióta az eszét tudja, velem együtt, valahogy beszorult a nyolcvanas évekbe, már ami a magyar labdarúgást illeti. Ő egyszer megemlékezett róla, hogy egy vasárnap elmentek a feleségével ebédelni az akkori Moszkva térre, illetve a Csaba utcába, volt ott egy Gösser söröző. És mintha te szolgáltad volna fel. A mai napig ő sem tudja, ott és akkor miért nem vallott neked színt, miért nem kérdezte meg, hogy te vagy-e. Szóval?

– Én voltam, igen, az az étterem az, amit a család gebinben üzemeltetett. Hosszú évekig ebből, aztán más hasonlóból éltünk. Szóval, mondd meg a barátodnak, nyugodtan megkérdezhetett volna.

– És ezek mellett soha nem kerestek Fehérvárról, vagy a Dózsától?

– De. Négy éve, amikor a hatvanadik születésnapom volt, egy Videoton bajnoki meccsre meghívtak. Megünnepeltek, a kezdőkörben kaptam meccs előtt egy emlékplakettet. A szurkolóktól kaptam egy hatalmas tapsot, jóérzés volt, hogy nem felejtettek el.

– A Videotonnal ennyi a kapcsolatod azóta is?

– Nem, nemrég volt Kovács Feri bácsi születésnapja. Ott felmerült egy kérdés, én tulajdonképpen miért nem vállalok szerepet a mai magyar labdarúgásban. Jó kérdésnek bizonyult, azóta MLSZ ellenőrként tevékenykedem.

– És mi a helyzet az Újpesttel?

– Évekig aktív tagja voltam az Öregfiúk csapatnak. Nagypályán nem, de hosszú éveken át hivatalosak voltunk egy Karlsruhe melletti kisvárosba teremtornákra.

– Ezt most külön megköszönöm neked, hiszen a teremlabdarúgói képességeidről már alapból megemlékeztem a cikkemben. Mi a helyzet a sportolással manapság?

– Nemrég Sarlós András keresett meg, haveri alapon van egy lábteniszbrigád, lenne-e kedvem beszállni. Igazándiból a labdarúgás része már nem érdekelt, inkább csak a közösségi élmény. A hálónál rá akartam fordulni egy labdára, bejelzett megint a vádlim és az Achilles-ínam.

– Józsi, mondhatjuk, jóeséllyel, hatvannégy évesen ez volt az utolsó sérülésed?

– Igen. Szerintem ennyi volt. Nem vagyok már fiatal, volt elég sérülésem.

– Van az életedben egy pici tüske? Bármi, amit ma másképp csinálnál?

– Semmi. Mindent ugyanígy csinálnék. Nem gazdagodtam meg a labdarúgásból, viszont rengeteg élményt, szép emléket kaptam. Olyanokat, melyet senki nem vehet el tőlem. Tele vagyok szép emlékekkel.

– Én meg csak szeretném megköszönni neked, hogy ezeket megosztottad velem, illetve az Olvasóinkkal. Egy kötelességem, illetve kérésem maradt. Az Osztálynapló rovatunkban lehetőség szerint úgy zárunk egy aktuális megemlékezést, hogy az ünnepelt nevével beteszünk egy fotót. Egy fényképet csinálhatok?

– Igen.

Kovács József manapság

– Józsi, nagyon szeretném megköszönni a beszélgetést. Mikor először hívtalak, picit féltem, hogy elutasító leszel. Éreztem tudatosságot abban, hogy kivonultál a magyar labdarúgásból.

– Utóbbi teljesen igaz. Nem akartam mutogatni magam. De ha valaki keresett, sosem utasítottam vissza. 

Közel három órát beszélgettünk. Rengeteg dolog került még szóba. Egy olyan csodálatos emberrel ülhettem egy asztalhoz, akivel nem három órát, hanem három napot át tudtam volna beszélgetni. Kovács Józsi nem változott semmit, neki nem kellett időutazás. Neki nem. Én meg pár órára mintha visszakaptam volna valamit. Nem a kiskamasz koromból, hanem a magyar labdarúgásból.

Esterházy tíz évesen kezdett focizni a Központi Sportiskolában (KSI), de négy év múlva teljesen abbahagyta a focit. Hosszas családi unszolásra két év múlva újra játékra jelentkezett, ezúttal a BLASZ 2-es (Budapest-bajnokság, másodosztály) Csillaghegyi MTE csapatánál. Egy év múlva már a III. Kerületi TTVE játékosa volt. Az NB3-ban annyira jól ment neki a játék, hogy 10 meccsen 21 gólt szerzett. Az ekkor még mindig csak tizenkilenc éves játékost több fővárosi NB1-es csapat is hívta, de korainak érezte az első osztályt, ezért a Mészöly Kálmán irányította Budafoki MTE-t választotta, ahol másodosztályú gólkirály lett.

A következő évben már a Ferencváros játékosa volt. Két idény alatt 21 NB1-es mérkőzésen 2 gólt szerzett, tagja volt az 1978/79-es ezüstérmes csapatnak, ezen felül nyert egy Magyar Kupát (MNK).

A Fradiban nem tudott gyökeret verni, bár a szurkolók között nagyon népszerű volt, a Győrből érkező Szokolai kiszorítja a csapatból. Akkor viszik el katonának, így a Bp. Honvéd játékosa lett. Az első kispesti idénye jórészét kölcsönben a Vasas Izzóban töltötte, de idény közben visszarendelték Kispestre.

Több mint négy szezont töltött el a Honvédnál, 152 NB1-es találkozón 63 gólt szerzett.

A Honvéddal nyert egy Magyar Kupa (MNK) ezüstöt, illetve két bajnoki címet.
Kispestről az 1984/85-ös idény közben Görögországba szerződött az AEK Athen csapatához.

Két és fél szezon alatt 54 bajnoki találkozón 11 gólt szerzett. AZ AEK után egy szezont a Panathinaikosnál töltött (11/1), majd 1989 és 1993 között alacsonyabb osztályú svájci csapatokban játszott pályafutása befejtééig.
Esterházy 1980 és 1987 között 29 alkalommal lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban és 11 gólt szerzett.


Pályafutásának befelyeztével különféle üzleti vállalkozásokba fogott. Előbb sportszergyártó-, és forgalmazó céget alapított egykor játékostársaival, Nagy Antallalés Sallai Sándorral együtt, majd önállóan már egy reklám és marketing jogokat értékesítő cég tulajdonosa lett. Mellette a sportággal sem szakított teljesen, volt a Magyar Futsal Bizottság vezetője, majd 2007 februárjától UEFA-ellenőr is.

A karcagi születésű Szendrei viszonylag későn kezdett focizni. Tizenhat évesen lett a Szolnoki MÁV MTE játékosa, még balhátvédként. Egy évvel később már kapusként folytatta, újabb egy év múlva már a felnőtt NB II-es csapat kapuját őrizte.

Szendrei 1972 és 1980 védett Szolnokon, egy kétéves megszakítással, mikor 1974-ben Szentendrére került katonaként a Kossuth KFSE csapatához.
1980 nyarán Temesvári Miklós invitálására, az akkor az NB I-be feljutó Nyíregyháza kapusa lett.

A bajnokságban 28 mérkőzésen védett, a szezon végén az Év Kapusa címet kapta meg az MLSZ-től.

A következő szezont már Újpesten kezdte, Temesvári Miklós a Megyeri útra szerződött és magával csábította.
Az Újpestben hat szezon alatt 126 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Egyszeres magyar bajnoki ezüstérmes és háromszor Magyar Kupa (MNK) győztes volt a lila-fehérekkel.

Tagja volt a KEK negyeddöntős csapatnak.

Talán szentségtörés ünnepeltről kissé negatív felhangú sorokat írni. Alapvetően a kapusokkal elfogult vagyok, pláne, hogy Szendrei nekem az egyik legnagyobb kedvencem volt. De Csámpi munkásságához hozzátartoztak az elképesztően nagy potyagólok is. Nem azért, mert ez jellemző volt rá, vagy túl gyakoriak voltak. Pont ellenkezőleg. Olyan típusú kapus volt, aki alapvetően képes volt hosszú ideig bravúrt bravúrra halmozni, meccseket hozni tartósan. Az 1985/86-os bajnokság a mai napig úgy él az emlékezetemben, hogy Kardos Józseffel gyakorlatilag ketten voltak a főszereplők, hogy a Dózsa nem kieső helyen zárt (Az újpestiek ekkor 11. helyen végeztek, ami önmagában nem jelenti a kiesés veszélyét, de 25 ponttal szereztek, két másik csapattal egyetemben. Mögöttük volt egy 24 pontos csapat, a két kieső 22-22 ponttal ment a másodosztályba – a szerkesztő megjegyzése).  De nála voltak pillanatok, amik egész egyszerűen megmagyarázhatatlanok. Olyan gólokat is tudott kapni, melyek manapság benne lennének az Eurosport szilveszteri összefoglalójában. Olyan kaliberű kapus volt, hogy ezek nála simán belefértek, a szurkolók sosem kezdték ki, mindig mellette álltak.

A Vasas elleni páratlan potyagólja

A teljesség igénye nélkül ilyenek voltak az 1982/83-as KEK sorozatban a Göteborgtól kapott gólja a Megyeri úton, az 1983/84-es KEK sorozatban az AEK Athén ellen kapott gólja, ugyanebben a szezonban kapott gólja bajnoki meccsen a Vasas ellen.

1987-ben, a bajnoki ezüstéremmel tarsolyában Spanyolországba szerződött az FC Malaga másodosztályú csapatához. Csapatában 37 tétmeccsen lépett pályára egy év alatt. Kiderült, ő még sokkal többre hivatott, a következő idényben már a Cadiz hálóját őrizte az első osztályban.

Négy szezon alatt 79 bajnoki találkozón védett. Az 1990/91-es szezonban részese volt a klub legnagyobb történelmi győzelmének. A videó megtekintésekor érdemes figyelmesen elolvasni az ellenfél összeállítását.
Cadizban annyira népszerű volt, hogy az andalúz válogatottba meghívott vendégként is szerepet kapott.
Szendrei József 1985 és 1988 között 10 alkalommal húzhatta magára a magyar válogatott címeres mezét.

A mérkőzései több, mint a felén még gólt sem kapott. Szerepelt az 1986-os mexikói labdarúgó világbajnokságon, az egyik csoportmérkőzésen, Kanada ellen ő védett.

2013-ban Esterházy Miksa-díjat kapott, elismerésül a sport népszerűsítésében hosszú időn keresztül kiemelkedő tevékenysége miatt.
Aktív pályafutás befejeztével az üzleti életben találta meg számításait. Egy sportszergyártó cég magyarországi vezérképviseletét látja el több, mint húsz éve. Időnként feltűnik szakértőként sportcsatornákon, de tevékeny szerepet sosem vállalt a magyar labdarúgásban.

Egyszer az alábbiakat nyilatkozta: Amikor hazajöttem Spanyolországból, tele voltam tapasztalatokkal. Azt hittem, hogy a magyar futballnak szüksége lesz rám, és megváltom a magyar focit. De valamiért nem voltak kíváncsiak rám. Pedig szinte szétvetett az energia, a tenni akarás, szerettem volna sokat elérni, sok újat megmutatni, ám nem kellettem. Sőt, még vetélytársat, ellenfelet láttak bennem. Tudomásul vettem, hogy nincs szükség rám, én meg nem kilincselek. 

Bene Feri az, akiről vagy csak címszavakban érdemes megemlékezni, vagy könyvet kell róla írni. Mi az előbbit választjuk.
Marcaliból a Kaposvári Rákóczin keresztül került tizenhét évesen Újpestre. A liláknál 418 bajnoki meccsen játszott és 303 gólt szerzett tizenhét szezon alatt. A Dózsával nyolcszoros magyar bajnok, háromszor bajnoki ezüst-, és kétszeres bronzérmes, háromszoros Magyar Kupa (MNK) győztes.

Ötszörös magyar gólkirály, BEK-sorozatban kétszer negyed-, és egyszer elődöntős, a KEK-sorozatban elődöntős, a VVK-ban (az UEFA Kupa és az EL elődje) egyszer döntős, egyszer pedig elődöntős. Kétszer volt az Év Labdarúgója.
1962 és 1979 között 76 alkalommal ölthette magára a címeres mezt és 36 gólt szerzett.

Olimpiai aranyérmes és olimpiai gólkirály (1964-ben 12 góllal lett első, Marokkónak 6 gólt rúgott, egyik rekordját sem tudta azóta sem megdönteni senki), EB bronzérmes. 1966-ban résztvett az angliai labdarúgó világbajnokságon, mind a négy mérkőzésen sikerült gól szereznie.
 Újpest után játszott a Volánban, Finnországban, megint a Volánban, Soroksáron és Kecskeméten. Aktív pályafutását 1985-ben fejezte be.

 


Edzősködött többek között az Újpesti Dózsa utánpótlás és felnőtt csapatainál, Fóton és a László Kórház csapatainál.
2006 február 27-n hunyt el hatvanegy évesen.
A Kaposvári Rákóczi futballakadémiája viseli a nevét.