Fischer Pál
![kép]()
1984–1989 Ferencvárosi TC 97/37
1989–1990 Ajax 15/7
1990–1991 Ferencvárosi TC 23/12
1991–1992 Siófoki Bányász 30/16
1992–1993 Kispest Honvéd FC 23/5
1993–1994 Siófoki Bányász 22/8
1994–1995 EMDSZ-Soproni LC 15/5
1995–1997 Vasas SC 61/17
1997 NK Osijek
1988–1992 Magyarország 19/0
- Mindössze kilenc éves voltam, s én, a pilisszántói gyerek reggeltől estig a haverokkal lógott, pontosabban: futballozott. Hatalmas élményt és rangot jelentett, amikor a gázgyárban dolgozó édesanyám egy igazi futball-labdával és egy gumistoplissal lepett meg. Előbbiről persze idővel kiderült, hogy igazi műbőr, de azért fantasztikus érzés volt így is. És legalább ilyen csodát éltünk át hétvégenként, a körkapcsolásokat hallgatva a pálya szélén. Már akkor a Fradinak szurkoltam. Valójában Pilisszántóról lettem a Ferencváros játékosa. Hamis igazolással… 16 évesen az otthoni felnőtt csapatban játszottam, miközben papíron az Építők labdarúgója voltam. Egyik alkalommal is pilisiek között rúgtam a bőrt, amikor látom ám, hogy megáll a pálya szélén egy Merci. Egy Mercedes akkoriban… Egyből tudtam: itt a vég, lebuktam. Legnagyobb meglepetésemre azonban Vincze Géza, a Fradi akkori utánpótlás vezetője szállt ki az autóból, s miután közölte velem, hogy ezentúl a Fradi játékosa vagyok, megszólalni is alig mertem. Végül csak bevallottam, hogy én az Építők játékosa vagyok, cinkelt igazolással játszom idehaza, de megnyugtatott, hogy tisztában vannak vele…
- Rá két évre, 1982-ben debütáltam a Fradi első csapatában egy Haladás elleni 1-0-s vereség alkalmával. Abban a csapatban rengeteg fiatal volt, csak sajnos az eredmények nem jöttek. Így is óriási élmény volt. Végül Sárosi László irányításával megindultunk felfelé, én pedig egy ZTE elleni meccsen berúgtam első NB I-es gólomat. Azzal nyertünk 1-0-ra. Rövidesen viszont Dalnoki Jenő vette át a csapat irányítását, csakhogy engem akkor elvittek katonának. Igaz, gyorsan túlestem rajta, mindössze fél évet kellett eltöltenem a sportszázadnál, ahol ugyan nem játszhattam, de a műtött bokám miatt szinte az egész időt kihúztam a gyengélkedőn. Rohantam vissza a Fradiba, ahol Jenő bácsi a „tarcsihoz” irányított, mondván: erősödjek, lendüljek játékba. Ez olyannyira sikerült, hogy a dunaújvárosi 8-1-es győzelmünkből hat góllal vettem ki a részem. Mire Jenő bácsi csak annyit mondott: menjek haza és rúgjak be. Mi mást tehettem volna?!![:)]()
- Az egész egy Honvéd elleni kupadöntővel kezdődött, ahol kikaptunk 1-0-ra, de a lelátón helyet foglalt egy bizonyos Leo Beenhakker. Az Ajax akkori edzője, aki többek között engem is figyelt. De erről én mit sem tudtam, azt viszont igen, hogy este ünneplés lesz, elvégre a szezon legjobb eredményét produkáltuk a Fradival, az elveszített kupadöntő ellenére is. Az ünneplés tartott majdnem hajnali ötig, s mint a feleségemtől megtudtam, egész este és éjjel engem kerestek a Fradi vezetői. Hol volt akkor még mobiltelefon?... A lényeg: reggel kilencre a Népstadionba kellett lennem, ahol gyorsan meg is állapodtam a hollandokkal. Az egyik csatáruk, a svéd Petterson megsérült, s a helyére igazoltak engem.
- Góllövő csatár kellett az Ajaxnak, én pedig az első öt meccsünkön négy gólt hintettem az ellenfelek kapujába, s adtam néhány gólpasszt is. Ezek után mit törődtem én beilleszkedési gondokkal, akklimatizálódással, meg hasonló, mai korban bevett hülyeségekkel…Már az elején feltűntek az intenzív, pörgős edzések. Ezek rövidebbek voltak, mint idehaza, viszont nagyon meghajtottak bennünket. Én igazából sosem voltam az a futóbolond típus, de ott a labda is előkerült, úgyhogy kibírtam valahogy a futóedzéseket is. És ha belegondolok abba, hogy idehaza az atlétikának, a magasugrásnak köszönhetem a fejesgóljaimat, míg kint külön célirányos képzést kaptunk erre is, akkor látható csak igazán a különbség. Egyébként fantasztikus volt. Kezdetben szállodában laktam, majd amikor a lányom, Bettina pár hónapos lett, a feleségem kijött vele. Kaptunk egy hatalmas házat, bújócskázni lehetett volna benne nem csak két, de talán hat embernek is…
- Aztán Petterson felépült, s visszakapta a helyét. Elvégre engem a helyére igazoltak. Meg aztán az Ajax nem akart fizetni értem a Fradinak, én meg, amikor megtudtam, hogy Nyilasi Tibor lett az FTC edzője, rohantam haza. Miatta. Pedig a Roda vitt volna, fizetett volna, de nem. Én Nyilasi miatt a Fradit választottam, s az érzelmeimre hallgattam. Istenem, de sokat változott azóta a világ…
1984–1989 Ferencvárosi TC 97/37
1989–1990 Ajax 15/7
1990–1991 Ferencvárosi TC 23/12
1991–1992 Siófoki Bányász 30/16
1992–1993 Kispest Honvéd FC 23/5
1993–1994 Siófoki Bányász 22/8
1994–1995 EMDSZ-Soproni LC 15/5
1995–1997 Vasas SC 61/17
1997 NK Osijek
1988–1992 Magyarország 19/0
- Mindössze kilenc éves voltam, s én, a pilisszántói gyerek reggeltől estig a haverokkal lógott, pontosabban: futballozott. Hatalmas élményt és rangot jelentett, amikor a gázgyárban dolgozó édesanyám egy igazi futball-labdával és egy gumistoplissal lepett meg. Előbbiről persze idővel kiderült, hogy igazi műbőr, de azért fantasztikus érzés volt így is. És legalább ilyen csodát éltünk át hétvégenként, a körkapcsolásokat hallgatva a pálya szélén. Már akkor a Fradinak szurkoltam. Valójában Pilisszántóról lettem a Ferencváros játékosa. Hamis igazolással… 16 évesen az otthoni felnőtt csapatban játszottam, miközben papíron az Építők labdarúgója voltam. Egyik alkalommal is pilisiek között rúgtam a bőrt, amikor látom ám, hogy megáll a pálya szélén egy Merci. Egy Mercedes akkoriban… Egyből tudtam: itt a vég, lebuktam. Legnagyobb meglepetésemre azonban Vincze Géza, a Fradi akkori utánpótlás vezetője szállt ki az autóból, s miután közölte velem, hogy ezentúl a Fradi játékosa vagyok, megszólalni is alig mertem. Végül csak bevallottam, hogy én az Építők játékosa vagyok, cinkelt igazolással játszom idehaza, de megnyugtatott, hogy tisztában vannak vele…
- Rá két évre, 1982-ben debütáltam a Fradi első csapatában egy Haladás elleni 1-0-s vereség alkalmával. Abban a csapatban rengeteg fiatal volt, csak sajnos az eredmények nem jöttek. Így is óriási élmény volt. Végül Sárosi László irányításával megindultunk felfelé, én pedig egy ZTE elleni meccsen berúgtam első NB I-es gólomat. Azzal nyertünk 1-0-ra. Rövidesen viszont Dalnoki Jenő vette át a csapat irányítását, csakhogy engem akkor elvittek katonának. Igaz, gyorsan túlestem rajta, mindössze fél évet kellett eltöltenem a sportszázadnál, ahol ugyan nem játszhattam, de a műtött bokám miatt szinte az egész időt kihúztam a gyengélkedőn. Rohantam vissza a Fradiba, ahol Jenő bácsi a „tarcsihoz” irányított, mondván: erősödjek, lendüljek játékba. Ez olyannyira sikerült, hogy a dunaújvárosi 8-1-es győzelmünkből hat góllal vettem ki a részem. Mire Jenő bácsi csak annyit mondott: menjek haza és rúgjak be. Mi mást tehettem volna?!
- Az egész egy Honvéd elleni kupadöntővel kezdődött, ahol kikaptunk 1-0-ra, de a lelátón helyet foglalt egy bizonyos Leo Beenhakker. Az Ajax akkori edzője, aki többek között engem is figyelt. De erről én mit sem tudtam, azt viszont igen, hogy este ünneplés lesz, elvégre a szezon legjobb eredményét produkáltuk a Fradival, az elveszített kupadöntő ellenére is. Az ünneplés tartott majdnem hajnali ötig, s mint a feleségemtől megtudtam, egész este és éjjel engem kerestek a Fradi vezetői. Hol volt akkor még mobiltelefon?... A lényeg: reggel kilencre a Népstadionba kellett lennem, ahol gyorsan meg is állapodtam a hollandokkal. Az egyik csatáruk, a svéd Petterson megsérült, s a helyére igazoltak engem.
- Góllövő csatár kellett az Ajaxnak, én pedig az első öt meccsünkön négy gólt hintettem az ellenfelek kapujába, s adtam néhány gólpasszt is. Ezek után mit törődtem én beilleszkedési gondokkal, akklimatizálódással, meg hasonló, mai korban bevett hülyeségekkel…Már az elején feltűntek az intenzív, pörgős edzések. Ezek rövidebbek voltak, mint idehaza, viszont nagyon meghajtottak bennünket. Én igazából sosem voltam az a futóbolond típus, de ott a labda is előkerült, úgyhogy kibírtam valahogy a futóedzéseket is. És ha belegondolok abba, hogy idehaza az atlétikának, a magasugrásnak köszönhetem a fejesgóljaimat, míg kint külön célirányos képzést kaptunk erre is, akkor látható csak igazán a különbség. Egyébként fantasztikus volt. Kezdetben szállodában laktam, majd amikor a lányom, Bettina pár hónapos lett, a feleségem kijött vele. Kaptunk egy hatalmas házat, bújócskázni lehetett volna benne nem csak két, de talán hat embernek is…
- Aztán Petterson felépült, s visszakapta a helyét. Elvégre engem a helyére igazoltak. Meg aztán az Ajax nem akart fizetni értem a Fradinak, én meg, amikor megtudtam, hogy Nyilasi Tibor lett az FTC edzője, rohantam haza. Miatta. Pedig a Roda vitt volna, fizetett volna, de nem. Én Nyilasi miatt a Fradit választottam, s az érzelmeimre hallgattam. Istenem, de sokat változott azóta a világ…