Boda Imre
![kép]()
1980–1987 MTK–VM 190/58
1988 Vasas 14/2
1988–1991 Olimpiakosz Volosz 43/30
1991–1992 ÓFI 24/5
1992–1993 Olimpiakosz Volosz
1993–1994 BVSC 7/0
1986–1989 Magyarország 8/3
- Már a mi időnkben is ezer-ezerötszáz ember járt az MTK mérkőzéseire. A Fradi, a Honvéd vagy az Újpest ellen még megtelt a stadion, de a többi bajnokin családias hangulat uralkodott. De ez tetszett nekem, szerettem ott játszani.
- Verebes kiemelkedő zsenije a szakmájának. Sok mindent meg lehet tanulni, de van, amit nem. És ő a megtanulhatatlanban volt hatalmas, ösztönösen érzett rá a dolgokra. Mások órákat beszéltek, de nem mondtak semmit, tőle egy jó mondat elég volt mindenkinek. Az ilyenre mondják, született tehetség. A habitusa aztán átragadt ránk is. Egészen más úgy kimenni az öltözőből, ha hiszel önmagadban, a csapatban. Szóval szükség van a hitre, enélkül ne csinálj semmit. Akkoriban Elkjaer Larsen volt az egyik sztárcsatár, s engem azzal győzködött, hogy olyan vagyok, mint ő, csak én jobban fejelek nála. Tehát jobb vagyok, mint a dán klasszis. Verebes úgy adta elő és győzte meg a palikat, hogy fel sem vetődött bennem, hogy nem így van. Ráadásul el is akartam hinni, amit mondott. Jólesett, és mindig hihetetlen önbizalommal léptem pályára. Később ezzel a mentalitással sikerült bajnokságot nyernünk. Néhány hete találkoztam vele meg a Gáspár Józsival, aki kapusedzője volt, beültünk kávézni meg dumálni valahova, és persze még mindig úgy adja elő a dolgokat, mint régen. A beszélgetés végére már az derült ki, hogy nem is én rúgtam a gólt Nicosiában a ciprusiaknak az Eb-selejtezőn, hanem ő.
- Bizonyára kevesen emlékeznek rá, benne voltam a mexikói vb bő keretében is, de végül a szűkbe már nem fértem be. Az Olimpiakosz akart szerződtetni. Megkérdezte az elnök, mennyit kérek. Én mondtam egy szemtelenül nagy összeget, legalábbis azt hittem. Mire az elnök azt válaszolta, aki ilyen keveset kér, az nem lehet jó játékos, így nem kellettem. Én közepes futballista voltam, és valószínűleg a pénz is az volt, amit kértem. Nem biztos, hogy az Olimpiakosznál annyit játszom és úgy, ahogyan Voloszban, és az sem tuti, hogy gólkirály lettem volna. Szóval nem sajnálom, hogy ezt hozta az élet. És bár Voloszban még ma is félistenként kezelnek, nem ez volt a görög kaland legnagyobb hozadéka, hanem az, hogy mennyi barátot szereztem. Ez nekem rengeteget számít, többet a pénznél és a góloknál. Mert a pénz vagy megmarad, vagy elfolyik, a gólokra meg vagy emlékeznek, vagy nem.
- Ha beül Athénba egy taxiba, és a sofőr kicsit is jártas a futballban, akkor – természetesen Puskáson kívül – három magyar labdarúgót ismer: Détárit, Eszterházy Marcit és engem. De az a legjobb, hogy úgy emlékeznek rám, mint egy nagyon jó emberre. És ezt nem én mondom, hanem azok, akikkel kint találkozom.
1980–1987 MTK–VM 190/58
1988 Vasas 14/2
1988–1991 Olimpiakosz Volosz 43/30
1991–1992 ÓFI 24/5
1992–1993 Olimpiakosz Volosz
1993–1994 BVSC 7/0
1986–1989 Magyarország 8/3
- Már a mi időnkben is ezer-ezerötszáz ember járt az MTK mérkőzéseire. A Fradi, a Honvéd vagy az Újpest ellen még megtelt a stadion, de a többi bajnokin családias hangulat uralkodott. De ez tetszett nekem, szerettem ott játszani.
- Verebes kiemelkedő zsenije a szakmájának. Sok mindent meg lehet tanulni, de van, amit nem. És ő a megtanulhatatlanban volt hatalmas, ösztönösen érzett rá a dolgokra. Mások órákat beszéltek, de nem mondtak semmit, tőle egy jó mondat elég volt mindenkinek. Az ilyenre mondják, született tehetség. A habitusa aztán átragadt ránk is. Egészen más úgy kimenni az öltözőből, ha hiszel önmagadban, a csapatban. Szóval szükség van a hitre, enélkül ne csinálj semmit. Akkoriban Elkjaer Larsen volt az egyik sztárcsatár, s engem azzal győzködött, hogy olyan vagyok, mint ő, csak én jobban fejelek nála. Tehát jobb vagyok, mint a dán klasszis. Verebes úgy adta elő és győzte meg a palikat, hogy fel sem vetődött bennem, hogy nem így van. Ráadásul el is akartam hinni, amit mondott. Jólesett, és mindig hihetetlen önbizalommal léptem pályára. Később ezzel a mentalitással sikerült bajnokságot nyernünk. Néhány hete találkoztam vele meg a Gáspár Józsival, aki kapusedzője volt, beültünk kávézni meg dumálni valahova, és persze még mindig úgy adja elő a dolgokat, mint régen. A beszélgetés végére már az derült ki, hogy nem is én rúgtam a gólt Nicosiában a ciprusiaknak az Eb-selejtezőn, hanem ő.
- Bizonyára kevesen emlékeznek rá, benne voltam a mexikói vb bő keretében is, de végül a szűkbe már nem fértem be. Az Olimpiakosz akart szerződtetni. Megkérdezte az elnök, mennyit kérek. Én mondtam egy szemtelenül nagy összeget, legalábbis azt hittem. Mire az elnök azt válaszolta, aki ilyen keveset kér, az nem lehet jó játékos, így nem kellettem. Én közepes futballista voltam, és valószínűleg a pénz is az volt, amit kértem. Nem biztos, hogy az Olimpiakosznál annyit játszom és úgy, ahogyan Voloszban, és az sem tuti, hogy gólkirály lettem volna. Szóval nem sajnálom, hogy ezt hozta az élet. És bár Voloszban még ma is félistenként kezelnek, nem ez volt a görög kaland legnagyobb hozadéka, hanem az, hogy mennyi barátot szereztem. Ez nekem rengeteget számít, többet a pénznél és a góloknál. Mert a pénz vagy megmarad, vagy elfolyik, a gólokra meg vagy emlékeznek, vagy nem.
- Ha beül Athénba egy taxiba, és a sofőr kicsit is jártas a futballban, akkor – természetesen Puskáson kívül – három magyar labdarúgót ismer: Détárit, Eszterházy Marcit és engem. De az a legjobb, hogy úgy emlékeznek rám, mint egy nagyon jó emberre. És ezt nem én mondom, hanem azok, akikkel kint találkozom.